Megyei Tükör, 1980. október (13. évfolyam, 2704-2730. szám)
1980-10-14 / 2715. szám
A demokratizmus szellemében országszerte széles körű állampolgári vita bontakozott ki a közelmúltban közreadott törvénytervezetek kapcsán. E vita újfent bizonyítja társadalmunk mély demokratizmusát, pártunk és államunk következetes belpolitikáját, melynek legfőbb célja a dolgozók anyagi és szellemi létszínvonalának szüntelen emelése, módszere pedig a tömegekkel való széles körű tanácskozás. Ennek szellemében szólnak hozzá megyénk dolgozói is a minap közölt törvénytervezetekhez. Ezúttal három levélírónak a lakástörvény tervezetének egyes pontjaira vonatkozó észrevételeit, javaslatait adjuk közre. Bartha János, a megyei vetőmagvizsgáló laboratórium dolgozója írja: „Érdeklődéssel olvastam a lakásokkal kapcsolatos 5/1973. és 4/1973. számú törvények módosításáról szóló tervezetet. Az egyik szakasz előírja, hogy minden 15 évnél idősebb családtagra lehet egy szobát számítani, a fölösleges szobákat a néptanács kiadhatja. Ugyancsak bérbeadási kötelezettség vonatkozna a falusi szülői házra is. A mi esetünkben ezzel nem tudok egyetérteni, mivel a szülői házat mind a három gyermek elhanyta, ki állami lakásban, ki állami segéllyel épített lakásban lakik de minden szabad időnkben hazamegyünk s szabadságainkat is gyermekeinkkel együtt ott töltjük. Kellemetlen lenne az iS, ha a fölösleges szobánkat idegeneknek adnák bérbe/* A sepsiszentgyörgyi Könczei László leveléből idézzük: „Évekkel ezelőtt, a 4/1973-as törvény szabályozásai és a megyei néptanács pótlólagos utasításai alapján, üdülőházat építettem Bálványosfürdőn. Ez az üdülőház teljes mértékben megfelel családom szükségleteinek, egy szobából, konyhából és egy padlásszobából áll. Döntésemet az indokolta, hogy beteg feleségemnek szüksége volt az itt elérhető rendszeres gyógy- és fürdőtkezelésre. Eladtam hát a szülői örökség révén rám maradt torjai házat s ebből sikerült fölépítenünk az említett kis üdülőt. Ez az erdő alatt, vízvezeték, téli fűtés lehetősége nélkül, a közlekedési utaktól távol épült. Javasolom, hogy ilyen és hasonló esetekben tekintsenek el a törvénytervezet II. cikkelyétől, s egy megyei szakbizottság döntse el, hol végződik a családi üdülő fogalma, s hol kezdődik a nyerészkedési céllal épített „magánszállodáké'’. Hasonlóképpen javasolom: a II. cikkely ne legyen retroaktív jellegű, ha viszont mégis az, úgy a tulajdonosok kártérítést kaphassanak.“ Ugyancsak az üdülőházakkal kapcsolatos javaslatokat ír levelében Mihai perben, a sepsiszentgyörgyi 23-as választókörzet állampolgári bizottságának elnöke is: ,,A 4/1973-as törvényt módosító tervezetben nem esik konkrétan szó azokról az üdülőházakról, melyek nincsenek berendezve téli fűtésre, nincs bennük folyóvíz és kanalizálás, távol esnek a lakott helyektől, tehát bérbe adható lakásoknak teljesen alkalmatlanok. Ez a helyzet a Sugásfürdőn épített mintegy 16-17 üdülővel, melyet sepsiszentgyörgyi munkások, technikusok, nyugdíjasok építettek, megtakarított pénzekből, meglehetősen komoly áldozattal és erőfeszítéssel. Ezek az üdülők jobbára amolyan kis, 1-2 szobás menedékházacskák, többnyire csak nyári szezonban használhatók. Javasolom tehát, hogy e házakat sorolják más elbírálás alá, mint az 5—6 szobás luxusvillákat, s mentesítsék a tervezet II. cikkelyének rendelkezései alól. Úgy vélem, hogy az ilyen üdülőházacskákat építő és birtokló munkások, földművesek, értelmiségiek és nyugdíjasok házaikat soha nem használták és nem fogják használni nyerészkedésre, egyszerűen maguk és családtagjaik pihenését, egészségük védelmét, helyreállítását szolgálják azok, s egyszersmind hozzátartoznak a dolgozók anyagi és szellemi igénynövekedéséhez, teljes összhangban pártunk és államunk politikájával.