Megyei Tükör, 1969. december (2. évfolyam, 103-107. szám)
1969-12-06 / 103. szám
é-7 kis lírai antológia VINCENT MUSELLI (1879-1956) Költé szete parnasszisták formai tökölyére és tömörségire emlékeztet. A rövid versek mestere, akárcsak Moreas. Bensőséges verseit a világos konstrukció és a gondolati mag uralja, ev. kelti életre, és ez méri ki lírájának ihletét is. Klasszikus szemérem és mértéktartás, szinte a merevséggel határos igényesség egész életművének sajátja. (T. I.) stanca Stance Ha az ünnepi dal fülemig már nem ér el, S köröttem a halál hálókat fonogat Foghuas szájával és reszkető kezével ; Ha gyötrő öregség szárítja csontomat : Emlékszem-e még a nyílt, meleg virágra , A bodzaszagra, mely messziről jön felém, S bősz alkonyokra, míg hús-erdeimbe szállva, Buja kórus lépked királyin, könnyedén ? Tóth István fordítása RUSALIN MUREŞANU szív Vörös ládikó szivem, legyen tied, Álmaim gyúródnék benne, Tüzem, mellyel az élet kifizet S vágyam a megíratlan versre. Szívem könyv, szava súllyal koppon, Vedd — a természetesség könyve : Egyszer már elajándékoztam, S nem tudtak olvasni belőle. Tömöry Péter fordítása megyei TOKOR MINDENES KÖNYV A régi kalendárium, a ..mindenes könyv“ tulajdonképpen könyvtárat helyettesített. Hasznos tudnivalók, olvasmányos irodalmi alkotások, tudományos cikkek, érdekességek töltötték ki lapjait, s tették azt a könyvet, a szerkesztés minőségétől függően, igazán hasznossá avagy nem. Akaratlanul is felötlik bennünk a kérdés, vajon manapság hogyan is állunk az ilyen kiadványokkal, a huszadik század második felének embere igényli-e az ilyenfajta ,mindenes könyveket, mikor a szakkiadványok rengetege kínálja az alapos megismerés, a fokozott esztétikai élvezet, a szórakozás, kellemes és hasznos időtöltés lehetőségét. Mondhatnák azt is — mint ahogyan ezt egy időben bölcsen kijelentették hogy nem. De ennek a tagadásnak a kinyilvánításakor elfelednénk az utóbbi évek tapasztalatából leszűrhető reális helyzettel való szembenézést. Mert ki merné azt állítani, hogy nem ragadja magával a sokoldalú érdeklődés sürgőforgó bazár-halmaza, s azt, hogy az emberi tevékenység minden területét mint szaktudományt igényli megismerni ? Vagy nem halgyjük-e figyelmen kívül, hogy az ember, kit az egyre erőteljesebben érvényesülő szakosítási folyamatok jól meghatározott és sokszor kizáró jellegű szellemi tevékenységi körbe zárnak, s kinek érdeklődési energiáit a „mindig célszerű cselekvés“ köti le, mondom, nem hagyjuk-e figyelmen kívül, hogy ez az ember szívesen veszi, ha aránylag kis energiabefektetéssel, szórakozás formájában nagyon sokrétű, szinte mindent, mi körülötte van, megismerni szeretne .. .? Az 1970-es Előre-naptár is ilyen igénnyel szerkesztett könyv. Hossz szolgálatot tennénk elsősorban magának a kiadványnak, ha a benne taglaltakat itt felsorolnák, mert a kalendárium olvasási módja a tallózás, keresgélés, a minket érdeklő dolgok felfedezése ... El kell azonban mondanunk azt mégis, hogy az Előre-naptár szerkesztői az ilyen könyvek szerkesztésénél kísérte legnagyobb veszélyt , a zsúfoltságot kerülték el. S ezt, a minél érdekesebb, minél értelmesebb ebének a következetes alkalmazásával, úgy hogy városi, falusi, értelmiségi és egyszerű dolgozó szórakozási kereső pillanatait kitöltse. (tömöly) A HARGITA KALENDÁRIUM A kalendáriumok ismeretterjesztő szerepet is vállalnak — így is reklámozzák őket. („Korunk társadalmi, tudományos, művészeti kérdéseiről”, vagy „minden művelt, művelődésre vágyó ember...