Hargita, 1969. november (2. évfolyam, 259-284. szám)

1969-11-21 / 276. szám

VÍI II. évfolyam 276 (544) száml [Világ proletárjai, egyesüljetek! *Z RKP HARGITA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA 1969. november 21. pénteki Ara 30 bani Elég sok van még a százszázalékig! Nem panaszkodhatunk. Szép volt az ősz. És hosszú. S mégis még 6 200 hektár szántatlan van. November közepén a 30 000 hektár szántási tervet csak 79,4 százalékban teljesítették misz-eink. Pedig már október közepén végeztünk a vetéssel, a burgonyabetakarítás is véget ért, s a cukorrépa ásása igazán nem foglalta le a gépeket. Tehát nem panaszkodhatunk géphiányról. Akkor hol van az a majdnem 800 traktor, amelyet nyilvántar­tunk? Mit csinálnak ha nem szántanak? Mert ha legalább hatszáz dolgozna, akkor is rég el kellett volna végezni az őszi mélyszántást. Ha csak napi három hektáros teljesítményt veszünk alapul, az akkor is már kilencszáz hektár. Mit szólnak ehhez a gépesítési vállalatok, a részlegvezetők, s az mtsz-ek vezetői? Lehetséges, hogy további jó­időért fohászkodnak, mert a napi ütem erre vall. Nemhogy gyorsulna, lassul. Lehetséges, hogy a gépek egy része már a téli javításokra vár, hisz traktoristáink nagy része becsületesen dolgozott ezen az őszön. De jó lenne egy kicsit még meg­mozgatni gépierő-tartalékainkat, hogy a tavaszi vetések jól előkészített magágyba kerüljenek. Ta­lán akkor nem lesznek annyira gyomosak a ga­bonáink, mint az idén. S ha már a számoknál tartunk, mondjuk el azt is, hogy még 9 888 tonna cukorrépa van a mezőn, s ugyanakkor a répafej is behordásra, silógödrökre vár. Ami igaz, igaz, a cukorrépát a hó alól is be lehet hordani, sőt a répafejet a ju­hok megeszik a hó alól is. Csak nem tudni, kinek a számlájára írják majd azt a veszteséget, ame­lyet a gyenge minőség okoz majd. Egyetlen ter­melőszövetkezeti tagnak sem érdektelen, hogy egy kilóval több vagy kevesebb cukrot kap majd. Te­gyük hozzá azt is, a fogatoknak nem kell szánta­niuk, sem a gazdaságok teherautóinak. Minden különösebb „még­ egy­ utolsó­ erőfe­­szítésre" való felhívás nélkül ideje lenne már vé­gezni még a hó előtt az őszi munkákkal, akkor, amikor az ország nagy részében már végeztek. Pil HÍREK Megváltozott a Petőfi ut­cai állami gyógyszertár nyitvatartási ideje. No­­vember 20-tól kezdve a gyógyszertár hétköznap 7—21 ó­­ráig, vasárnap és ünnepnapokon pedig 8—14 óráig tart nyitva. U­­gyancsak 20-tól kezdődően meg­szűnik az éjszakai szolgálat is a fent említett gyógyszerészeti egység­ben. A gyógyszertár ezúttal fel­kéri a lakosságot, hogy nappal szerezze be a szükséges gyógy­szereket. Csupán az orvos által rendelt sürgősségi esetekben áll a vevők rendelkezésére az otthoni szolgálatot teljesítő gyógyszerész, lakáscíme ki lesz függesztve a gyógyszertár bejáratánál. Óvoda épül Korond-Fe- 2 nyőkúton. A 25 000 lejes állami segítséggel és kö­rülbelül 10­00 lej értékű önkéntes hozzájárulással felépülő gyermekotthon első ilyenszerű lé­tesítmény lesz a település törté­netében. Megkezdték a székelyder­­zsi vártemplom restaurálá­si munkálatait. A XIV. szá­zadban épült templom e­­gyike azon ritka műemlékeknek, amelyek máig megőrizték a góti­kus boltíveket. A kilencven éves sepsi­szentgyörgyi Múzeum ün­­nepségei során