Megyei Tükör, 1980. október (13. évfolyam, 2704-2730. szám)

1980-10-14 / 2715. szám

A demokratizmus szellemében országszerte széles körű állampolgári vita bontakozott ki a közelmúltban köz­readott törvénytervezetek kapcsán. E vita újfent bizonyítja társadalmunk mély de­mokratizmusát, pártunk és államunk következetes belpolitikáját, melynek legfőbb cél­ja a dolgozók anyagi és szellemi létszínvonalának szüntelen emelése, módszere pe­dig a tömegekkel való széles körű tanácskozás. Ennek szellemében szólnak hozzá megyénk dolgozói is a minap közölt törvénytervezetekhez. Ezúttal három levélírónak a lakástörvény tervezetének egyes pontjaira vonatkozó észrevételeit, javaslatait adjuk közre­. Bartha János, a megyei vetőmag­­vizsgáló laboratórium dolgozója írja: „Érdeklődéssel olvastam a lakásokkal kapcsolatos 5/1973. és 4/1973. számú törvények módosításáról szóló tervezetet. Az egyik szakasz előírja, hogy minden 15 évnél idősebb családtagra lehet egy szobát számítani, a fölösleges szobákat a néptanács kiadhatja. Ugyancsak bérbe­adási kötelezettség vonatkozna a falusi szülői házra is. A mi esetünkben ezzel nem tudok e­­gyetérteni, mivel a szülői házat mind a három gyermek elhanyta, ki állami lakás­ban, ki állami segéllyel épített lakásban lakik de minden szabad időnkben haza­megyünk s szabadságainkat is gyermeke­inkkel együtt ott töltjük. Kellem­etlen len­ne az iS, ha a fölösleges szobánkat idege­neknek adnák bérbe/* A sepsiszentgyörgyi Könczei László le­veléből idézzük: „Évekkel ezelőtt, a 4/1973-as törvény szabályozásai és a megyei néptanács pótlólagos utasításai alapján, üdülőházat építettem Bálvá­­nyosfürdőn. Ez az üdülőház teljes mér­tékben megfelel családom szükségletei­nek, egy szobából, konyhából és egy pad­lásszobából áll. Döntésemet az indokolta, hogy beteg feleségemnek szüksége volt az itt elérhető rendszeres gyógy- és für­­dőtkezelésre. Eladtam hát a szülői örök­ség révén rám maradt torjai házat s eb­ből sikerült fölépítenünk az említett kis üdülőt. Ez az erdő alatt, vízvezeték, téli fűtés lehetősége nélkül, a közlekedési u­­taktól távol épült. Javasolom, hogy ilyen és hasonló ese­tekben tekintsenek el a törvénytervezet II. cikkelyétől, s egy megyei szakbizottság döntse el, hol végződik a családi üdülő fogalma, s hol kezdődik a nyerészkedési céllal épített „magánszállodáké'’. Hasonlóképpen javasolom: a II. cikkely ne legyen retroaktív jellegű, ha viszont mégis az, úgy a tulajdonosok kártérítést kaphassanak.“ Ugyancsak az üdülőházakkal kapcso­latos javaslatokat ír levelében Mihai per­ben, a sepsiszentgyörgyi 23-as választó­körzet állampolgári bizottságának elnö­ke is: ,,A 4/1973-as törvényt módosító ter­vezetben nem esik konkrétan szó azokról az üdülőházakról, melyek nincsenek be­rendezve téli fűtésre, nincs bennük folyó­víz és kanalizálás, távol esnek a lakott helyektől, tehát bérbe adható lakásoknak teljesen alkalmatlanok. Ez a helyzet a Sugásfürdőn épített mintegy 16-17 üdülővel, melyet sepsiszent­györgyi munkások, technikusok, nyugdíja­sok építettek, megtakarított pénzekből, meglehetősen komoly áldozattal és erő­feszítéssel. Ezek az üdülők jobbára amo­lyan kis, 1-2 szobás menedékházacskák, többnyire csak nyári szezonban használ­hatók. Javasolom tehát, hogy e házakat sorol­ják más elbírálás alá, mint az 5—6 szobás luxusvillákat, s mentesítsék a tervezet II. cikkelyének rendelkezései alól. Úgy vé­lem, hogy az ilyen üdülőházacskákat é­­pítő és birtokló munkások, földművesek, értelmiségiek és nyugdíjasok házaikat so­ha nem használták és nem fogják hasz­nálni nyerészkedésre, egyszerűen maguk és családtagjaik pihenését, egészségük védelmét, helyreállítását szolgálják azok, s egyszersmind hozzátartoznak a dolgo­zók anyagi és szellemi igénynövekedésé­hez, teljes összhangban pártunk és álla­munk politikájával.