“ LAPSZEMLE Kezünkben a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények legújabb száma, az egyetlen magyar nyelvű irodalomtörténeti és nyelvészeti akadémiai kiadványé, s mint ilyet, lévén, hogy évente mindössze kétszer jelenik meg, a szakmai körökben nagy érdeklődéssel várják és olvassák. A legújabb, az idei egyes számot forgatva, az ötlik mindjárt szemünkbe, hogy kissé túlsúlyban vannak a nyelvészeti jellegű írások, s kevesebb benne az irodalomtörténeti kutatásokról szóló tanulmány. Igen érdekes Cseke Péter tanulmányának - A Termés szerepe* Horváth István világszemléletének alakulásában — első része s megnyugtató is egyben, hogy a parasztsorból induló jeles költőnk életművének felmérése immár megkezdődött, s Csekében avatott és értő kritikust üdvözölhetünk. A századforduló novellatípusairól szól Kozma Dezső Egy műfaj változásai című írása. A századforduló irodalmának kutatója több rendben is foglalkozott a kérdéssel, főleg egy-egy írói arckép, életmű megrajzolása során. Mindenesetre, már csak azért is érdemes elolvasni a tanulmányt, mert Mikszáth, Petelei, Bródy, Thury Zoltán, Justh Zsigmond, Gozsdu Elek, Ambrus Zoltán, Tömörkény, Krúdy, Török Gyula írásművészetére vonatkozóan sok érdekes utalást találunk benne. A vonatkozó szakirodalomban is régóta vizsgált kérdéskörrel foglalkozik Murvai Olga A műalkotás belső felépítettségének szemiotikai vizsgálatához című tanulmánya. A szövegek nyelvi és fogalmi struktúrarétegeinek feltárása valóban izgalmas feladat. Sok szempontból figyelemre méltó közleményt jegyez Mózes Huba. A Brassói Lapok irodalomszolgálata 1927—1940 között cím alatt sok mindent megtudunk arról, hogy kik is szerkesztették, kik írták ebben az időszakban ezt a közkedvelt lapot, milyen fontosabb szépírói munkák jelentek meg hasábjain. A kisebb közlemények között olvashatjuk Pozsony Ferenc tanulmányát — A hajdúkkal útnak induló lány balladájának újabb változatait, amelyben a balladatípus Ozsdolán, Gelencén, Zabolán és Kiézsén újabban lejegyzett változatait vizsgálja. Nyelvföldrajzi adatok a magyar parasztság rézgazdálkodásának szókincséhez című munkájában Murádin László, a romániai magyar nyelvjárások atlaszának kérdéseire adott válaszok alapján azt kutatja, milyen elnevezésekkel illetik különböző vidékeken a széna és a sarjú begyűjtésével kapcsolatos munkafolyamatokat, eszközöket. Kábán Annamária Mélius Juhász Péter Herbáriuma magyar növényneveinek nyelvi vizsgálata című írása tulajdonképpen szaktudományi kiegészítője a Kriterionnál megjelent Herbárium elé írt bevezető tanulmánynak. Az Adattárban Köllő Károly Benedek Elek három levelét közli, Mózes Huba az 1979-ben megjelent, magyar irodalomtörténeti vonatkozású írásokat veszi számba, Janitsek Jenő Erdőfüle, Ráduly János Kibéd helyneveit adja közre. PÉTER Sándor Híradás filológiai kutatásokról A szépmezői farm •••«ív.... (BORTNYIK GYÖRGY felvételei) MEGYEI TÜKÖR Ahogyan gazdálkodunk... Életünk létfontosságú eleme, tartozéka a víz. De a tapasztalatok, sajnos, azt mutatják, hogy az esetek nagy többségében csak akkor, amikor nekünk van rá szükségünk, vagy pont hiányzik valamilyen okból kifolyólag. Valóban bosszantó, ha akár rövid időre nem folyik a víz a csapból, vagy csak meleg vagy hideg van, esetleg a „meleg víz" alig langyos. Bosszantó, mert éppen sietünk valahová, vagy fáradtan-izzadtan érkezünk, be van áztatva a ruha, vagy még annyi sem maradt a kancsában, hogy a kávét megfőzzük. Bosszankodunk és