Megyei Tükör, 1969. január (2. évfolyam, 51-54. szám)
1969-01-11 / 52. szám
A KOVÁSZNA MEGYEI NÉPTANÁCS VÁLASZA GALAC MEGYE NÉPTANÁCSÁNAK HAZÁNK MUNICÍPIUMI, VÁROSI, KÖZSÉGI NÉPTANÁCSAIHOZ, DOLGOZÓIHOZ INTÉZETT FELHÍVÁSÁRA Kovászna megye lakossága érdeklődéssel fogadta a hazánk összes dolgozóhoz intézett lelkes felhívásukat. Felhívásuk, mely megkülönböztetett pártos szellem hatát és forró óhaj, hogy valóra váltsák az ötéves tegyedik esztendejének nagyszerű célkitűzéseit a számunkra, Kovászna megye képviselői számára, erős mozgósító hatással bír. Kovászna megye lakosainak képviselőiként örömmel tagadtuk a felhívást, azzal a biztos tudattal, hogy az 1969-es év sorsdöntő lesz a IX. Pártkongresszus és az RKP Országos Konferenciája Irányelveinek megvalósításában, elemeztük a belső erőtartalékok hasznosításának lehetőségeit, melyek értékesítése hatékonyan járul hozzá a nemzeti jövedelem növeléséhez, a dolgozók életszínvonalának emeléséhez. Vállaljuk a következő célkitűzések megvalósítását : I. A város és községgazdálkodás, a közszolgáltatás, a beruházás és a szerelőépítkezés terveinek teljesítését és túlszárnyalását : — a termelés és a közszolgáltatás volumenének 2,0 millió lejjel való túlhaladása révén ; — 700 ezer lej tö?:> >■: •nyi.-t ak.rilásal az önköltség terén ; — a helyi kereskedelmi szervezetek forgalmi költségeinek 100 ezer lejjel történő megtakarítása által ; — a pénzalap 400 ezer lej többlettel történő felhalmozása révén : — a helyi iparban ötven új termék gyártásának bevezetésével, a lakosság háztartási cikkekkel való jobb ellátásának érdekében : — az építőanyagok termelésének változatosabbá tétele és 7500 tonna homokkal, 800 ezer téglával, 50 ezer csempével való növelése által, ugyanakkor a járdaburkolatoknál, útszegélyeknél, lefolyóknál használt előregyártott elemek termelését fejlesztve : — a közszolgáltatás volumenének a tervben előirányzottal szembeni 20 millió lejjel történő növelése által : — az utca és útburkolat, köztisztasági berendezések, zöldövezetek létesítése terén 200 ezer lejt takarítunk meg, s ezzt az összeget az építkezésben használjuk fel : — a társadalmi, művelődési objektumok, a gazdálkodás és az épületek kivitelezésében 80 nappal megrövidítjük az átadási időt, az 10G0-re tervezett lakosztályok 16 százalékát 30—50 nappal a határidő előtt adjuk át. Az összes lakosztályok építkezési költségeinek középarányosa nem haladja meg a 33.000 lejt, e/ lehetővé teszi, hogy 1969-ben 500 lakosztállyal többet építsünk, mint az előző évben — a megyei néptanács költségvetésében befektetett alapok ésszerűbb kihasználásával mintegy 2,5 millió lej hiteltartalékot létesítünk : — azáltal, hogy a költségvetésben új jövedelmű forrásokat biztosítunk, 5 millió lejjel túlhaladjuk a saját jövedelmet : — a megyei néptanács mozgósítja a falusi lakosságot a természetes legelők kihasználási feltételeinek megjavítására. 1 millió önkéntes munkaóra elvégzése által, hogy megtisztítsanak és gondozzanak 20 ezer hektár legelőt, irtást végezzenek 600 hektáron és 7800 hektárt természetes és műtrágyával kezeljenek. II. A lakosságnak az állami és szövetkezeti kereskedelmi hálózat, a közszolgáltatási egységek és egészségügyi szolgálat által történő ellátása megjavításának érdekében : — a kereskedelem fejlesztése és a lakosság ellátása jobb körülményeinek biztosítása céljából 1960- ben új kereskedelmi létesítményeket építünk és adunk át rendeltetésüknek több mint 2300 négyzetméter felülettel . — Kovászna megye helységeiben 23 kereskedelmi egységet építünk, illetve korszerűsítünk, kisgépesítési hitelek mintegy 4 millió lejes felhasználásával. A megye községeiben 1969 folyamán 67 új közszolgáltatási egységet adunk át rendeltetésének, s így megjavítjuk a lakosságnak a szabó-, cipész- és fodrászműhelyek által történő ellátását, és 3 új pékséget nyitunk. — Rövid időtartamú kiképző tanfolyamokon több mint ezer kereskedelmi dolgozó szakmai felkészültségét növeljük. — Változatosabbá tesszük a kisipari