Megyei Tükör, 1969. december (2. évfolyam, 103-107. szám)

1969-12-06 / 103. szám

A nagy termelési gondok mellett szinte eltörpül egy rendkívül hasznos foglalkozás, a méhészet. Pedig, ha a számok tükrében elemezzük, csakha­mar kitűnik nemzetgazdasági jelentő­sége. Megyénkben 13 200 család méhet teleltettünk be a múlt évben, ebből 160 család az erdészeti hivataloké. 1­938 a mezőgazdasági termelőszövet­kezeteké, a többi magántermelők tu­lajdonát képezi. 1968-ra nem szíve­sen emlékezünk vissza, mert sok aggo­dalom, nehézség között zárult az év. Nélkülözött a „pici nép", ennek elle­nére a veszteségünk csak hét száza­lék volt. A rossz telelés után nagy méhészellenség a Nosema betegség, de sikerült megelőzni, és ha úgy a­­dódott,­ leküzdeni ezt a vámszedőt. A méhészek rendelkezésére állt a Fu­­midil B gyógyszer, és a megyei ál­lategészségügyi laboratóriumnak is sokat köszönhetünk ezen a téren. Nem tétlenkedtek a falusi méhész­­körök vezetői sem, s akadtak önkén­tes méhészek, akik házról házra jár­tak ellenőrizni, és ha a körülmények úgy kívánták, segítettek, tanácsokat adtak a megszorult méhésztársnak. Azért indultam ki az átteleltetés­­ből, mert nagymértékben ettől füg­gött a méhcsaládok idei indulása és termelése. Méhészeink egy része berendezke­dett vándorlásra. Legnagyobb meg­mozdulás akácra történt. 3800 csa­láddal Dolj megyében Calafalot ke­resték fel, és 2200 családdal a Galaa megyei Tecuci környékén „legeltet­tek". A gidófalvi emb­esz 200 család­dal láncvándorlást vezetett be. A ga­lád akácról a dobrudzsai hársra ment, onnan a kiterjedt napraforgó­­táblákra kerültek. Kielégítő ered­ménnyel tértek haza, több mint 5000 kilogramm mézzel. Az egyesület ré­széről ezt a hasznos mézgyűjtő utat Balogh Jenő méhész, támogatta nagy szakértelemmel és szakmai sz­enved­­­déllyel. Ezen kívül a méhészek egy része az. akácról a Slobozia környéki napraforgótáblákra tért vissza. Má­sok a megye területén a havasi ka­szálókat és az erdővágások málná­sait keresték fel. Az. akácon 8—10 kilogrammos át­lagtermést sikerült elérni. Az­ emté­­­szek méhészei közül legjobbnak bi­zonyult Nagyajta 90, Bardóc 65 és Illyefalva 60 családos vándorlása, mert 20—25 kilogramm árumézet ér­tek el családonként. Köröspatakon, Árkoson, Nagybaconban, Bibarcfal­ván, Maksán ellenben nem számol­hatnak be jó eredményekről. Ezeknek a gazdaságoknak még több segítséget kell adjunk, hogy fellendüljön a munka, s a méhészek melléállása is nagyobb szakértelemmel kellene pá­rosuljon. A magánméhészek közül Nagy Zoltán szent iv­ánilabor­falvi, Ör­dög Gyula, Zöldi János és Vencz­el Lajos sepsiszentgyörgyi méhészek ér­tek el jó eredményt. De jó a lécfalvi, papold emtéeszek, Szotyori György lisznyói és Mokány János dobollói méhészek termelésével is. A megyei méhészegyesület szerző­dési terve 30 tonna méz és 200 ki­logramm viasz. Eddig több mint 80 százalékban teljesítettük a méz, és 200 százalékban a viasz eladási ter­vét. Sajnos, az időjárás nem kedvezett az utóbbi időszakban méhészeinknek. A bőséges esőzés után sarjúvirág­­zásra és a lóhere-magnak való táblák nektárjára számítottunk, de csalódás ért. A kaszálók, havasi vágottak le­gelője nem hozott eredményt, mert az esőzés túl sokáig tartott. A tervet emiatt nem lehetett teljesíteni, ha­nem a beteleléshez, még segítséget is kellett nyújtani 20 tonna tápcukor és 3 tonna méhtáp­ lepény formájá­ban. Okulva a két utóbbi év