szidjuk a rossz vízellátást, ha kiskertet akartunk locsolni, az akváriumba kellene, fényképet nagyítani stb. stb. De próbáljunk egy kicsit szembenézni önmagunkkal: mit teszünk azért, hogy állandóan legyen jó minőségű, kellő menynyiségű, bennünket „megillető" víz? Nemcsak a háztartásokra gondolok, hiszen a háztartásokban elfogyasztott vízmennyiség az egésznek csak kis hányadát, 5—10 %-át teszi ki, és eltörpül az ipar és a mezőgazdaság fogyasztása mellett. Bár a tapasztalatok szerint a háztartásokban is jobban megbecsülik a folyóvizet azok, akik megérték, hogy 200-300 méter távolságból, kútról hordják a vizet. Az is igaz, hogy a tömbházak sokasodásával a háztartási vízfogyasztás is nő. Míg a kút esetében az átlagos napi egy főre eső vízhasználat 30—50 liter, folyóvíz esetén 80 liter, ha melegvíz-szolgáltatás is van, már 150—200 liter, és ha ez távfűtéssel egészül ki, eléri az 500 litert. Mint még sok mindennel, a vízzel is úgy vagyunk, hogy elsősorban másokkal szemben vannak igényeink (persze, ez egy bizonyos fokig logikus is), önmagunkkal szemben nagyon kevés, vagy egyáltalán (tisztelet a kivételnek), anélkül, hogy ráfigyelnénk, van-e elég erkölcsi alapunk hozzá. Sokan azzal takaróznak, hogy mi, kis hétköznapi emberek, ezt úgysem oldhatjuk meg, nem rajtunk múlik, meg azon a néhány csöpögő csapon. Pedig múlik azon a néhány cseppen is és nagyon sok rajtunk, a hétköznapok emberén. Mert valamilyen beosztásban mi vagyunk ott, mindenütt, ahol vizet használnak, fogyasztanak, pocsékolnak és szennyeznek. Beosztástól függően, többet-kevesebbet tehetünk, tehetnénk, hogy a munkahelyeken se folydogáljon potyára a víz. A vízellátás, napjaink egyre növekvő igényei mellett, nem egyszerű, hiszen a hidroszférának csak 700 000-red része áll az emberiség rendelkezésére és a fogyasztók igen népes táborával szemben elenyészően kicsi csoport vállait nyomják a terhek. S míg a szakemberek e csoportja versenyt fut az idővel, illetve a fejlődés ütemével, hogy ne legyen fennakadás (vagy minél kevesebb), mások — szintén kis számban — azon fáradoznak, hogy olyan új ipari eljárásokat dolgozzanak ki, amelyek alkalmazásával ne legyen szükség például 2 500—5 000 m3 vízre 1 tonna műszál gyártásához, vagy 300 m3 víz, 1 tonna acél előállításához, 1 000 m3 víz 1 tonna papírhoz stb. Esetenként a gyártási technológia nem teszi lehetővé jelentősebb vízmennyiség megtakarítását, ilyenkor a víz újrafelhasználásán fáradoznak. takarékoskodásnak A vízzel torit. * jelentős formain ........................... .. nálása. belső aZ ,FT V,Z,,UJ c módszerrel &•?* rendszerekben Ezzel ° S2214* • m°£u90yoto, “i[°, 75%-°s véreivel (c°oí'íít,e'el, !/°!dolU, ,Erek' ből) állunk Ln*ny ° .Pfdak S°k“S°9°: _____ iZe^ben, mi, fogyasztok, akik :• . , e ‘'tézzü, egy vállrándítással az y * °9y „o probléma világvi viszonylatban .. . . . . , /jq"• een segítem mi kicsik vagyunlyjK ^ i$i n)^^tan tinézzü^BSngy némelyek a folyókban mojólia vagy a kana is o engedik a fáradt olajat, pedig 1 torT° kooloj íj négyzetkilométer vizel etet szennyei (ki lehet számítani az aranyt egy személygépkocsi olajcseréje,es ne csóváljuk a fejünket a környezetszennyeződésről beszámoló cikkeken, " m'k Vannak", vagy ha az Oltban szeretnénk megijedni. „Nem a mi dolgunk, nem szólunk bele a felkiáltással, talán még a fejünket is elfordítjuk, mikor szemetesládának használják a folyót, a tavat vagy partvidéküket. Pedig 1 liter piszkos víz 60 liter tiszta vizet képes szennyezetté tenni. Ilyen nemtörődömséggel vesszük tudomásul, hogy ott fürödnek, ahol nem lenne szabad, ott és akkor is folyik a víz, ahol és amikor nem kellene, az is belefolyik, aminek nem lenne szabad, hogy a vízbe jusson és így sorolhatnánk a pálcákat, szinte végtelenül. Olyankor mindig megfeledkezünk egyéni igényeinkről, elvárásainkról. Sajnos, ezek csak akkor jutnak eszünkbe, amikor „pont most..." DIÓSZEGHY K. László ÁRVA FÖLD ÉS ÁRVA GÉP Kisbaconból Nagybacon felé és visszamenet öregecske lőhid ivel át Bárót patakán, így technikásabban hangzik, mint a „rozogós" és az már nyelvújítási kísérlet is lenne. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindjárt a hídon alól éles kanyart ír le a víz és nekikönyököl a falu belsőségeinek. Ez a patak már olyan régen bíbelődik azzal a hajtűkanyarral, hogy immár megunta s a legutóbbi tetőzése alkalmával, ami július végén történt, kikezdett a hajdanában cserefacövekekkel és vesszőfonattal megerősített parttal. Nagy a gyanú, hogy a nyugtalan patak egyenesbe akarja venni az irányt, át az útjába eső beltelkek értékes kerthelyiségein, át, egyelőre a legközelebbi porta kerítésén, csűrén s igy tovább, türelmesen egyenest a régi malom felé. Mondom a gazdának, hogy viszi el a patak a vagyonkáját. Hadd vigye — mondta ő —, mert az útbaeső gyümölcsöse évek óta köztulajdon, s neki sem fáj jobban, mint bárkinek. A hídfőnél régóta ott árválkodik a Fakitermelő ésSzállító Vállalat egyik behemót földmunkagépe, mellévetett jókora tolólemezzel. Mondom a masinának, hogy egy bakaraszta tőle kikezdte a talajt a víz, s ha futja az üzemanyagából, oda kellene taszigáljon valami akadályt. Hadd vigye - mondta ő -, mert neki az összes lámpáit megvakították, s ha még egy ideig ott rostokol, éppen alkalmas lesz ócskavasnak, annyira kizsigerelik. Társalgásunk közben a félelemtől disznósörteként meredtek égnek a drótjai, vezetékei és lekopasztott műszerfala könynyezett. ,,Elvégre, én is köztulajdon lennék vagy mi a szösz, s nekem sem fáj jobban az a pusztuló termőföld, és nem fájnak jobban elveszített alkatrészeim, mint bárkinek.“ Azzal megvonta rozsdamarta vállát az öreg szerkentyű és fázósan betakarózott a föléje boruló eperfával. Igaz, éppen almafa is lehet az a takaró, mert a rámrohanó tehetetlenségi érzés miatt nem is vettem alaposabban szemügyre. Ez a búval bélelt közérzet azonban kizárólag magán-, és nem közvagyon volt, s így megmaradt nekem. Hiába fordultam Barót-patakához, hogy hadd csobogjon tova az aggodalmaimmal, mint egy népballadában, mert régóta köztulajdonra szakosodott. FÜLÖP Zoltán KIVILÁGÍTATLAN KERÉKPÁROK, SZEKEREK Van úgy, hogy szívesen sétáljatunk az utcában, ahol lakunk. Jelen esetben a Február 16. utcában. Kisebb az autóforgalom, kevesebb a por, több a csend. A levegő is a nappalinál tisztább, frissebb. Tehát nekivágunk az esti sétának. Az út, természetesen, az áramtakarékoskodás következtében gyönge világítást kap. A hosszú útvonalon inkább csak az ablakokból szűrődik ki gyönge fény. A séta óvatos, annál is inkább, mert a gyalogjáró munka alatt van, a kocsiút széle pedig a jövő-menő kocsik miatt óvatosságra kényszeríti az embert. Na, de percenként bukkan fel a gyalogjárón egy-egy biciklista. Bukkan fel? Dehogy bukkan hiszen két lépésre sem látni előre. Csak akkor vesszük észre, amikor, mint egy árny, szinte súrolva bennünket, elrohan mellettünk. Nem lát a sötétben bennünket, amint hogy mi sem látjuk. Egyik este tizenöt biciklista rohant el mellettem, egyiknek sem volt lámpája, amint nem volt az elhaladó szekereknek sem. P** ug, q kizlekedé^L^törvény biciklistát, @rest egyoró* kötelez arra, hogy fcvilátj^SS-De ezzel nem törődne» ^ sötétenlH^ognak át az utcán, mint az bmokfuTWc Pedig hányszor olvassuk, hgy egy-egy