nagysza­bású tudományos ülés­szakra került sor, amelyen négy Hargita megyei szakember mutat­ta be tudományos dolgozatát. Fe­renczi Géza, a székelyudvarhelyi ESEMÉNYEK múzeum igazgatója, a varsagi Tartód vára történelmi jelentősé­gével, míg János Pál, a Csíkszere­dai múzeum igazgatója, dr. Mol­nár István, a székelykeresztúri mú­zeum igazgatója és T­risznyás Márton gyergyószentmm­iklósi muzeo­lógus néprajzi kérdésekkel foglal­koztak előadásaikban. “ November 22-én, szomba-­ ton Csíkszeredában ven­_____ végszerepel a marosvá­sárhelyi „Vasas“ kisipari szövetkezet esztrád-együttese, a IX. országos kultúrverseny díjnyer­tese. Az előadásra este 8 órakor kerül sor a Művelődési Ház nagy­termében. Feltámadt az ökölvívás Székelyudvarhelyen. Ez év januárjától az ökölvívó csapat megszüntette ed­zéseit, az akkor felmerült akadá­lyok miatt. A tíztagú keret most újra megkezdte edzéseit. 8 Érdeklődéssel és egyre fokozó­dó bosszúsággal olvastam a „Két ember itthagyott bennünket" című cikket (megjelent a Hargita 1969 november 7-i számában). Nem akarok most perbe szállni a cikkíróval, hiszen a tények té­nyek maradnak, s tagadhatatlan, hogy két szakemberrel kevesebb­­en megyénkben éppen most, amikor elég sok gondot okoz a milliós beruházási alapok felhasz­nálása, gyakran munkaerő-hiány miatt. Bár én is a megkérdezettek kö­zött voltam, most újra szót kérek ebben az ügyben. Nem szándé­kom most a probléma minden részletét vizsgálni, csupán az okta­tásüggyel kapcsolatos néhány ki­tételére szorítkozom. Teszem ezt főleg azért, mert akárcsak az élet más területén, a tanügyben sem lehet a problémákat egyes embe­rek kénye-kedvére bízni és még kevésbé azokat megoldani. A vo­natkozó törvények és rendelkezé­sek tiszteletben tartása általános állampolgári és egyben az egyén beosztásával járó kötelesség. Számtalan tanítóra és tanárra hi­vatkozhatnék, akiknek a Tulit Ilo­náéhoz hasonló, vagy még nyo­mó­sabb érvekkel alátámasztott kérésének objektív okokból nem lehetett eleget tenni. Nem azért, mert valaki nem akarta volna megoldani, hanem azért, mert a törvényes keretek, a konkrét kö­rülmények nem tették ezt lehetővé. Ami pedig Tulit Ilonát illeti, ő csak úgy taníthatott volna ebben a tanévben a Dr. Petru Groza Líceumban, ha valakit onnan át­helyeznek más iskolába. Az áthe­lyezéseket viszont pontos utasítá­sok szabályozzák. Csak ezek is­meretében lehet érdemben mér­legelni a kérdést. Ezért mondtam, és mondom most is, hogy a Tulit Ilona kérését Székelyudvarhelyen a törvényes keretek között a leg­körültekintőbben igyekeztünk meg­oldani, felajánlva neki és a cikk szerzőjének is, hogy a törvényes keretek között bármikor hajlandó vagyok keresni a megoldás jobb formáját, éppen azért, mert a megyénknek valóban szüksége van a szakemberekre. Ezeket a lehetőségeket a megyei tanfelü­gyelőség is alaposan megvizsgál­ta, s — ahogy Orbán Zoltán tan­­felügyelő is nyilatkozott — kine­vezését a kérvény beadása nélkül is megküldték az iskolának. Arra nem akarok utalni, hogy milyen hangnemben utasította ezt vissza Tulit Ilona. Az igazsághoz az is hozzátar­tozik — és ezt Tulit Ilona is jól tudta — hogy a következő években a lehetőségek a magyar katedrá­hoz nagyobbak lettek volna. Töb­bek között azért is, mert a tízosz­tályos