Hargita, 1982. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1982-05-25 / 121. szám
Szellemi tartalommal telített természetjárás - VÉRESKÉP-TALÁLKOZÓ CSÍKMINDSZENTEN Újabbal gazdagodott a megyei pionírtanács szervezte találkozók sora: szombaton-vasárnap a Véreskép találkozóra gyűltek össze Csíkmindszenten a környékbeli iskolák — számszerint 17 — képviselői. (Csak a vágásiak jöttek távolabbról, Székelyudvarhely vidékéről.) Beder Tibor, a megyei pionírtanács munkatársa, aki immáron a 46. pionírtalálkozónál bábáskodott, tömören és találóan szellemi tartalommal telített természetjárásnak nevezi a rendezvénysort. És igaza van, a részvevők sohasem tekintik csupán térképnek a tájat (még akkor sem, mikor pontossági menetelésen vesznek részt), a körültekintő szervezés és felkészítés folytán kitárulkozik számukra a táj, felvillan múltja és jelene, e föld gazdagsága, a példasorsú emberek munkássága, a Icik azért éltek, hogy gazdagítsanak bennünket. A Városkép-találkozón különösen érződött e gazdag tartalom. Régi eseményt, az 1694-es tatárbetörés emlékét idézi a A JÖJJÖN VELÜNK közel százfőnyi serege is tanúja volt a minden bizonnyal legutolsó tatárbetörés tetemrehívásának a Libidón domb alatt. Szép nap volt, egy pillanatra borult be az ég, a játékharc alatt, mintha a természet is erre a nevezetes napra időzített volna. Csapatunk legifjabb tagja az egyéves Xántusz Ákos édesapja hátán tette meg az utat a tatárverő hősies emlékhelyéig. Egy kicsit a Xántusz-család ünnepévé is vált így ez a túra. (Vargha Júlia, tanárnő) megnevezés, nem az öncélú múltba nézésért, memento kíván inkább lenni: vigyázzunk a nagy áldozatokkal kiérdemelt békére. Többsíkú volt a megidézés. Szombaton rajzokban képzelték el a részvevők a hajdani győztes ütközetet (így illik ez Nagy István, a festő szülőfalujában), vasárnap jelmezekbe öltözve rekonstruálták a csatát a mindszenti iskolások, természetesen az egykori ütközet pontos színhelyén. A rendezőket dicséri a gazdag és tartalmas forgatókönyv: épp lakodalmas ünnepséget zavar meg az ellenség, így alkalom adódik a helyi népszokások, a népviselet bemutatására, felvonultatására. A találkozót az összesített pontverseny alapján a csíkmindszenti iskola csapata (Péterffi Zsófia és Veress Ernő) nyerte, második Csíkszentkirály, harmadik a Csíkszeredai 10-es számú általános iskola. Végezetül hadd említsük meg a helybeli szervezőket, akik oroszlánrészt vállaltak magukra a találkozó sikeréért: Kelemen Rozália iskolaigazgató, Sipos Gábor egységparancsnok, Tamás Klára, Böjthe János tanárok, Molnár Szilveszter, a szülői bizottság elnöke, Kedves József és Balogh József mtsz-tagok. Szombaton Ferencz Jolán Csíkszeredai tanárnő és Márton Árpád festőművész segítette a rendezőket az egykori esemény dokumentált megidézésében, illetve a Nagy István-i életmű igaz értékeinek megismertetésében. Borbély László Vendégkoszorúban a menyasszony Futnak a „tatárok” ... PARTTALAN-E A PEDAGÓGUS MUNKÁJA? Avagy: a mundér becsülete (4) Vitathatatlan, falvainkban minden értelmiségi (tanügyi, egészségügyi, műszaki, mezőgazdasági) népnevelő munkájára nagy szükség van. A szellemi elmaradottság nagy energiát köt le. A környezet magunkkal húzása, a felzárkódtatás erjesztőleg hat minden dolgozó tevékenységére a saját munkahelyén. Kétségtelen, mindent, amit kell, nem tudunk megtenni, de meg kell tennünk, amit lehet. Ma már idillikusnak tűnik, és nem kis nosztalgiával gondolunk a letűnt korok falvainak egyik központi alakjára, talán hősére, az apostoli szerepet vállaló tanítóra. Ő egyszemélyben látta el a falu szellemi teendőit. Ma a célok sokrétűek, feltételezik a falun élő és dolgozó összes értelmiségi csatasorba állítását, képességeinek kamatoztatását előre jól megfontolt, elkészített „forgatókönyv" alapján, melyben a tennivalókat lebontották mindenki erkölcsi anyagi érdekeltségéig. Egy pedagógusközösségben e szerepek precíz, meggondolt kiosztása, követése, számonkérése egyenesen a jó, egészséges, összeforrott