Megyei Tükör, 1983. június (16. évfolyam, 3530-3555. szám)

1983-06-01 / 3530. szám

Csillagok figyelik őket Sugaras tekintetükben ki sejtené meg az eljövendő gondokat, csillagszemükben ki látna ma szigorúságot?! Itt vannak mellettünk és körülöttünk, ölünkben, vállunkon, szívünkben és gondjaink között, az utcán karikáznak szem­be, a réteben bogároznak, hintán libbennek felénk, s a legnagyobb emberi érzés mégiscsak az, ha közülük egy szőke fiúcska, egy szeplős, fitos orrú leányka így szólít meg: „Édesanyám, édesapám!“ Nincs ennél mélyebbre dobbanó, lényünket inkább átjáró érzés. Nincs, mert a folytonosságot, evilági létezé­sünk jövőnek üzenő értelmét látjuk mi őbennük, szándé­kaink, szerelmeink, kínjaink és örömeink meghosszabbítá­sát az időben — oly időkben, melyhez minékünk már csak ál­aluk lehet közünk. Felelősségünk is révükön vonatkozik ama jövőre. De maradjunk a mai napnál. Ország és társadalom mutassa meg gyermekeit, s megmondhatom, minémű or­szág az és milyen szándékú társadalom! Tán az öregek est­ében mondhatnánk el ugyanezt. A legkisebbek és a már alkonyulók iránti gondoskodás mindig és mindenütt a kö­zösség erkölcsi bizonyítványa lehet. Ezt az erkölcsi bizonyítványt a gyakorlat, a tények ír­ják. A gondoskodás tényei. A megszületettnek ezernyi do­logra van szüksége: a kenyértől, a tejtől el egészen a mo­solyig, a játszótérig, s még azon túl is: a szép, igaz emberi szóig. Az igazság és az érzékenység méretlen bőkezűsé­géig. Mert ezáltal válhatnak a mai csöppségek, az apró­­népek, a nyiladozó érzelműek, a csillagszeműek — embe­rekké. Talán minálunk jobbakká, egyenesebb gerincűnkké, önzetlenebbekké és kitártabb szívűekké. így szeretnénk látni őket, akár jövőbe révedő lelki tekintetünkkel is. A szeretetre, megértésre egy életen át éhes, szeretetet, megértést soha nem talált nagy magyar költőnk harminc­két évesen is az egykori, a mindenkori Gyermek nevében fogalmazott: a kisbalázsok álombéli vágyaitól el egészen a továbbélő, mert beteljesületlen gyermeki lélek sikolló fohászáig — ehess, ihass, alhass... és mérh­esd magad a mindenséggel! Ezt szeretnénk mi is a gyermekeinknek: a mindenség megkísérlésének lehetőségét. Mely kezdődhetik a madarak és fák, füvek szeretetével, a szeretet szerel­mével, a belső és külső univerzum fölfedezésével. Az igaz­ság mély — s ezért végtelenül egyszerű — szavaival kell táplálnunk-tartanunk őket. Ez tájékozódni tanítja őket a tajtékos világban, s tán eligazítja majd a jövőben is. Ezt a jövendőt — tehetségünk szerint — minékünk kell (kellene) nagy vonalakban, jó előre berendeznünk. Kapjon ott helyet az őszinteség, a szeretet, az igazság, az okosság és a bölcs türelem bútorzata. Hiányozzék a gyűlölet, a kizárólagosság, az intolerancia, az önzés, az ütni vágyás mindenféle kelléke. Csillagok figyelik mai csillagszeműinket: ők minden­ség és jóság édestestvéreinek készülnek. MAGYARI Lajos Napsütés, fagylalt és kacagás Recsegő papírtrombiták és össze­összekeveredő bádogdob­szó, csengő kacagás adja hírül június elsején mindég a gyermekek ünnepét. Re­méljük, az időjárás is kegyes lesz a gyermekekhez s a szellő csak lágyan libbenti meg a vérvörös pionírnyak­kendőket és tomboló napsütésben készülhetnek a megszokott aszfalt­rajzok, napsütéstől hunyorgó gyer­mekszempárok szemlélhetik önma­gukat és a világot, amint a színes kréták alól mindenképpen kikereke­dik. Ezek az aszfaltra készülő, a múlandósággal pereskedő, halványo­dó, majd eltűnő krétarajzok eszten­dők óta