Megyei Tükör, 1989. november (22. évfolyam, 5519-5544. szám)
1989-11-01 / 5519. szám
1989. november 1. Napkelte: 6,52 Napnyugta: 17,06 Eltelt: 305 nap Hátravan: 60 nap # Ma 14.30 órakor a covasnai Textil kisipari szövetkezetnél előadást tartanak A forradalmi szellem érvényesítése címmel. # Az új ember kialakítása témával ma 15 órakor előadás hangzik el a baraoki művelődési és alkotási központ klubjában. • Megbeszélést tartanak ma 9 órai kezdettel a Tirgu Secuiesc-i Fakitermelő és -szállító Vállalatnál. A megbeszélés témája: Az újítás és a korszerűsítés, a műszaki haladás bevezetésének aktív tényezője. • A megyeszékhelyen, a színházban újraindul a Stúdió-kör. Az érdeklődők felvételi vizsgával lehetnek közi tagok. A felvételi november 6-án 10 órától lesz. Egy verset, egy balladát, egy éneket kell előadni, improvizálni, ismeretlen szöveget felolvasni, illetve színházi vonatkozású kérdésekre kell válaszolni. Érdeklődni a színháznál, vagya 13886-os telefonszámon lehet Tovább tart a változékony idő. Az égbolt borult lesz. Helyi esőkre számíthatunk. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legmagasabb értékei 13—15, a legalacsonyabbak 2—1 Celsius-fok körül alakulnak. Szerkesztőség <*« kiadóhivatal: Sfintu Gheorghe. Sajtó utca/A Telefon 11504 11210 és N190 - 163-as és 284-es belső. Készült a Sfintu Gheorghe-i nyomdában. Telefon: 11774. Sf. Gheorghe — Művész: A FEHÉR A SÁRGA ÉS A FEKETE — olasz—spanyolnyugatnémet koprodukció. 9. 11, 16, 18 és 20 órától. Sf. Gheorghe — Lux: ÉLETEM A MUZSIKA - román film, 10, 15,30, 17,30 és 19.30 órától. RAJZFILMEK 14.30 órától. Tg. Secuiesc — Május 8. DOKTOR JEKYLL ÉS MR. HYDE KÜLÖNÖS TÖRTÉNETE — szovjet film. 10, 16. 18 és 20 órától. Covasna — Győzelem: VÉTEKNEK BÜNTETÉS A ZSOLDJA — koreai—spanyol koprodukció. 17 és 19 órától. Színházunk magyar tagozata pénteken 19 órai kezdettel Tirgu Secuiesc-en (a művelődési és alkotási központban) előadja Ivan Bukovcan Mielőtt a kakas megszólal... című kétrészes drámáját. A társulat másik csoportja pénteken Ozunban lép fel, ahol a közönség 20 órától Jókai Mór A bolondok grófja című zenés vígjátékát tekintheti meg. 19,00 Híradó; 19,30 A párt és az ország egyöntetű akarata; 19,45 Elsőrendű programok az iparban; A villamos- és hőenergia-termelés a tervezett szinten; 20,05 Az RKP XIV. kongresszusa dokumentumainak megvitatása; 20,30 Hazafias, forradalmi versek és dalok; 20,55 Az ország a párt XIV. kongreszszusának évében; 21,15 Az RKP XIV. kongresszusa dokumentumainak megvitatása; 21,35 Román könnyűzene; 21,50 Híradó. * labdarúgás EURÓPA KUPAK November 1. a második forduló visszavágóinak napja. Európa harminckét pályáján vívnak ma kemény csatát, küzdenek a továbbjutásért, a tisztes helytállásért. Mert ilyen is van, a tisztes helytállásért. Van, hiszen jó néhány mérkőzés már az első összecsapáson eldöntötte