Siketek és Nagyothallók, 1978 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1978-04-01 / 4. szám

2 (Folytatás az 1. oldalról) fejlesztéséről a közelmúltban be­indult tárgyalások folytatását és a kérdés mielőbbi megoldásának szorgalmazását. A hozzászólásokra Illésfalvi Béla főtitkár adott választ. A küldöttközgyűlés ezt követően megvitatta a határozati javasla­tokat, s a központi elnökség be­számolóját ezekkel kiegészítve egyhangúlag elfogadta, az 1978. évi terveket jóváhagyta. A köz­ponti elnökséget felmentette ed­digi megbízatása alól. AZ ÚJ VEZETŐSÉG MEGVÁLASZTÁSA A választások levezetésére Dé­ri Sándor elvtársat, szövetsé­günk tb. elnökét kérték fel. A jelölőbizottság előterjesztette ja­vaslatát a központi elnökségbe jelölt küldöttekre, amit kiegészí­téssel elfogadott a közgyűlés. Ezután került sor a titkos sza­vazásra, ötvenegy érvényes sza­vazat volt, amelyek megerősítet­ték a jelölőbizottság javaslatát. A választás eredményeként központi elnökség tagjai lettek: a Ábrahám Félix, Bana Gizella, Dura Béla, Illésfalvi Béla, Jaf­­csák Pál, Nádházi Sándorné, Sándor János, Tóth Ferenc és Vida Gábor. Az újjáválasztott elnökség rö­vid tanácskozásra vonult vissza, hogy az alapszabályban megha­tározott funkciókat elosszák. Ha­tározatukat dr. József Péter elv­társ ismertette a küldöttközgyű­léssel. Az elkövetkező öt évre a Hallássérültek Országos Szövet­ségének elnöke Jafcsák Pál, el­nökhelyettesei Tóth Ferenc és Vida Gábor, főtitkára Illésfalvi Béla, szervezőtitkára Bana Gi­zella. Az új elnökséget köszöntő fel­szólalások után Jafcsák Pál el­nök zárszavával ért véget a szö­vetség vezetőségválasztó küldött­közgyűlése. Kitüntetés A Magyar Minisztertanács a Népköztársaság hazánk fel­­szabadulásának évfordulója alkalmából kiemelkedő mun­kája elismeréseként CSEMAN TIBOR budapesti tagunknak a KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitün­tető jelvényt adományozta. Gratulálunk a kitüntetésé­hez, és további jó munkát kí­vánunk! ★ A Helyiipari és Városgazdál­kodási zerének Dolgozók Szakszerve­elnökségétől id. Lő­wenstein Pál, szövetségünk bu­dapesti csoportjának elnöke. 50 éves szakszervezeti tagsága alkalmából jutalmat, és hűsé­géért elismerő, köszöntő leve­­let kapott. „Tiszteletünk mel­lett büszkén tekintünk vissza életútjára és köszönet­ünket fe­jezzük ki hűségéért és odaadá­sáért, amiben a szakszervezeti mozgalmat részesítette. Min­dent elkövetünk, hogy a mai munkánk és tevékenységünk méltó lehessen elődeinkhez” — írja a szakszervezet elnök­sége a köszönőlevélben. Az elismeréshez gratulálunk és további sikeres munkát, jó egészséget kívánunk! BÚCSÚ NÉMETH LÁSZLÓTÓL Mély megrendüléssel kaptuk a hírt, hogy Ném­e­th László, szövetségünk Szolnok megyei titkára 1978. március 22-én, tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Németh elvtárs nevéhez fűződik a megyei szervezet meg­alakulása. Az első megyei választásig mint társadalmi aktíva, tevékenyen közreműködött a szervezet létrehozásában. Az első választáskor a tagság titkárrá választotta és ezt a funkcióját haláláig közmegelégedéssel látta el. Neki is köszönhető, hogy az országban első ízben meg­valósult a látás- és hallássérültek szövetségének együttes mun­kája, a sorstársak minél tökéletesebb rehabilitációja érdeké­ben. Titkársága