a legszebb szerelmi vallo­mások: az életről, a békéről, a kör­nyezetről, a mesevilágról és a való­ságról. Figyelmeztetnek is egyúttal: tisz­ta szempárok figyelnek bennünket állandóan, méltóak kell lennünk el­várásaikhoz. Hogy a rossz mindég elnyerhesse büntetését és győzhessen a Jó mindég és minden körülmé­nyek között, ahogy ezek a világra cseperedő gyermekek a mesében megszokhatták. .. Rollerversenyek győztesei akaszt­­­hatják nyakukba a képzeletbeli ba­bérkoszorút és nyalhatják a — re­méljük valóságos — jutalomfagylal­tokat, győzelmük méltó bérét és a parkban újra elindulhat a kisvonat, „fedélzetén“ kacagó, örvendező, zsi­bongó gyermeksereggel. Reméljük, a program is méltó lesz a gyermek­naphoz, sehol nem látunk majd unat­kozó, nyűgös, pityergő gyermekeket és recsegő papírtrombiták, fel-fel­­harsanó bádogdob­szó, csengő kaca­gás adja majd hírül a látványossá­gokat, mert egyáltalán nem mind­egy, hogy a mai gyermekek a hol­napi felnőttek milyen képet őriz­nek rólunk és gyerekkorukról... BOGDÁN László Dologra alkalmas béke! A kenderszőttes tarisnya ott lóg a konyha ajtaján egy sze­gen, mellette törlőruhák, arrébb a tálason a palatábla s a palavessző (kedves gyermekek, a palatábla valóban erősen keményre préselt palából volt, egyik fele vonalasra, a túl­oldala kockásra készítve, arra a mostani ceruza formájára préselt palavesszővel szépen lehetett írni — hát ez pótolta akkor, illetve ez volt akkor a „füzet“ az elemisták kezé­ben), kicsi legényke ül a konyhában a fejőszéken, habos tejet iszik cserépcsuporból, kenyeret fal mellé, este vala­hol már a legelőn, a marhák között jár, vége lesz lassan a tanításnak, aztán lehet menni ki a kaszálóba, apja mellé — ugye sosem gondoltátok, hogy dédnagyapátok is volt kisiskolás valamikor a múlt század végén? s akkor is volt június elseje, csak hát azt nem nevezték gyermeknapnak, mint most, de ünnep volt az is a javából, ha a termés jó­nak ígérkezett, ha kövér volt a fű, s nem fenyegetett szá­razság, ha nem volt háború, ha nem volt pusztító járvány, ünnep volt akkor is minden hétköznap, ha békében lehe­tett dolgozni, s egészségesek voltak a gyermekek, az álla­tok, s derűvel lehetett tekinteni a jövendőbe, a közelítő télbe, mely nem gyötör meg, ha béke vagyon a házban, s az országban, szívében a népnek s nagy, széles határai közt a nagyvilágnak — egyszer reá ragyogott dédnagyapátokra is a gyermek­­sugárzású tavasz, megjátszotta, megélte azt, megtanulta az élet s a világ széle-hosszát, aztán csak felnőttbe komolyo­dott ama gyermek, s megálmodta a dédunokáit, talán ilyen szépnek, mint a mostani gyermekek, talán derűsnek a vi­lágot, telibes teli kacagó virág­gyermekekkel, jó békesség­gel, nagy tarkolat kenyerekkel, bizonyosan úgy tervezte a palatáblát hatalmas búzatáblákra cserélt legény akkorjá­­ban a jövendő világot, hogy abban helyet kapjon minden tisztességes ember, minden nemzetség, jogban s gabonában egyaránt elégedett. Az semmiképp nem láthatták előre akkori sudár, erős eleink, hogy milyen lészen majd a tarisznyát felváltó is­kolás táska, milyen lesz mostanra az iskola épülete, s mi­lyen a bajusza a gondos, okos tanárnak, ki mostanjára föl­váltotta a kántortanítót az oktatásban. Nem láthatta, hogy a béke mellett minékünk is leg­nagyobb gondunk a mi gondtalan fölserdülésetek, legyen ott a táskában az a tarkolat friss kenyér minden napon, s legyen szőke fejetek fölött jelen, elűzhetetlenül mindig, a béke s áldása a munkának. Országokban söpörnek ünnepi