“ LAPSZEMLE Kezünkben a Nyelv- és Irodalomtudo­mányi Közlemények legújabb száma, az egyetlen magyar nyelvű irodalomtörténeti és nyelvészeti akadémiai kiadványé, s mint ilyet, lévén, hogy évente mindössze kétszer jelenik meg, a szakmai körökben nagy érdeklődéssel várják és olvassák. A legújabb, az idei egyes számot for­gatva, az ötlik mindjárt szemünkbe, hogy kissé túlsúlyban vannak a­ nyelvészeti jellegű írások, s kevesebb benne az iro­dalomtörténeti kutatásokról szóló tanul­mány. Igen érdekes Cseke Péter tanul­mányának - A Termés szerepe* Horváth István világszemléletének alakulásában — első része s megnyugtató is egyben, hogy a parasztsorból induló jeles költőnk élet­művének felmérése immár megkezdődött, s Csekében avatott és értő kritikust üdvö­zölhetünk. A századforduló novellatípusai­ról szól Kozma Dezső Egy műfaj változá­sai című írása. A századforduló irodal­mának kutatója több rendben is foglal­kozott a kérdéssel, főleg egy-egy írói arc­kép, életmű megrajzolása során. Minden­esetre, már csak azért is érdemes elol­vasni a tanulmányt, mert Mikszáth, Petelei, Bródy, Thury Zoltán, Justh Zsig­­mond, Gozsdu Elek, Ambrus Zoltán, Tö­mörkény, Krúdy, Török Gyula írásművésze­tére vonatkozóan sok érdekes utalást ta­lálunk benne. A vonatkozó szakirodalom­ban is régóta vizsgált kérdéskörrel fog­lalkozik Murvai Olga A műalkotás belső felépítettségének szemiotikai vizsgálatá­hoz című tanulmánya. A szövegek nyelvi és fogalmi struktúrarétegeinek feltárása valóban izgalmas feladat. Sok szempont­ból figyelemre méltó közleményt jegyez Mózes Huba. A Brassói Lapok irodalom­szolgálata 1927—1940 között cím alatt sok mindent megtudunk arról, hogy kik is szerkesztették, kik írták ebben az idő­szakban ezt a közkedvelt lapot, milyen fontosabb szépírói munkák jelentek meg hasábjain. A kisebb közlemények között olvashatjuk Pozsony Ferenc tanulmányát — A hajdúkkal útnak induló lány balla­dájának újabb változatai­t, amelyben a balladatípus Ozsdolán, Gelencén, Zabo­lán és Kiézsén újabban lejegyzett válto­zatait vizsgálja. Nyelvföldrajzi adatok a magyar pa­rasztság rézgazdálkodásának szókincsé­hez című munkájában Murádin László, a romániai magyar nyelvjárások atlaszá­nak kérdéseire adott válaszok alapján azt kutatja, milyen elnevezésekkel illetik különböző vidékeken a széna és a sarjú begyűjtésével kapcsolatos munkafolyama­tokat, eszközöket. Kábán Annamária Mé­­lius­ Juhász Péter Herbáriuma magyar növényneveinek nyelvi vizsgálata című írása tulajdonképpen szaktudományi ki­egészítője a Kriterionnál megjelent Her­bárium elé írt bevezető tanulmánynak. Az Adattárban Köllő Károly Benedek Elek három levelét közli, Mózes Huba az 1979-ben megjelent, magyar irodalom­történeti vonatkozású írásokat veszi számba, Janitsek Jenő Erdőfüle, Ráduly János Kibéd helyneveit adja közre. PÉTER Sándor Híradás filológiai kutatásokról A szépmezői farm •••«ív.... (BORTNYIK GYÖRGY felvételei) MEGYEI TÜKÖR Ahogyan gazdálkodunk... Életünk létfontosságú eleme, tartozéka a víz. De a tapasztalatok, sajnos, azt mutatják, hogy az esetek nagy többségé­ben csak akkor, amikor nekünk van rá szükségünk, vagy pont hiányzik valamilyen okból kifolyólag. Valóban bosszantó, ha akár rövid idő­re nem folyik a víz a csapból, vagy csak meleg vagy hideg van, esetleg a „meleg víz" alig langyos. Bosszantó, mert éppen sietünk valahová, vagy fáradtan-izzadtan érkezünk, be van áztatva a ruha, vagy még annyi sem maradt a kancsában, hogy a kávét megfőzzük. Bosszankodunk és szidjuk