Megyei Tükör, 1971. július (4. évfolyam, 368-394. szám)

1971-07-01 / 368. szám

31 31 Megismertem az orvost Nem ismertem személyesen dr. Tihanyi Lászlót, a sepsiszentgyörgyi kórház szemészeti osztályának fő­orvosát. Most, 1971. június 16-án , mivel gyengül a szemem, úgy hozta a helyzet, hogy meg kellett ismer­nem. Ne felejtsem el, az az igazság, hogy sokat hal­lottam már addig is róla betegeitől, akiket kezel, aki­ket meggyógyított. Dicsérték emberségét, elismerték szakmai tudását, képzettségét és emberfeletti türelmét. Ahogy mondtam, ezen a napon ismertem meg azt a sepsiszentgyörgyi orvost, akinek eddig sok-sok kör­nyékbeli, de az ország távolabbi részében élő lakos — gyerekek, fiatalok és öregek — köszönheti látását. Ezt tudják Kovászna megye lakosai, azt elhiszem, de en­gedjék meg, hogy a megye lapjában mondjam el én is. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a 9—10 négy­zetméternyi váróteremben közel kétszázan fordultunk meg, beleértve az iskolásokat is, akiknek a kötelező vizsgálatot kellett elvégeztetniük. Nem tudom, hogy a szemészeti osztályon hány betege van dr. Tihanyi László főorvosnak, de azt tudom, hogy június 16-án reggel 8 órától déli fél tizenkettőig műtéteket végzett, utána pedig várta a közel kétszáz páciens. Ahogy megfigyeltem, körülbelül 30—40 kezelést végeztek el a rendelőben. 15 sorszámmal ellátott beteget vizsgált meg, a felvételizők mellett, akik közül 70-et orvosi bi­zonyítvánnyal engedett el. És ezután következtek a sor­szám nélküliek, főleg vidékről, hogy hányan, azt meg én sem tudom, mert én aztán három óra után eljöt­tem. A rendelőben még bent volt öt beteg, a váróte­remben még 35—40 ember. Nem tudom, hogy azon a napon az orvos mikor ment haza, de meggyőződtem, hogy dr. Tihanyi László minden tehetségét, erejét és idejének nagy részét betegeinek szenteli. És még így s­emm tudta ellátni feladatát ezen a napon. Nem célom értékelni dr. Tihanyi László szakmai tevékenységét, de véleményem szerint a legteljesebb bizalommal fordulnak hozzá a betegek, és számuk egyre nő. Ezt biztos észrevették a felelős egészségügyi szervek is. Segíteni lehetne és kellene sürgősen a ren­delő és váróterem kérdésének megoldásában. A ros­­­szul szigetelő ajtó, a kinti zúgolódások, gondolom, za­varják munkájában az orvost és a kisegítő személyzet­­et is. Nem tudom lehetséges-e, de én szerény betege és tisztelője sürgősnek tartanám, hogy dr. Tihanyi László munkakörülményeit megkönnyítsék. Nem várok csodákat, nem arra gondoltam, hogy ezt máról holnap­pá oldják meg. Azt is tudom, hogy a felettes egészség­­ügyi hatóságok is számoltak már ezzel. Sokszámú bete­gével együtt én is remélem, hogy az"intézkedések ha­marosan" eredményhez vezetnek. Márton Ferenc Mozi vagy bosszúság Jó pár éve Nagyajtán is rendszeresen vetítenek fil­met a kultúrotthonban, detben a mozilátogatók léz­szá­ma nagy volt, de számuk ma­napság egyre csökken. Ennek az a magyarázata, hogy Nagy­­ajta lakói tudatában vannak annak, hogy csak bosszanko­dik és mérgelődik az, aki mo­ziba megy. Mérgelődni pedig ingyen is lehet. Pontosabban : bemegy az ember a moziba, fizet, helyet foglal és várja, hogy megkez­dődjék a film. Egyszer csak recsegni, ropogni kezd a hangszóró, a néző azt gon­dolja, hogy most dől össze a világ Miután megszűnik a zaj, elkezdődik a vetítés. De ahogy peregnek a filmkockák, fokozódik a néző Az ajtót állandóan idegessége. nyitogat­ják. a pénztáros, aki bent á­­rusítja a jegyeket, (hogy lás­son) hol le, hol felgyújtja­­ villanyt. Gyakran elszakad a a film, elnémulnak vagy bere­kednek a színészek, vagy sű­rű köd lepi el a vásznat. A gyengébb idegzetű néző ki­megy, de aki kibírta végig, az is felfogadja, hogy soha töb­bé Nagyajtán moziba nem­megy. A Kovászna megyei mozi­vállalat, valamint Toók Áron, mozigépész figyelmébe aján­lom a fentieket, abban a re­ményben, hogy megtalálják a módját annak, hogy 1.25 lejért kellemesen szórakozzék a filmművészeknek hódoló nagyajtai közönség is. Oláh Csaba, Nagyajta 1 AZ OL\#­S O­! Vargyasi látkép