“ vagy valami ilyen.) Ez azt jelentené, hogy a kalendárium értéke a benne foglalt tudományos, műszaki, művészeti információ mennyiségétől, minőségétől függ. Csakhogy ez nincsen így. Elsősorban azért, mert felbecsülhetetlen nagyképűség kellene ahhoz, hogy valaki bár csak megpróbálja kb. háromszáz oldalon felvetni, megválaszolni korunk nagy kérdéseit. Ha ez lehetséges volna, már régen kiadják a nagy Világ-kalendáriumot, s nem fájna a fejünk többet. A Hargita kalendáriuma nem vállalkozik ilyen lehetetlen feladatra. De szó van benne az 1969-es év fontosabb belföldi eseményeiről, a holdkutatásról, a gombaszedésről, a gyereknevelésről, a „székelykonyháról“, Hargita megye fürdőhelyeiről, időjárásról, közli a fontosabb telefonjáé mókát, foglalkozik néhány jogi kérdéssel . .. Mondjam azt : tisztelebben tartja a régi kalendárium-szerkesztés szabályait. S számot vet azzal, hogy a lap s a kalendárium olvasóközönségének nagy többsége sem él. Ennek megfelelően témái, az egyes anyagok megírásának módja is ehhez igazodik. Viszonylag sok az irodalom ebben a 270 oldalas kiadványban. Úgy vélem, ebben a tekintetben vállalt valami többletfeladatot is a hajdani kalendáriumokhoz képest : megszerettetni az irodalmat, azt az irodalmat elsősorban, melyet Hargita megyében írnak. Nemcsak a kalendárium olvasmányosságát segíti elő ez, hanem jelzi azt is , hogyan értik Hargita megye írói a népszolgálatot az irodalomban, s hogyan próbálnak eleget tenni önként vállalt feladatuknak. Ezen a ponton vitatkozni is lehetne velük. Mert kétségtelenül nemes, szép feladat közvetlen környezetünkből ihletődve közvetlen környezetünkhöz szólni, de feltevődik a kérdés : vajon ez nem jelent-e egyben beszűkülést is Tudom, valószínűleg a kalendáriumban felvett irodalmi alkotások válogatásánál elsődleges szerepet játszott magának a kiadványnak a profilja, s az, hogy elsősorban a Hargita lap Hargita megyei közönségének szerkesztették azt. Előbb arról beszéltem, hogy nagyképűség vállalni, hogy egyetlen kalendáriumban megválaszoljuk a világ és korunk nagy kérdéseit. De azt hinni, hogy "közvetlen környezetünk, megyénk problémáinak megválaszolása is elégséges, ehhez legalább akkora ,önbizalom“, magabiztosság kell. Félreértés ne essék : nem azt állítom, hogy a Hargita-kalendárium irodalmi anyaga vidékies, beszűkült, pusztán ennek veszélyét tapintam. Tudom, túlságosan lesújtónak tűnhet bírálatom. Pedig végeredményben azt szeretném mondani: becsületes vállalkozás ez a kalendárium, és feladatát is teljesíti. A szépséghibák azonban annál inkább szembetűnnek, mint szebb szépet szeplősítenék. (csíki) AMERIGO TOT Öntöttek már ellenségtől zsákmányolt ágyúkból harangokat, és formáitak gépfegyvercsövekből világháborús emlékműveket, nem volt szerénység, és nem volt megszólni való nagyzás sem - csupán a győző akart üzenni valamiképpen a legyőzöttnek. Amerigo Tot egyik szobra előtt állok. Ikerrepülés a címe, s nézem a lehető legegyszerűbb anyagot, a kozmikus tértül talán idegent a lát. Nem csiszolta le a szobrász a felületeket, nem akarta lába vésni az éter tudható és hallhatatlan hangjait, nem akart mást, csak azt, hogy mindannyian ugyanazt érezzük : a földhöz tartozunk, közünk van egymáshoz. Gondolom, lett volna vállalkozó, aki a hold kőzetből nyert valamilyen fémből készítette volna el az ikerűrrepülés szobrát .Lehet, de Amerigo Tot egyszerűségéhez jobban talál a fa. Aztán a másik szobrát nézem, és a harmadikat, hirtelen nem is tudok válogatni a halásai, között, csak ámulok, és csodálkozom és csodálok. Mindenekelőtt a szobrokat, aztán a mestert. Lehet, csak azért