utcákat most, ahol a jobb sorsra váró gyermek eljár; csak úgy megemlítem, hogy vannak még országok, ahol csak imádkoznak, mert tenni vajmi keveset tudnak a gyermekeikért a szülők, — ünnepeken se feledjétek el soha mások keserű kenyerét! — csak nézlek eme nagy ünnepen titeket, gyermek­virágok, szeretném megsimogatni fölöttetek a lombokat, melyek árnyékot adnak nektek, s szeretném egyszer s mindenkorra megtartani fölöttetek a tisztességes, dologra alkalmasan biztató, jó békét CZEGŐ Zoltán MEGYEI TÜKÖR Gyermeknapi ajándék Örömben volt részünk pár nappal ezelőtt: óvodások és kisiskolások lep­ték el a Dózsa György munkásklub környékét, gyönyörű népviseletben, szemrevaló ruhácskákban vonultak az utcán a nagy találkozó színhelyére. Igen, a municípium óvodáinak, napközi otthonainak kis „művészei“ adtak itt találkát egymásnak, s ha ez alkalom­mal hiányoztak is a szülők, a felnőt­tek, az igyekezettel, a lelkesedéssel nem volt fennakadás. Fújták tele tüdőből a népdalt, játszották önfeledten a gyerek­játékot, s ha egymás lábujjára taposva is kerekedett ki a csárdáslépés, nem volt azért semmi hézag. Ment minden, mint a karikacsapás. Jómagam azért is szeretem ezeket a gyerekelőadásokat, mert ennyi őszinteséget, ennyi igyeke­zetet sehol nem látni, mint ilyenkor a színpadon. Számukra nincs más, csak a játék meg a tánc, az ének meg a vers, az óvó néni sokszor hiába integet be a színpadra, hiába súgja az egész te­rem, amit a színfalak mögül az óvó néni is súg, a kis nebulók nemigen adnak arra, ami mellettük, körülöttük törté­nik, ők járják, mondják, mutatják, a­­mit betanultak, s ha őmaguk, a saját törvényeik és gondolkodásuk szerint el­térnek attól, az sem rendíti meg külö­nösképpen őket. Minden vetés, mellé­lépés, mellébeszélés ellenére én még soha, kis­gyerekek, óvodások előadásán nem láttam befejezetlen táncot, félbe­szakadt gyerekjátékot vagy verset. Il­letve, hadd javítsam ki magam: ilyen előadásokon nincs is vetés, hisz ami előttünk történik, függetlenül attól, előzőleg úgy avagy másképpen csinál­ták, szorosan odatartozik ahhoz, amit bemutatni, elm­ondani akarnak. Az ilyen bemutatkozások mindig szépek és felemelőek, s nem láttam még senkit megbotránkozni azon, ha véletlenül az előtte menetelő lábában megbotlik a táncos igyekezetű legény, vagy elbá­mészkodik az éppen soron következő szavaló. Bárha színpadra, legalábbis szülők elé állhatnának­ minél gyakrab­ban ezek a kis nebulók. Addig, amíg számtan meg ábécé nem nyomja meg vállaikat... Az első sorokban említett találkozó­nak egyébként amolyan seregszemle-, számbavétel-jellege, -szerepe volt. S ha a bíráló bizottság fel is állított né­minemű sorrendet, ne vegye ezt senki szentírásnak és a meg nem említettek munkája leértékelésének. Annyi bizo­nyos viszont,­ hogy azok a gyerekek, a­­kikkel többet sikerült foglalkozni, éde­sebbek, ennivalóbbak voltak, őszintéb­ben tudtak énekelni meg táncolni, mint társaik. Gyereknapi ajándékként hadd közöl­jük hát a kialakult sorrendet, elisme­résként a felsorolásban szereplőknek, és biztatásként azoknak, akik ez alka­lommal ide nem fértek be. Vegyes népi tánc: 1. 4-es napközi (óvónő Nagy Tünde), 2. 7-es (Deák Sala Zsófia) és cigarettagyári (Antal Klára), 3. 1-es (Kosa Éva) és 7-es (Mihalache Adriana), dicséret: 7-es (Zágoni Erzsé­bet), Olt textilgyári (Sugár Anna, Kiss Magda), 9-es (Tordai Georgeta). Lányos tánc: 6-os (szász tánccal, Prezsmer Imo­la, Tompa Piroska). Népi játék: 1. 7-es (Dávid Magda), 2. 