ideje alatt volt Szolnokon az országos kultu­rális verseny elődöntője. Megszervezte a hallókészülékek helyi javítását, karbantartását. Első ízben Szolnok megyében, az ő lelkes közreműködésével szervezték meg a jelenleg is kiválóan működő megyei bizalmi hálózatot. Családlátogatásai során sze­mélyes kapcsolatot épített ki a megyében élő hallássérültekkel. Halálával nagy veszteség érte a Szolnok megyei szerveze­tet és egész szövetségünket. A központi elnökség és a szövet­ség tagsága nevében fájó szívvel búcsúzunk Németh Lászlótól. Emlékét kegyelettel megőrizzük! SIKFTFK ÉS NAGYOTHALLÓK POLITIKAI KORKÉP • Az elmúlt időszakban a Li­banon ellen elkövetett nagysza­bású izraeli agresszió miatt ismét a politikai élet előterébe került a közel-keleti kérdés. Izrael dél­libanoni támadó hadműveleteit megtárgyalta a Biztonsági Ta­nács és úgy döntött, hogy ENSZ- csapatokat küld a térségbe. Az ENSZ békefenntartó erők alaku­latai folyamatosan elfoglalták állásaikat, de Izrael — ígéretei ellenére — nem mutat hajlan­dóságot csapatai teljes kivonására a megszállt dél-libanoni terüle­tekről. • Szomália fővárosában be­jelentették, hogy Mogadishu re­guláris csapatainak kivonása Etiópia ogadeni területéről be­fejeződött. A bejelentésre azt követően került sor, hogy az eti­óp hadsereg visszafoglalt minden stratégiailag fontos területet.­­ A válságból kibontakozó olasz belpolitikai életet újabb esemény rázta meg: fegyveres terroristák elrabolták Aldo Mo­rét, a Kereszténydemokrata Párt elnökét, és további terrorcselek­ményeket követtek el. Az olasz kormány rendeletet hozott a ter­rorizmus ellen, amely összefüg­gésben van a kereszténydemok­rata pártelnök elrablásával is. A „Vörös Brigádok” elnevezésű ter­rorszervezet — Moró elrablói — után nagyszabású nyomozás in­dult.­­ A franciaországi nemzet­­gyűlési választások második for­dulója a jobboldalnak hozott si­kert. A végeredmény szerint a baloldal növelte mandátumainak számát, de nem szerezte meg a többséget, s így — bár az első fordulóban a franciák többsége elítélte a kormánypolitikát —, a választások után változatlan a kormánytöbbség.­­ Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára tárgyalásokat folytatott a hazánkba látogató Willy Brandt-tal, a Német Szociáldemokrata Párt elnökével. Az őszinte, szí­vélyes légkörű találkozón a két párt kapcsolatairól, a nemzetközi helyzet és a nemzetközi munkás­­mozgalom időszerű kérdéseiről folytattak megbeszéléseket.­­ A Bolgár Népköztársaság külügyminiszterének, Petr Mla­­denovnak meghívására Szófiába utazott Pója Frigyes külügymi­niszter. A tárgyalások során meg­vitatták a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi helyzetét és továbbfej­lesztésük lehetőségeit, valamint áttekintették a nemzetközi élet fontosabb kérdéseit.­­ Befejeződött az országgyű­lés tavaszi ülésszaka, amely meg­vitatta és törvénybe iktatta a belkereskedelemről szóló tör­vényjavaslatot, valamint megvi­tatta és jóváhagyólag tudomásul vette a Legfelsőbb Bíróság el­nökének beszámolóját az ország rendjéről, a törvények betartá­sáról, és betartatásáról, továbbá a külügyminiszter beszámolóját a kormány külpolitikai tevékenysé­géről.