kollektíva megtartóereje. Merem hinni, a legtöbb bajt, a munkamorál és a közérzet megromlását a tömegnevelés, az órán és iskolán kívül végzendő teendők bizonytalan, félszeg, talán méltánytalan „rendezése" váltja ki. Már az a tény feszültségeket, ellentéteket okozhat, ha a teljesítménymérés torz. A gyakorlat igazolja, hogy a számbavevők (igazgató, tanfelügyelő, helyi vezetőszervek) szemébe csak a szerfölött tetszetősen, igen látványosan, hivalkodóan, néha törtetően ténykedők eredményei ütköznek. Róluk szól a krónika, őket említik az összes beszámolók, név szerint, őket reklámozzák a hírközlési eszközeink. Noha se szeri, se száma azoknak, akik a csillogók árnyékában, szinte észrevétlenül, szerényen dolgoznak, de elmennek mellettük. Munkájuk el/bevegyül azokéba, akiknek vállát mosolyogva megveregetik. Különben az (is) igaz, akit igazán érdemes volna kitüntetni, azt nem kell, annak többje van, mint amit mástól kapna. Azzal is megelégszik, ha szerte a faluban megmagázzák eredményeit, de nem verik azokat nagydobra. A jó munka az ember minőségétől függ. S ezt a minőséget alapvetően befolyásolja a tantestület tagjai közötti kapcsolat minősége. Az eredményes munka nyitja, ellátni egészében munkakörödet, s ne azt lesegetni, hogy más mit tesz, s főleg spekulálni, hogy mennyi elég ahhoz, hogy ne érjen szemrehányás. Az is előfordul, hogy éppen az önelégültség állja útját a továbblépésnek, merthogy a sok babér is hamar elhervad ! Hűséges úgy lehetsz önmagadhoz, népedhez, a mundér becsületét csak úgy őrizheted meg, ha mindig előre lépsz, közelebb kerülsz népedhez, melyből véttettél. A megtorpanás akkor indokolt, ha új feltöltődést, erőgyűjtést eredményez. Vallom, hiszem, pedagógusnak, népnevelőnek lenni nem foglalkozás, nem is mesterség - életmód. A mi munkánk — noha parttalan — olyan tevékenység, amelyben az ember jól érezheti magát. Nem holmi felhőtlen boldogságban, nem a láblógatás és konfliktusmentesség „hamis paradicsomában", csak a valahovátartozás nyugodt és erős kötelékében. Ördögh Imre tanár * Szerk. megjegyzése: Szívesen adtunk helyt lapunkban a szerző eszmefuttatásának a pedagógusi hivatásról, népnevelői elkötelezettségükről. Közérdeklődésre számot tartó kérdésekről lévén szó, várjuk olvasóink, mindenekelőtt a pedagógusok írásait, véleménynyilvánítását a felvetett témakörrel kapcsolatosan. Egy gyűjtemény értéke A Gyergyószentmiklósi Múzeum immár két állandó képzőművészeti kiállítással fogadja a betérőt. 1971 január 17-én nyitották meg a Karácsony János-képtárat, a művész negyvennégy olajfestményt, akvarellt adományozott városának. Vasárnap az Elekes Vencel-gyűjtemény ünnepélyes megnyitóját tartották meg, a képzőművészek és a képzőművészet nagy barátja, aki Elekes Vencel volt, páratlan gyűjteményéből százhetven olajfestményt, akvarellt, grafikai lapot, két szobrot, ötszáz kisgrafikát (ex librist) adományozott a városnak. E régóta várt megnyitó kapcsán pedig nem véletlenül emlékeztünk ama első adományra, hiszen a múzeum falai most már két jóbarát munkásságát őrzik, a művész és a műgyűjtő barátságának maradandó bizonyítéka Karácsony János Elekes Vencel arcképe című olajfestménye, akár az a történet is, ami a művész Pipirigi asszonyok című képéhez fűződik. Tőle tudjuk, hogy a vászonra egy öregház padlásán bukkant rá, a gazda a hiányzó cserepek helyett illesztette a tetőzethez, esőt levezetni... A múzeum a gyűjtemény értékéhez méltó feltételekről gondoskodott, a belépő előtt a maga páratlan gazdagságában tárul fel egy szenvedélyes élet gyönyörű értelme. Elekes Vencel a nyugalmazott tisztviselő hosszú évtizedeken át gyűjtötte előbb az ex libriseket, majd az olaj- és temperafestményeket, szobrokat, akvarelleket, grafikai lapokat, „múzeumi" lakásában szakszerűen gondozta-őrizte az évről-évre gyarapodó anyagot, amelyet már ott több ezren tekintettek meg az évek folyamán, az ajtó bárki előtt bármikor nyitva állt. A család tulajdonában lévő kiterjedt levelezése, a szintén igényes