kötelező oktatás bevezetésé­vel az osztályok száma is gyara­podni fog. Tehát az úgynevezett ígérgetések sem nélkülözték a reá­lis alapot. Ez lenne a kérdés egyik vetüle­­te, amelyet távolról sem merítet­tem ki. Ez esetben azonban in­kább a kérdés szakmai vonatko­zására szeretnék kitérni. A döbbenet erejével hatott rám az a kijelentés, miszerint Tulit Ilona „az irodalomtanítás szerel­mese és nem favágója. A számá­ra felajánlott fakultatív órák a tanulók számára potyaórát jelen­tenek, a fülük botját sem mozdít­ják" (az idézet Darvasi Antoaneta tanárnő nyilatkozatából), számom­ra érthetetlen László Béla kijelen­tése is, miszerint: „Fakultatív órák­­kal nem lehet szakmailag fejlőd­ni". Röviden: aki az alkotmányunk biztosította anyanyelvet fakultatív tantárgyként tanítja, az a hivatás favágója, aki mindenképpen le­marad szakmailag. Innen a követ­keztetés: menekülni úgy, ahogy ezt Tulit Ilona tette. Én igyekszem megérteni a Tulit házaspárt­, amiért családi életük kellemesebbé tételéért küzdenek és azért nem török pálcát felet­tük, amiért a jobb lehetőségek tudatában itthagyták városunkat Végső fokon ehhez joga van min­denkinek, s ha valakit nem vonz ez a vidék, amelyen pár­tunk marxi-leniai politikájának gyümölcseként szaporábban kezd­tek emelkedni a gyárak, a lakó­házak, hogy ne is beszéljünk a mind jobban körvonalazódó nagy­szerű távlatokról — akkor talán nem is érdemes marasztalni. El­végre hazát és szocializmust épí­tünk mindenütt e szép országban. Azt viszont sehogy sem tudom megérteni, hogy a nagy hírnév­nek örvendő székelyudvarhelyi lí­ceum falai között fogalmazódnak meg a cikkből idézett megállapí­tások. A tapasztalat maga igazol­ja a felettes tanügyi szervek ha­tározatának helyességét a fakul­tatív órák bevezetésére. Egyebek között ezekért az órákért is éppen úgy fizetnek, mint a többiért. Te­hát rajtunk, nevelőkön múlik el­sősorban, hogy az államunk biz­tosította erkölcsi és anyagi támo­gatást az oktatás és nevelés cél­jának megfelelően kamatoztassuk. S egyesek, ahelyett, hogy keres­nék a cél elérésének legjobb út­jait, majdnem úgy állítják elénk Tulit Ilonát, mint akit gályarabság­ra ítéltek, amiért fakultatív órákat kénytelen tanítani. Mindez lega­lábbis meggondolkoztató. A Tulit Ilona elárvult órái közül hármat most én tartok. Eddig nem gondoltam arra, de most egyes tanár­ kollegák jóvoltából kénytelen vagyok tudomásul ven­ni, hogy a szakma favágója let­tem és mindenképpen le fogok maradni. Még szerencsém, hogy a falusi iskolákban eltöltött tizenöt év bátorít, vállalnom kell ezt a kockázatot. Számtalan esetben ta­pasztalhattam, hogy az oktatás és nevelés sok-sok névtelenje mennyi ügyszeretettel buzgólkodott és buzgólkodik ma is távoli iskolák­ban, vállalva a ,,lemaradást", s talán néha a részvét­ teljes mosolyt is, egyes városi tanerők részéről. Sokan elfoglalnák a Tulit Ilonának ajánlott katedrát, s nem félnének e­ lemaradástól itt, Székelyudvar­helyen, ahol többek között gazdag dokumentációs könyvtár áll ren­delkezésükre éppen abban az épületben, ahol tanítania kellett volna. Nem félnének attól sem, hogy olyan iskolában kell tanít­sanak, ahová felvételizni általában minden helyre három tanuló je­lentkezik ... KOVÁCS MIHÁLY tanfelügyelő (Folytatás a 2. oldalon) • • IGÉNY