Hargita Népe, 1992. január (4. évfolyam, 1-20. szám)
1992-01-04 / 1. szám
ÉLETET AZ ÉVEKNEK „Itt nem kell szó, már kifacsarták régen. Ember — csak ezt a percet vidd tovább. Mit érzel itt most lenn a mélyben. Mikor más kapja meg a vasórád. S vigyázz, mert hiába leszel szabad. Ha mohó kezed új zsákmányra csap , a maradékból egy is kimarad"4 (Tollas Tibor: ... Hogy a maradék egyszer elmaradó Idős korban is ad magára az ember (ifj. SZOPOS ANDRÁS felvétele) VÉNVICC — öregapám, jöjjön elé! *—— fiam? — Mert valami emberek jöttek, akik a vén disznyót akarják látni. Vigasztalan özvegyek Kétségtelen, hogy a balsors és az egymásrautaltság a rekord kapcsolatoknál is jobban összefűzi az embereket. Mert ha nem így volna, ugyan mit tennének azok az idős özvegyek, akik támasz nélkül maradtak életük alkonyán, s akiknek a kevés nyugdíjból ma egyre kevesebbre futja. Akiknek valamikor mindenük megvolt, de később lebontották a házukat fejük felől. S ha egyszer az öreget kimozdítják a vackából, az holta napjáig visszasírja tulajdonjogát. Mint a Testvériség sugárút 2 szám alatti tömbhöz öreget. A közköltség rendezésekor ismerkedtem meg Bíró Berta nénivel. Figyelmemet derűs nyugalma és finom, választékos beszéde ragadta meg. Nem utolsó sorban pedig, ama kijelentése, hogy csupán könyvekből ismeri a reumát. Nyolcvanöt esztendős létére ugyanis ilyesféle fájdalmakban sosem volt része. Mint később kiderült, másban annál inkább. Néhány nap múlva lakásán kerestem fel. A szélesre tárt ajtóban kedves mosolya helyett fátyolos tekintettel fogadott. Az egyik szomszédasszonyomat temettük a minap — szabadkozik remegő hangon, majd betessékel a szobába. — Úgy megrázott az eset. Valahogy nem tudom elhinni, hogy ily hirtelen és viszonylag fiatalon ragadjon, és bárkit is a haláé. Szegény férje, tíz esztendőt öregedett egyetlen nap alatt... Úgy tűnik Berta nénit más bánata a sajátjánál jobban aggasztja. Ódzkodik attól, hogy vapolja a sorsot, amiért nem lett gyermekük, vagy amiért özvegyen maradt Ám amikor a régi lakásukról kérdezem, kifakad: — 1879-ben bontották le a Piac utca 11 szám alatti lakásunkat, hogy Szeredának új központot építsenek. Négyen vagy öten jöttek ki a néptanácstól, nem emlékszem már pontosan. Nem mondhatnám, hogy durváskodtak velünk, ám bármilyen szép szavakkal hozzák az ember tudomására, hogy másnap délután négy órakor jönnek kiköltöztetni saját házából, olyan mintha kimondannák halálos ítéletét... úgy éreztem akkor, hogy elmegy az eszem. Csak ettem a szoba közepén pien tudtam mihez kezdeni. A bútoraink nagy részét elhordták falura, mert ide, a garzonba úgyse fértek volna el Tizenkétezer lejt sem adtak azért a lakásért, amit harmincötért vásároltunk és még ötezret fizettünk az átíratásért... Tessék elképzelni, most amilyen lakásszűke van, ha kiadnám a 6x6-os szobát, mennyivel pótolná kevés nyugdíjamat. És nem volnék egyedül. Berta nénit csupán az vigasztalja, hogy igen jók a szomszédok. Nélkülük nem tudná elviselni hátralévő napjait. Nemigen jár ki a lakásból, csak ha nagyon muszáj. A költségeket kiegyenlíteni. Gyakran szédül, s fél nehogy elvágódjék az úttesten ... Chiti Rózsika nénit ágyban találom. Másodfokú rokkant, tüdőgyulladást húzott el a napokban. Csiszár doktornőnek köszönheti, hogy jobban érzi magát... felismernem a férjét, — erősködik, — hifi* Csíkszeredában mindenki ismerte a postafőnököt. Áldott egy jó ember volt, az ilyeneket viszi el leghamarabb a