Kovás­na megye egyik leg­kisebb települése Kiskász­on. A Perke lábánál meghúzódó kicsi falucskáról még a me­gyében is keveset olvastak az emberek, hallottak. A szé­kely ember úgy szokta mon­dani, „valahol az isten háta m­egett“ el van dugva, oh­an település ez, ahol az autók zaja nem sokat zavarja a falu lakóit. Jó pár évtizeddel ezelőtt vi­rágzó kézműipara volt a fa­lunak : a kenderfeldolgozás. Ezt akarom felidézni, azokat a munkamozzanatokat, amelyek során az­ egyszerű gépek, há­zilag elkészített szerszámok segítségével az ügyes kezű asszonyok a kendert­feldol­gozták és a ház szükségletére nélkülözhetetlen h­ászonne­­müket elkészítették. Kezdjük a kender termesz­téssel. Nem volt család Kis­­kászonban, amely ne termesz­tett volna kendert a falu mel­letti feldarabolt Miután a gondosan földsávokon­ előkészí­tett földbe a kendermago•­ el­hintették, szemmel láthatóan kezdett nőni a vékonyszálú kender. Körülbelül emberm­a­­gasságra nőtt, virágozni kez­dett, később viasszossárgára érett. Mi, gyerekek,­­esve­ les­­tüik mikor kerül sor a kender­­áztatásra. Ez a munkafolyamat ünnepet jelentett számunkra. A kinyűtt és megszár­ított ké­véket felraktuk a szekérre, és kidöfögtü­nk Kászonpatakára kendert áztatni. .A kötéseket cölöpök fenekéhez, segítségével a patak rögzítettük, követ és kavicsot raktunk rájuk, hogy még az aránylag szelíd sodrású patak se vih­esse el. Ünnep volt ez gyereknek, felnőttnek, de még a szekérbe, befogott tehénnek is. Sor ke­rült ugyanis fü­résztésükre, s utána a két tehenet a part menti friss,­ zöld fűbe lakmá­­rozni engedtük. Estetele a két gomolyogni lakott úgy lépkedett a tahi­leié' jószág az üres szekérrel, mint két ki­rály kisasszony ■ Kéthetes áztatás után kö­vetkezett a kender kivetése (kimosása az iszaptól), persze, ha közben nem volt kiadósabb esős idő. M­ert ha megáradt a patak úgy elsodort­a­ az útjá­ba tákolt akadályt, hogy nem kellett fájjon az asszonyoknak a feje a kender további meg­munkálásáért. .4 kender kive­tésénél mi, gy­er­ekek, ha egy­szer leheltük, nem voltunk ott. Irtóztunk a nyálkás szálaktól, a kellemetlen szagtól. Miután kimostak, úgy­ vizesen szállí­tották haza, és a kerítés s a ház körül derkévéket kiállították o ken­száradni a júliusi melegben A kö­nke­ ö mun­kafolyamat a tilolás volt A lilát a szegény ember mi int kezével állította elő téli na­pokon. Négy lábon álló, óriási borotvához hasonló faalkal­matosság új It, hatalmas nyel­vével faldosta, tépte a ken­det kévés, szét/ú/­ a a fás részt, amelyet pozelor járnak nev­ez­­nek, s így külön vált a ken­der rostja, amelynek további megmunkálása a téli estekre maradt. .A jó háziasszony, legnagyobb mezei munka idején a is, ha kellett, a petróleumlámpa fényénél, de elvégezte még a meleg napok alatt a l­álást. Az őszi, illetv­e a téli párás levegő alkalmat­lan volt erre, a nedvességtől megpuhult a tás rész is, s már nem lehetett jól kit­­ tolni. Tél elején, mikor vége v­olt a mezőgazdasági munkálatok­­nak, sor került a kender to­vábbi megmunkálására. A kenderrostokat áthúzták lehelen és a gerebélyen. Ez a a két munkaeszköz is a házigaz­da kezéből került ki, szeges fogaival kifüsülte az összezú­zott rostokat a hosszú, jó mi­nőségű rostoktól. Az előbbit nevezték csepíinek. Ezután már csak a fonás és szövés maradt hátra. A fonokat fel­­váltva más és más házban rendezték, tíz-tizenötös, portokban. Fiatal lányok csú­cs asszonyok külön-külön cso­portokat alkottak, fonás­ben énekeltek, tréfáltak, köz­per­sze nem hiányoztak a férfiak, a legények sem. A leányoknak 14 17 éves korig meg kellett tanulniuk tenni­. Szégyen volt, ha már odv­avoltak egy lány­nak, s ő még nem tudott fon­ni v agy nem állt az orsó e­­lég ügyesen a kezében. Ré­gebben gúzsaival és használtak fonásra, majd orsót rá­tértek a fonógéppel való fo­násra. De ez sem volt egy kü­lönleges gép házilag állítot­ták elő. A konzervatívabb, idősebb asszonyok még ezt a gépesítést sem fogadták el A meglőni fonalat lemahdálták, hamuból főzött lúggal kimos­ták, s tekerekecskén telekér­ték