Háromszék, 1990. április (2. évfolyam, 84-105. szám)
1990-04-02 / 84. szám
1990. április 2. Napkelte: 6,55 Napnyugta: 19,44 Eltelt: 92 nap Hátravan: 213 nap Ma Áron, Ferenc, Orbán, holnap Buda, Irén, Keresztély nevű olvasóinkat köszöntjük. Mára általában szép időre számíthatunk, nagyobbrészt derült égbolttal. A gyenge északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 1 és 3, a legmagasabbak 14 és 16 Celsius-fok körül alakulnak. Reggel helyenként köd képződik. MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk 1987. április 1-re, amikor az uzoni id. SZIGYÁRTÓ IGNÁCNÉ eltávozott szerettei köréből. Emlékét örökre megőrizzük. Anna, Ignác és azok családjai (1283.) Életem végéig könnyet hullatva, nagyon bánatos, fájó lélekkel gondolok mindennap elhunyt szeretteimre. Emlékezem drága testvéreimre, akik az 1988-as esztendőben, egymás után oly rövid idő alatt vesztették életüket: az élni akaró szecscsei BENDE ISTVÁN 48 éves korában, a kovásznai BENDE JÓZSEF tragikus, kegyetlen körülmények között, amibe nem lehet belenyugodni. Ma egy éve, hogy vigasztalhatatlan, drága édesanyánk, BENDE ELEKNÉ bánatos, fájó szíve megszűnt dobogni. Együtt pihen édesapánkkal a székely tamásfalvi temetőben, aki 1982-ben halt meg. Köszönetem fejezem ki mindazoknak, aki síremlékeiknél az eltelt időben a kegyelet virágaival emlékeztek meg róluk és azoknak, akik úgy emlékeznek rájuk, mint kivételes, kiváló, igaz emberekre. Akik ismerték őket, áldozzanak egy percet emléküknek. Szerető gyermek, illetve testvér, Gizella és családja (1267.) Fájó szívvel emlékezünk 1988. április 2-ra, amikor a drága jó férj, édesapa, após, nagyapa, a székelytamásfalvi CSERE MIHÁLY örökre itthagyott bennünket. Jóságának, szeretetének szép emlékét szívünkben megőrizzük. Bánatos családja (1256.) GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. TŐKÉS BÉLÁNÉ református esperesné Magyarországon váratlanul elhunyt. Temetése április 5-én 16 órakor lesz a nagybányai református temetőben. Bánatos veje, Levente, unokája, Hunor Táviratcím: Nagybánya, Coşbuc 5/41. Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, idős SOLYMOSI BÉLA volt szobafestőmester, életének 68., boldog házasságának 47. évében, 1990. április 1-jén csendesen elhunyt. Temetése 1990. április 3-án, kedden 15.30 órakor lesz a Sugás ut 45. sz. alatti családi háztól a református temetőbe. A gyászoló család ALBÉRLET Egyedülálló nő albérletet keres. Ajánlatokat az 1 56 20- as telefonon várok 16 óra után. (1274.) Kiadó garzont vagy kétszobás tömbházlakást keresek hosszabb időre. Telefon 1 2531. (1224.) Kiadó háromszobás tömbházlakás. Sepsiszentgyörgy, Gesztenye sétány, 10-es tömbház, D lépcsőház, 3-as lakrész. (1287.) LAKÁSCSERE Elcserélném kézdivásárhelyi háromszobás tömbházlakásomat három- vagy négyszobás sepsiszentgyörgyi lakással. Telefon: 6 24 99. _______________________(1191.) Elcserélném háromszobás marosvásárhelyi tömbházlakásomat két- vagy háromszobás sepsiszentgyörgyi lakással. Érdeklődni a 2 28 13- as telefonon. (1285.) ADÁSVÉTEL Eladó Bé szaxofon és két Club hangfal. Telefon: 2 86 16. (1282.) Eladó 850-es Fiat. Érdeklődni a 2 26 96-os telefonon. (1282.) Eladó Skoda S 100-as. Érdeklődni a 2 17 24-es telefonon 17 óra után. Megtekinthető Strand utca 28. szám alatt. (1284.) Eladó azonnal kivehető Oltcit. Érdeklődni az 1 40 99- es telefonon 18—20 óra között. (1286.) Eladó Sinclair Spectrum személyi számítógép. Érdeklődni a 242 14-es telefonon hétfőn 17—19 óra között. (1249.) Eladó Dacia 1300. Telefon Eladó azonnal kivehető Dacia, valamint jó állapotban lévő Renault-Gordini. Érdeklődni Sepsiszentgyörgy, Béke utca 16. szám alatt 18 órától. (1287.) Eladó háromszobás, összkomfortos, első emeleti tömbházlakás a Szemerja negyedben. Stadion utca, 17-es tömbház. Érdeklődni az 1 323-as telefonon 18 óra után. (1290.) Eladó jó állapotban lévő szobabútor Kézdivásárhelyen. Érdeklődni Csipkerózsa 2., 14-es tömbház, A lépcsőház, 10-es lakrészben vagy a 6 38 94-es telefonon. _________________________(B) Eladó CZ 175-ös motorkerékpár kitűnő állapotban. Érdeklődni Szentkatolna 46. szám alatt vagy a 223-as telefonon 18 órától. (B.) Eladó Skoda S 100-as, Szentkatolna 