szekér a világítás hiánya miatt gépkocsinak ütközött. Hallunk aról is, hogy a biciklista elrohanása után a jámbor sétálgató a földről, tépett ruhában, kisebb-nagyobb sérüléssel taposzkodott fel. Nem ártana, h a törvény betartása végett időnként a illetékes hatóság egyegy razziát tartana. (holló) UTCAI TELEFONFÜLKE Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy az illetékesek utcai telefonfülkét állítottak a baráti tömbhöznegyedben. Újdonságnak számított. Ez az első utcai telefon Baráton, s hogy mennyire .Szükséges volt, azt bizonyítja az is, hogy a huszonöt banisokat gyűjtő kis tartályt elég gyakran kellett üríteni. Igaz,hogy az elején a gyermekek játékszerévé vált és talán ennek is köszönhető az az állapot, amelyben most le' ^xik. De nes^v nézhetjük jó szemme jfCbro pár-jj^k. állított fülke ajtaja ssL^^I letorVv^^^ek harmincadjára hagyver, torlaszként áll a telefonálni akaró útjába. Mert egy csukló még tartja, s bármennyire törekedne is a kedves telefonálni vágyó, a fülkébe be nem jut. Így jártam én is Végül, az utamba álló ajtó fölött nyúltam a kagylóért és lábujjhegyre állva próbáltam a huszonöt banisom árán a központtal kontaktust teremteni. Ám itt it dugába dőlt próbálkozásom. A tartály terve, s az én érmém már nem fért bele. Így hát maradtam a pénzemmel és a telefonálás ürömével Szívesen nélkülöztem volna mindkettőt. (Szike) «hitt, miért dolgozunk? Találós kérdés : „Miért vívunk termelési csatákat? — Mert az is jobb, mint dolgozni." Régi megfigyelésem, hogy hangulatainkat nem annyira az otthon, mint inkább a munkahely határozza meg. Az, hogy milyennek látom a világot, derűsnek, habzsolnivalónak, vagy kopár értelmetlenségek halmazának, elsősorban attól függ, hogy aznap éppen hogy végeztem a munkám. Az ember eredendő egocentrizmusa szinte áttételek nélkül munkál bennünk. Attól függően derül, vagy borul kinn az égbolt, hogy miként alakul belül az elégtétel és a kétely felhőjátéka. A sikerélmény mindennapjaink legfőbb tartalma, cselekedeteink anyagiaknál is fontosabb ösztönzője. „Nézze, majdnem 500 lejjel kerestem többet. Mégis otthagytam azt a vállalatot - mondja egy, a baráti bányához szerződött fiatalember. - Ha egy éve megkérdezett volna, hogy miért dolgozom, gondolkodás nélkül vágom rá, hogy természetesen, a pénzért. Ott jöttem rá, hogy a pénz nem minden. Itt azt várják tőlem, hogy jól dogozok, s ez mindennél többet ér." „Akinek nem érdeke, hogy remeket alkosson, rabszolga, akár a magányosok, akár az állam piramisát építi — írja Németh László, a Minőség forradalmában. S a tétel ma is érvényes. De vajon, a „remeket alkotni" parancsa egyként vonatkoztatható a futószalag mellett dolgozó, vagy a kubikoló munkásra és az épp divatos ercsit megtervező mérnökre? Lehet*** aszfaltburkolatot, vagy elhordani a szemetet? Azt hilTem, igen. Hisz szemetet hordani is lehet jól, pontosan: „tisztán", s fülbevalót is lehet tervezni mottol, csapóivalan, rosszul. S akkor már valóban értékesebb a szemetes alkotása: a tiszta város, mint a jellegtelen, vagy éppenséggel pocsék fülbevaló. Mi az oka mégis, hogy tűnőben van a mesteremberek egykori rátartisága, a kéményseprő, a sinter, a lakatos szakmai gőgje, a „körön belüliek" laikusokat lemosolygó magabiztonsága, önérzete? Mert arra emlékszem, ha máshonnan nem, hát gyerekkoromból, hogy az az önérzet nem csupán az önnön gyarapodásukon bütykölök, a magánosok vonása volt, az üzemi munkásban, bányászban is épp úgy ott munkált (s a jobbakban ma is ott munkál), mint a cipészben vagy a fodrászban. Sok év alatt emberek százait kérdeztem végig: elégedettek-e önmagukkal? S ha őszintén beszéltünk, legtöbbször nemleges volt a válasz. Igaz, az okokat mindig külső körülményekre hárították, ami menteni menthette őket, de meg nem nyugtathatta. Milyen lehetett (és lehet) a közérzetük nap mint nap tudva, hogy ismét nem úgy dolgoztak, ahogy szerettek volna, ahogy normális körülmények között lehetne...? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a lazaság, a félgőzzel végzett vagy összecsapott munka lehetősége vonzóvá tehet egy munkahelyet. Számtalanszor hallottam munkalehetőségek közt válogató fiatalok szájából: „A gyárba megyek, mert ott jó a kereset, s nem kell sokat dolgozni ... “ De azt ritkán, hogy valaki miután legalább egy évet dolgozott ilyen munkahelyen, még mindig valóban elégedett lett volna. „El fogok menni — meséli K. K. — Nem bírom elviselni a félhónapos lötyögést s aztán a félhónapos eszeveszett hajrát. A fizetést az alatt a fél hónap alatt is simán meg lehet keresni, de dolgozni — tisztességesen! — már nem. Azt, amit egy hónap alatt játszva, élvezettel és kifogástalanul termeltem volna, most 10-15 nap alatt csapom összes izzadva, káromkodva. Kezdetben őszintén csodáltam azokat, akik csak legyintenek az egészre: ha a főnökök szerint ez így jó, nekem annyi. Pengessék ide a tenyerembe a pirulát, a többi nem az én dolgom." Mondom, irigyeltem őket, egész addig, míg egy orvos megkért, hogy bütyköljünk össze egy játékszert, tervrajz szerint, tizedmilliméteres pontossággal. Kinekkinek két-három százas ütötte a tenyerét. Utána megittunk egy-egy féldecit. A második után ők hozakodtak elő vele: „Hát, ez más...!“ Pedig akkor is csak alkatrészeket esztergáltunk, ki-ki hármat-négyet. S még csak nem is mi szereltük össze. De már az is öröm volt, hogy tudtuk: precíz, kifogástalan munkát kell végeznünk. Akkor panaszolták el, hogy bizony, ők is elég rohadtul érzik magukat, de hát, mit tehetnének? Engednek a csábításnak, s közben nem mindig tudják, hogy miért rosszkedvűek, miért unatkoznak, miért elégedetlenek „irigylésre méltó" helyzetükkel? Ha az ember valaha elveszítené a munka, az alkotás örömét, olvastam valahol, egykedvűvé, minden iránt érdektelenné válna. Hogy aztán a civilizációs tudományos-fantasztikus regények látomásaira emlékeztető — salétromos romhalmazai közt, pállott rongyokkal bélelt vackain visszaszasüllyedjen az állatvilágba. (A fákra csak azért nem költözhetne vissza, mert addig egykedvű örömtelenségében elpusztítaná maga körül a természetet.) Keserű, groteszk látomás. De nem tagadhatnák, hogy van némi alapja. A nagy rohanatban, valahol útszélen feledtük a nyugodt, precíz, megbízható munka tiszteletét. A mennyiség bűvöletében meg-megfedkeztünk a minőségről. Termelési csatákat, ütközeteket vívtunk meg, elfeledvén, hogy csata és ütközet közben inkább rombolni, pusztítani szokás, építeni nem. S sajnos, pusztítottunk is: gépeket, munkakedvet, életörömöt. Hogy szükség volt-e a rohanásra? Bizonnyal az volt. Túl nagy lemaradást kellett behoznunk, túl sok mindent kellett, a semmiből, előteremtenünk. De most, amikor a minőség legfontosabb fogalmaink egyikévé válik, az anyagi ösztönzés mellett, egyre nélkülözhetetlenebb az erkölcsi, a jól végzett munka öröme. Enélkül soha nem érhetjük el kitűzött céljainkat. Mindenkitől meg kell követelnünk a maga kis remekét, de legalábbis azt, hogy a munkahely küszöbét átlépve, remekül érezhesse magát. S akkor talán így fordíthatjuk a találós kérdést: ,, —Miért dolgozunk? — Mert ez is jobb, mint termelési csatákat vívni." BIRÓ Béla* A borpor McXolskS Világutazó barátunk meséli: „annyi év után megint a hegyek között. Napokig csak erdő és hegyek és megint