gomolyába. A bükkfából égetett, hamuból lözött lúg a kenderfonalat és meg­puhít­ott­a. megteh­érített. Most már csak szőni kellett. A fonalat megvetették, különös rendszer szerint kecskére tekerték, attól függően, hogy milyen min­tát (fenyőágast, harackmagost vagy simát) szándékoztak sző­ni a vászonba. Ezzel párhuza­mosan történt az osztovázára való felvetés is. A lehetett fonalat ontoknak nevezték, az o­ntokba beleszövendő fonalat mellékn­ek. Ezeket csörlökö­­rök vagy d­öngö segítségév­el kb. 16 centiméter hosszú, bod­zafából készült orsókra teker­ték és a k­etélő segítségével keresztül húzogatták szövés közben az öntökön. Ezt a borda segítségével préselték, az ontok szálai közé. A vésnél külön szerepe volt szö­r­nyüstnek és lábáénak. Ezek segítségével húzódtak s­et az ontok szálai, hogy a vet­élöt könnyedén lehessen átbujlat­­ni a szálak között. .A kender­­fonal szálait rozslisztből ké­szült csirizzel kenték be, hogy szövés közben ne foszladozza­­nak, ne szakad­janak. Ha a szövőnő a lábilónál a sorren­det megtévesztené, a mirha megfordult­­ agy s ez már ■ hibásodást megszökött, okozott. Csodájutra méltó némely as­­­­szo­ny technikája, az a számta­ni pontosság, ahogy észben tartották a láb­at­ók egymás utáni sorrendjét. A szövőszék­­ről le­­élt vásznat még egy­szer patakvízben vagy lúg­ban kimosták. A megpuhult és megfehéredett vászonból zsákokul, tudsz nyákul, töröl­közőket, asztalkendőket, szal­mazsákokat, alsóneműket és más ruhadarabokat készítet­tek. A kendertermesztés, lega­lábbis a mi v­idékü­­nkön, úgy kiment a divatból, mintha so­ha senki nem foglalkozott vol­na ezzel. A kender megmun­kálására használt tárgyak padláson, színekben hányód­nak. S egy részük már a tűz martaléka lett. Talán nem lenne kár, a még ill-ott megmaradt tárgyakat gyűjteni, és az utókornak össze­va­lamelyik múzeumban meg­őrizni. Kovács József: Kézdi­vásárhely Virágos kenderem elázott a tóban Bárkit érhet baleset az ut­cán, munkahelyen, kirándu­láson, bárkivel megtörténhe­tik, hogy tanúja lesz ember­társa balesetének Sok eset­­ben az attól függ, ho­­gyan nyújtott elsősegélyt az, ak­i először látta. Ezért nagyon fontos, hogy mindenki tudja, mit kell tenni, míg az orvos, vagy a mentőszolgálat meg­érkezik. Ebben a cikksorozatban is­mertetni szeretnénk azokat az általános tudnivalókat, a­­melyek eligazítanak, mit kell tenni, ha baleset ér valakit. Ha a balesetnek nem voltunk szemtanúi, tájékozódunk a baleset körülményeiről, meg­állapítjuk, mi okozta azt. Le­fektetjük a beteget egy jól szellőzött szobában vagy ár­nyékos helyen a szabad leve­gőn, hogy ne okozzunk újabb sérüléseket. Megállapítjuk, hogy lélegzik-e és ver-e szíve ; (1. ábra) ha a beteg a nem lélegzik és nem halljuk a szívdobogását, azonnal mes­terséges légzést végzünk, a­­mit szívmasszázzsal egészí­tünk ki. Ha a beteg vérzik, bekötözzük, ha csonttörést észlelünk, rögzítjük a tört végtagot. Ha több személyt ért baleset, gyorsan megvizs­gáljuk őket és a sérülés sú­ A Tükör egészségügyi szolgálata Tudnivalók az elsősegélynyújtásról lyosságának megfelelően nyúj­tunk elsősegélyt, szem előtt tartva a légzés és vérkeringés helyreállítását, a vérzés meg­szüntetését. Vigyázzunk a kíméletes vizsgálatra, a beteg levetkőztetésére, hogy ne sú­lyosbítsuk állapotát a fölösle­ges mozgatással. A legsürgő­sebben orvost kell hívni ; kí­sérjük el a beteget, hogy tá­jékoztatni tudjuk az a baleset körülményeiről. orvost Ez különösen fontos, ha a beteg eszméletlen. Lényeges az is, hogy ne változtassunk a bal­esetet létrehozó körülménye­ken, megőrizvén a nyomokat a terepen, hogy az erre hiva­tott szervek vizsgálatát meg­könnyítsük. Mit nem szabad tennünk ? Segítsünk, de ne keltsünk pánikot, és csak alapos vizs­gálat után avatkozzunk be : ne állítsuk talpra a beteget, ne mozgassuk túlságosan ; ne adjunk sok vizet neki, különö­sen akkor, ha hasi sérülést gyanítunk : vigyázzunk, hogy ne tegyük ki magunkat vagy másokat újabb baleset veszé­lyének, miközben­­ elsősegélyt nyújtunk. (folytatjuk) dr. Fodor

Next