ÉS KÖTELESSÉG (Egy cikk margójára) Lapunk 3. oldalán Az IGAZGATÓ­ BIZOTTSÁGOK a kollektív vezetés hatékony eszközei Néptanácsi elnökök és titkárok értekezlete Tusnádon 1969 november 18—19—20-án a Hargita megyei néptanács felkészítő tanfolyamot szerve­zett Tusnádfürdőn a községi és városi néptanácsok elnökeinek és titkárainak. A felkészítőn a néptanácsok tevékenységének legfontosabb kérdései kerültek napirendre. A jelenlévők számára a megyei néptanács végrehajtó bizottsá­gának tagjai, a néptanács e­gyes vezetői, valamint más meg­hívottak tartottak előadást a néptanácsi munka módszerei­ről, feladatairól. Az előadásokat gyakorlati, módszertani tevé­kenységgel kapcsolták össze. A találkozó FAZEKAS LAJOS elvtársnak, az RKP Hargita Me­gyei Bizottsága első titkárának, a megyei néptanács végrehajtó bizottsága elnökének záróbeszé­dével fejeződött be. Az indulás lányain túl — Beszélgetés Albert Dáviddal, a Történelemtudományi Társaság székely­udvarhelyi alfiókjának elnökével — — Immár egy éve, hogy lé­tezik a Történelemtudományi Társaság alfiókja Székelyudvar­helyen. Hogyan értékeli az el­múlt időszakot? — Tavasszal tartottuk első tu­dományos ülésszakunkat. Ez alka­lommal összeállítottuk évi tevé­kenységi tervünket is. Hét dolgo­zat került akkor bemutatásra. Ta­pasztalatlanok voltunk, a program zsúfoltsága miatt nem tudtuk elég­gé elmélyíteni a felvetett kérdése­ket. Okultunk belőle. Éppen ezért a nemrég, november 16-án meg­tartott ülésszakon csupán négy dolgozat szerepelt. Élénk, tanulsá­gos vita követte valamennyit. — Nem volna érdektelen vá­zolni témáikat... — Hegedűs Gyula Mihai Vitea­zul korával foglalkozott, azt fejte­gette, hogyan tükröződnek a kora­beli gazdasági eszmék, áramlatok a nagy fejedelem politikájában. Hermann Gusztáv alapos levél­tári kutatás, dokumentálódás után az ülésszakon a székelyud­varhelyi művelődési élet gyökereit, kezdeteit tárta fel. Vofkori György Az iskolai múzeum és a történe­lemoktatás, dr. Dobos Ferenc A tanulók aktivizálásának módszerei­, a történelem-órákon címen tartott értekezést. Két szigorúan történel­mi, két didaktikai téma. — A helyi és környékbeli szaktanárok hogyan viszonyul­nak az alfiók munkájához? — Mindenki tagja és mindenki tevékenyen részt vesz munkájában, összesen tizennyolcan. Szakmai szenvedéllyel vállalkoznak az őket foglalkoztató kérdések kidolgozá­sára. Mindezt semmi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy már most dolgoznak a jövő év tava­szán megtartandó ülésszak anya­gain. Közülük csupán Ferenczi Gézának a budavári ásatások, dr. Molnár Istvánnak a székely­keresztúri katolikus templom res­taurálása eredményeiről szóló tá­jékoztatóját említem ... — Ez már jövőbe-mutatás. További tervek? — A tanítási órákon túl vala­mennyien érezzük a hasznos, to­vábbfejlődést biztosító tevékenység szükségét. Már most készülünk a helybeli kollégium fennálásának 300. évfordulója tiszteletére tar­tandó ülésszakra, jövő év őszére. De olykor önerőnk nem bizonyul elegendőnek. Szeretnők, ha a me­gyei fiók segítségével neves törté­nészeket hívhatnánk meg körünk­be. S szeretnék továbbá azt, hogy a bemutatott érdekes és értékes dolgozatok ne kallódjanak el, hanem kiadvány formájában köz­kézen foroghassanak. Lejegyezte: balázs