Megyei Tükör, 1972. december (5. évfolyam, 810-836. szám)

1972-12-01 / 810. szám

A nőbizonságok in­ti­­t Ir­iá­ná Sfél A nők klubja Sepsiszent­­györgyön ezen a héten is meg­tartotta rendszeressé vált dél­utáni összejövetelét, s hagyo­mányaihoz híven, igyekezett változatos, igényes műsorral szórakoztatni a klubdélutánon megjelent 100—120 asszonyt. A közeledő köztársasági évfor­duló köszöntésére .Vagy Edit, a 2-es számú líceum könyvtá­­rosnője Ecaterina Lazar önélet­írása alapján az illegalitás hő­seinek emlékét felelevenítő mű­sort állított össze, s a líceum két tanulójának közreműködé­sével regényrészleteket, verse­ket mutattak be a hallgatók­nak. Bitay Pál a nemzetközi helyzet jelenlegi kérdéseit is­mertette, végül az 1-es számú líceum VI. osztályos tanulóinak népdalműsorát hallgatták meg az összegyűlt nők. Különösen ez utóbbi, Csurulya Edit és Darvas Éva tanárnők közremű­ködésével összeállított népdal­csokor váltotta ki a tetszést a hallgatóság körében. A népdal rövid, vázlatos ismertetését jól összeválogatott zenei anyag il­lusztrálta. Az egy éve működő nőklub tevékenysége nem vált gépies­sé, megszokottá, a klub vezető­sége úgy látszik, megtalálta azt az utat-módot, amely­nek segít­ségével tevékenységük válto­­zatos voltát biztosítják. (/. sime) OZSDOLAN is újrakezdte tevékenységét a nők klubja. Összejövetelü­ket csütörtök estére tervezik a község asszonyai. A munkaterv alapján 9 poli­tikai, tudományos, szépirodal­mi és egészségügyi előadást fognak tartani. A dalcsoport hazafias énekeket és népdalt tanul, a kézimunkakörön to­vább folytatják a kultúrott­hon szépítését, írásos falvédő­­ket és drapériákat hímeznek. A megnyitó gyűlésen az is­kolások köszöntötték a község asszonyait. Később az óvodá­sok műsora következett: az anyákról szóló magyar és ro­mán verseket és táncokat mu­tattak be. A gyermekek virágot adtak minden asszonynak, kifejezve vele az irántuk érzett szere­­tetüket. MÜLLER AMÁLIA Kovács Éva, a kézdivásárhelyi készruhagyár élmunkásnője havi tervét 6% %-kal túlszárnyalja (Hartha Árpád felvétele A terhesség nem betegség, hanem a szervezetnek olyan normális élettani állapota, mely az anyai szervezetet fo­kozott megterhelésnek veti alá, s mint ilyen orvosi ellen­őrzést és néha kezelést igényel. A fejlődő magzat táplálékát és a növekedéséhez szükséges anyagokat az anyai szervezet­től kapja a méhlepényen és a köldökzsinóron keresztül. Ugyanezen az úton távoznak a magzat anyagcseretermékei is. A terhesség első három hónap­jában a magzat különböző szer­vei még nem differenciálódtak, tehát nem is működhetnek. Ezért az egész megnövekedett anyagcsere az anya szerveze­tt terheli. Ez bizonyos mű­­ködésbeli zavarokat okozhat: hányingert, ingerlékenységet, aluszékonyságot múló rosz­­szullétet. A harmadik hónap elteltével a magzat mellékvesekérge is működni kezd, és ez lényege­sen segíti az anya szervezetét megnövekedett feladatának el­végzésében. Ezért rendszerint a harmadik terhességi hónap végén, vagy legkésőbb a mag­zat mozdulása idején (négy és fél hónap) megszűnnek ezek a rosszullétek, és a terhes asz­­szony közérzete lényegesen javul. Részben ezek a kezdeti zava­rok teszik szükségessé, hogy a KISMAMA MÁR TERHESSÉG ELEJÉN ORVOSI ELLENŐR­ZÉSRE JELENTKEZZEN, meg­felelő kezeléssel ugyanis ezek a panaszok lényegesen enyhít­hetők vagy megszüntethetők. (Adenocorticotrop hormonnal, vitaminokkal, hányáscsillapí­­tókkal.) FONTOS azonban a korai vizsgálat ANNAK MEGÁLLA­PÍTÁSA szempontjából is, HOGY A LEENDŐ ANYA AL­KALMAS-E A TERHESSÉG KIHORDÁSÁRA ÉS A SZÜ­LÉSRE, nincs-e valamilyen rejtett de veszélyes szervi be­tegsége (szívbaj, vesebaj, v ér­baj), és ha van kezelhető-e. Ugyancsak a terhesség el­ső hónapja alatt szükséges FOGORVOSI ELLENŐRZÉST is végeztetni. A magzat csont­­rendszerének fejlődése során sok meszet von el az anyai szervezettől, s ez a fogak rom­lásához vezethet. Éppen ezért már a terhesség elején kezelni kell a legkisebb fogszuvaso­dást is, mert ennek elhanyago­lása a fog rohamos romlását és elvesztését okozza. A fejlődő magzat anyagcse­retermékeinek méregtelenítése és kiválasztása a harmadik hó­nap után is az anyai szervezet­re hárul. Ez különösen igény­be veszi a májat és a vesét. Ezeknek működését és a mag­zat fejlődését tehát HAVONTA