halál. Tőlük, a pékséggel szemközti házat vették el, a Virág utca 88 szám alatt Bántja, hogy is ne bántaná, a dolog. Már azért is, mert akiket valamivel később költöztettek ki a lakásukból, kétszer annyi kártérítést kaptak. Az 1800 négyzetméternyi belsőségért sem adtak semmit pedig a törvény értelmében joga volna rá. Most kocsiparkolóként használják udvarát . Két idős nénivel hozott öszsze a véletlen, de sokkal többen vannak, akik becsapottnak érzik magukat, és aligha tudják felejteni egykori házukat. Kérdem én, legalább a magukra maradt özvegyeket nem lehetett volna a Szabadság számlára begyűlt pénzösszegből, vagy másként kártalanítani? Mert így kétszeresen fájlalják özvegységüket. AMBRUS CDIT Öregedésről — Öregségről Arteriosclerozis A sclerotikus foltok az érpálya bizonyos, — a véráram erősségének változásai — helyén jönnek létre. Klinikailag beszélünk szívkoszorúér elmeszesedésről, a nagyverőér (aorta), a hasi erek, az agyi erek, a vese és a lábak verőereinek elmeszesedéséről. A betegség felfedezésekor már szervi elváltozást jelent, amikor is a Lassan, évtizedek alatt fejlődő folyamat, kinikai kórképpé alakult. Ez az idült elváltozás súlyos heveny, megbetegedések képében is jelentkezhet, mint trombosist embólia (vérrög elszabadulva), vérzés, érzáródás. Az életveszélybe került arteriosdeirotikus betegek megmentésének mind több a lehetősége. Legfontosabbnak mégis a betegség megelőzését tartjuk, a veszélyezettségi tényezőket kerüni kell... A stressz fogaknába nemcsak a rendkívüli, nagy erőfeszítések, az erős izgalom, de a munkahelyi erőt meghaladó erőbedobás, hajtás is beletartoznak. Tehát fontos, hogy az ember ne hajtson, hanem dolgozzon! Orvosi szempontból lényeges, hogy a vágyaink összhangban legyenek a lehetőségeinkkel. Tehát megtalálni az arany középutat. Dr. SZATHMÁRY DÓRA Az oldalt szerkesztette: KRISTÓ TIBOR Z irkába róttam sorsomat A budapesti Lakitelep Alapítvány 1991. évi paraszti önéletíró pályázatára 305 pályamű érkezett, köztük 31 Erdélyből, 34 Felvidékről, 4 Vajdaságból és 2 Kárpátaljáról. Megyénket nagyszámú önéletíró képviselte. Pályázóink közül hatan díjat nyertek. ...Aztán Szeretfalván, amelyik vagonokból a lovakat kivezethették, mert azok is kellettek a háború lehetetlen gyomrába, haszontalanul, itt a szakadékom hegyek között, — mondom a lovakat kivezették, a lovak hagyatékát valamicskét eltakarítva, valami szalmafélét szórtak a padlóra, minket pedig, ahogy lehetett bevagoníroztak. Nem volt elég vagon, azt láttam. Ontották a hegyekből a ronccsá válottakat. A vágó najtóhoz közé kerültem. Hát mászik fel valaki, istenkedik nagyban. „Jaj mi lesz belőled, drága Lajcsikám". Simogatna finoman, csupa véges szakáll voltam. „Hol van a bajod, mit hozzak neked ? “ Nem mert szorongatni az én igasztaló Beteg Laci barátom, akinek Tusnádon volt népi zenekara, csupa magyar cigány. Nem volt az egy sem cigány, de igen jó fogdmeg magyar, csakhát a zenélő embereket akkoriban cigánynak mondták, — harag nélkül. Hozott Laci két darab fehér komiszt Oldalainkon részleteket közlünk a díjnyertes munkákból. A csikmenasági BORS LAJOS (született 1917-ben, jelenleg nyugdíjas) V. díjat nyert ÖNÉLETÍRÁSOM című munkájával. Ebből közlünk most szemelvényeket, és valami két kilónyi kockacukrot. Fellelhetetlen kincs volt a cukor és a fehér kenyér, de a tiszt urak, nem rongyos bakák ... Laci barátom Pedig az ELLŐ (ellátó oszlop) beosztottja volt, GH-s. Lehet a hegedű