a továbbjutást. Gondolunk itt (zárójelben az első mérkőzés eredménye) a Dundee United—Antwerpen (0—4). Auxerre—Rovaniemi (5—0). Austria—Werder Bremen (0—5). Banik Ostrava—Kijevi Dinamo (0—3). Vilnius—Belgrádi Vörös Csillag (1—4) .. . találkozókra. Na, de a találkozók nagyobb része nyílt küzdelmet ígér. Közülük is kiemelkednek : a PSV Eindhoven—Steaua (0—1). Real Madrid — AC Milan (0—2). FC Tirol—Dnyepr (0—2), FC Malines—FF Malmö (0—0). Szredek—Prágai Sparta (2—2). — a BEK-ben; a Barcelona—Anderlech t (0—2), Sampdoria—Dortmund (1—1). Ferencváros — Wacker (0—1), Berlini Dinamo—Monaco (0—0). Belgrádi Partizán — Groningen (3—4), Grasshoppers — Moszkvai Torpedo 41—1) — a KEK-ben; a Socheaux— Fiorentina (0—0), Olympiakosz—Vienna (2—2). Hamburger SV — Zai'agoza (0—1). VfB Stuttgart—Leningrád, Napoli—Wettingen, FC Liege — Hibernians — az UEFA-Kupában. A felsoroltak között szerepel a Steaua is. Hej, pedig az első mérkőzés helyzetei alapján kimaradhatott volna ebből a felsorolásból. Akkor, ott a Ghenceán bebiztosíthatta volna továbbjutását. Most viszont nagyon nehéz lesz. Hazai környezetben félelmetes az a Romario, aki itt, a Steauastadionban a labdával sem találkozott, hazai környezetben sokkal, de sokkal olajozottabban mozog a PSV gépezete... Na, de abban reménykedünk, hogy Lăcătuş érvényesíteni tudja gyorsaságát, Hagi pedig félelmetes lövőerejét. Nem, nem írjuk le a Steauát, megvárjuk a mérkőzés végét. Induláshoz pedig sok sikert kívánunk. A Dinamónak is, bár biztos továbbjutónak számít az ottani kétgólos előnyével — Dinamo—Panathinaikosz (2—0) —, sok sikert kívánunk mindenekelőtt a szép játékhoz. (oros) kosárlabda A-OSZTÁLY AZ V. FORDULÓ Rapid—Olimpia 55—62, Cluj-Napoca —Gázmetán 90—56, Rímnicu Vilcea— Satu Mare 88—67. Kereskedelem—Tirgu Mureş 83—80. A rangsor élén Cluj- Napoca áll 9 ponttal a 8 pontos Sportul studenţesc, Olimpia, Braşov, Rímnicu Vilcea és a Kereskedelem előtt. gokart VASAS KUPA Dobogósok: 1. Jakabos Csaba (Tirgu Secuiesc-i Vasas), 2. Ştefan Lucian (Tirgu Secuiesc-i Vasas), 3. Ionescu Cristea (Unirea Tricolor), 4. Jakab Károly (Braşovi Vasas). Szerkesztette ÁROS Károly A municípiumi Élelmiszer- és Vendéglátóipari Kereskedelmi Vállalat közétkeztetési egységeiben — a központi és állomási cukrászdákban — a Kovászna kávézóban — a Súgás, Koleza, Stadion, Olt vendéglőkben — a Krumplibárban és a központi Tejbárban naponta fogyaszthat ÍZLETES, EGÉSZSÉGES, NYUGTATÓ, ÜDÍTŐ. I fi sakk a TEXTILESEK KUPÁJA Véget ért a Textilesek Kupája 1989 elnevezésű férfi egyéni sakkverseny. Az első helyen nagy küzdelem után Veress Gábor I. végzett, aki a mesterjelölti normát túlteljesítette másfél ponttal. Ezzel több mint húszéves sakk-pályafutásának eddigi legjobb egyéni teljesítményét nyújtotta. Rajta kívül még hárman teljesítettek mesterjelölti melléknormát. Egy versenyző pedig megvédte az első osztályú minősítést. Az elmaradt partik és az utolsó XI. forduló eredményei: Elmaradt partik: Barabás J. — Borcsa L. 0,5—0,5; Nagy D. — Gazda L. 0—1; Veress G. — Barabás J.