5-ös (Márk Emese, Pap Margit), 3. 2-es Általános Iskola (Dancs Annamária, Benedek Edit). Dal­csoport: 1. 2-es (Sándor Izabella), 2. Hetes programú napközi (Kosztándi Ilona). Népdalszólista: sajnos, egyetlen kislány jelentkezett. Népi együttes: 8-as (Sántha Mária). Irodalmi összeállítás: 1. 6-os (Prezsmer Imola, Tompa Piros­ka), 2. 4-es (Hallér Săndica) és 3-as (­Takó Klára), 3. 6-os számú óvoda (Rá­­duly Lenke), dicséret: 6-os napközi (Florea Maria), 8-as (Kocsis Gabriella, Florescu Nina). Szavalat: 1. Szász Noé­mi (3-as), 2. Stanciu Ciprian (4-es), 3. Bordás Attila (6-os), Gödri Viola (7-es), dicséret: Dobre Daniela (Olt), Kovács Katalin és Baloga Erika (2-es). Torna: első helyen senki, 2. 1-es (Ördög Haj­nal), 3. 4-es (Blănaru Maria). Sokan, nagyon sokan ki- és elmarad­tak a seregszemléről. Javaslatunk azon­ban az, engedjük minél többet szavalni, énekelni, táncolni ezeket a kis gyereke­ket, mert szerencsére, tapasztalatból mondjuk, verset, éneket eleget tudnak. Ezért jár köszönet az óvónőknek, most is, ezen a szép ünnepen. PÉTER Sándor Napfényes (folytatás az első oldalról) fásoknak minden feltétel adott a nö­vekedéshez, szellemi és testi gyarapo­dáshoz. Törvények védelmezik őket, körülményeiket, egy egész nép vigyáz­za lépteiket. Munkára, munkával ké­szülnek a jövőre, nem is lehet ez más­képp, hisz csakis ezáltal válhatnak mél­tókká arra, hogy építő munkánkat to­vább vigyék, tovább terebélyesítsék. Gyerekeink­ joga a tanuláshoz, egész­séges élethez, mindahhoz, amit szabad­ságnak és szépségnek nevezünk, csakis azáltal valósulhatott meg, hogy a kom­munista párt, Nicolae Ceaușescu elv­társ legfontosabb célkitűzéseink közé emelték a fiatal nemzedék sorsának igazítását, alakítását. Ezen a napon hát hazánk egész gyerekserege, s vele együtt mi, felnőttek, mélységes hálát érzünk a pártfőtitkár iránt, Elena Ceaușescu elvtársnő iránt, azért az atyai gondoskodásért, amellyel a haza jövőjét,­­a felnövekvő nemzedékek éle­tét, haladását vigyázzák. Társadalmunk számára egyáltalán nem lehet közöm­bös, miképpen nőnek fel a fiatalok, mi­lyen nevelésben részesülnek, hisz az új rend felépítése, megteremtése, egész­ gyermekkor ségesen felnövekedett, jól képzett em­berekkel lehetséges. A jövőre, a holna­pi munkára való felkészítésük közös ügyünk, s úgy kell ennek történnie, hogy összhangban legyen mindenkor az elvárásokkal, a gazdasági és társadal­mi követelményekkel. És ezt a felkészí­tést már az iskoláskor előtt, az óvodá­ban el kell kezdenünk, az ehhez szük­séges feltételeket a családban is meg kell teremtenünk, mert amilyeneknek neveljük, alakítjuk ma gyerekeinket, olyan lesz a holnapunk, olyan lesz a jövőnk. Azok az anyagi feltételek, melyeket pártunk és államunk megte­remtett az ifjú nemzedék oktatásához, neveléséhez, beszédesen kifejezik a szo­cialista társadalom mélyreható törődé­sét a legfiatalabbak életvitele, tanulá­sa, nevelkedése iránt. Biztosak va­gyunk, hazánk fiataljai mindezt sokol­dalú felkészüléssel, a jövőre való ko­moly készülődéssel hálálják meg. Ünnepeljünk hát. Gyerekeinket kö­szöntjük, s bennük mindenkori meg­újulásunkat. Az ő ünnepük a miénk is, jövőnk szorosan hozzájuk kötődik. Ám a mi dolgunk is, hogy ez az ünnep min­dig szép, tiszta maradjon. IV. Régizene fesztivál — Csíkszereda Június 3. és 5. között, immár negyed­szer kerül sor a Csíkszeredai régizene­­fesztiválra; három napig ismét a régi­­zene találkozóhelye lesz Csíkszereda; országosan ismert együttesek és elő­adóművészek jelentkeznek ismét, hogy csak a fővárosi Madrigál kórust, a ko­lozsvári Musica Antiqua vagy a Colle­gium Musicum Academicum együtte­seket,­Botár Katalin csemballóművészt vagy Martha Kessler énekesnőt említ­sük; hangversenyek és zenei kollokvi­um váltogatja egymást; hangverseny lesz a csíksomlyói műemléktemplom­ban, sőt ősbemutatóra is sor került! 