Megyei Tükör, 1979. szeptember (12. évfolyam, 2368-2392. szám)

1979-09-01 / 2368. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I • • wn­Bgjwi^ „r.r. ______ • • • _ • ______ |Q^.| XI TÜKOR AZ RKP KOVÁSZNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA IÖ­■ 1979. SZEPTEMBER ELSEJÉTŐL 630 000 dolgozó javadalmazásának emelése A folyó ötéves terv időszakára meg­határozott életszínvonal-emelési prog­ram gyakorlati alkalmazása következ­tében szeptember elsejétől a dolgozók­ újabb csoportja — 630 000 ember — részesül javadalmazás-növelésben. Öt iparághoz tartoznak ezek a dolgozók: a villamosenergia-iparhoz, a gépgyár­tóiparhoz (az elektronikai és elektro­technikai államtitkársághoz tartozó vállalatok, valamint a szerszámgép, fi­nommechanika és szerszámgyártó fő­vállalathoz), a színesfémkohászathoz, a csiszolóanyagokat gyártó iparághoz, no meg a textilipari vállalatok dolgo­zói. Mint ismeretes, augusztus elsejétől már emelték hozzávetőleg 600 000 dol­gozó javadalmazását, s ezekkel együtt az ország dolgozóinak majdnem egy­­hatoda részesült az életszínvonal növe­lését előíró program a nagyszerű vív­mányából. Szeptember elsejétől kezdve tehát a gépgyártóipar említett vállalataiban a dolgozók javadalmazását átlagosan 14,3 százalékkal emelik. Az első szakasz­ban ennek az iparágnak dolgozói 17,7 százalékos emelést kaptak, s így tel­jesül az ötéves terv időszakára előírt életszínvonal-növelés programja. U­­gyanezt mondhatjuk a villamosener­­gia-iparágában dolgozókra, az első sza­kasz átlagosan 16,5 százalékos emelésé­hez most 14,2 százalékos emelésben ré­szesülnek. A textilipari dolgozóknak most, a második szakaszban 13,6 szá­zalékos a javadalmazás-emelésük, a­­mely az első szakaszban kapotthoz hoz­záadva, átlag 32,9 százalékos növeke­dést jelent ebben az ötéves tervidő­szakban. Megyénkben négy vállalat dolgozói részesülnek a szeptember elsején élet­be lépő javadalmazás-emelésben. Az Autóvillamossági Alkatrészeket Gyár­tó Vállalat, a Villamos Energia-elosz­tó Vállalat, az Olt textilipari vállalat és a kovásznál gyapjúfonoda dolgozói. Nézzünk-e meg néhány példát a má­tól életbe lépő javadalmazás-emelésből. Egy villanyszerelő munkás, aki a B. (folytatása a 2—3. oldalon) 2368* szám XII. ÉVFOLYAM 1970. szeptember 1 Szombat Ára 30 báni A termésnek raktárban a helye • Közel 177 000 tonna burgonya kell a prizmákba és a tárolókba kerüljön • Az egyik legfontosabb őszi feladat a nagy tömegű termény szállításának megszervezése • Gondoljunk a sorra kerülő gazdasági év term­ésének megalapozására A burgonya az egyik sokhasznú ter­ményünk, az élelmezésben, iparban, sőt, a takarmányozásban is megtalálja a helyét. Ez a sokoldalú felhasználha­tóság is indokolttá teszi, hogy a közel 20 000 hektárnyi vetésterület betaka­rítását gondosan, a lehető legkisebb veszteséggel végezzük, úgy irányítva a munkaerőt és a gépeket, hogy a mun­kálat beleilleszkedjen az eléggé záros határidőbe. Amikor az időkihasználást és a sürgősséget emlegetjük, bizonyá­ra gyakran ismételt, magától értetődő mezőgazdálkodási alapszabályoknak tűnnek, de semmiképpen nem felesle­ges újfent előhozakodni ezekkel az igé­nyekkel. Ugyanis ritka az olyan ősz, amikor szervezési mulasztások, ha­nyagság, s nemkülönben a rövid sza­kaszra összezsúfolódott