hatott rám ennyire ez az életmű, mert tisztán, zavartalanul követhettem a művészi fejlődés vonalát, a letisztulás állomásán — a sok ötletet magukba foglaló alkotásoktól az egyetlen mondatra törető ésig, egészen pontosan, az epikus látástól, attól a momentumtól, amikor életképeket próbál és tud viszszaadni a szobrászat nyelvén. Az utat a líráig, a filozófiáig tartó ívelést. A pletyka19,6 miniatűr szoborcsoport, mintha egy Örkény-írás lenne, s még azokat is kielégíti, akik a szoborban csak a kőbe faragott egyszeri embert szeretnék látni. A másik véglet : Geometriai gordiuszi csomó, a pattintott kőfegyver használhatóságától a mitológiai elvonatkoztatásig mindent magában rejt: rejti a történelmi háncskötél-csomót, s azt is, hogy ilyen egyszerű a modern szobor. Amerigo Tot nagyszerűsége talán abban áll és rejlik, hogy a konkrét modellt nem veszti szem elöl, s a megjelenő elvont alkotás ugyanazt az egyént és ugyanazokat az érzéseket szuggerálja belénk, melyet ez a kettős (modell és mester) az alkotás pillanatában érezhetett. E két műmelléklet csak ízelítő abból a gyűjteményes anyagból, melyet Debrecenben állított ki, és ízelítő a milánói pályaudvar frízéből és a Hősök kövéből, és ízelítő egy halhatatlannak ígérkező Műből. Vári Attila Az alma mítosza A jó és a rossz „angyala“ . A baráthoz szidó levelek sok mindent elárulnak. Mutatják az író életének alakulását, küzdelmeit, arcképéhez az ilyen megnyilatkozások is hozzátartoznak. Bizony a kereskedelmi akadémia végeztével, s már Szász Tamás, tehát az első novella győzelme után, még sok gondja-baja van Tamásinak. Állás után kell néznie, próbálkozik Kolozsváron, Brassóban. A kolozsvári hitelbankban kezdi, az én elhagyott munkahelyemre kerül. „Csak pár napig voltam helyeden, mert a folyószámlától elment Szőcs, és odatettek őt helyettesíteni, fene unalmas és élő munka.“ (1922 aug. 3. levél). Pályázott a brassói Gazdák Biztosító Intézetéhez, később pedig a Brassói Népbankhoz. 1922. augusztus 22-én írja Kolozsvárról : „Most jött egy új hölgy a könyveleséghez -- örmény. A fiúk egész nap rajta laknak, mert ügyes.“ A Brassói Népbank válaszát várja, nem akar újságíró lenni ! „Újságírás nem célom. Valamiből meg kell élni, de ha csak lehet valami másból, mint futkározásból. Ha lehetne valami mindjárt az emberből, amikor közéjük áll. De nem csak évig, hanem tovább is ordon, ne kell hogy legyen. Hiába tudsz te jobban írni, mint a legtöbben, mégis az a jobb újságíró, ki jobban kipuhatol mindent, és összegyűjt több hazugságot. Amit az ember tehát elérhet újságírói alapon, annak árát jócskán megfizette. És azonkívül: az újságírásnak a szépirodalomhoz nem sok köze van, sőt az írót már nem engem, hanem az írót inkább rontja, mint fejleszti. Hidd el,Jenő fiam, hogy a mindennapi újságírás, futkározás még utálatosabbá válik, mint a bank támogatása. Ha nem mint riportert akarnak, úgy lehetne még beszélni. De így nem kellek semmiféle kiadónak, még ha apósom is. Aztán ahhoz még természet is kell, én azt hiszem magamról, hogy bennem nincs két természet. Egy ember azonkívül lehet jelentős ember nemcsak egy, hanem maiden újságnál, ha úgy tud írni, hogy írását másodszor több gyönyörűséggel olvassák el, mint először. Akit egyszeri olvasásra ki lehet élvezni, az is író, de csak azért, mert K.u Ezeket a sorokat 1922. szeptember 28-án gépelte. De ebben a levélben meg másról is beszél: „Mindinkább kezdem az embereket kerülni, minek oka nem annyira az embergyűlölet, mint inkább az, hogy heves van köztük, kit szeretni lehet A gondolatok és érzések különbsége úgy elválasztja az embert másoktól, hogy távolabb áll tőlük, mint az élettelen tárgyaktól. Ez nem baj, legalább én semmi hátrányért nem hiszem, hogy érezném, söt talán jó, arra, hogy azt a kevés embert, ki közel áll inkább a tolkunkhoz, mint a szívünkhöz, annál jobban tudjuk szeretni. Az élet mélységét pedig nem a sok ember szerelése, hanem a kevés embernek erős szerelése adja.