rossz, teleléséből amit a gyenge méz, o­­kozott ajánlatos a méhészegyesü­let méhtáp­ lepénye, amit a telelő fürt fölé helyezünk be. Ezzel meg­mentjük a tavaszi fejlődéshez szük­séges mézet. Az­ élelmes méhész rendszerint kö­zelebb szokott húzódni a mag­termesz­tői táblákhoz, ahogy Éltes Lajos és Zölde János sepsiszentgyörgyi te­nyésztők az­ elmúlt években felkeres­ték az árkosi, illetve szépmez­ei par­cellákat. Ennek nemcsak a méhész, látja hasznát, hanem a termelőszö­vetkezet is, s nem túlzók, ha meg­állapítom, hogy az 1967-es kitűnő he­re­mag termesztéshez értékes kilókkal hozzájárultak méhészeink is. Csak ésszerűen kell irányítani a növény­­védelem tevékenységét, mert a lóhe­re-ormányos elleni repülős porozás például a múlt évben Cserntatonban, az idén Kéz­div­ásárhelyen jelentős károkat okozott. Csernátonban a mé­hek 80 százalékos pusztulását okoz­ta. Virágzás alkalmával méhek­re ká­ros vegyszerekkel nincs mit keresni a heretáblán. Ez elsőrendű szabály, vagy ha nem lehet elkerülni, a be­induló munkálatról fel­tét­lenül érte­síteni kellett volna a méhészeket (például a burgonyapermetezés ese­te). Dehát a csernátoniak egyúttal az­ emtéesz­ tagjai is, nem akartak perbe szállni saját gazdaságukkal, így maradt mindenki azzal, amit ka­pott. Központilag komoly segítséget ka­punk, ami hozzájárul megyei méhé­szetünk további fejlődéséhez. A­ bu­karesti méhészkombinát kitűnő anyá­kat adott át központunknak 35 lejes áron, amit a méhészek megvásárol­hattak. Biztosítják raktárunknak a szükséges felszereléseket, mit lépet csere útján a gyakorló, és szabadon a kezdet méhészeknek. Termelőink bekapcsolódása az e­­gyesület munkájába elősegíti szak­mai tudásuk gyarapodásai. Tovább­képzés érdekében december 15-től az egyesület tanfolyamot indít Sepsi­­sz­entgyörgyön kezdő és haladó mé­hészek számára (16 leckéből álló 32 órás sorozat). Azután a termelőszö­vetkezeti méhészeknek az agronó­­musházban számítottunk felkészítőt tartani. Varga Zoltán méhészegyesületi titkár a sikeres méhészkedés 5 biológiai összeférhetetlenség Régen túljutottak volna a vajúdá­sok időszakán ? Akikor miért ismétlődnek ugyanazok a kérdések, ugyanazok a gondok, mint kezdet-kezdetén ? — ... csak ... Akadnak most bizonyára emberek, a­ Icik fejcsóválva fogadják ezt a vissza­térő témát. Megint a bardóci gazdaság ? S unottan fordítanak a másik oldalra. Kár. Hisz több mint ezer család gond­járól-bajáról van szó. Hat évvel ezelőtt történt. Az egy gazdaságba tömörülő négy falu emberei közelebbről-távolabb­­ról ismerték egymást. Tudtak egymás szokásairól, egy-egy falut jellemző sa­játosságokról, munka- és életviszonyai­ról. A területek, tervek összevonása, újra­elosztása, csoportosítása könnyen ment. Az embereknek, a nagy munkaközössé­get alkotó tagságnak összecsiszolódása — nehezebben. Kóstolgatták egymás vé­leményét, gondolkodtak az új helyzet teremtette kérdések megoldásán. De sokkal több volt a bizakodó, reményke­dő, mint a tartózkodó vagy kételkedő ember. — Dolgozni kell — mondták, s dol­goztak is. Itt nem is lett volna baj. Csak rö­viddel ezután a „felső" szinten kezdtek bonyolódni a dolgok. — Ki vezet ? Ki hivatott arra, hogy vezessen ? Kié az utolsó szó ? Voltak, akik megelégedtek az új le­hetőség nyújtotta kényelmesebb állás betöltésével, voltak azonban „ambició­­zusabb vezéregyéniségek“ is, akik úgy érezték, hogy minden és mindenki fö­lött pálcát törhetnek. S tették ezt