termelőszövetkezetek szolgálatát tíz új művelet bevezetésével, és a termékek hat árucikkel történő bővítésével. — A kisipari termelőszövetkezetek saját alapjaikból 3 millió lejjel több beruházást eszközölnek, mint azt az ACECOM központi alapból történő beruházási terve előirányozza, a közszolgáltatási egységek termelőkapacitása növelésének érdekében. — A villamoshálózatot terven felül 16 kilométerrel bővítjük a falvakon. — Fokozzuk az egészségügyi egységek ellenőrzését, az orvosi felszerelés hatékonyabb felhasználását. — A kórházakat összesen 40 ággyal bővítjük a megyében, s egy mentőállomás létesítése által megjavítjuk a sürgősségi szállítást. III. A város- és községgazdálkodás és -szépítés megjavítása érdekében. — Hazafias munkaversenyekre mozgósítjuk a lakosságot, hogy ebben az évben 13 millió lej értékű munkálatot végezzünk az összes helységek építkezésének és gazdálkodásának magasabb fokra való emelése érdekében. Ezeknek a munkálatoknak az elvégzése 15 híd. 600 átjáró építését, a zöldövezet 220.000 négyesetmétrrel történő bővítését jelenti (ebből a turisztikai útvonalakon 60.000 négyzetméter zöldövezet, 5000 négyzetméter járda). A többi helységben 10.000 négyzetméter beton- és kőjárdát, 25 egyszerű sportlétesítményt, 10.000 folyóméter kerítésépítést és javítást végzünk, 35.000 darab díszcserjét ültetünk , erdősítünk száz hektár területet, és tíz kutat ásunk. Négy művelődési otthont, egy egészségügyi rendelőt, egy közfürdőt, két óvodát és 15 osztálytermet építünk az állampolgárok önkéntes hozzájárulásából. — Terven felül 7 km könnyű aszfaltkeverékkel burkolt út építését végezzük el, s a gazdasági és javítási megtakarításokból 11 km-el több ma kövezünk ki, és 112 km utat gondozunk. — A választási körzetekben versenyeket rendeznek a legszebb és legjobban gazdálkodó helységem elnyeréséért, az imént felsorolt célkitűzések megvalósításáért, a lakásalap gondozásáért és megőrzéséért IV. Az oktató-nevelő és tudományos tevékenység megjavítása az oktatás minden fokán, az üdültetési és gyógykezeltetési lehetőségek értékesítése — A falusi általános iskolák mellett 50 kísérleti parcellát, 159 melegágyat, 10 faiskolát létesítünk. — A tanulók és a tanerők 48.000 hazafias munkaórával 400.000 lej értékű munkálatot végeznek. — Megszervezzük a megye legszebb iskolája-versenyt. — 1969. szeptember elsejéig 36 osztálytermet építünk a központosított alapból. — 30 általános iskola mellet egyszerű sportbázist létesítünk. — A múzeum fennállásának 90. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön tudományos ülésszakot szervezünk. — A lakosság hozzájárulásával egy szabadtéri színházat és filmszínházat építünk, és 30 nappal a határidő előtt átadjuk rendeltetésének az új sepsiszentgyörgyi mozit . A helyi folklór értékesítése és az amatőr művészeti mozgalom serkentése és állandósítása érdekében Bálványosfürdőn megrendezzük a népi zene, a népi tánc és a népviselet fesztiváljá, a Rétyi Nyírben pedig a Tavirózsa könnyűzene fesztivált, valamint más hagyományos megnyilvánulásokat. — Az üdülőhelyeken bővítjük a lakó- és gyógykezelési felületeket, azáltal, hogy átadunk rendeltetésének két új szállodát, egy turisztikai fogadót, valamint hideg- és meleg fürdőket Bálványoson és Súgáson. — Növeljük a bál vámosi ürdői és élőpatak vHláfi kényelmi fokát a vízvezeték beszerelésével. Tanulmányozni fogjuk a Komandó környéki természeti szépségek kihasználási lehetőségei. Kovásznál pedig megkezdjük egy 200 férőhelyes üdülő és gyógykezelő szálloda építését. ★ E/. a ni válaszunk a Galac megyei elvtársak mozgósító felhívására. Bizonyosak vagyunk abban, hogy lelkesen dolgozva a munkastílus és -módszer tökéletesítéséért, folyamatosan kiszélesítve kapcsolatainkat a tömegekkel, nekünk, Kovászna megye összes lakóinak, románoknak és magyaroknak, sikerül teljesíteni vállalásainkat, s elért eredményeinkkel még nagyobb mértékben járulhatunk hozzá drága hazánk, a szocialista Románia felvirágoztatásához. 3 megyei TÜKÖR II. évfolyam 52. szám