miatt, énekelni is tudott. Fel tar tanyáit, az én szülőföldem. Beteg Laci pedig eksíratott. Talán két nap múlva átraktak betegszállító vonatra. Nem kellettünk sehol, pedig leraktak volna. Mondogatták, hogy Budapesten várnak, fogadnak. A Nyugatiban álltunk. Csudalátni jártak a civilek. Jött egy villamosvasúti egyenruhás. Megszólítottam, nem ismeri-e B. Ferencet Hogyne kérem, ő a rendező a nyugati végállomáson. Mondtam hogy kit talál itt, ha jöhet. Futólépésben indult... és talán negyedóra közben jött az én pesti „papám". Elámultam a sok baj közötti segíteniakaráson, ahogy telefonon megkeresték B. Ferencet Nem vehetett le a vonatról, mert egy emberhe nem bajod a vonatvezetőség. Aztán Nyíregyháza megkönyörült, kiraktak. Amennyire lehelett megápoltak, de ruhát nem volt miből adjanak ... Itt volt egy meggondolkoztató élményem a hírközlés, híresztelés, mai szóval a propaganda fontosságát, formáló erejét illetően. Egyik nap behoztak a kórtermünkbe egy fiatal oroszt, aki a lelőtt gépből ejtőernyővel ugrott ki, lábát törte, így fogták el Ilod osztályú ételt hoztak neki, amihez másodikat és gyümölcsöt is kapott. Nem nyúlt az ételhez. Második nap ebédidőre odajött egy öreg főhadnagy, aki részt vett az első háborúban, s utána sokáig üdülhetett az oroszoknál. Beszélte az oroszt. Kérdezte, hogy mi a baj, nem jó az étel,vagy egyéb a panasz? Az orosz aztán kinyögte, hogy az az étel mérgezett, azért adják, hogy haljon meg. Ez nekük szigorú parancs, hogy ne fogadják el az ételt, ha fogságba kerülnek. Még megkérdezte a főhadnagy, hogy csakugyan nem eszi meg az ebédet? A nemleges válaszra az egész adagot, másodikostól, süteményestől megette, a főhadnagy. Reggel is látogatását tette, hogy nem kap-e a muszka valami jobbacskát. Nem kapott, de az orosz igen elcsodálkozott az élő emberen. Délkor jó étvággyal, — a harmadik böjti nap után — elfogyasztotta az ebédet. Meghatódva bocsánatot kért a gyanúsításért, de ő nem hibás. Ő istenfélő ember, azt láttuk a nyakában levő keresztecskéről is. Vallatta a főhadnagy úr mostani életükről. Elmondta, hogy az ő családjuk hisz Istenben. Eldugott helyen ikont tartanak, naponta imádkoznak. Édesanyja lelkére beszélt, hogy mindennap mondjon egy imát. Szinte csudának vettem ezt az eseményt, már akkor. Most, most nem csodálkozom ... Nyíregyházáról menekültünk, hogy tudott az állomás felé. Az oroszt sajnáltuk, sírt is szegény, hogy az övéi most megölik, ha itt kapják. ... Kaposvárról idők múltán szabadultunk, én még gennyező sebbel. Egy hétig kerestük, míg Zsira községben feltaláltuk, a keletről idemenekílt pótkeretet. Bizony tél volt Nekem a sebesüléskor meglépett nadrág és zubbony, a vékony alsóneművel nem sok meleget tartott. Nadrágom és zubbonyom vérfoltosan volt rajtam, ahogyan megsebesültem. Kínálták, hogy vegyem magamra egy halódó honvéd, nekem való, újszerű ruháját. Igen megbotránkoztatni. Nézhettek kutyásnak is (eszelős). Ezen a Zsirán első reggel jelentkeztem kihallgatáson. Ott feszesen kell vala állni, de fegyelmezetlenek a roncsolt részek. így is jelenteni kellett, hogy jelen vagyok, s mint jelen valót vegyenek nyilvántartásba. Tudomásul vették. Mentem az irodába. Ott aztán elcsudálkoztak a feltámadásomon. Az egyik sarokból anyakönyvi lapokat vesznek elő, s hát az én lapomon egy nagy piros kereszt mutatja, hogy meghalt. Egy kicsit furcsa, mikor az élőnek mutatják, mit keres itt maga szerencsétlen, mikor veszteségszámlára tették--»