min­den erkölcsi alap­­ nélkül. Ott „fent“ nagyon sokan a saját véleményeiket, érdekeiket, álláspontjaikat próbálták hangosan érvényre juttatni, ami eltor­zult vezetési szemléletet eredményezett. Ez pedig ott „lent“, a tagság körében bizalmatlanságot, kétséget ébresztett. Ennek eredménye már ismert. Hogy miért említek régmúlt dolgo­kat ? Mert a vezetésnek ezt a módját egészen a közelmúltig gyakorolták. Ta­lán itt is segíteni lehetne a bajon. Azok a gazdasági és természeti té­nyezők, amelyek kialakították az új ha­tárvonalakat, ma is éppen úgy érvé­nyesek, mint akkor, amikor létrejött a „latifundium“. Az alapgondolat egy nagyüzemi me­zőgazdasági termelőegység szakosítása felé irányul. Az egyes falvak helyi sa­játosságainak és körülményeinek leg­jobban megfelelő üzemág kifejlesztése, az üzemágban dolgozók szakképesítése. Ez volt, és ez marad a cél. Azonban a vezető beosztású emberek között kialakult áldatlan helyzet kö­vetkeztében a jól megfontolt szakosítási munkák megvalósítása helyett, oktalan kapkodásokkal, pillanatnyi megoldások­hoz kellett folyamodni.­­ Sokak jó szándékához kétség sem férhetett. Ilyen esetben azonban nem elég a jó szándék, sőt, itt egy bizonyos fokú szakmai ismeret sem pótolhatta a vezetés alapismereteinek hiányát. Több mint 5 000 hektár, több mint e­zer család. De hát hol voltak és van­nak a szakemberek — teheti fel a kér­dést bárki. De ezek az emberek egyszerűen nem tűrték meg maguk között az „idegent“. Számukra idegen embert jelentett a mérnök. Mi sem jellemzőbb ennél, hogy a termelőszövetkezet megalakulása óta több mint tíz agronómus fordult meg ezen a helyen. Annak a néhány em­bernek, akik apró, személyes érdekei­ket veszélyeztetve látták, sikerült o­­lyan közvéleményt kialakítaniuk, a­­melyben a mérnökök helyzetét lehetet­lenné tették. — Minek ide mérnök ? Mi jobban ismerjük a talajainkat — Tapasztalatlan — nem ismeri a helyi viszonyokat. Ilyen s ehhez hasonló vélemények­kel hadakoztak minduntalan, s valljuk be, hogy ez a hangulat az olaszteleki mikroklímában díszlett a legjobban. Gazdaságaink zömében ismeretlen az az állapot, hogy a szakember szerepe apró adminisztratív, vagy kisebb jelen­tőségű technikai munkák végrehajtásá­ban merüljön ki. Itt azonban annak ellenére, hogy a vezető beosztásból eltávoztak, illetve leváltottak embereket, a szakember most sem a megillető helyet foglalja el a gazdaságban, bizalmatlanság volna ? Azt hiszem. A többi termelőszövetkezeteinkben mást bizonyít a gyakorlat. Vagy itt mester­ségesen fenntartják a bizalmatlansági állapotot ? Kik ? Talán azok az embe­rek, akik még ma sem értették meg, hogy egy közösség érdeke mást köve­tel. Ha ezek az emberek nem akarnak se­gíteni, hát ne segítsenek, de legalább ne akadályozzák egy egészségesebb szel­lem, egy egészséges munkaközösség ki­alakulását. Hogy miért csak ezt a kérdést ra­gadtam ki egy megoldásra váró komp­lexumból ? Mert a szervezési és technikai kérdé­sek megoldása mellett elsőrendű fon­tosságú dolognak tekinteném az embe­rek bizalmának visszaszerzését, azt a bizalmat a közösség vezetői iránt, a­­mit a helytelen és következetlen veze­tés miatt veszítettek el­ Fodor Zoltán megyei TÜKÖR a brassói METROM üzem (Kárpátok utca 60) — kőműveseket — esztergályosokat — finomesztergályosokat — szakképzetlen munkásokat (férfi) Bővebb felvilágosítással a sze­mélyzeti osztály szolgál, telefon : 1 11 15. H. évfolyam 103. szám

Next