kartoték-rendszere bepillantást nyújt Elekes Vencel fáradhatatlan, áldozatkész életének műhelytitkaiba, mindennapjaiba. Aki már évekkel ezelőtt, még életében, maga szerette volna megrendezni ezt az állandó tárlatot, de ha a megnyitót nem is érhette meg, a városának adományozott gyűjtemény anyagát értően, nemes önzetlenséggel, a vérbeli műgyűjtő igényével maga válogatta ki. A Gyergyószentmiklósi Múzeumban képzőművészetünk maradandó értékei őrzik Elekes Vencel műgyűjtő emlékét, s óhaja-végakarata szerint, ez a gyűjtemény nemzedékeket eszméltet, nevel a szépre, jóra. Vali József ----- VILLANÁSOK ---- HOZZÁÉRTÉSSEL ! Meglett korú kőműves vakolja az új tömbházat. Felveri a maltert, simítja, vigyáz, hogy egyenes éle legyen a sarkoknak, öröm nézni ahogyan dolgozik. Később megtudom, hogy a csiksomlyói Orbán Imre (vagy ahogyan szólítják, Imre bácsi), nagy szakértője a mozaiknak is. Amikor a Csíkszeredai Művelődési Házat építették sokat dolgozott ott, szép mozaikpadló, faragott kő dicséri hozzáértését. A posta melletti mozaikkerítést is ő rakta fel, a Művelődési Ház külső mozaikját szintén. (Elismeréssel szólt róla Márton Árpád képzőművész, a mozaikok „szellemi atyja“). Imre bácsi részese volt a főtéri kőtámfalak kifaragásának is ... Nyugodt, egyenletes ütemben vakol. Kérdem: szokotte bosszankodni ? Igen, mondja, mikor látja, hogy az előtte lévők rosszul dolgoztak. Hogy miért ? Mert ugyanazzal az erővel, ugyanannyi idő alatt lehetett volna jól is végezni a munkát.. Nemegyszer jut eszembe megjegyzése, amikor új lakásokat szemlélek. (Bálint András) CSAK ŐSZINTÉN Új tömbházak lakói tanúsíthatják, kerül azért még egy-két javítanivaló a vadonatúj épületasztalos termékeken, nevezetesen az ajtókon, ablakokon. Nem záródnak jól, nagyobb vagy kisebb a keret, mint maga az ajtóablak. A minőségi jobbítás szükségessége nem titok maguknál e termékek gyártóinál, a galócási fafeldolgozó egységben sem, s igyekeznek eleget tenni a jogos elvárásoknak. Ezt tükrözi az egységnél látható alkalmi kiállítás, ahol számot adnak arról, tudnak ők kifogástalan minőségű terméket is gyártani. Megnyugtató ezt látni, tudni. Szándékuk őszinteségét az egyik, más gyárban dolgozó fiatal szakmabeli megfigyelése sem kérdőjelezi meg. Ő ugyanis a kiállításon vett észre egy nem csukódó ajtót. Megtörténik - jegyzi meg -, legalább őszinték, azt teszik közszemlére, ami van. Lesz még jobb is, zárja optimistán a beszélgetést a gyár képviselője. Higgyünk neki. (Borbély László) VÉGRE ! Mi újság a városban ? - érdeklődtünk a minap a székelykeresztúri néptanácsnál. A legfrissebb, a legérdekesebb az új vízhálózat bekötése, beindítása - így a válasz. Nos ez, mármint a tény, többet érdemel egy „egyszerű" hírnél.Hogyne, mikor a lapunk hasábjain is többször tettünk említést arról, hogy bizony eléggé döcögő volt a vízszolgáltatás, akár a hideg, akár a meleg vízről lett légyen szó. Lám, csak sikerült bekötni a sertéstenyészetet és a baromfikomplexumot, az új lakónegyedeket és több más egységet. Hogyne örvendenének a keresztúriak, hogy mostantól kezdve nem holmi sárgás „lé", hanem hideg és meleg víz folyik a csapokból. Hát nem több ez egy hírnél ? (Minner Pál) BUTA KISLIBÁK A minap a Csíkszeredai Petőfi utca egyik kapuja alól 8 kisliba szaladt ki a járdára és egyenesen az úttest felé tartott. A járókelők egy darabig kerülgették a lábatlankodó pipákét, megmegálltak, terelni próbálták viszsza, de senki sem tudta hová, merre, ki lehet a gazdájuk. Jóleső érzés volt látni, ahogyan vigyáztak rájuk, hogy ne kerüljenek ki a rohanó autók elé. Mert kérdés viszont: vajon az autósok mindenike ilyen figyelmes lett volna-e, ha történetesen gépkocsija előtt találja a libákat? Nem tudom más hogy van, de valahogy elszomorító, amikor az úton elgázolt csirkét, kacsát, libát, vagy akármilyen kisállatot lát az ember. Jó, jó ne eresszük ki az utcára, de lehet parancsolni egy kicsi buta libának, ha meglát egy rést, amelyen át ki lehet menni a szabad világba? (Rebendics József)