1), Josquin des Pres (1455—1521) műve­ket mutatnak be egy marosvásárhelyi kottás kéziratból. Szombaton este a Mikó vár udvarán a Szentgyörgyi Ist­ván Színművészeti Intézet végzős hall­gatói előadják Balassi Bálint Szép ma­gyar comoedia című színművét. Me­gyénket a régizene-fesztiválon a Tinódi együttes, Csíky Csaba orgonaművész és a Vox Humana kamarakórus képviseli. — Mi nevünkhöz híven ezúttal, csak és kizárólag, Tinódi Lantos Sebestyén műveiből adunk elő — mondja Hor­váth Károly, a Tinódi együttes tagja. — A fesztivál szervezői már idejekorán felhívták a résztvevők figyelmét arra, hogy ne több korszak zenéjével foglal­kozzanak, óhatatlanul ötletszerűen, ha­nem inkább egy bizonyos korszak ze­neszerző művében mélyüljenek el, így mi régi kedves tervünket megvalósítva eredeti Tinódi-szövegeket adunk elő, természetesen az eredeti dallamra. Ezek között vannak régebb játszott darabok is, a Sokféle részegösről vagy a Had­nagyoknak tanúság, de a zömét most adjuk elő először. Íme a címek: Kap­tán György balviadalja, Judit asszony históriája, Szitnya Léva, Csábrág és Murány váraknak a megvevése, Egri his­tóriának summája­, Az udvarbírákról és a kulcsárokról, Szulimán császár Kazul basával viadaljáról, Az vég Temesvá­ron, Losonczi István haláláról... Ezek közül néhány kevésbé ismert, ritkán hallható darab szövegét iszonyú nehéz volt megszerezni, ez is bizonyítja, hogy Tinódi életművének nagyobb része nincs benne a köztudatban, szinte tel­jesen ismeretlen. A Vox Humana mű­sorából kiemelnék a Báthory Zsigmond udvarában Gyulafehérváron élő és al­kotó Giovanni Batista Mosto műveit. Csiky Csaba pedig részleteket ad elő Dirutta il Transilvano című, nyomtatás­ban 1­993-ban megjelenő Báthory Zsig­­mondnak ajánlott kötetéből. Lejegyezte BOGDAN László SZERDA ESTE A TELEVÍZIÓBAN: A HEGYEK FIA A külföldön tartózkodó Mureșan mér­nököt semmiképpen sem tudja rávenni egy bizonyos kémszervezet, hogy az ál­tala ismert és igen fontosnak ítélt tit­kokat elárulja. Végső „érvként“ meg­próbálják hazai ügynökeikkel és Romá­niába küldött megbízottaikkal elrabol­hatni a mérnök kislányát. Dolgukat megkönnyíti, hogy felesége kirándulás­ra indul Alinával a Bucegi hegységbe, ahol végül is egy meteorológiai megfi­gyelő állomásra kerülnek egy tíz­tizenegy éves kisfiú — Matei — ven­dégeként (szüleinek valami sürgős dol­­­­guk akadt a városban, ő helyettesíti­­ őket). A gyermek sürgősen gyanút fog, és Mitică nevezetű, szelídített medvéje segítségével, a környék alapos ismere­tében, menti a kislányt a rosszképű üldözők elől, közben bőven dolgoznak a kaszkadőrök, mesterségesen elindí­tott lavina zúdul alá, Mitică sem tét­lenkedik, és... ennyi talán elég is lesz. A gyermekszínészek kedvesek, talpraesettek, mint mindig Gheorghe Nagh filmjeiben, kitűnő az operatőr (Vivi Drágán Vasile) és jók a felnőtt színészek is. „Bárki észreveheti — írta Val.. S. Deleanu a Cinema kritikájá­ban —, hogy a filmet hozzáértő pro­fik forgatták, akik kedvtelve végezték a munkájukat.