­­ Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, szovjet államfő szibé­riai és távol-keleti körutazása során Vlagyivosztokban mondott beszédében a szovjet—amerikai kapcsolatokkal is foglalkozott, aminek fontosságát növeli az amerikai külügyminiszter közelgő moszkvai látogatása, melynek so­rán várhatóan a SALT-tárgyalá­sok kerülnek előtérbe. A NYUGDÍJASOK BUDAPESTI KLUBJÁBAN Örvendetesen gyarapodott to­vább az összejövetelek látogatott­sága a nyugdíjasok budapesti klubjában. A nyugdíjas tagok megtalálták helyüket a klubban, amely kulturális igényeiket, ér­deklődésüket igyekszik minél job­ban kielégíteni. ★ A klub tagjai háromszor voltak múzeumlátogatáson. Először Közlekedési Múzeumot tekintet­­­ték meg. Élénk figyelem és nagy érdeklődés mutatkozott a külön­böző autók, hajók, repülőgépek technikai megoldásai iránt, ame­lyek hűen szemléltették a közle­kedés fejlődését napjainkig. Később a Munkásmozgalmi Múzeumba látogattak. Sokukban saját nélkülözésekkel teli múltju­kat idézték föl a látottak, a mun­kásosztály egykori helyzetét, munkásmozgalom harcát bemut­­a­tó képek, emlékek, dokumentu­mok. Meghatottan, levett kalappal adóztak a vér áztatta zászlók előtt a hősök emlékének, akik már nem érhették meg e harc diadalmas győzelmét. Más alkalommal a Hadtörténe­ti Múzeumban jártak, s a régi és újabbkori fegyverek történetével ismerkedtek. Sok jó színvonalú előadás is volt a nyugdíjasok klubjában. Id. Lőwenstein Pál, a budapesti cso­port elnöke és Neumann József tartottak egy-egy előadást bél­cs külpolitikai kérdésekről. Neu­mann József megemlékezett a ta­tabányai bányásztragédiáról, amely nemrég szinte az egész or­szágot megrázta. A klub tagjai egyperces néma felállással adóz­tak a szerencsétlenül járt bányá­­szók hősi emlékének. Márciusban az Autóklub meg­hívásának tettek eleget; részt vet­tek „A balesetek elleni védeke­zés” c- oktatófilm vetítésén, amely nagyon sok tanulsággal szolgált. A hónap közepén műsoros est szórakoztatta az idős tagtársaikat. Nagy sikert aratott Susán Bálint pantomimestje. Osztatlan érdek­lődés kísérte ifj. Losonczi Pál is­meretterjesztő előadását, melynek során — a színes diafilmek révén — megismerkedtek az Országház külső és belső építészetének mű­vészi jogével. Végül a „Francia kapcsolat” című krimifilm izgal­mas története nyújtott kikapcso­lódást. Március 18-án ünnepi program­ra gyűltek a nyugdíjasok. Déri Sándor, szövetségünk tb. elnöke emlékezett meg a dicsőséges Ta­nácsköztársaságról, a százhar­minchárom nap vívmányairól. ★ A májusi program is sok érde­kességet ígér. Május elsején a nyugdíjas tagok is részt vesznek az ünnepi felvonuláson. A továb­bi program: 4-én, 18 órakor: Élő újság. 9-én, délután: Látogatás a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Mú­zeumban. Találkozás a szövetség budapesti székháza előtt, 13.45 órakor, 11-én, 18 órakor: Illésfalvi Béla előadása. 14-én: Látogatás a vácrátóti arborétumba. A budapesti cso­porttal közös program; minden érdeklődőt szeretettel várnak- 18-án, 18 órakor: TIT-előadás. 25-én, 18 órakor: Neumann Jó­zsef előadása. ■ G. E. ★ Hirttincs LAKÁS. Becsületes gondolkodású, Budapesten lakó középkorú sorstársnőnek otthont adnék. Leveleket „MEGÉRTÉS” jel­igére a szerkesztőség címére kérem. (1388. Budapest, Pf. 80.) HÁZASSÁG. Magányos, 165 cm magas, el­vált asszony keresi nem do­hányzó, káros szenvedélytől mentes. 