- 1—0; Bajkó M. — Kányádi A. 0—1; Bajkó M. — Szász J. 0,5—0,5; Kányádi A. — Szász J. 1—0; Szentgyörgyi Cs. — Scridon T. 0—1. XI. forduló: Vlad C. — Szabó E. 0—1; Bajkó M. — Gazda L. 0—1; Szász J. — Nagy D. 0—1; Barabás J. — Kányádi A. 0—1; Szentgyörgyi Cs. — Veress G. I. 0—1; Scridon T. — Borosa L. 1—0. A végső sorrend: 1. Veress Gábor I. (IMASA SE) 9,5 p.; 2—3. Kányád Attila (Textil SE) és Gazda László (Spartacus SE) 9—9 p.; 4. Scridon Teodor (Textil SE) 8 p.; 5. Nagy Dénes (Elektro SE) 6,5 p.; 6. Szász J. 4,5 p.; 7. Barabás J. 4 p.: 8—11. Borosa L. Szentgyörgyi Cs., Bajkó M. és Szabó E. 3,5—3,5 p.; 12. Vlad C. 1.5 pont. (Egyenlő pontszám esetén a helyezések sorrendjében a Sonneborn számítási rendszer alapján döntöttek.) FARKAS József *E FELEDJED! * minden évszakban ízletes. A POLÁR- ban naponta kérheti az Élelmiszer- és Vendéglátóipari Kereskedelmi Vállalat cukrászlaboratóriumában készült csokoládés, kakaós, epres és vaníliás fagylaltok választékát és a Tejipari Vállalat választékskáláját: erdei gyümölcs-, vanília-, citrom- és torta-fagylaltok kimérve, csomagolva, ostyában és pohárban. Külön ajánljuk otthoni fogyasztásra, családi ebéd után desszertként, és különböző ünnepi alkalmakra. A Bihar megyei turisztikai hivatal A FÉLIX-FÜRDŐI SZÁLLODAKOMPLEXUM helyeket biztosít Félixre bármilyen időszakra, november 1. és december 16. között. Első osztályú szállodák, fedett és szabadtéri termálvizes medencék, gyógytornatermek, kirándulások, túrák a környező hegyekbe. Helyet foglalni az elszállásolási irodán (telefon 992/ 61321), az oradeai turisztikai kirendeltségnél (Köztársaság tér 4. szám, telefon 991/30737), valamint az igénylő lakhelyén működő turisztikai kirendeltségnél lehet, vagy helyben, a fürdőhelyen. COLISEUM CIRKUSZ MEGYÉNKBEN TURNÉZIK A TIEGti SECUIESC november 2. — november november 4. november 5. Cirkuszi maraton című előadtásnául Fellépnek a prágai, moszkvai, szófiai, varsói és bucureşti-i cirkuszok vendégművészei. Nem hiányoznak a műsorból az akrobata-, zsonglőr- és állatszelídítő számok. Oroszlánok, jaguárok, lovak, jordániai kecskék, disznók, medvék, kutyák, galambok — az idomítás csodái! 19.30 órától 3. — 19.30 órától — 16 és 19.30 órától, 10 és 16 órától Vásárolja pénztárainál jában meg idejében a belépőjegyeket vagy a mozgópénztárnál, a város a cirkusz központ- I A FAFELDOLGOZÓ KOMBINÁT — Sfintu Gheorghe. Építők utca 5. szám — a MEGYESZÉKHELYI ÉS COVASNAI ALEGYSÉGEI SZÁMÁRA felvesz — kárpitosokat — kárpitkészítőket — szabókat (nőket is). Bővebb felvilágosítással naponta a kombinátnál szolgálnak a 24850-es telefon 116-os mellékén. Alkalmazás az 57 1974-es törvény előírásai alapján.