“ (matekovics) Tizenhatodszor Zágonban Már a kora reggeli órákban igazi ün­nepi légkör honolt Zágonban, amikor a május sokszínű virágaival díszített autóbuszokon sorra érkeztek a dal á­­polói. A kovásznai tájakról összesen tíz vegyes és férfikórus, valamint dal­csoport jött el az idei találkozóra. Ven­dégként a szomszédos Brassó megyé­ből, a Cenk alatti nagy ipari város művelődési házának férfi dalosait kö­szönthették a házigazdák. Tizenegy óra körül a barátosi és he­lyi egyesített fúvószenekarral az élen a dalosok szokásos színpompás felvo­nulásával kezdődött e rangos rendez­vény. Sokszínű, szemet gyönyörködtető román és magyar népviseletbe öltözött dalosok vidám felvonulása különös szépséget kölcsönzött a sorrendben im­már tizenhatodik találkozónak is. A művelődési otthon zsúfolásig telt nagytermében Grigorescu Argintina, a község polgármestere és Kocsis Irma, a művelődési élet lelkes irányítója kö­szöntötték meleg szavakkal a vendége­ket, a nagyszámú érdeklődőt.­­ A kórusmozgalomnak megvan a­­zon adottsága, hogy egy csoportba tö­möríti a dalszeretőket, az emberi lel­keket megszépítő közös éneklés ápo­lóit. Az együtténeklés kialakítja és táp­lálja a közösségi érzést, az egymáshoz tartozás legnemesebb érzelmeit. munka, az alkotás és művelődés fesz­­­tiváljának mostani szakasza is, amelyen a ma itt résztvevő dalosok is ott vol­tak, ismételten bizonyította a­­ román nép és együttlakó nemzetiségek munkában és eszmékben kifejeződő szoros összefogását, testvériségét. E ha­gyományos találkozó is nagyszerű al­kalmat teremt a testvériség ápolására, elmélyítésére, új erőt ad építőmun­­kánkhoz. A község román és magyar lakói nevében tolmácsoljuk jókívánsá­gainkat az összes résztvevőknek, akik ma is ezen a színpadon énekeikkel, dalaikkal járulnak hozzá községünk, megyénk művelődési életének gazdagí­tásához — hangzottak a köszöntő sza­vak. Ezt követően felcsendültek, s több mint négy órán át szárnyaltak a dalo­sok ajkán a legszebb dalok, a pártun­kat, hazánkat dicsérő tömegdalok, s a tiszta forrású népdalok. A vendéglátó község egyesített kó­rusa — pionírok és felnőttek — Balogh Margit és Domokos Dezső vezényleté­vel, hírnevéhez méltóan adta elő mű­sorát. Örvendetes, hogy a nagy múltú kórusban több fiatal is vállalkozott az elődök szép hagyományának ápolására. A pionír dalosok pedig a biztos után­pótlást bizonyítják. A házigazdákat kö­vetően a tamásfalviak népdalait hall­hattuk. Minden bizonnyal, a már tíz éve újjászületett, Tusa János vezette tamásfalvi kórus tevékenységét tovább­ra is a felfelé ívelés jellemzi. A sepsiszentgyörgyi municípiumi mű­velődési ház vegyes kórusának — kar­vezetője László Attila — maradandó élményt jelentő előadásában gyönyör­ködhetett aztán a több száz jelenlévő. Tudor Jarda, Bárdos Lajos, Birtalan József tömegdalait és népdal-feldolgo­zásait, s a karvezető saját szerzemé­nyét szólaltatták meg magas szinten a kórus lelkes tagjai. Bizonyítva egyút­tal, hogy a kórus méltán lesz ott a művelődés jelenlegi fesztiváljának jú­nius elején sorra kerülő országos sza­kaszán. S mint minden találkozó, az idei is tartogatott valami újat, kellemeset. Ilyen volt ezúttal a gelenceiek fellépé­se. Előadásukkal bizonyították, hogy a hetven tagot számláló kórus és vezető­jük, Demény József is jó munkát vé­geztek. Ugyanez mondható el a sepsiszent­györgyi municípiumi művelődési ház férfikórusáról, amely ugyancsak László Attila vezetésével ezúttal is ízelítőt a­­dott az együtténeklés szépségéből. ,, Újra eljöttek a találkozóra a hé­di­­vásárhelyi városi művelődési ház da­losai. Bár e kórus csak az utóbbi évek­ben alakult, Fekete