erdő. Nem lehet betelni a tájjal, óráról órára szigorúbb lesz, önvizsgálódásra késztet. Vizsgáztats Változtasd meg életed! - sugallja. Aztán végre valami megszokott is, egy kocsma. Elszórt hegyi település kocsmája." Nyilván, betér, még mielőtt végleg megváltozna. A kocsmáros bizalmaskodva csap a vállára. Ez ingerli, de jól is esik. (A szokás hatalma?) „Bor? Hogyne lenne. Most kaptunk egy hordóval." Büszkélkedik, utazónk szerint azért indokolatlanul. „Mert milyen kocsma az, ahol nincs bor?" A hosszú fogyasztói gyakorlat bizalmatlanná tehet bárkit is, ezért utazónk gyanakodva kérdezi meg: „mégis, milyent?" „Majd meglátja, jóuram!“ — rikkant a kocsmáros, de jókedve hamarosan odalesz. A hordóban ugyanis klóros víz van. „Velem mindig ilyenek történnek." — ingatja fejét utazónk. „A zacskó délutánra érkezik meg a közeli (közeli!?!) kisvárosból, mentőautóval. „öntse bele, betűzi a vendéglátóipar helyi és dühös «gyöngye» az utasítást, és egy óra múlva már mérheti is! Olyan bor lesz, de olyan!" „Hogy öntsem bele? — képed el ez a derék ember. — Hogy én? És hová? Ha szabad kérdeznem!? Mintha itt nekünk nem lenne elég hordónk és vizünk?" „Nahát, ezért fáj az ember feje a bortól" — fejezi be világutazó barátunk és gyorsan rendelünk még egy „utolsó" üveggel... BOGDÁN László Termékeny ős* A fenti címet viseli a Művelődés augusztus-szeptemberi összevont számának vezércikke, jelképként átmenthetően őszi sajtótermésünk egészére, mivel éppily lelkesedéssel köszönthetjük az Igaz Szó rangos Bethlen Gábor-emlékszámát, valamint a nem sokkal előbb megjelent, nemzetiségi antológiának is beillő Echinoxot. Esztendők óta figyelmes olvasója vagyok e lapnak — következésképpen tanúja nagykorúsodásának, követője annak a folyamatnak, melynek során kultúrotthonok vezetőinek szakirányítóinak szánt eligazító útmutatóból közérdekű, színes, mindannyiunkhoz szóló folyóirattá lett. Tematikájának gazdagsága révén a Művelődés ma már olyan széles olvasótábort tudhat magáénak, melynek soraiban a legkülönbözőbb művészeti ágak művelői és hívei egyaránt megtalálhatók, lévén a lap nemzetiségi szellemiségünk egészének átfogó tükrözete, megbízható pulzusmérője anyanyelvi kultúránk érvelésének, érzékeny láttatója a tájainkon együttélő népek-nemzetiségek művelődésének. E figyelembe ajánló jegyzet kereteit lényegesen meghaladná a sokgyökerű, dús ágazatú témagazdagság — akár csupán érintőleges! — felsorolása is. Az igényesebb számvetést, behatóbb értékelést a folyóiratot kezébe vevő olvasónak kell ajánlanom, ki-ki ítéljen saját (sajátos) olvasatának függvényében, tevékenységi területétől, érdeklődési körétől meghatározott, egyéni szemszögéből. Végezetül még ennyit: a Művelődés minden egyes számában szívet melengető bőségben szerepelnek legszűkebb szülőföldünkkel, megyénkkel foglalkozó cikkek - s számos közérdekű írás helyi szerzőink tollából. Termékeny őszünk beváltott ígéretének hitével-hitelével kívánok a lap (s lopjaink) íróinak-olvasóinak további termékeny évszakokat. VERESS Gerzson Kukorícasilózás i tisztelt olvasónk... |-------------------------------------------------------------------------- 1 JOGI SZOLGÁLAT H. M., Kovászna. Amint a közelmúltban L. M., kovásznai olvasónknak adott válaszunkból is kitűnik, azok a személyek, akik egy vagy több hónapig hiányoznak a többlakásos épületekben levő lakásukból és erről írásban értesítik a lakótársulást, nem járulnak hozzá bizonyos szolgáltatások (vízfogyasztás, villamosenergia-fogyasztás) után fizetendő költségek megtérítéséhez. A vonatkozó szabályzat szelleméből az tűnik ki, VÁLASZT KAPUNK VÁLASZT kaptunk! A