a rossz vízellátást, ha kisker­tet akartunk locsolni, az akváriumba kel­lene, fényképet nagyítani stb. stb. De próbáljunk egy kicsit szembenézni önmagunkkal: mit teszünk azért, hogy ál­landóan legyen jó minőségű, kellő meny­­nyiségű, bennünket „megillető" víz? Nem­csak a háztartásokra gondolok, hiszen a háztartásokban elfogyasztott vízmennyi­ség az egésznek csak kis hányadát, 5—10 %-át teszi ki, és eltörpül az ipar és a mezőgazdaság fogyasztása mellett. Bár a tapasztalatok szerint a háztartásokban is jobban megbecsülik a folyóvizet azok, akik megérték, hogy 200-300 méter tá­volságból, kútról hordják a vizet. Az is igaz, hogy a tömbházak sokasodásával a háztartási vízfogyasztás is nő. Míg a kút esetében az átlagos napi egy főre eső vízhasználat 30—50 liter, folyóvíz esetén 80 liter, ha melegvíz-szolgáltatás is van, már 150—200 liter, és ha ez távfűtéssel egészül ki, eléri az 500 litert. Mint még sok mindennel, a vízzel is úgy vagyunk, hogy elsősorban másokkal szemben vannak igényeink (persze, ez egy bizonyos fokig logikus is), önmagunkkal szemben nagyon kevés, vagy egyáltalán (tisztelet a kivételnek), anélkül, hogy rá­figyelnénk, van-e elég erkölcsi alapunk hozzá. Sokan azzal takaróznak, hogy mi, kis hétköznapi emberek, ezt úgysem oldhat­juk meg, nem rajtunk múlik, meg azon a néhány csöpögő csapon. Pedig múlik azon a néhány cseppen is és nagyon sok raj­tunk, a hétköznapok emberén. Mert vala­milyen beosztásban mi vagyunk ott, min­denütt, ahol vizet használnak, fogyaszta­nak, pocsékolnak és szennyeznek. Be­osztástól függően, többet-kevesebbet te­hetünk, tehetnénk, hogy a munkahelyeken se folydogáljon potyára a víz. A vízellá­tás, napjaink egyre növekvő igényei mel­lett, nem egyszerű, hiszen a hidroszférának csak 700 000-red része áll az emberiség rendelkezésére és a fogyasztók igen né­pes táborával szemben elenyészően ki­csi csoport vállait nyomják a terhek. S míg a szakemberek e csoportja versenyt fut az idővel, illetve a fejlődés ütemével, hogy ne legyen fennakadás (vagy minél kevesebb), mások — szintén kis szám­ban — azon fáradoznak, hogy olyan új ipari eljárásokat dolgozzanak ki, amelyek alkalmazásával ne legyen szükség például 2 500—5 000 m3 vízre 1 tonna műszál gyár­tásához, vagy 300 m3 víz, 1 tonna acél e­­lőállításához, 1 000 m3 víz 1 tonna pa­pírhoz stb. Esetenként a gyártási techno­lógia nem teszi lehetővé jelentősebb vízmennyiség megtakarítását, ilyenkor a víz újrafelhasználásán fáradoznak. takarékoskodásnak A vízzel torit. * jelentős formain ........................... .. nálása. belső aZ ,FT V,Z,,UJ c módszerrel &•?* rendszerekben­ Ezzel ° S2214* • m°£u90yoto, “i[°, 75%-°s véreivel (c°oí'íít,e'el, !­/°!dolU, ,Erek' ből) állunk Ln*ny ° .Pfdak S°k“S°9°: _____ iZe^ben, mi, fogyasztok, akik :• . , e ‘'tézzü, egy vállrándítással az y * °9y „o probléma világvi­ viszonylatban .. . . . . , /jq"• een segítem mi kicsik vagyunlyjK ^ i$i n)^^tan tinézzü^BSngy némelyek a folyókban moj­óli­a vagy a ka­na is o engedik a fáradt olajat, pedig 1 torT° kooloj íj négyzetkilométer­ viz­­e­l etet szennyei (ki lehet számítani az aranyt egy személygépkocsi olajcseréje­­,es n­e csóváljuk a fejünket a környezet­szennyeződésről beszámoló cikkeken, " m'k Vannak", vagy ha az Oltban szeretnénk megijedni. „Nem a mi dolgunk, nem szólunk be­le a felkiáltással, talán még a fejünket is elfordítjuk, mikor szemetesládának használják a folyót, a tavat vagy partvi­déküket. Pedig 1 liter piszkos víz 60 liter tiszta vizet képes szennyezetté tenni. Ilyen nemtörődömséggel vesszük tudo­másul, hogy ott fürödnek, ahol nem len­ne szabad, ott és akkor is folyik a víz, a­­hol és amikor