Miklós karvezető­vel az élen, szép munkát végeznek. Ismét hallhattuk e seregszemlén a sepsiszentgyörgyi municípiumi tanügyi szakszervezet női kórusát. Számbelileg kevesebben jöttek el, mint az előbbi találkozókon, de minőségileg az elvárá­sok szintjén szólaltatták meg dalaikat, ami­ Váncsa Zsuzsa karvezető lelkiis­meretes munkáját is dicséri. Hason­lóan értékelhetjük a berecki tanügyiek kamarakórusát, amely Demeter Márton vezetésével már évek óta folyamatosan eljön e szép találkozóra. S úgy hisszük, hogy akik hallottuk a brassói művelődési ház férfikóru­sát — karvezető Gheorghe Lucian —, maradandó élmény maradt e mindössze 23 dalosnak az előadása. Erőteljes/ va­lóban gazdag hanganyaggal, kitűnő e­­lőadókészséggel rendelkező kórust hal­lottunk, s méltán zúgott fel többször a taps a dalosoknak, a könnyedséggel vezénylő karvezetőnek. S mint az előző találkozókon, ezúttal is a polyáriak vegyes kórusának ,­ép dalosokra tette gazdagabbá ezt a má­jusi napot. Ismételten bebizonyosodott, hogy a polyáriak nemcsak a dolgos hétköznapok feladatainak tesznek pél­dásan eleget, hanem lelkes karvezető­jük, Kerezsi Márta irányításával a dalápolásban is jeleskednek. És végül mielőtt még elhangzottak volna a szokásos jövő évre szóló meg­hívások, a találkozó befejezőjeként a bodzafordulói népi művészeti kisipari szövetkezet dalcsoportjának előadásá­ban — Popovics Alexandru vezetésével hallhattunk egy gazdag és szép, ere­deti nótacsokrot. És ezzel véget ért az idei dalosta­­lálkozó, amely kétségkívül, művelődési életünk egyik legrangosabb rendezvé­nye volt. A sok maradandó élményt nyújtó rendezvényről a vendéglátó községben kapott virágcsokrokkal és kóruszászlókkal, újabb emlékszalagok­kal térhettek haza a résztvevők. A ta­lálkozón felcsendült dalok egyben ta­núbizonyságot tettek a találkozó — Da­lolj, dalol, A dallal szebb az élet — jeligéje mellett. DARÓCZI Ferenc A zágoni vegyes kórus A bodzafordulói kisipari szövetkezet dalcsoportja Két­p­r­ó­b il kérdezősködik: VERESS DÁNIEL A Törtetőkben, Illés Endre szatírájá­ban, egy nagyhatalmú igazgatót alakí­tottál. Miben különbözik — színész­szemmel — az ÉBREDÉS című napi­lap igazgatójának figurája a Sulyok igazgatóétól? Kőmíves MIHÁLY — Nem is olyan rég játszottam még egy igazgatót. A hóhányóban. Tehát három direktor egy­más mellett. Közös vonások: hatalmuk van, környezetük, munkatársaik, egy­szóval emberek felett. Beleszólásuk van emberi sorsokba? Igen. Ki miként él a hatalom adta lehetőséggel? A Törte­tők direktora, az egyenesség, a tisztes­ség keresője, a karrieristák üldözője. A Lapzárta előtt direktora a jellem­­telenség, a korrupció bajnoka, a min­denkori hatalom kiszolgálója. A hóhá­nyó direktora a passzivitás, a pozíció­féltés, a cselekvésképtelenség megtes­tesítője. Hogy én miként látom — szí­nészszemmel — a hatalom birtokosait? Egy negyedik Direktor eljátszása után, a között készülve az ötödikre, a hatodikra, majd megközelítőleg talán válaszolni fogok a kérdésre. Több Caragiale-színműben nyújtottál emlékezetes alakítást. Véleményed sze­rint felfogható-e Sebastian társadalmi szatírája, mint a „Caragialei vonal“ folytatása a román drámairodalomban? KÖMÍVES MIHÁLY — Valóban a „Ca­ragialei vonal“ folytatásáról van szó, ami Sebastian vígjátékát illeti. Csak természetesen más társadalmi, szociális, történelmi viszonyok között. Mily nagy a hasonlóság, ami a dar­abok szerkezeti felépítését illeti, a típusok megalkotá­sát, a nyelvezetét. Kis és nagy szélhá­mosok