242. szám alatt (Fülöp Gizella). _________________________(B) Eladó 1500-as Moszkvics 56 000 kilométerben. Kézdivásárhely, Szőcs József utca 16. szám, telefon: 6 2121. (B.) Eladók K 175-ös motorkerékpár-alkatrészek. Sepsiszentgyörgy, Lázár Mihály utca 7. szám. (1250.) Eladó Yamaha-SHS-200 elektromos orgona. Érdeklődni az 1 338-as telefonon, 16 órától. (1239.) Eladó Mobra motorkerékpár, jó karban. Sepsiszentgyörgy, Gesztenye sétány, 7. tömbház, B lépcsőház, 1. ajtó, 16 óra után. (1163.) Eladó 1300-as Dacia, jó állapotban, 46 000 km-ben. Sepsiszentgyörgy, 2 21 26-os telefon. (1157.) Sürgősen eladó 1300-as Dacia rádiókazetofonnal. Baróton, Rózsa utca C/3, II. emelet, 13-as lakrész. Érdeklődni 16 óra után. (1173.) Eladó Dacia 1300-as 46 000 kilométerben (garázzsal). Érdeklődni : Sepsiszentgyörgy, 1 40 32-es telefonon. (1272.) Eladó fotelágy, új duplakazettás rádiókazetofon. Érdeklődni a 2 38 00-as telefonon. _______________________(1237.) Eladó kertes ház, Pólyán, Vasút utca 66. Érdeklődni Sepsiszentgyörgyön a 2 22 70-es telefonon. (1235.) Eladó 408-as Moszkvics, esetleg alkatrészenként. Érdeklődni Árkos, Kastély utca 497. szám alatt. (1240.) Eladó káposztamag garanciával. Torja 981. szám. Eladó 1300-as Dacia. Telefon: 1 4222. Érdeklődni 16 óra után. (1241.) Eladó régi tetőcserép. Érdeklődni Sepsiszentgyörgy, Iskola utca 13. szám, C. lépcsőház, 1-es lakrészben. (1244.) Eladók Renault 4-es személygépkocsihoz cserealkatrészek. Érdeklődni a 2 21 42- es telefonon 18—20 óra között. Eladó Tesla B 115-ös magnetofon. Érdeklődni a 2 14 45- ös telefonon. (1270.) Eladó légkompresszor, Pedalux gyógykerékpár, Rostov magnetofon. Érdeklődni az 1 12 08-as telefonon 15 óra után. (1261.) Eladó Fram hűtőszekrény, két fotel és egy kisasztal. Érdeklődni a 2 14 96-os telefonon 16 óra után. (1215.) Eladó új Goldstar videofelvevő készülék és új Vermona kötőgép. Érdeklődni az 1 1123-as telefonon. 1 6089 (1266.) (1275.) (1257.) A KISIPARI SZÖVETKEZETEK MEGYEI SZÖVETSÉGE MEGSZERVEZI a céhek vásárát a következő program szerint: • Április 4—1-én kezdivásárhelyen • Április h—7-én kovÁsznÁn • Április 9—16-én sepsiszentgyörgyön Ez alkalommal jó minőségű termékek nagy választékával állunk a vásárlók rendelkezésére. VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT ! (190.) Eladó 1300-as Dacia. Érdeklődni a 6 34 38-as telefonon 19 órától. (1185.) Eladó székely ruhához való szőttes anyag. Árkos 164. szám. (1209.) Eladó 1300-as Dacia. Érdeklődni a 220 28-as telefonon 16 óra után. _________________________________(1211.) Vásárolnék Kovászna központjában jó karban lévő két-vagy háromszobás tömbházlakást (I. vagy IX. emeleten). Ajánlatokat a 4 08 96-os telefonon várok 16—20 óra között. (1221.) Eladó jó állapotban lévő IZS motorkerékpár oldalkosárral. Érdeklődni Sepsiszentgyörgy, Csíki utca 84. szám alatt. (1232.) Eladók kéthetes csirkék és 20 darab kecske. Érdeklődni Sepsiszentgyörgy, Fülemüle utca 45. szám alatt. (1262.) Vásárolnék 1500-as Ladához vontatóhorgot utánfutóhoz, kuplungtárcsát, gömbcsuklókat. Kiadom sugárfürdői nyaralómat. Telefon: 2 36 61. (1278.) %c vâă&mi, &oItjft/iy vd&ái a&mnat al&Jiuo^ ^ ^pndlfiolicrfr wcl'efcloclú Yrfbtcfc aloYá&yu. A KOVÁSZNA MEGYEI TURISZTIKAI HIVATAL KÜLFÖLDI MIRÁNDULÁST SZERVEZ • PRÁGA — POZSONY — BUDAPEST, repülővel, 1990. május 1—9. között, irányár 7506 lej, ebből 200 forintot és 480 koronát biztosítanak • MOSZKVA — BAKU — JEREVÁN — MOSZKVA, repülővel, 1990. május 10—18. között, irányár 6 784 lej, ebből 72 rubel zsebpénzt biztosítanak. Bővebb felvilágosítással az 1 34 66-os és 1 12 90-es telefonon szolgálnak. (189.) A KISIPARI SZÖVETKEZETEK MEGYEI SZÖVETSÉGE Sepsiszentgyörgy, Dumitru Petrescu utca 10. szám ■ ANGOL, NÉMET, FRANCIA N'lWPIWOlsfflMO’F kezdők és haladók számára. Érdeklődni a szövetség személyzeti osztályán lehet vagy az 1 5663-as telefonon. (190.) A HÁROMSZÉK VEZETŐ TANÁCSA: FARKAS ERZSÉBET. JECZA TIBOR főszerkesztő-helyettes, HORVÁTH ALPÁR. KISGYÖRGY TAMÁS grafikus, MAGYARI LAJOS főszerkesztő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgy. Sajtó utca 8/A. Telefon 11504, 11135 és 11190 — 163-as belső. Készült a sepsiszentgyörgyi nyomdában.