165 cm magas, hallás­sérült férfi ismeretségét 70 éves korig, házasság céljából. Vá­laszleveleket „NEM JÓ EGYE­DÜL” jeligére, a szövetség Pest megyei szervezete címére kéri (Hallássérültek Országos Szö­vetsége, Pest megyei szervezet, 1388. Budapest, Pf. 80.) 29 éves, 172 cm magas, barna, hallássérült, testi hibás, rok­kantnyugdíjjal és jövedelem­mel rendelkező férfi, olyan kor­ban hozzáillő leány ismeretsé­gét keresi házasság céljából, akivel testi hibáik mellett is boldogok tudnának lenni. Le­veleket ..SZERETNÉLEK MEGTALÁLNI” jeligére, a Szövetség kaposvári csoport­jának címére kéri. (7400. Ka­posvár, Beloiannisz u. 8.) HALLÓKÉSZÜLÉK Eladó WNDEX A 2 T-típusú, fül mögötti hallókészülék, tel­jesen új állapotban. Érdeklőd­ni lehet: 1118 Budapest, Kö­bölkút u. 31 /b fsz. 1. Kovács. Telefon: 659—981. Családi hír ELJEGYZÉS: Cs. Molnár Erzsébet, szövet­ségünk szolnoki szervezetének tagja, húsvétkor tartotta el­jegyzését László Ferenccel. Gratulálunk! A Nagyothallók Pest megyei Szervezetének májusi programja 1-én: Ünnepi felvonulás. 8-án: Vezetőségi értekezlet. 17-én: Kakaó-est. Belépő: 10,— Ft. 21-én: Zugligeti séta. (Talál­kozás: 10 órakor a Moszkva téren fánál.)a metróállomás kijára­24-én: „Kedvenc lemezem”. Kérjük a tagtársakat, hogy hozzák magukkal ők is ked­venc lemezeiket. 27-én: GYERMEKNAP. Kér­jük a tagtársakat, hogy akinek 12 éven aluli gyermeke van, jelentkezzenek a Nagyothallók Csoportjánál tagdíjbefizetés­kor, vagy más időpontban. Le­het jelentkezni levelezőla­pon is. „Török Dé­a” ifjúsági klub 1-én: Ünnepi felvonulás. 5-én: „Izek utcája” Franciás ételek és kóstoló. 8-án: Magnósklub. 12-én: Sakkverseny. 19- én: Szabadfoglalkozás. 20- án: Magnósklub. 28-án: Vetélkedő. Kertbarátok klubja l1-én: Tavaszi munkák a kertben. 13—14-én: Tanulmányi kirán­dulás Fertődre és Sopronba, 25-én: Rovarkártevők. Diave­títés. 1978. Április A Pest megyei és Fővárosi Szervezet programja ÁPRILIS: 27-én: Játék a betűkkel. 29-én: Tavaszi bál. MÁJUS­ I- én: ÜNNEPI LÁS. (Gyülekező: a Dohány utca és Os­­váth utca keresztező­désénél. INDULÁS: 9.30 órakor. 10 ÓRA­KOR. ÚTVONAL: Do­hány u., Landler J. u., Bethlen G. u. Marek J. u., Dózsa Gy. út.) 3- án: Elnökségi ülés. 4- én: Élő újság. II- én: Filmvetítés. 18-án: Játék a betűkkel. 25-én: Teaesz, diavetítés. FELVONU Végső búcsú dr. Korpás Jánostól Március végén gyászlobogót tűztek a Siketek Váci Általános Iskolájának homlokzatára. Hatvanöt éves korában, tragi­kus hirtelenséggel elhunyt dr. Korpás János, a kiváló fül-, orr-, gégész szakorvos, az in­tézet gyermekorvosa. Közmegbecsülésben álló, köz­­tiszteletnek örvendő ember volt a városban. Édesapja a régi váci kórház gondnoka volt, nehéz körülmények között ne­velte és taníttatta gyermekeit. János fia orvos lett, a főtéri kórház osztályvezető főorvosa. Szerették a siketek intézeté­nek tanulói, tanárai. Tavaly, a 175. évfordulóval kapcsola­tos ünnepségek idején, mun­kássága elismeréséül, megkap­ta a szakminisztérium kiváló dolgozója kitüntetést. Április első napján több szá­zan vettek búcsút dr. Korpás Jánostól a vác-alsóvárosi sír­kertben. A pályatársak nevé­ben dr. Bíró Elemér, nyugal­mazott városi főorvos méltat­ta életét, munkáját. Szülei mellé helyezték koporsóját, végső pihenőre; a sírt elborí­tották a hála és kegyelet vi­rágai. P. R.

Next