nem kellene, az is bele­folyik, aminek nem lenne szabad, hogy a vízbe jusson és így sorolhatnánk a pál­cákat, szinte végtelenül. Olyankor min­dig megfeledkezünk egyéni igényeinkről, elvárásainkról. Sajnos, ezek csak akkor jutnak eszünkbe, amikor „pont most..." DIÓSZEGHY K. László ÁRVA FÖLD ÉS ÁRVA GÉP Kisbaconból Nagybacon felé és vissza­­menet öregecske lőhid ivel át Bárót pa­takán, így technikásabban hangzik, mint a „rozog­ós" és az már nyelvújítási kísér­let is lenne. De nem is ez a lényeg, ha­nem az, hogy mindjárt a hídon alól éles kanyart ír le a víz és nekikönyököl a falu belsőségeinek. Ez a patak már olyan ré­gen bíbelődik azzal a hajtűkanyarral, hogy immár megunta s a legutóbbi tető­zése alkalmával, ami július végén tör­tént, kikezdett a hajdanában cserefacöve­­kekkel és vesszőfonattal megerősített parttal. Nagy a gyanú, hogy a nyugtalan patak egyenesbe akarja venni az irányt, át az útjába eső beltelkek értékes kert­helyiségein, át, egyelőre a legközelebbi porta kerítésén, csűrén s igy tovább, tü­relmesen egyenest a régi malom felé. Mondom a gazdának, hogy viszi el a pa­tak a vagyonkáját. Hadd vigye — mondta ő —, mert az útbaeső gyümölcsöse évek óta köztulajdon, s neki sem fáj jobban, mint bárkinek. A hídfőnél régóta ott árválkodik a Fa­kitermelő és­­Szállító Vállalat egyik be­­hemót földmunkagépe, mellévetett jóko­ra tolólemezzel. Mondom a masinának, hogy egy bakaraszta tőle kikezdte a ta­lajt a víz, s ha futja az üzemanyagából, oda kellene taszigáljon valami akadályt. Hadd vigye - mondta ő -, mert neki az összes lámpáit megvakították, s ha még egy ideig ott rostokol, éppen alkalmas lesz ócskavasnak, annyira kizsigerelik. Társalgásunk közben a félelemtől disz­­nósörteként meredtek égnek a drótjai, vezetékei és lekopasztott műszerfala köny­nyezett. ,,Elvégre, én is köztulajdon len­nék vagy mi a szösz, s nekem sem fáj jobban az a pusztuló termőföld, és nem fájnak jobban elveszített alkatrészeim, mint bárkinek.“ Azzal megvonta rozsda­­marta vállát az öreg szerkentyű és fázó­san betakarózott a föléje boruló eperfá­val. Igaz, éppen almafa is lehet az a ta­karó, mert a rámrohanó tehetetlenségi érzés miatt nem is vettem alaposabban szemügyre. Ez a búval bélelt közérzet a­­zonban kizárólag magán-, és nem közva­gyon volt, s így megmaradt nekem. Hiá­ba fordultam Barót-patakához, hogy hadd csobogjon tova az aggodalmaimmal, mint egy népballadában, mert régóta köztulajdonra szakosodott. FÜLÖP Zoltán KIVILÁGÍTATLAN KERÉKPÁROK, SZEKEREK Van úgy, hogy szívesen sétáljatunk az utcában, ahol lakunk. Jelen esetben a Február 16. utcában. Kisebb az autófor­galom, kevesebb a por, több a csend. A levegő is a nappalinál tisztább, frissebb. Tehát nekivágunk az esti sétának. Az út, természetesen, az áramtakaré­­koskodás következtében gyönge világí­tást kap. A hosszú útvonalon inkább csak az ablakokból szűrődik ki gyönge fény. A séta óvatos, annál is inkább, mert a gyalogjáró munka alatt van, a kocsiút széle pedig a jövő-menő kocsik miatt ó­­vatosságra kényszeríti az embert. Na, de percenként bukkan fel a gya­logjárón egy-egy biciklista. Bukkan fel? Dehogy bukkan hiszen két lépésre sem látni előre. Csak akkor vesszük észre, a­­mikor, mint egy árny, szinte súrolva ben­nünket, elrohan mellettünk. Nem lát a sötétben bennünket, amint hogy mi sem látjuk. Egyik este tizenöt biciklista rohant el mellettem, egyiknek sem volt lámpája, amint nem volt az elhaladó szekereknek sem. P** ug, q kizlekedé^L^törvény bicik­listát, @rest egyoró* kötelez arra, hogy fcvilátj^SS-De ezzel nem törődne» ^ sötétenlH^ognak át az utcán, mint az bmokfuTWc Pedig hány­szor olvassuk, hgy egy-egy szekér