Megyei Tükör, 1977. november (10. évfolyam, 1800-1825. szám)
1977-11-01 / 1800. szám
Mohammed Anwar El Szadat Egyiptom Arab Köztársaság elnöke befejezte baráti látogatását hazánkban (folytatás az 1. oldalról) ki és más természetű együttműködés széles körű kibontakozását az összes európai államok között. Ilyen összefüggésben kidomborították az európai katonai készültségcsökkentés szükségét, hangsúlyozták, hogy enélkül el sem lehet képzelni a békét és az együttműködést a kontinensen. Mint megállapították, a jelenlegi belgrádi összejövetelnek konstruktív intézkedési programot kell eredményeznie, elő kell mozdítania a helsinki záróokmány előirányzatainak egységes egészként történő valóra váltását. A két államfő megerősítette : az európai biztonság és a földközi - tengeri, s ezen belül a közép-keleti biztonság szorosan összefügg egymással. A közép-keleti helyzettel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy egyes arab területek megszállva tartása és a megszállás állandósítását célzó akciók feszültséget szülnek az övezetben, és súlyosan károsítják a béke érdekében világszerte történő erőfeszítéseket. Ilyen összefüggésben rámutattak :még határozottabban szorgalmazni kell a térség helyzetének politikai rendezését, az igazságos és tartós békét annak révén, hogy Izrael kivonul az 1%7-es háború nyomán megszállt összes arab területekről, megoldják a palesztinai nép problémáját jogos törekvéseinek megfelelően — beleértve egy szabad és független palesztinai állam megteremtését is —, biztosítják a térség összes államainak szuverenitását és függetlenségét. A két elnök megállapította, hogy a közép-keleti problémák igazságos megoldásában pozitív szerepet kaphatna a genfi konferencia mielőbbi összehívása, az összes érdekelt országok részvételével, beleértve a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet is, továbbá az ENSZ szerepének növelése az övezet igazságos és tartós békéjének megteremtésében. A délután folyamán Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed Anwar El Szadat elnök folytatta megbeszéléseit. A két államfő a román —egyiptomi együttműködés fejlesztésének kérdéseiről, valamint közös érdekű nemzetközi problémákról tanácskozott. ★ Nicolae Ceau>escu elvtárs, Románia Szocialista Köztársaság elnöke Sinaián ebédet adott Mohammed Anwar El Szadat, Egyiptom Arab Köztársaság elnöke tiszteletére. A meleg barátság légkörében lezajlott ebéden Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed Anwar El Szadat elnök rövid pohárköszöntőt mondott. Mohammed Anwar El Sadat, Egyiptom Arab Köztársaság elnöke hétfő délben befejezte romániai baráti látogatását, amelyet Nicolae Ceausescu elvtárs, Románia Szocialista Köztársaság elnöke meghívására tett, és elutazott a fővárosból. Sinaián, ahol a román—egyiptomi magas szintű megbeszélések lezajlottak Nicolae Ceausescu elnököt és Mohammed Anwar El Szadat elnököt Ion Circei, Prahova megyei néptanács elnöke, Conastantin Neagu, Sinaia polgármestere, a helyi állami szervek más képviselői búcsúztatták. A hivatalos gépkocsisor motorkerékpáros díszkísérettel az Otopeni repülőtérre hajtott, ahol sor került a hivatalos búcsúztatási ünnepségre. A légikikötő épületét ünnepélyesen feldíszítették. A hivatalos szalon homlokzatán Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed Anwar El Szadat elnök arcképe látszott a két ország zászlói között. Az Otopeni repülőtéren több ezer bukaresti üdvözölte tisztelettel és rokonszenvvel a két államfőt. A búcsúztatási ünnepség a katonai díszőrség tisztelgésével veszi kezdetét. Elhangzik Egyiptom és Románia állami himnusza. Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed Anwar El Szadat elnök ellép a díszőrség előtt. A magas rangú vendég ezután elbúcsúzik a repülőtérre érkezett román hivatalos személyektől. Jelen vannak a következő elvtársak : Manca Manescu, Emil Bobu, Gheorghe Cioara, Ion Dinea, Fazekas János, Gheorghe Oprea, Ștefan Andrei, Teodor Coman, Ion Coman, Mia Dobrescu, Nicolae Giosan, Angelo Miculescu, a kormány első miniszterének helyettese, George Macovescu külügyminiszter, a kormány más tagjai. A repülőtéren népes tömeg hosszasan éljenzi a két államfőt, jelen van számos egyiptomi és más arab diák, Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed Anwar El Szadat elnök szívélyesen válaszol a román—egyiptomi barátságot hosszasan éltető tömeg meleg ünneplésére. A repülőgép lépcsőjénél Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed Anwar El Szadat elnök melegen búcsút vesz egymástól. A két elnök barátságosan kezet szorít, melegen összeölelkezik. Az elnöki repülőgép 12.00 órakor a magasba emelkedett, és Irán felé vette útját. A héten láthatjuk a filmszínházukban KÍSÉRTET LUBLÓN (román címe : Inspectorul si fantoma; magyar, színes, 1976; írta Mikszáth Kálmán regénye nyomán — Bán Róbert. Molnár iái Péter; rendező: Bán Róbert; operatőr: Somló Tamás; zene : Petrovics Emil , főszereplők: Cserhalmi György, Bordán Irén, Garas Dezső, Bánfalvy Ági, Nagy Réka, Kállai Ferenc, Márkus László, Ráday Imre). Ha a memóriánkat valamelyest megpiszkáljuk, jóformán mindannyiunk gyermekkori emlékeiből előkerült Mikszáth kisregénye az agyonüthetetlen Kaszparekkel és olthatatlan nagy szerelmével a férjét sajátos módon gyászoló menyecske iránt ,amely végül is elhozza neki a megérdemelt végső meglepetést. Úgy értesültünk, hogy az alkatilag is vígjátékra termett Garas Dezső Strang felügyelőjének a szerepe megnyúlt — ez bizonyára a film hasznára vált, amit különben nem fogad egyértelmű lelkesedéssel a kritika. „Jön a Kaszparek! Ezzel a mondattal kezdődik Mikszáth kisregénye, és Kaszparek, a lublói kísértet most megérkezett a mozivászonra is. Bán Róbert vállalkozott a szellemidézésre , és jól tette, hogy vállalkozott rá. Annyi vita, eszmei támogatás, bölcs tanács meg óhaj után, jó a mozivásznon látni ilyen típusú filmeket is. Azt a típust, amit hol kommerszfilmnek, hol igazi mozinak, hol a papa mozi jártak szoktunk nevezni a szaksajtóban és a szakszerűtlenben, s amit a társadalmi megrendelés óvatos körülírással „ízléses szórakoztatásnak“ szokott minősíteni a hivatalos dokumentumokban A Kísértet Lublón szabályos történelmi kalandfilm, sőt, történelmi krimi, amiben hulla van, előkerül a címbeli kísértet is, azután jön egy Spinozán nevelkedett, s ezért erős kritikai szellemmel megáldott detektív, és a film végére természetesen elfogja a bűnöst. Bán Róbert egyik érdeme, hogy nem is akart mást csinálni Mikszáthból, mint amire ez a műve való . “ (Bernáth László — FILMKULTÚRA.) FAYARD BÍRÓ. A SERIF (Le juge Fayard dit „Le sherif“; francia, színes, 1976; írta: Yves Boisset, Claudc Veillott; rendező: Yves Boisset; operatőr: Jacques Loiseleux; zene : Philippe Sarde; főszereplők : Patrick Deweere, Aurore Clément, Philippe Léotard, Michel Wuclair, Jean Bousse, Jean-Marc Thibault, Marcel Bozzufi, Jean-Marcx Bory). Bűnügyi film, amelynek