munkálatok miatt, burgonyatermésünk számottevő része ne lenne kitéve fagykároknak, a mezőn sokáig vesztegelve ne zöldül­nének, pusztulnának a terményhalmok. Bizony, a késlekedés, időeltolódás mi­att, a kitartó őszi esők beköszöntével jobb sorsra érdemes burgonyaszállít­mányok vándorolnak a szeszgyár, még jó, ha a keményítőgyár, esetleg a s­póroló üstök felé. Ez pedig jelentős a­­nyagi veszteség a termelő szempontjá­ból, mert például óriási a különbség a vetőburgonya és a szeszgyári feldol­gozásra kényszerített tételek átvételi ára között. Érdemes tehát korán ébred­ni a betakarítással, hiszen a késlekedés mindenképpen kár. Megelőzve a rossz idővel együttjáró kapkodást, a szállí­tási nehézségeket, amikor több trak­tor együttes ereje sem elégséges, hogy a megterhelt járműveket kiharcolja az elázott szántóföldekről, mindenkép­pen pénzt nyerünk, s egyúttal az ü­­zemanyag- és energiatakarékosság nép­­gazdasági törekvéseit is érvényesítjük. Mindezek mellett nem feledkezve meg a munkaerő és az erőgépek, a járművek fokozott igénybevételéről, ami úgy­szólván elkerülhetetlen a jóformán semmi karbantartást nem ismerő me­zei utakon. Nem lekicsinylésre méltó feladat tehát közel 18 000 vagon burgo­nya eljuttatása a burgonyafészektől a raktárakig, prizmákig, vasútállomáso­kig, a fogyasztókig. Ez a kampány nem tűr halogatást, huzavonát, közömbössé­get, szervezetlenséget. Csak a burgonyával kapcsolatban arra is ki kell térnünk, hogy nálunk a búza egyik leggyakoribb és legértéke­sebb előveteménye. Betakarításának elhúzódása kétségessé teszi a búzater­mesztés sikerét is. A búza­termesztők idei értekezletén behatóan foglalkoz­tak az elővetemények, a vetési időpont problémáival, s a szakigazgatóság ide­jében felhívta a termelőegységek ve­zetőinek figyelmét a korai burgonya­szüret és a gyorsított betakarítás jelen­tőségére. A közel 22 000 hektár őszi ve­tésterület minőségi előkészítését burgonya betakarításának üteme dön­­­tő módon befolyásolja. FÜ­LÖP ZOLTÁN Szombati jegyzet________________________________ Ki húzza a rövidebbet ? Ismerősöm panaszkodik : bár az egyik iskolában már az elmúlt tanév végén felhívták a tanárok figyelmét, ekkor és ekkor jelenjenek meg itt és itt, a megadott időben alig a fele ment el kötelességteljesítésre. Többszöri körbetelefoná­­lás után sem sikerült többet összeboronálni. Így született a döntés: na, hát akkor csináljuk mi, akik itt vagyunk. Ezen­nel, ha ideiglenesen is, felelősségük alól felmentve a tá­volmaradókat és kétszeres terhet akasztva annak a nyaká­ba, akit lelkiismerete nem engedett „távolmaradni“. Mert a munkát, azt ugyebár muszáj elvégezni, annak meg kell len­nie, ha fene fenét eszik, akkor is. És így van ez valahogy nemcsak abban az (egyébként jó hírű) iskolában. Arra pél­dát, hogy általában az húzza a rövidebbet, aki lelkiismere­tes, még nagyon sokat felmutathatnánk... Egy időben kari­katuristáink fő élcelődési területe volt a lapátosdi-táskásdi, amelyben egy dolgozót ketten-hárman is irányítgattak­-uta­­sítgattak. Azóta persze sok helyen jó értelemben megválto­zott az arány, a „lapátosok" javára. És „erőszakosan" is változtattunk rajta. Született olyan döntés például, hogy minden mérnök munkaidejének legalább a felét a termelés­ben töltse le. Azaz kézzelfoghatóan ő