a világítás hiánya miatt gépkocsinak ütkö­zött. Hallunk aról is, hogy a biciklista elrohanása után a jámbor sétálgató a földről, tépett ruhában, kisebb-nagyobb sérüléssel taposzkodott fel. Nem ártana, h a törvény betartása végett időnként a illetékes hatóság egy­­egy razziát tartana. (holló) UTCAI TELEFONFÜLKE Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy az illetékesek utcai telefonfülkét állítottak a baráti tömbhöznegyedben. Újdonságnak számított. Ez az első utcai telefon Bará­ton, s hogy mennyire .Szükséges volt, azt bizonyítja az is, hogy a huszonöt baniso­­kat gyűjtő kis tartályt elég gyakran kel­lett üríteni. Igaz,hogy az elején a gyer­mekek játékszerévé vált és talán ennek is köszönhető az az állapot, amelyben most le' ^xik. De nes^v nézhetjük jó szemme jfCbro pár-jj^k. állított fülke ajtaja ssL^^I letorVv^^^ek harmincad­­jára hagyver, torlaszként áll a telefonálni akaró útjába. Mert egy csukló még tart­ja, s bármennyire törekedne is a kedves telefonálni vágyó, a fülkébe be nem jut. Így jártam én is Végül, az utamba álló ajtó fölött nyúltam a kagylóért és lábujj­hegyre állva próbáltam a huszonöt ba­­nisom árán a központtal kontaktust te­remteni. Ám itt it dugába dőlt próbálko­zásom. A tartály terve, s az én érmém már nem fért bele. Így hát maradtam a pénzemmel és a telefonálás ürömével Szívesen nélkülöztem volna mindkettőt. (Szike) «hitt, miért dolgozunk? Találós kérdés : „­Miért vívunk termelési csatákat? — Mert az is jobb, mint dolgozni." Régi megfigyelésem, hogy hangulatainkat nem annyi­ra az otthon, mint inkább a munkahely határozza meg. Az, hogy milyennek látom a világot, derűsnek, habzsolni­­valónak, vagy kopár értelmetlenségek halmazának, első­sorban attól függ, hogy aznap éppen hogy végeztem a munkám. Az ember eredendő egocentrizmusa szinte átté­­telek nélkül munkál bennünk. Attól függően derül, vagy borul kinn az égbolt, hogy miként alakul belül az elégté­tel és a kétely felhőjátéka. A sikerélmény mindennapjaink legfőbb tartalma, cse­lekedeteink anyagiaknál is fontosabb ösztönzője. „Nézze, majdnem 500 lejjel kerestem többet. Mégis otthagytam azt a vállalatot - mondja egy, a baráti bányához szerződött fiatalember. - Ha egy éve megkérdezett volna, hogy mi­ért dolgozom, gondolkodás nélkül vágom rá, hogy termé­szetesen, a pénzért. Ott jöttem rá, hogy a pénz nem min­den. Itt azt várják tőlem, hogy jól d­ogozok, s ez min­dennél többet ér." „Akinek nem érdeke, hogy remeket alkosson, rabszol­ga, akár a magányosok, akár az állam piramisát építi — írja Németh László, a Minőség forradalmában. S a tétel ma is érvényes. De vajon, a „remeket alkotni" parancsa egyként vo­natkoztatható a futószalag mellett dolgozó, vagy a kubi­­koló munkásra és az épp divatos er­csit megtervező mérnökre? Lehet*** asz­­faltburkolatot, vagy elhordani a szemetet? Azt hil­Tem, i­­gen. Hisz szemetet hordani is lehet jól, pontosan: „tisz­tán", s fülbevalót is lehet tervezni m­ottol, csapóival­an, rosszul. S akkor már valóban értékesebb a szemetes alkotása: a tiszta város, mint a jellegtelen, vagy éppen­séggel pocsék fülbevaló. Mi az oka mégis, hogy tűnőben van a mesteremberek egykori rátartisága, a kéményseprő, a sinter, a lakatos szakmai gőgje, a „körön belüliek" laikusokat lemosolygó magabiztonsága, önérzete? Mert arra emlékszem, ha máshonnan nem, hát gyerekkoromból, hogy az az önér­zet nem csupán az önnön gyarapodásukon bütykölök, a magánosok vonása volt, az üzemi munkásban, bányász­ban is épp úgy ott munkált (s a jobbakban ma is ott munkál), mint a cipészben vagy a fodrászban. Sok év alatt emberek százait kérdeztem végig: elége­dettek-e önmagukkal? S ha őszintén beszéltünk, legtöbb­ször nemleges volt a válasz. Igaz, az okokat mindig külső körülményekre hárították, ami menteni menthette őket, de meg nem nyugtathatta. Milyen lehetett (és lehet) a közérzetük nap mint nap tudva, hogy ismét nem úgy dol­goztak, ahogy szerettek volna, ahogy normális körülmé­nyek között lehetne...? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a lazaság, a fél­gőzzel végzett vagy összecsapott munka lehetősége von­zóvá tehet egy munkahelyet. Számtalanszor hallottam munkalehetőségek közt válogató fiatalok szájából: „A gyár­ba megyek, mert ott jó a kereset, s nem kell sokat dolgoz­ni ... “ De azt ritkán, hogy valaki miután legalább egy évet dolgozott ilyen munkahelyen, még mindig valóban elégedett lett volna. „El fogok menni — meséli K. K. — Nem bírom elviselni a félhónapos lötyögést s aztán a fél­hónapos eszeveszett hajrát. A fizetést az alatt a fél hónap alatt is simán meg lehet keresni, de dolgozni — tisztessé­gesen! — már nem. Azt, amit egy hónap alatt játszva, él­vezettel és kifogástalanul termeltem volna, most 10-15 nap alatt csapom összes izzadva, káromkodva. Kezdetben őszintén csodáltam azokat, akik csak legyintenek az e­­gészre: ha a főnökök szerint ez így jó, nekem annyi. Pen­gessék ide a tenyerembe a pirulát, a többi nem az én dolgom." Mondom, irigyeltem őket, egész addig, míg egy orvos megkért, hogy bütyköljünk össze egy játékszert, tervrajz szerint, tizedmilliméteres pontossággal. Kinek­­kinek két-három százas ütötte a tenyerét. Utána megit­tunk egy-egy féldecit. A második után ők hozakodtak elő vele: „Hát, ez más...!“ Pedig akkor is csak alkatrészeket esztergáltunk, ki-ki hármat-négyet. S még csak nem is mi szereltük össze. De már az is öröm volt, hogy tudtuk: pre­cíz, kifogástalan munkát kell végeznünk. Akkor panaszol­ták el, hogy bizony, ők is elég rohadtul érzik magukat, de hát, mit tehetnének? Engednek a csábításnak, s köz­ben nem mindig tudják, hogy miért rosszkedvűek, miért unatkoznak, miért elégedetlenek „irigylésre méltó" hely­zetükkel? Ha az ember valaha elveszítené a munka, az alkotás örömét, olvastam valahol, egykedvűvé, minden iránt érdek­telenné válna. Hogy aztán a civilizáció­s tudományos-fan­tasztikus regények látomásaira emlékeztető — salétromos romhalmazai közt, pállott rongyokkal bélelt vackain vissza­­szasüllyedjen az állatvilágba. (A fákra csak azért nem költözhetne vissza, mert addig egykedvű örömtelenségé­­ben elpusztítaná maga körül a természetet.) Keserű, groteszk látomás. De nem tagadhatnák, hogy van némi alapja. A nagy rohanatban, valahol útszélen feledtük a nyu­godt, precíz, megbízható munka tiszteletét. A mennyiség bűvöletében meg-megf­edkeztünk a minőségről. Termelé­si csatákat, ütközeteket vívtunk meg, elfeledvén, hogy csata és ütközet közben inkább rombolni, pusztítani szo­kás, építeni nem. S sajnos, pusztítottunk is: gépeket, mun­kakedvet, életörömöt. Hogy szükség volt-e a rohanásra? Bizonnyal az volt. Túl nagy lemaradást kellett behoznunk, túl sok mindent kellett, a semmiből, előteremtenünk. De most, amikor a minőség legfontosabb fogalmaink egyikévé válik, az a­­nyagi ösztönzés mellett, egyre nélkülözhetetlenebb az er­kölcsi, a jól végzett munka öröme. Enélkül soha nem ér­hetjük el kitűzött céljainkat. Mindenkitől meg kell köve­telnünk a maga kis remekét, de legalábbis azt, hogy a munkahely küszöbét átlépve, remekül érezhesse magát. S akkor talán így fordíthatjuk a találós kérdést: ,, —Miért dolgozunk? — Mert ez is jobb, mint termelési csatákat vívni." BIRÓ Béla* A borpor M­­cX­olsk­S Világutazó barátunk meséli: „annyi év után megint a hegyek között. Napokig csak erdő és hegyek és megint