játékai a hatalom árnyékában. Feltűnő a véletlenek és félreértések nagy szerepe a cselekmény bonyolításá­ban. És mi a végkifejlet? Mindenki örvend, mert minden jól végződik. A színészek, mert jók a szerepek? A kö­zönség, mert jól szórakozott? A lapoknál a szerkesztőségi titkár a lapcsinálás motorja: az ő kezébe fut be minden kézirat, végső soron az ő fe­jében és asztalán alakul ki az, ami új­ságként az olvasó kezébe kerül. Nyil­ván óriási a szerkesztőségi titkár fele­lőssége. Felelős ember Ștefănescu, az ÉBRE­DÉS „oszlopa“? Milyennek látod te azt, akinek bőrébe bújtat a szerep? GYŐRY ANDRÁS — Mint minden lap­nál, az ÉBREDÉS szerkesztőségében is, a szerkesztőségi titkár a legidegesebb, a legelfoglaltabb ember. Az ÉBREDÉS rossz lap! Hosszú idő óta hitelből él. Olvasója nemigen van. Az én elképze­lésemben, Ștefănescu, az az ember a lapnál, aki a legtöbbet dolgozik. A Nagy Sándor Medeeában című cikk megjelenéséért egyáltalán nem felelős. És miután a cikk már megjelent, nem tehet semmit. Fő feladata a következő szám anyagának összeállítása. Ebben zavarják meg állandóan a felvonás fo­lyamán. Ștefănescuban mindemellett szeretném megvillantani a 30 évi mun­kába való belefáradást, valamint azt is, hogy ennyi idő alatt az egészsége is megrongálódott. Báró Szentmarjay Simeonnal — Sütő András vidám játéka íróilag is reme­kül megformált figurájával — debütál­tál a sepsiszentgyörgyi társulatnál a kritikusok és nézők egyöntetű — ritka állapot! — elismerésétől kísérve. Mit jelent a pályakezdő színésznek a máso­dik kulcsszerep, hiszen Andronic tanár, Sebastian darabjában a virtuális ten­gely, akinek ártatlan szakmai cikke in­dítja el a lavinát? KALAMÁR GYÖRGY — Töprengést, gondot, kétségeket jelent számomra ez a szerep. Minden felszínest, sallangot és külsőséget az alapképletre kell egy­szerűsítenem, hogy a maga egyedisé­gében és tisztaságában ragadhassam meg a jóhiszemű történelemtanárt. A Lapzárta előtt jó darab, ami az én ese­temben azt jelenti, hogy a szerepet úgy lehet és úgy kell játszani, ahogy az meg van írva. Mindenekelőtt szükséges volt ennek a látszólag szürke embernek a gondo­latvilágát megrajzolnom. A kérdés a következőképpen tevődik fel: elvágyó­dás vagy menekülés. Mindannyian tud­juk, hogy ott, ahol a társadalom nem biztosít elegendő és megfelelő életteret, a valóságot meg kell változtatni. Embe­rivé kell tennie azt a társadalmat is, amelyben nem létezik ez a lehetőség, azt a társadalmat, ahol a Pénz-Hata­lom és a Mindenhatóság kizárólagos­sága csak és csakis önmagát tűri meg. Abban a társadalomban az értékek, mindennemű érték devalválódott, pénz meghatározó, a hatalom, ennek a függvényében rendeződik, értékelődik át minden — így az Andronicok is. Láthatjuk, hogy a szüntelenül gyanak­vó embert, Bucsant mennyire megza­varja az őszinteség (!), azt az embert, aki ezt nem ismeri, s aki végül saját, beteges fantáziájának lesz az áldozata. Andronic szemben áll ezzel a „buc­­sâni“ világgal: szobatudós és humanis­ta, aki a saját világában élve, hiszé­kenyen és értetlenül csetlik-botlik az általa „ártatlanul“ felidézett események közt, utolsó percben sem értvén meg a dolgok mechanizmusát. Hajszál vá­lasztja el, hogy nem áldozat lesz, ha­nem nyertes. Szakmai biztonságérzetét, emberi bi­zonytalanságérzetét, „lebegését“ a min­dennapok kíméletlen valósága fölött, ezt igyekszem alakításomban hitelessé tenni. Ha sikerül, nemcsak a nézőkö­zönség, én is jelentős élménnyel fogok gazdagodni. 2.-3.

Next