“ Közben jelentkezett az amerikai nagybácsi, Áron indulásra szánta el magát. 1922. október 10-én írja : „Úgy gondoltam, ha előbb nem, lutt november 1-re felmondom állásomat, tanulnom és nyugodnom kéne mielőtt elindulnékTovább így szól: „Az Erdély‘‘-ből (gyulafehérvári teológiai tanárok szerkesztik) kivágtam és elküldtem Neked az egyik írásomat, mit annak idején nem tudtál megszerezni. A Keletiben sokkal rövidebbre szabva jelent meg, de dacélra, hogy ott megjelent, örömmel közölték az Erdélyben, sőt kritikát is mondottak róla, sokkal jobbat, mint amilyent érdemel. A Keleti Újság novellapályázata még nem járt le. Nov. 1-én meglesz. Huszonöt írás van benn. Ha mind jó sem sok.“ Már négy nap múlva, október 14-én újból ír: „Máma kaptam levelet a Brassói Népbank Ht-tól, hogy november 1-én elfoglalhatom állásomat havi 1600 lejjel. Tekintettel arra, hogy Amerikába készülök, nem tudom még, milyen állást foglalok el ebben az ügyben“ ... Ugyanebben a hónapban, október 28-án villámcsapás éri, meghal „Áron bácsi , méltóságos és főtisztelendő Tamási Áron nagyprépost" stb. A betegágyhoz sürgős hívásra Szászsebes felé utazó, ii. „ leusorvdi. .......cues paratom, s te elképzelhetetlen a fájdalom bennem, mit most érzek. Te, aki nóta ismersz és tudod, hogy engemet a bácsim lett ilyen embe is, amilyen vagyok. Te megérted az én fájdalmamat. , ‘^ost ^fÁszsebesre megyek, s lehet, hogy már nem is tolul ebben. Szinte nem is tudok gondolkodni, csak fáj és la, mind■ nek a latása, fáj minden a világon Mondhatom, hogy ez a he lenne eletemnek egyik legnagyobb fájdalma. Bxe^!» «sy ««*» voltam a bácsinál, és semmi baja nem voll,az allasba mentem júliusban, megígérte volt, hogy minden i 'l”rba,1 30m Cl‘ “S' “ llyel,''sen' me".- Most mikor in vallani la vette ehre immarig, és ártott még eret leit, hogy sikerüljön útlevelemet megszerezni. Úgy örült, hogy látta Keinnen, a tervet és a munkakedvet. De most már, mikor örömet szerezhetnék, és hálámat megmutathatnám, most talán elhagy engemet . Áljunk meg ennél a levélnél. Idézzük fel Tamási Áron na. prépostnak, „Áron bácsinak emlékét. Erős, határozott egyéniség volt, tehetséges, szorgalmas Hvanhat éves korában, kórházi ágyon fejezte be, s hogy milyen tek volt, mutatja az is, hogy már 34 éves korában kanonok Az nekünk sokat beszélt róla. Határozott, szókimondó ember, aki püspökének is megmondta nyersen véleményét, ha a helyzet úgy kívánta. Itt még egy érdekes jelről kell beszélni. A nagybácsi gyászlevele Tamási (és nem Tamás) Áront mutat. Következik tehát abbal hogy eredeti név Tamási volt, mely az idő és körülme/AjI. folvi.irája ápült Tamás-ra, ahogy az író neve a gimnáziumi élesítőkben • ...asható. (Semmiképp se tudom feltételezni, hogy ez, a puritán, kemény veretű pap, alap nélkül használta volna a Tamási nevet.) 1923. február 19-én Kolozsvárról érkezik levél. Sarkaslakán volt . ..Otthon bi.a csak három hétig bírtam. Minden hírt mások után egy-két héttel hallottam meg, s az újságjaimat, miket járattam, az otthoni postán igen sokszor nyakon csípték, s amellett minden levelet elolvastak. Nem is tudtam úgy dokinni, ahogy gondoltam, mert a vénembereket s a vénasszonyokat úgy magamra kapottam, hogy minden este seregestül jöttek látogatásomra. Igaz, mondottak egy pár jó mesét, s miriyvel most annyi hasznom legalább volt belőle." Később. ..Amíg otthon voltam, írtam még egyet, abban benne vagyunk mind a négyen : le..