erdő. Nem lehet betelni a tájjal, óráról órára szigorúbb lesz, önvizsgálódásra késztet. Vizsgáztats Változtasd meg életed! - sugallja. Aztán végre valami megszokott is, egy kocsma. Elszórt hegyi település kocsmája." Nyilván, betér, még mielőtt végleg megváltozna. A kocsmáros bizal­maskodva csap a vállára. Ez ingerli, de jól is esik. (A szokás hatalma?) „Bor? Hogyne lenne. Most kaptunk egy hordóval." Büszkélkedik, utazónk szerint a­­zért indokolatlanul. „Mert milyen kocsma az, ahol nincs bor?" A hosszú fogyasz­tói gyakorlat bizalmatlanná tehet bárkit is, ezért utazónk gyanakodva kérdezi meg: „mégis, milyent?" „Majd meglátja, jóuram!“ — rikkant a kocsmáros, de jókedve hamarosan odalesz. A hordóban ugyanis klóros víz van. „Velem mindig ilyenek történnek." — ingatja fejét utazónk. „A zacskó délutánra érkezik meg a közeli (közeli!?!) kisvárosból, mentőautóval. „öntse bele, betűzi a vendéglátóipar helyi és dühös «gyöngye» az utasítást, és egy óra múlva már mérheti is! Olyan bor lesz, de olyan!" „Hogy öntsem bele? — képed el ez a derék ember. — Hogy én? És hová? Ha szabad kérdeznem!? Mintha itt nekünk nem lenne elég hor­dónk és vizünk?" „Nahát, ezért fáj az ember feje a bortól" — fejezi be világutazó barátunk és gyorsan rendelünk még egy „utolsó" üveggel... BOGDÁN László Termékeny ős* A fenti címet viseli a Művelődés au­gusztus-szeptemberi összevont számának vezércikke, jelképként átmenthetően őszi sajtótermésünk egészére, mivel éppily lelkesedéssel köszönthetjük az Igaz Szó rangos Bethlen Gábor-emlékszámát, va­lamint a nem sokkal előbb megjelent, nemzetiségi antológiának is beillő Echi­­noxot. Esztendők óta figyelmes olvasója vagyok e lapnak — következésképpen tanúja nagykorúsodásának, követője annak a folyamatnak, melynek során kultúrottho­­nok vezetőinek­ szakirányítóinak szánt eligazító útmutatóból közérdekű, színes, mindannyiunkhoz szóló folyóirattá lett. Tematikájának gazdagsága révén a Mű­velődés ma már olyan széles olvasótábort tudhat magáénak, melynek soraiban a legkülönbözőbb művészeti ágak műve­lői és hívei egyaránt megtalálhatók, lé­vén a lap nemzetiségi szellemiségünk e­­gészének átfogó tükrözete, megbízható pulzusmérője anyanyelvi kultúránk érve­lésének, érzékeny láttatója a tájain­kon együttélő népek-nemzetiségek mű­velődésének. E figyelembe­ ajánló jegy­zet kereteit lényegesen meghaladná a sokgyökerű, dús ágazatú téma­gazdagság — akár csupán érintőleges! — felsorolása is. Az igényesebb számvetést, behatóbb értékelést a folyóiratot kezébe vevő olvasónak kell ajánlanom, ki-ki ítéljen saját (sajátos) olvasatának függvényé­ben, tevékenységi területétől, érdeklődési körétől meghatározott, egyéni szemszögé­ből. Végezetül még ennyit: a Művelődés minden egyes számában szívet melengető bőségben szerepelnek legszűkebb szülő­földünkkel, megyénkkel foglalkozó cik­kek - s számos közérdekű írás helyi szerzőink tollából. Termékeny őszünk beváltott ígéretének hitével-hitelével kívánok a lap (s lop­ja­ink) íróinak-olvasóinak további termé­keny évszakokat. VERESS Gerzson Kukorícasilózás i tisztelt olvasónk­­... |-------------------------------------------------------------------------- 1 JOGI SZOLGÁLAT H. M., Kovászna. Amint a közelmúlt­ban L. M., kovásznai olvasónknak adott válaszunkból is kitűnik, azok a szemé­lyek, akik egy vagy több hónapig hiá­nyoznak a többlakásos épületekben le­vő lakásukból és erről írásban értesítik a lakótársulást, nem járulnak hozzá bi­zonyos szolgáltatások (vízfogyasztás, vil­­lamosenergia-fogyasztás) után fizetendő költségek megtérítéséhez. A vonatkozó szabályzat szelleméből az tűnik ki, VÁLASZT KAPUNK VÁLASZT kaptunk! A