andras Városibb lett-e Vlahica kulturá­lis élete annak utána, hogy esz­tendő is eltelt az ötezres lélek­számú nagyközség várossá nyil­vánításától? Mint hangzatos kér­dés, vagy mint vizsgálandó téma a kultúrszociológus számára, fö­lötte csábítónak tűnő dolog ez, s feltehetően a kíváncsiság még in­kább fokozódna, ha arra figyel­nénk, ami a városibb mértéket ilyenformán üti meg, ami valami többletet, sajátosat mutat Vlahica szellemi-kulturális térképén. De még ha rá is jövünk a kérdésfel­tevés elhamarkodott voltára, egy­részt a nagykorúsítás óta eltelt időszak relatív rövidsége, másrészt amiatt, hogy Vlahicának megvolt a városias jellege akkor is, ami­kor községként szerepelt, nos még ekkor is kínálkozik izgalmas és érdekes vizsgálati tárgy: beszélhe­­tünk-e egy idő óta céltudatos tö­rekvésekről, erőfeszítésekről és ál­dozatvállalásról a kulturális életé­ben? Kénytelenek vagyunk mindjárt a legelején egy határozott nem­mel válaszolni e kérdésekre. Nemcsak, hogy nem beszélhetünk e jogosan és reálisan feltételezett népneve­lési követelményekről, hanem egy olyan visszás helyzettel találjuk szemközt magunkat, amely a maga jámborságában példátlan, Vlahi­cának semmi néven nevezendő művelődési élete nincs. Ez a visz­­szás helyzet, mely a tenni képte­lenségből, a tenni nem akarásból született, a látszatot a lényeggel szándékosan vagy szándéktalanul fölcserélte, mi sem könnyebb és biztonságosabb, mint elhinni és hangoztatni, hogy Vlahica felnőtt lakossága nem rendelkezik kultu­rális szomjúsággal. A tények — többé-kevésbé, de — ismertek. Az ötezres létszámú város lakossága roppant differen­ciált, kiegyensúlyozatlan: ezerkét­száz körüli azok száma, akiket a Vasüzem foglalkoztat, tehát ipari alkalmazott, ezek negyven száza­léka ingázik a környező falvakból, és jelentős a mezőgazdasággal foglalatoskodók száma is, bár mosz nincs. Líceum, két általános is­kola, kórház, különböző szolgálta­ iiiiiiiiiii­iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii­iiiiini­ tási egységek tevékenykednek a városban, a tanerők száma ötven körül jár, a tanulóké 50-600. A városnak nincs kialakult központja, fekvése előnytelen: kettéoszlik „lentire" és „fentire", a helybeliek szavajárása szerint, ami alatt az üzemet, a tulajdonképpeni város­részt, és a falut értik. Az „urbá­nus", illetőleg a „falusi" részek közötti több kilométeres távolság számottevő, de sem a település­­fejlesztés, sem pedig a közműve­lődés szempontjából nem jelent áthidalhatatlan akadályt, távlatai­ban pedig nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a majdani városi művelődési ház a „város" és „fa­lu" találkozópontján, „valahol a kettő között" — ahogyan a vlahi­­caiak mondják — épüljön fel. Egyelőre tehát a rideg moziterem és az elavult kultúrotthonon kívül más kulturális létesítmény nincs. Ezek mostoha állapota azonban csak másodlagos tényező: kultúr­­ház nem épülhet máról holnapra, mint a mesében kacsc­ában forgó palota; az nem vitás, hogy a vá­rosi rang megkéri a kultúra illő hajlékát, de ellenérvként, még enyhítő körülményként sem hoz­hatjuk fel hiányát akkor, amikor a népművelés, a művelődési élet, a műkedvelői tevékenység zsákutcá­ba jutásának, hurokba fojtásának okait keressük. A visszásság, mint már arra utaltunk, abból