ölti és Anti. Igen keserves írás, az én végrendeletem van benne, s az a címe : Megnyitom a földnek száját. Ha megjelenik, elküldöm.“ 1923. április 9-én érdekes dolgokról ír : „Én, úgy látszik, május vége előtt nem kapok vízumot. Elég kellemetlen várni, tanulok, olvasok, színházba járok, s ritkán írok, de igazán nagyon ritkán. Tudja az önti, de mindig drukkolok írásba lógni, mert újra és újra érzem, hogy nem tudok jól írni. Ha egy évvel korábban jövök rá erre, bizonyára nem is kezdettem volna meg írni.“ „Az öreg Benedek Elek írt nekem egy nagyon drága levelet. ..Idős unokám“ azt írja nekem, s olyan drága, hogy Gramber nem tudja, sírjon-e vagy kacagjon. A dolog eredete ott van, hogy ...MEGNYITOM A FÖLDNEK SZÁJÁT" annyira tetszett neki, hogy Balázs Ferinek írott levelében hosszasan kérdezősködött felőlem, s kérte, írja meg neki, hogy én ki és mi vagyok Farkaslakán , bíró-e, földműves-e, vagy mi. S közben ilyeneket ■, erős fiú, nagy talentum.“ A levél tovább így folytatja: „Mikor a „PÁSZTORTŰZHÖZ“ bevonultam, Reményik s a többiek is el voltak szédülve, hogy eddig nem vettek engemet észre, s hogy micsoda különös erő van az írásomban. Én aztán magamban jókat nevetek az ilyeneken, s nem magamat tartom tehetségesnek olyan erősen, mint őket tehetségteleneknek. „Az ..Ellenzék“ húsvéti számában volt egy novellám „KI VAGY HE" címen. Ezért 300 lejt kaptam, s maga Gross azt mondotta, hogy az egész számban a legszebb írás volt. Különben írásbeli megállapodásom van az „Ellenzékkel“, hogy hasábonként 1ó lejt fizet nekem. Közelebbről talán a jövő vasárnapra végre eldöntik a K.U.-nál a pályázatot. A beadott novellám ott elveszett, de újra s jobban írtam, s tudom biztosan, hogy nagy esélyem van az első díjra.“ Ezután ebben a hónapban pár sort kapok, pünkösdre hív Kolozsvárra, lakása az Avram Iancu 46 szám alatt van, leendő felesége Hollitzer Erzsike szüleinek házában. Mellékeli az erdélyi fiatal írók 1923. április 22-i felhívását, aláírók : Balázs Ferenc, Dohai István, Sima Zoltán Jakab Géza, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, dr. Kemény János, Maksai Albert, Mihály László, Szent-Iványi Sándor, Tamási Áron. Lelkes, szép Felhívás, gyönyörű fogalmazás, értékes dokumentum. 1923. július 1-én hírül adja, hogy „e hónap 11-én indul transzporton Bukarestből“. „Én jól vagyok Utolsó napjaimat minden idegemmel élem. Nők nem sokat számítanak.“ — „Ha kezed ügyébe akad, a jövő vasárnapi „Pásztortűz“-et s „Vasárnapi Újságot“ nézd meg. Elsőbe „Se Isten se ember“, másodikba „Ne félj világ“ címen két nap alatt novellákat írtam. Jmn szeretem őket." Augusztus 7-én már New Yorkból ír. Az egész level lebilint...no, hogy csessze meg a kutya, itt vagyok. Hanem a bibliai kálvária ahhoz képest suviksz, amiken én keresztül mentem. Bezzeg, gyűjtöttem tapasztalatokat, vesse fel a fazlangja. Július 10-én indultam el Kvárról. Bukarest Csernovitz - Lemberg Varsó után Danzigba megérkeztem négy nap múlva, s ott bezártak egy slágerba, s az Istennek sem eresztettek ki, s bent a szúnyogok eltek meg s büdösség olyan, hogy a föci sijedett el... Különbség második, harmadik osztályú idus közön intelligens és más ember között éppen semmi. Katonaság tündérsereg ehhez képest, s a kaszárnya tündöklő palota. Utolsó napon