sepsiszentgyörgyi Csíki utcai lakosok nevében kérjük az illetékes vállalatot, szíveskedjék megoldani az utcai világítást, ti. a Csíki negyed bejáratától az árkosi A bejárat hátul és az ablakon cím­ű bírálatra hogy a napközi otthonban levő gyermek ebben a mentesítésben nem részesül­het, mert a napnak csak bizonyos sza­kában nem tartózkodik a lakásban. Sz. J.,* Csikszentmárton. A f. hó 10-i, 2­012 lapszámunkban a két első sor ad­minisztrációs hiba áldozata lett, s ezért ezt a következő helyes szöveg helyette­síti: A 4/1973. sz. törvény végrehajtására kiadott 880/1973. sz. MTH 16. szakasza, stb. Dr. CSEREY Zoltán A sep­siszentgyörgyi vasútállomás vezetőségétől útig egyetlen égő sem ég, 500—600 mé­teren. A második váltásból hazatérő nők­nek a Csíki utca végéig vaksötétben kell járniuk,ami elég kellemetlen. Székely Zoltán, Sepsiszentgyörgy A fogyasztási szövetkezet vezetősége, a helyi pártbizottság segítségével a szep­tember 20-i számban megjelent Bejárat hátul és az ablakon című bíráló cikkben leírt, az erdőfülei élelmiszerüzletnél történt esetet kivizsgálta... Valóban megtörtént esetről van szó. A vásárlók nem álltak sorban — főleg gyerekek —, a bejáratot el­­állták, azon se ki-, se bemenni nem lehetett. A szemtanúk vallomása szerint kivé­telezés nem történt. Az üzletvezető azért hibás, mert nem tudott rendet tartani, i­­gaz, ebben a vásárlók sem segítették. Hogy a jövőben hasonló eset ne történjen, az egységfelelőst szóbeli megrovásban részesítettük, és utasítottuk, hogy kenyéráru­­sítás idején a hátsó kijárat zárva legyen, a vásárlókat az érkezés sorrendjében szol­gálja ki... A lemhényi kultúrotthon A felsőlemhényi kultúrotthon elhanyagolt állapotáról és a tengődő kultúrmun­­káról írt panaszlevelet a Szocialista Nevelés és Művelődés Kovászna megyei Tanácsa kivizsgálta, a válaszlevélből megtudtuk, hogy júniusban, amikor a panaszlevél ér­kezett, a kultúrotthon épülete valóban elhanyagolt volt, nem rendeztek kulturális­nevelő jellegű előadásokat s a művelődési hajlékban csak esküvőket tartottak. Au­gusztusban a kultúrotthon épületét kijavították, a kultúrtevékenység fellendítésére pedig alapos, jól átgondolt munkatervet készítettek. Az épületben tartott esküvőket a községi néptanács végrehajtó bizottsága­­ig hivatalos nyugtákat állítottak ki, hagyta jóvá, a teremdíj ellenében pe­október 12-én, vasárnap a 4005-ösről, a Bukarest - Nagybánya vonatról sokan lemaradtak. Nem első eset. 9 óra körül érkezik az állomásba a 4006-os is, Nagybánya — Bukarest járat, s ugyanebben az időben várakozik a Kovásznára menő vonat is. A jegypénztár előtt nagy tolongás ,rengeteg utas. De adjuk át a szót a panaszlevél­írónknak... Sepsiszentgyörgyi rokonainknál töltöttük szabadságunk egy részét. Vasárnap szerettünk volna hazautazni, Zilahra. Beálltam az egyetlen jegypénztár előtt tolon­gó emberek közé, férjem a csomagokkal a peronon várta a 4005-öst. Sokan vol­tunk, lassan ment a sor előre, s amire jegyet váltottam, se vonat, se férj, se csomagok. Jegy nélkül, egy lej nélkül kellett elutaznia. Nem én voltam az egyedüli, sokan így jártak. A jegy a kézben, a vonat mehet, gondoltam keserű szájízzel a sepsiszent­györgyi állomás felejthetetlen viccére... T. M., Zilah TISZTELT SZERKESZTŐSÉG ! Egyetlen égő só Zebrát, amíg nem késő! Gyalogolunk, gyalogolunk, autók közt rohangálunk, fék csikorog, kemény szit­­kozódás, a sepsiszentgyörgyi Lenin utcán véges-végig. A város egyik legforgalma­sabb pontján, a Balcescu és Lenin utca kereszteződésén se villanyrendőr, se zebra, azaz gyalogátjáró. Szükséges volna itt is szabályozni a forgalmat. F.-né, Sepsiszentgyörgy Szerkesztette: TORMA Sándor 2,-3

Next