a képtelenségből ered — hangsúlyozzuk, hogy töb­bek közt, mert okokról van szó —, abból a tévhitből, miszerint egyet­len ember képes egymaga elvé­gezni az összes népnevelői teen­dőket. Lászlófi Pál, a városi párt­­bizottság helyettes titkára heti 31 órát tanít a líceumban, 1968 ok­tóberétől 1969 májusáig pedig a kultúrotthon félnormás igazgatója­­volt, mert májustól az igazgatói tisztséggel járó indemnizációról, mint mondotta, jószántából le­mondott). Fölösleges talán rész­leteire bontani a funkciókkal járó feladatkört, elemeztük ezeket már éppen elégszer, más alkalommal, és arra sem szükséges kitérni, hogy mit jelen 31 órát hetente ta­nítani, egy dolgot azonban, a dolgok lényegét mindenképpen tisztáznunk kell: a városi pártbi­zottság helyettes titkárának lenni, a feladatkör vonatkozásában, mi­nőséget jelent, s mint ilyen, ez a minőség nem a végrehajtásban, hanem a képességben fejeződik ki: képes-e egy olyan kollektívát létrehozni, kialakítani, amelyet őszinte ügyszeretet vezérel, tenni akarás, és nem riad vissza az ál­dozatvállalástól sem, ha tudatoso­dik a szándék, a cél: a nagy kö­­zösség szellemi felemelése, neve­lése, műveltségének gyarapítása. Mert ez a dolgok lényege. Lé­tezik Vlahicán egy erőteljes, fel­készült értelmiségi réteg, mérnö­kök, tanárok, orvosok, techniku­sok, hivatalnokok sorából kikerül az a derékhad, melynek a kultúra személyes érdeke, és a nagykö­zösség felé fordulva, annak, ér­velésén kitapinthatja, mérheti a kultúra befogadásának őszinte igénylését. Mert van ilyen igény, érte töprengeni, érvelni, TENNI, kötelesség. Ezt ne tudnák a vlahi­­caiak? MIKLÓS LÁSZLÓ VLAHICA — a vas­üzem részleges látképe ///////////////////////////////////////////////. I­I KÉSZ A LELTÁR ? A bevásárló, aki nem sokat tud a kereskedelem kulisszatitkairól, bosszankodik ha valamelyik üzlet ajtaján észreveszi a felírást: „leltár miatt zárva“. Azt­­ szeretné, ha pénzével a zsebében mindennap szélesre­­ zárt üzleteket, áruval bőségesen megrakott pultokat találna beszerző útján, Írjuk ide azonban — valamennyi vásárló végleges megnyugtatása,­­fel­világosítása céljából is —, hogy leltárra szükség van és lesz a jövőben is. Hogy miért — kérdeznék a ké­telkedők —, talán mert mindig gyanús személyek mérik a sót, kenyeret, szalámit meg egyebeket? Egyáltalán nem, vagy legkevésbé csak ezért. Hogy mégis ez a közvélemény, annak oka elsősorban a leltározás sablonszerű, szürke gyakorlata, káros egy­hangúsága, leszűkített értelmezése. E megállapítá­sunk nem öncélú bírálat, hanem tényekre alapozott valóság, ami az alábbiakban — minden bizonnyal — ki is derül majd. 1077 LELTÁR EGY ÉV ALATT Megyénk kereskedelmi egységei­ben (nem számítottuk ide a­ fo­gyasztási szövetkezetek üzleteit) te­hát ezernél több esetben kell az ajtókra függeszteni a bűvös táb­lát, amint ezt a kereskedelmi igazgatóság belső ellenőrzési osz­tályán megtudtuk. Ezekbe a meny­­nyiségileg is tervszerűsített leltá­rokba nem tartoznak bele azok az esetek, amikor előre nem látott okokból: árleszállítás, (pihenő­vagy beteg-) szabadságolás és más esetek miatt kell ellenőrzést végezni. Megyénk négy helyi ke­reskedelmi vállalatának 19 revi­zorára, más kifejezéssel: anyagke­zelési ellenőrére hárul az a fela­dat, hogy területenként: Csíkszere­da, Székelyud­varhely, Gyergyó­­szentmiklós és Maroshévíz keres­kedelmi egységeiben 307, 281, 240 és 249 leltározást végezzen ebben az évben. De a tervekbe vagy a kivitelezésbe (inkább az utóbbiba) hiba csúszhatott, mert 1969 novemberéig az 1077-ből 752 esetben leltároztak. És az eredmény? összesen 548 ezer lej kárt fedeztek fel, amiből 219 ezer —­13 bűncselekményből származik. A leltározások nyomán az is kide­rült, hogy megyénk helyi kereske­delmi vállalatainak ellenőrzött egységeiben 445 ezer lejt kitevő készleten felüli értékek „lappan­ganak". Mi lehet ennek az oka, hiszen a szappan, a rádió, stb. semmiképpen sem szül új értéke­ket. Huszonnégy esetben ötezer lejnél nagyobb — összesen 261 ezer lejnyi — leltári többletet könyveltek el az ellenőrök. És nyolcvannál több leltárt november 10-ig el sem számoltak a könyvelő­­ségen. Nem kell sokat lapozgatni a Belkereskedelmi Minisztérium 1967 március 1-i, 75-ös számú utasítá­sait, hogy a nem szakmabeli is megértse: az anyagkezelési ellenőr­zés, vagyis az üzletben végzett leltár pontos, ha tükre kell hogy legyen az illető egységnek; olyan felmérés, amely adott helyzetben élesen rávilágít az ellenőrzött kereskedelmi egység állapotának minden vonatkozására. Az igazság azonban, hogy vajmi keveset árul­nak el ezek az ellenőrzések a tárgy- és tényszerű valóságról. Olyan „tükrök", amelyeknek egyet­len pontjuk fénylik csupán, többi részük homályos, használhatatlan JANKÓ ISTVÁN (Folytatás a 2. oldalon) tükör, de csak egy ponton 1, ti ... Mire is való egy kirakat? Az egyszerű naiv lélek azt gondolná reklámcélokat szolgál. Felhívja az egészségügyi sétáját végző, vagy valahová rohanó állampol­gár figyelmét: állj meg vándor, térj be egy percre, vásárold meg remekbeszabott, praktikus, érde­kes, szórakoztató, rég­óta keresett stb. stb. portékánkat. Szóval a­­zért rendeznék állítólag a ki­rakatot, hogy a szegény „tájé­kozatlan vásárló“-nak nevezett polgár vagy polgártársnő egy magasabb kategóriába, a „tájé­kozott“ csoportba lépjen. Mon­dom, így hittem, mert magam is a naivabb aszfaltkoptatók sorá­ba tartozom. Most aztán meggyőződtem. A kirakat arra szolgál, hogy a ki­rakatrendezőnek nevezett állam­polgár bebizonyíthassa: nekem van ötletem, ízlésem, el tudok rendezni úgy egy kirakatot, hogy a népség-katonaság apraja-nagyja szájtátva bámul órákig, nem veszi észre mikor nyakába csu­rog az eső, elfelejt köszönni jó­ismerősének és neveletlen híré­be keveredik. Tűnődésemre az apropót a Csíkszeredai könyvesbolt kirakata szolgáltatta. (Nem mintha másutt nem fordulna elő hasonló eset, de hát így sikerült). Fennen hirdeti, hogy: novem­ber 5—15 között szovjet könyv­hét. Bizonyító anyagként számos szép könyvet tett a kirakatba. Céljukat elérték. Betértem. Kértem a csábítót, azaz a könyvet. Nem volt udvariatlan az elárusító. Kijött velem az utcára, ő is megnézte a csábítót, majd szelíden elmosolyodott. É­­reztem, hogy magában tájéko­zatlanságomon kuncog. Majd nyilatkozott: a könyv nem szolgálja eladás célját, csupán azért tétetett ama helyre, hogy díszítse a kirakatot. Egyetlen példány, de nem egyetlen eset. Több könyv is hasonló rendel­tetésű. Hát ezért érdemes volt betér­ni. Még érdemesebb kirakatot rendezni. BOGOS SÁNDOR *. a .­2.

Next