lényeges politikai vonásai figyelmet érdemelnek; a „serif“ olyan ügyben nyomoz, amelybe a legmagasabb körök is belekeveredtek, s a szálak igen-igen messzire vezetnek. Nyilván, ilyen bevezető után senki sem gondolhat arra, hogy említett körök Fayardot földközi-tengeri yacht-kirándulásra csábítják, amiért ő olyan ügyes, hogy mindent kiderít... Hogy őszinte legyek, a színészek többségének neve meglehetősen idegenül cseng számomra, de a rendezőt minndannyian jól ismerjük, a Merénylet című filmje (A hírhedt Ben Barka ügy nyomán) még a képernyőn is többször ment, s egy másik filmjét is mostanában láthattuk, a Kötözni való bolond nőt. ..Fayard bíró minden erény megtestesítője, a nemes elvek szimbolikus hordozója, a tántoríthatatlan igazságtevő. A bűnügyi bonyodalom mögött — a gengszterizmus ürügyén Yves Boisset rendkívül súlyos dologról kívánt szólni, amely mindannyiunkat érdekel, hiszen igazságszolgáltatás — rendőrség, rendőrség — alvilág viszonyát firtatja, a különböző variánsok és kombinációk felvonultatásával (FICFIES DU CINÉMA) . „Fayard az egyik legszebb fiatalkorú személyiség az utóbbi esztendők filmtermésében“. (Miruna Ioenescu — SCÂNTEIA TINERETULUI). NAGY A SZERELEM HATALMA (Ljubov, velikaja szila Ivoja; szovjet, színes, 1975). A mostanában egész sor kiemelkedő alkotással jelentkező grúz filmvígjáték három mosolyos-könnyes szerelmes történetet mond el a régi grúz színház sajátos modorában.... (matekovics) KoNírlabda — B-osztály (nő) CALARAíjT — SEPSISZENTGYÖRGYI KÁRPÁTOK 54—59 A múlt vasárnapi kisiklást (vereség hazai pályán) feledtette a Kárpátok, méghozzá idegenben szerzett két pontjával. Nemcsak eredményességben, de játékban is felülmúlta vetélytársát. Gratulálunk ! Atlétika FRDŐVIDÉK KUPÁJA címen nagyszabású mezei futóversenyt rendeztek Baróton. A meghívottak között szerepeltek Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és az erdővidéki iskolák tanulói. Mintegy ötszázra rúgott a résztvevők száma. A jól megszervezett versenyen Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy atlétái uralták a mezőnyt, szerezték a legtöbb győzelmet. Érthető, hiszen e két város jelenti — egyelőre — a megye atlétikasportjának erejét. Részletes eredmények : Leányok, gyermek II. : 1. Wolkowski Simona (Sepsi.), 2. Bálint Éva (Kezdi.), 3. Hosszú Katalin (Kezdi.) ; gyermek I. : 1. Korsza Gyöngyi (Kezdi.), 2. Bertán Erzsébet (Kezdi.), 3. Lőrinc Judit (Kezdi.); Junior III.: 1. Páll Erzsébet (Kezdi.), 2. Zaharia Ioana (Kezdi.), 3. Kiss Matild (Kezdi.); Junior II.: 1. Márton Edit (Kezdi.), 2. Málnási Angéla (Kezdi.), 3. Dombi Tünde (Sepsi.) ; junior I. : Turóczy Anna (Kézdi.) ,2. Bakk Ella (Sepsi.), 3. Tamás Edit (Sepsi.) ; felnőttek : 1. Török Brigitta (Sepsi.), 2. Nistor Dorina (Sepsi.), 3. Cimpeanu lenuta (Sepsi.). Fiúk : gyermek II. : 1. Mátyás Csaba (Kezdi.), 2. Kádár Tibor (Sepsi.), 3. Veress Barna (Kézdi.) ; gyermek I. : Bartha Csaba (Sepsi.), 2. Buna Csaba (Kézdi), 3. Csorba Ferenc (Kezdi.); junior III.: 1. Jakab János (Kézdi.), 2. Finta Miklós (Kezdi.), 3. Milik Tibor (Kézdi); junior II. : 1. Darvas László (Kézdi.), 2. Varga Dénes (Kézdi.), 3. Nagy László (Sepsi.) ; junior 1. : A. Papp Gyula (Kézdi.), 2. Bandi Sándor (Kézdi.), 3. Suciu Sándor (Sepsi.) ; felnőttek : 1. Polgár István (Kezdi.), 2. István László (Sepsi.), 3. Bálint Gábor (Kezdi.). Csapatverseny : 1. Kézdivásárhely 312 pont, 2. Sepsiszentgyörgy 276 pont, 3. Barát 55 pont. Kézilabda — B-osztály (női) VAJDAHUNYADI ÉPÍTŐK — OSC 18—8 Mi tagadás, a csütörtöki nyolcgólos vereség után, hasonló eredményre számítottunk. A csoportelsőségért küzdő Építők ezúttal is igazolta képességeit, az OSC viszont most sem tudott túlnőni önmagán, Szerkesztette ÁKOS KÁROLY Meteorológiai előrejelzés novemberre (folytatás az első oldalról) A november 19 és 25. közötti időszakban viszonylag hideg időre, borús égboltra, s helyenként gyenge esőkre, a hegyekben gyenge havazásra számíthatunk. A szélerősség az időszak végén az ország nyugati részében erősödni fog. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek mínusz 5 és plusz 5, a legmagasabbak 4 és 14 fok között ingadoznak. Reggel és este köd képződik. A hónap utolsó napjaiban felmelegedés várható, az északi országrészben helyenként esőzéssel. A hegyekben havazni fog, helyenként köd képződik. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek mínusz 1 és plusz 9 fok, a legmagasabbak pedig 8 és 16 fok között váltakoznak. A Szovjetunióban az 1980-as moszkvai Olimpiai Játékoknak szentelt pénzérméket hoztak forgalomba. Az 1 rubeles érem réz és nikkel ötvözetből, az 5 és 10 rubeles ezüstből, a 100 rubeles aranyból és a 150 rubeles platinából készült. Az érmek törvényes fizetési eszközként használhatók a Szovjetunió egész területén. 1500 EMLÉKMŰ Az utóbbi tíz évben Csehszlovákiában több mint 1500 történelmi emlékművet restauráltak Ezek között vainak ősrégi kastélyok, templomok, valamint más történelmi és művészi értékű objektumok. A műemlékek restaurálása folytatódik ,s ilyen célokra az állami költségvetésből egymilliárd koronát irányoztak elő. RÁDIÓKÖZVETÍTÉS NEUTRÍNÓ RÉSZECSKÉKKEL A jövő évben megnyílik a lehetőség az első rádióközvetítésekre a Föld tömegén keresztül — jelentette ki Peter Kotzer amerikai fizikus a Nemw York Times-nak adott interjújában. Ilyenszerű közvetítések létrehozását Az a neutrínó részecskék teszik lehetővé, ezek ugyanis nem rendelkeznek elektromos töltéssel s tömegük elenyészően csekély. Ennek folytán a világegyetemben létező testek nagy részén áthatolhatnak, anélkül, hogy más atomrészecskékkel összeütköznének és sebességük lelassulna, és nem vesztik el kezdeti energiájukat sem. A bellinghami (Washington állam) Western Washington University Kotzer professzor vezette fizikuscsoportja úgy véli, hogy a neutrínó részecskékkel a Morse-jelekhez hasonló módon továbbíthatók üzenetek, amelyek aztán földünk bármely részén foghatók megfelelő készülék segítségével. A szakértők véleménye szerint az ilyenszerű közvetítések ugyanolyan forradalmat jelenthetnek a távközlés terén, mint annak idején az első drót nélküli távíróknál. A feltételezések szerint ezt a rendszert annyira tökéletesíteni lehet, hogy idővel televízióadásokhoz is felhasználhatók lesznek. 150 RUBELES — PLATINÁBÓL APRÓHIRDETÉS Részben beköltözhető ház eladó. Érdeklődni : Béke utca 10. szám. (922) Eladó azonnal beköltözhető tömbházlakás, 2 szoba, összkomfort. Sepsiszentgyörgy, Dealului 9. tömbház, 4. lakrész. (935.) Eladó azonnal beköltözhető 4 szobás, családi ház, melléképületekkel. Mikóújfalu, Patak utca 88. (934.) Kovártélyos lányokat felveszünk!. Sepsiszentgyörgy. Kórház-negyed, Alcea Muzeelor 1., 12. tömbház, 8. lakrész. (933.) BEGYEI Tikéit --------Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sepsiszentgyörey. Sajtó utca 8/A. Telefon: Szerkesztőség: 115 04. 7 12 10 és 11190 — 163-as és 281-es belső. Kiadóhivatal: 112 10. — 4