ELLENŐRIZNI KELL. A perio­dikus terhesség-ellenőrzésen elvégzett vérnyomásmérés és vizeletvizsgálat az orvos szá­mára fontos adatokat szolgál­tat és lehetővé teszi a terhes­ségi vesebaj és a terhességi toxikózis korai felismerését és kezelését. A HETEDIK HÓNAPTÓL KEZDVE AZ ELLENŐRZÉST AJÁNLATOS KÉTHETEN­KÉNT VÉGEZNI. Az utolsó hó­napokban a magzat sokat mo­zog és többször is megváltoz­tatja méhen belüli helyzetét. A magzat „állásának" és „tartásának“ ismerete ped­ig rendkívül fontos, mert csak bizonyos helyzetben levő mag­zat képes zavartalanul megszü­letni. Végleges helyzetét rend­szerint csak a szülés előtt két héttel veszi fel, amikor az elöl jövő rész a kismedencében rögzül. Több gyermeket szült terhesek hasfala tágabb, la­zább, tehát a magzatnak több mozgáslehetőséget biztosít, ezért kóros tartások is gyako­ribbak, mint az először szülő nőknél. A fartartásban jövő gyermek élete három percen­­múlik. A harántfekvésű mag­zat csak császármetszéssel jö­het a világra, és ilyenkor min­den késedelem anya és gyere­ke életébe kerül. Ne hanyagolja el tehát sen­ki az ingyenes terhesgondozás adta lehetőségeket és JELENT­KEZZÉK MEGELŐZŐ ORVOSI ELLENŐRZÉSRE A TERHES­SÉG EGÉSZ IDEJE ALATT, DE FŐLEG A MÁSODIK ÉS AZ UTOLSÓ HÁROM HÓNAP­BAN ! Gyakorlati tanácsadó kismamáknak ===== A (erhessé^i'ol és a icrfics­­gontlo/ásról mit főzzünk? töltöttkAposzta Másfél kilónyi szálas sava­nyú káposztát vásároljunk, hozzá körülbelül azonos súlyú fejes, savanyú káposztát. Egy füstölt csülköt vagy 70 dkg füstölt nyers sonkát főz­zünk meg, s a levéből kivéve, kicsontozva, daráljunk össze egy nyers, ugyancsak kicson­tozott csülökkel. Daráljunk bele 10 dkg füstölt szalon­nát, 10 dkg paprikás sza­lonnát, reszeljünk bele egy fej vöröshagymát, tegyünk hozzá négy gerezd apró­ra vágott fokhagymát. Sóz­zuk, ízlés szerint borsozzuk, paprikázzuk, üssünk rá 1 vagy 2 nyers tojást, vegyítsünk hozzá kb. 10 dkg rizst. Az így elkészített húsféle­séggel töltsük meg a fejes, savanyú káposzta szép nagy leveleit. 10—12—14 nagy tölte­léket kapunk. Ezután 6—8 literes fazekat béleljünk ki szálas savanyú­­káposztával, helyezzük el ben­ne a töltelékeket úgy, hogy a fazék oldalára is a töltelékek közé is apró szálas káposzta kerüljön. Most tegyünk rá 1­2 kg házi füstölt kolbászt, néhány szelet sertéstarját, az­ egészet fedjük be egy réteg szálas káposztá­val, majd öntsük rá a füstölt sonka kifőtt levét. Lassú tűznél, kevergetés nél­kül főzzük, mintegy másfél­két órán keresztül. Végül 6 dl tejfölt keverjünk el 10 dkg liszttel, ezzel habar­juk be a töltöttkáposztát, majd 10 -15 percig főzzük meg. Az így készült töltöttkáposzta ünnepi lakomán is megállja a helyét. SLAMBUC 1­2 kg fehér szalonnát vág­junk apróra, tegyük bográcsba vagy háromliteres lábosba. Szórjunk r­i 20—25 dkg száraz kockatésztát, és pirítsuk bar­nás-rózsaszínűre. Adjunk hozzá 1­2 kg szeletelt burgonyát, apró­ra metélt hagymát, pároljuk együtt tovább, amíg a burgo­nya üveges nem lesz. Sózzuk, paprikázzuk, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Nem szabad kavarni, csak — a hagyomány szerint — kilenc­venkilencszer megrázni, amíg sűrűre nem fő. mit főzzünk? leli (Iizeti Két divatos téli kötényszoknya. Egyszínű vagy koc­kás, vastag szövetből készítjük. Színes, hosszú ujjú pulóverekkel, blúzokkal, sovány és teltebb nőknek egyaránt praktikus, meleg öltözet. Hasznos tudnivaló Toll-áttöltés Sok por és pehely szokott szétrepülni, ha a tollat egyik párnahéjból a másikba áttölt­­jük, de ezt el lehet kerülni a következő eljárással : A tollal töltött párnahéjat jól megrázzuk, hogy a toll a fe­nékre szálljon, és az üresen maradt részt, jó erősen össze­fogva átkötjük zsineggel. Ekkor a kiürített rész var­rását felfejtjük, és hozzávarr­­juk az új tolhoz­. A zsineget feloldva a régi párnából az új párnahéjba rázzuk a tollat. Most az új párnahéj fenekébe rázzuk a tollat, üres részét is­mét összekötjük, és azt csak akkor oldjuk fel, amikor a régi cihát lefejtettük róla és a szé­leket szorosan összevarrtuk. Ily módon a toll nem s­áll szerteszét, csak éppen néhány apró pehely, mely a párnához,­lapadt, így, ezt a munkát is tisztán lehet végezni. Persze, azért nem árt, ha a fejet beköt­jük kendővel, mert a hajba ra­­gadt pihe igen rossz benyomást kelt.

Next