is oda tegye a vál­lát, ahol a neheze súlyosodik. Aztán azt is nagyon jól tudjuk egymásról, hogy vannak, akik valóban komolyan tudnak és akarnak­ is dolgozni, és vannak, akik csak úgy tesznek, mintha dolgoznának. Emlék­szem, gyerekkoromban is már jogosan éreztem nagy­apám haragját, ahogy ostorozta a járomban lustálkodó e­­gyik tehenét. De az ostorcsapásokból jócskán jutott a másik­ra is, amelyik a terhet inaszakadtából vonta (ezt már nem éreztem jogosnak, a mai napig sem érzem annak !), s köz­ben óriási könnycseppek gördültek ki szeméből. Lehet, nem az irigységtől, hogy neki, a jónak kell húznia a másik, a lusta helyett is, hanem csak a megerőltetés fájdalmától. Mert ugyebár az állat oktalan. De mi, okos, ésszel megál­dott emberek, mások vagyunk. Mi bizony észrevesszük, hogy azért kell a „rövidebbet húznunk", mert „igavonó társunk“ nem végzi a maga dolgát, nem hajlandó terhet vinni, és persze, elszomorodunk. Vagy felháborodunk. És „odamon­dunk“ neki... Tessék csak egyszer megállni egy építőtelep mellett. Vagy szétnézni egy gyárban. Esetleg éppen ott, ahol munkahelyünk is van... Nem, nem kell visszatekinteni iga­­vontatású alkalmatosságainkig, a magukat a tehervitel alól kivonókra rengeteg példát találhatnánk, és találunk is­­, ma is, itt is, most is. Még most is. Lehet, nem annyit, mint vagy tíz évvel ezelőtt találtunk volna, de még mindig sokat, nagyon sokat. És közben ugye megváltoztak a magunkat-ki­­vonás válfajai is. Mert idővel ügyesebbek is lettünk... Köz­ben pedig az „igavonók" azon ügyeskednek, hogyan lehetne még többet, még jobban. S alig-alig jutna idejük ösztönöz­ni a társat. Elég lenne nekik enélkül is. De mégis, ezt is nekik kell megtenniük. Nekik kell osztogatni is. De ki más tehetné? Hatalma és joga „szólni“ csakis annak van, aki tesz is valamit. A tettek a felhatalmazóink­. Aki semmit nem tesz, csak ímmel-ámmal „csinálgat" valamit, annak meg ön­maga fölött sem lehet hatalma. Mert a hatalomnak a tisz­ta lelkiismeretből kell kinőnie... Én a dolog, ami azért persze, nem elriasztó, de..., jobbá fordulását abban látom, amikor a „ne csak én“-t felváltja a „ne csak te". De ennek a váltásnak is el kell kezdődnie­­ va­lahol. Lehet, hogy éppen a ne csak én-nel. A noszogatás­sal, a példaadással, a neveléssel... Az eszményi persze az lenne, ha a noszogatás nem kívülről jönne, ha a „hajcsár­szerepet“ átvenné a lelki­ismeret. A külső ösztönzést a bel­ső. Mert itt a lényeg a viszonyuláson van. S akkor aztán megint, de már háborgás nélkül, beszélhetnénk arról, hogy ki is húzza a rövidebbet... INCZ­E IBOLYA Az új minőség követelményeinek szintjén A napokban a megyei pártbizottság bürója tájékoztató alapján mérte fel az 1978—1979. évi politikai-ideológiai ne­velés helyzetét. A tájékoztatás egyúttal jó alkalomnak bizonyult a hároméves hosszabb távú politikai-ideológiai is­meretgazdagítás eredményességének át­tekintésére s a következő oktatási évad alapos előkészítésére vonatkozó intéz­kedések megfogalmazására. Mint ismeretes, az eltelt időszakban szervezett különböző pártnevelési tan­folyamok fő célja volt, hogy a résztve­vők alaposan tanulmányozzák a XI. kongresszus programját, az Országos Konferencia, az RKP KB plenárisai­nak dokumentumait és pártunk főtitká­ra, Nicolae Ceaușescu elvtárs