sepsiszentgyörgyi Csíki utcai lakosok nevében kérjük az illetékes vállalatot, szíveskedjék megoldani az utcai világítást, ti. a Csíki negyed bejáratától az árkosi A bejárat hátul és az ablakon című bírálatra hogy a napközi otthonban levő gyermek ebben a mentesítésben nem részesülhet, mert a napnak csak bizonyos szakában nem tartózkodik a lakásban. Sz. J.,* Csikszentmárton. A f. hó 10-i, 2012 lapszámunkban a két első sor adminisztrációs hiba áldozata lett, s ezért ezt a következő helyes szöveg helyettesíti: A 4/1973. sz. törvény végrehajtására kiadott 880/1973. sz. MTH 16. szakasza, stb. Dr. CSEREY Zoltán A sepsiszentgyörgyi vasútállomás vezetőségétől útig egyetlen égő sem ég, 500—600 méteren. A második váltásból hazatérő nőknek a Csíki utca végéig vaksötétben kell járniuk,ami elég kellemetlen. Székely Zoltán, Sepsiszentgyörgy A fogyasztási szövetkezet vezetősége, a helyi pártbizottság segítségével a szeptember 20-i számban megjelent Bejárat hátul és az ablakon című bíráló cikkben leírt, az erdőfülei élelmiszerüzletnél történt esetet kivizsgálta... Valóban megtörtént esetről van szó. A vásárlók nem álltak sorban — főleg gyerekek —, a bejáratot elállták, azon se ki-, se bemenni nem lehetett. A szemtanúk vallomása szerint kivételezés nem történt. Az üzletvezető azért hibás, mert nem tudott rendet tartani, igaz, ebben a vásárlók sem segítették. Hogy a jövőben hasonló eset ne történjen, az egységfelelőst szóbeli megrovásban részesítettük, és utasítottuk, hogy kenyérárusítás idején a hátsó kijárat zárva legyen, a vásárlókat az érkezés sorrendjében szolgálja ki... A lemhényi kultúrotthon A felsőlemhényi kultúrotthon elhanyagolt állapotáról és a tengődő kultúrmunkáról írt panaszlevelet a Szocialista Nevelés és Művelődés Kovászna megyei Tanácsa kivizsgálta, a válaszlevélből megtudtuk, hogy júniusban, amikor a panaszlevél érkezett, a kultúrotthon épülete valóban elhanyagolt volt, nem rendeztek kulturálisnevelő jellegű előadásokat s a művelődési hajlékban csak esküvőket tartottak. Augusztusban a kultúrotthon épületét kijavították, a kultúrtevékenység fellendítésére pedig alapos, jól átgondolt munkatervet készítettek. Az épületben tartott esküvőket a községi néptanács végrehajtó bizottságaig hivatalos nyugtákat állítottak ki, hagyta jóvá, a teremdíj ellenében peoktóber 12-én, vasárnap a 4005-ösről, a Bukarest - Nagybánya vonatról sokan lemaradtak. Nem első eset. 9 óra körül érkezik az állomásba a 4006-os is, Nagybánya — Bukarest járat, s ugyanebben az időben várakozik a Kovásznára menő vonat is. A jegypénztár előtt nagy tolongás ,rengeteg utas. De adjuk át a szót a panaszlevélírónknak... Sepsiszentgyörgyi rokonainknál töltöttük szabadságunk egy részét. Vasárnap szerettünk volna hazautazni, Zilahra. Beálltam az egyetlen jegypénztár előtt tolongó emberek közé, férjem a csomagokkal a peronon várta a 4005-öst. Sokan voltunk, lassan ment a sor előre, s amire jegyet váltottam, se vonat, se férj, se csomagok. Jegy nélkül, egy lej nélkül kellett elutaznia. Nem én voltam az egyedüli, sokan így jártak. A jegy a kézben, a vonat mehet, gondoltam keserű szájízzel a sepsiszentgyörgyi állomás felejthetetlen viccére... T. M., Zilah TISZTELT SZERKESZTŐSÉG ! Egyetlen égő só Zebrát, amíg nem késő! Gyalogolunk, gyalogolunk, autók közt rohangálunk, fék csikorog, kemény szitkozódás, a sepsiszentgyörgyi Lenin utcán véges-végig. A város egyik legforgalmasabb pontján, a Balcescu és Lenin utca kereszteződésén se villanyrendőr, se zebra, azaz gyalogátjáró. Szükséges volna itt is szabályozni a forgalmat. F.-né, Sepsiszentgyörgy Szerkesztette: TORMA Sándor 2,-3