mindenfajta hajónkat sem írták 18-án hajóra ültünk. Koppenhga, Norvégia. Svédország. Angliának a lene teteje. U. Skócia. New York. Észak, tenger vihar, nagy óceán, köd, mint a lene, nyomorúság rákoson Azt heszem, nem is kell mondanom, hogy harmadik osztályos legyet vettem. Mert van úgy az ember. Ing a pénz nem futja. Ellenben zsebemben volt az „Ellenzék“-nek angol nyelvű fényképes igazolványa hogy tudósítóm vagyok Mai Dahzigban megfenyegettem a bukaresti igazgatót, hogy én ezen sok arcátlanságot majd megírom. Halcraszállás után valahogy cselt, a fiz.comester ló ott lőni,izgató magához hivatott, s azt mondta kelem felhozatala a podgyárszáz egv másodosztályú fülkébe, sön is ott fog étkezni. Jól van, gondoltam, s meg is telepedtem ott. így vígan kezdődött az út, de harmadnapra megbetegedtem, mint egy fehérnép, s egy álló hétig barátom lutt feküdtem, s összesen két teát ittam. A hét végire lefogytam, s úgy elgyengültem, mint egy gyermekágyas asszony. Aztán megint kezdettem enni, s élni kezdettem. 31-én partot láttunk. 1-én kikötöttünk, 2-án kiszállottam, hurcolkodás. Ellis Izland, szállodába letétbe helyeztek, egy magyar embertől kölcsön kértem egy sürgönyt, s elküldöttem a bátyámért. Mert a tenger közepétől fogva 25 centet szorongattam, s úgy vigyáztam rá, hogy most is megvan. — Szállodából, mint egy fejedelmet, bátyámék zotomilon hazavittek. Mert itt úgy ülhetsz autóra, mint otthon a gangosszekérre. Most nyugszom. Két napig azt sem tudtam bizta, mert olyan forróság volt, hogy nappal fúrt izzadtam, s éjjel nem tudtam aludni. Tegnapelőtt kirándulni voltunk, s töltjük esze-vissza az időt. A várost hiába próbálom megközelítőleg is szemed elé állítani. Az ember megborzad azok láttára miket az emberek építettek és alkottak itt. Olyan forgalom van, mint Udvarhelyt hetipiac napján. Élet ? Mintha az otthoni háború előtti idő meghízott volna Utolsó munkás is eheti, amit szeme-szája kivan. Munkaalkalom elég, különösen gyárakban. Fejérnépek úgy keresnek, mint a férfiak. Szerencse, életrevalóság kell ide, de én nem. Szellemi verseny semmi. Hivatali pályán kevés fizetés, kézimunka haszonnal jár. Ha akarok, ma is beállhatok munkába. Nagybátyámnak egy zsidó ismerőse felkínálta. ‘Havi 80—100 dollárt fogok keresni, amíg tudom a nyelvet azután eldirigálom jobban magamat. Amíg angolt nem beszélsz, munkában válogatás nem igen van. Ha Erzsike kijön, első napon annyit kereshet, mint én. Hanem dolgozni kell, mint a fene. Akár szenet hánysz, akár karikákat forrasztasz, köszörűt hajtasz, fát ragasztasz, tárgyakat fényesítesz. Feltűnően sok itt az olasz. Bátyáméknál is lakik egy. Itt van a bátyám mostoha fia, 6 gimnáziumot végzett, heti 24 dollárért egy gyárba karikát hengerit, vaj mi. Itt lakik még egy távoli rokon fiatalasszony, s annyi disznóbeszéd esik, hogy csodalányok, viszonyok kimondják a szót tisztán. Lányok szeretnének férjhez menni, de már azután az Istennek sem akarnak dolgozni. Más világ, gondolkozás, erkölcs. Itt a bujaság a munkában van. Antival még ma találkoztam, 25 dollárnyi távolságra van egy másik államban, írtam neki. Te nem-e venned rá magadat, hogy kijöjj? Különösen, ha Erzsike kijön, olyan helyzetben lehetek már egy év múlva, hogy jegyet küldök, s itt néhány hónap alatt ledógozod, s visszaadod Ha dolgozol, itt nem kell nyomorognod.• Egyébként ha munkába állok, ismét írok .. . Eddig a levél. Hogy az után mi s hogy alakult, talán szólni fognak arról a következő levelek. Közreadja : Molnár Jenő TAMÁSI ÁRON leveleiből 1111 tükörtárlat II. évfolyam 103. szám