expozéi­ban összegezett rendkívüli jelentősé­gű elméleti és gyakorlati tételeket. A politikai-ideológiai képzés hozzájárult ahhoz, hogy a kommunisták, az összes dolgozók egységes szemlélettel, felké­szültségükből eredő biztonságérzettel cselekvően vállaljanak részt pártunk politikájának valóra váltásában, a sok­oldalúan fejlett szocialista társadalom és a k­omunizmus felé való előrehala­dás messzemutató programjának életre hívásában. S amint az a megyei fórum felméré­sekor is kiderült, a politikai-ideológiai ismeretgyarapítás eredményességének alapját pártunk főtitkárának az RKP Központi Bizottságánál 1977 szeptembe­rében tartott munkatanácskozáson el­hangzott útmutatásai jelentették. Ezen útmutatások lényege, hogy a tanulás szoros kapcsolatban kell legyen az é­­lettel, hogy mozgósítsa a dolgozókat pártunk és államunk politikájának ma­radéktalan valóra váltására, a munka­helyi tennivalók felismerésére és példás teljesítésére. Az 1978—79-es oktatási évadban párt a KISZ nevelési tanfolyamain, va­a­lamint a szakszervezetek és SZEF által szervezett formákon megyénkben csak­nem kilencvenegyezren vettek részt, örvendetes, hogy a párttagok több mint 97 százaléka vett részt a tanfolyamo­kon, s az eredményességről tanúsko­dik az is, hogy az összefoglalókon a kommunisták mintegy 95 százaléka volt jelen, akik nagy részben jó vagy nagyon jó minősítést kaptak. A neve­lés hatékonyságának fokmérője pedig mindenekelőtt a kimagasló termelési e­­redményekben, a munkával szembeni új magatartásban jutottak kifejezésre. Az a tény, hogy a gyárak munkakö­zösségei jóval határidő előtt jelentik a mostani ötéves terv döntő esztendeje előirányzatainak, terven felüli vállalá­saiknak teljesítését, túlszárnyalását, újabb felajánlásokat tesznek a pártkongresszus méltó köszöntésére, XII. a mezőgazdaságban dolgozók cselekvé­s­én­ vesznek részt, és fokozott erőfeszí­téseket tesznek a termésbetakarítás si­keréért, mind annak szemlélteted, hogy a sokoldalú politikai ismeretgazda­gítás a tettekben, építő-alkotó mun­kánk sikereiben ölt testet. Mindezekért elismerést érdemelnek a tanfolyamo­kat vezető propagandisták százai, akik folyamatos önképzéssel, fáradhatatlan munkával járultak, járulnak hozzá, hogy pártunk politikájának alapos is­merete, cselekvésre mozgósító ereje, gazdasági-társadalmi előrehaladásunk* fő előbbre lendítője legyen. A felelős bírálati és önbírálati szel­lemű vizsgálat természetesen a pozitív vonások mellett feltárta az e téren még előforduló mulasztásokat is, amelyek­ megszüntetése a jövőbeni, még eredmé­nyesebb tevékenységnek döntő előfel­tételei. A következtetésekben egységes szemléletként körvonalazódott, hogy a következő oktatási évadokra az eddi­gieknél is sokkal igényesebben, kom­­ba­tívabb szellemben, az új minőség kö­vetelményeinek szintjén kell felké­szülnünk. A fő cél továbbra is az el­mélet és gyakorlat közötti szoros kap­csolatteremtés, hogy a politikai-ideoló­giai képzés még jobban éreztesse hatá­sát a gazdasági-társadalmi feladatok teljesítésében. Mindezeknek rendkívü­li a jelentősége most, amikor a XII. pártkongresszus hazánk gazdasági-tár­sadalmi előrehaladásának jelenét, nagy­szerű távlatait megvilágító program­dokumentumainak a mélyreható ta­nulmányozása kerül napirendre. DARÓCZI FERENC

Next