Háromszék, 1990. október (2. évfolyam, 219-240. szám)

1990-10-02 / 219. szám

Van-e „emberarcú“ Vatra? Avagy: hányféle a Vatra? — kérdeztem, s tudom, hogy épp az én egyik minapi (a lap hasábjain megjelent) írásomban hangzott el egy pontosítás: „a Vatra Românească egyes ideológusainak fasiszta célkitűzései“. Az eredeti kéziratban azonban nem így szerepelt ez a gondolat (az itt aláhúzott­ kiemelt rész hiányzott!), s csak a szolgálatos szerkesztőkolléga jóhiszemű pontosítása csempészte be a fenti „finomítást“. Sajnos. Mert így abba az abszurd helyzetbe kerültem, hogy elvi kifogásom van a sajátom­ként föltűnő álláspontot illetően! S így a saját(omnak vélhető) szövegem­mel én magam nem értek egyet. S bár aprócska az eltérés — lényegit!), olyan s akkora, mint a gazság és igaz­ság közötti... Mert — mi is itt a baj? Abból (ahogyan megjelent) ugyanis az következik, hogy a Vatra Româ­nească többarcú, többszólamú, több­színű (s így: kétszírjú is). Ez pedig csak a kétszínűség értelmében igaz. A pluralizmus (ebben az értelemben) nem lehet igaz, mert egy (bármilyen) szervezet arculatát (jellegét s tartal­mát) a szervezet hivatalosan vallott és vállalt célkitűzései és a tagjai ténykedésében megnyilvánuló tevé­kenysége egységesen tükrözi. Ám ha e kettő ellentmondásos, akkor szerep­­játszásról, alakoskodásról, kétszínű­­s­égről, képmutatásról beszélünk (s — természetesen — annál tetszetősebb és nagyobb a kép, minél rusnyább és nagyobb az álcázandó ábrázat!). Hogy ez mennyire így van, azt a közel­múltban megélt sztálinista-csausiszta sokoldalúan fejlett szocialista társa­dalom (rög)eszmevilága és szociálfa­­siszta gyakorlata nagyon jól megmu­tatta: egyik oldalon a „csodaszép“ el­képzelések — papíron és szólamok­ban, a másik oldalon a szörnyűségé­ben minden korábbit fölülmúló társa­dalmi tapasztalat. Az, hogy a Vatra Românească kirakatbéli (álarc-) cél­kitűzései (az, amilyen színben a Nyu­gat felé igyekeznek mutogatni magu­kat) rokonszenvesek, nem vitatom. Csakhogy mindaz, ami a Vatra Ro­mânească létrejötte óta (mikor és miért is történt!?) a gyakorlatban „érdemei“ számlájára írható, az (épp képmutató és álszent mivoltában) tá­vol áll a közönséges nemzetiszocia­lizmustól és szociálfasizmustól: e század legfasisztább ideológiájának a testetöltése. „Álmaiban“ túltesz Hit­ler és Sztálin „legszebb reményein“ is. S ráadásul a Hitler, Sztálin (...) utáni csömör után! Eme ábrázatát a Vatra újabban már egyre kevésbé rejti véka (­álarc) alá; parlamenti megnyilatkozásaik még a nacionalista román értelmiség számára is egyre kényelmetlenebbek. Képzeljük el, mi lenne az emberi (s ezen belül a kisebbségi) jogok sor­sa büszke pátriánkban, s Európa bé­kéje milyen „garanciákat“ nyerne, ha egy puccs révén (mert választások esetén — remélhetőleg — ez a ve­szély nem áll fenn, bár ki tudja...) megkaparintanák a hatalmat...!!! (E veszély mindazonáltal nem lebecsülen­dő, mert — tudvalevőleg — a hadse­regben és az állambiztonsági szer­vekben erős és egyre erősödő pozíció­ban vannak. A kérdés csak az, hogy a Románia igazi érdekeit ismerő ho­ni politikusok az ország jövője érde­kében féken tudják-e és akarják-e tartani őket??? Avagy úgy gondolják, hogy a „szépreményű Mester“ útmu­tatásai — tökéletesített — szellemé­ben most — egyelőre — rájuk bízzák a nemzetiségi kérdés végső megol­dását, s majd csak azután térnek át az Európába való bekéreskedésre, ill. a kapubér megfizetésére...) Tudjuk, hogy sem a nagyvilág, sem az ország népének jelentékeny része nem rokonszenvezik velük, de a ve­szély (az őrültek tánca) mégis akti­vizálódhat váratlan kül- és belpoliti­kai fejlemények alkalmával Az a tény, hogy hivatalos programjában — de gyakorlatával szöges ellentétben! — a Vatra ártatlan kulturális szerve­zetnek tünteti föl magát, csak arra bizonyíték, hogy a szalonképesség lát­szatát igyekszik (szeretné) kelteni a­­zért, hogy céljait minél zökkenőmen­tesebben elérhesse. Ezt az esélyt a­­zonban már első akciói alkalmával elvesztette, alulmaradt saját primiti­vizmusával és őrjöngésével szemben. Az aktivitásában megmutatkozó tü­relmetlenség és féktelenség (­bestia­litás) tulajdonképpeni fasiszta célki­tűzéseiről rántotta le a leplet. Szí­vesen hasonlítják szerepüket az RDMSZ-éhez, mondván, hogy a Vatra is etnikai alapon szerveződő ér­dekvédelmi szervezet. Csakhogy ez fából vaskarika! Mert a többségi nemzet, amikor és valahányszor kisebbségekkel szembeni érdekvédel­mi szervezetet hív életre, azt több­nyire fasiszta (enyhébb esetben na­cionalista) ideológia szolgálatában te­szi. Hiszen jogállamban is szükség van ugyan az emberi (és kisebbségi) jogvédelem folytonosságára és e jogok garanciáira, de a többségi nemzet ér­dekeit maga az állam mint olyan képviseli intézményesen (a többségi nemzet szervezeti formát öltő „jog­védelme“ a kisebbségi jogok tiprásá­­nak nyílt vagy álcázott formája). Itt tévedett (s nem is véletlenül a román kormányzat, amikor a maros­vásárhelyi eseményekért egyaránt fe­lelőssé tette az R­MDSZ-et és a Vatrát, holott épp a kormány maga csator­názta — 111, nem csatornázta — úgy a feszültségeket, hogy azok robbanás­ban csúcsosodhattak ki. „A véres összecsapás úgy kezdődött, hogy a magyarok visszaütöttek“ — jellemezte a helyzetet valaki nagyon frappán­san. Egyébként Az Emberi Jogok Nemzetközi Ligájának Jelentése IV. része (Végkövetkeztetések) is világo­san fogalmaz: „Az RMDSZ növekvő ereje és a magyar kisebbség türelmetlensége bizonyára (kiem. tőlem — H.A.) sze­repet játszott az események kirob­bantásában“, de: „A március 19—i román támadás­­ és a következő napi véres összecsapások (...) a manipu­lációnak a számlájára írhatók!“ „Tulajdonképpen az sem különöseb­ben meglepő, hogy a rendőrség és a katonaság mindeközben feltűnő pasz­­szivitást mutatott. A Vatra Româ­nească szerepe mindebben több mint gyanús. Bár azt állítják magukról, hogy politikával nem foglalkoznak, minden román tüntetésen ők a hang­adók, a legszélsőségesebben naciona­lista téziseket propagálják. A Vatra tagjai között szép számban találhatók a letűnt rendszer elnyomó gépezeté­nek kiszolgálói, de még szekusok is, akik talán abban reménykednek, hogy az ébren tartott feszültség előbb-utóbb szükségessé teszi majd a titkos erő­­szakszervezetek újbóli működését — ha egyáltalán ezeket valaha is meg­szüntették (lásd még: Európai Idő, 1990/35.) “ Pártatlan nemzetközi bizottság fo­galmaz és értékel így. Hogy mennyi­re lehet „rokonszervezetnek“ nevezni a Vatrát és az RMDSZ-t, a fentiek alapján nem kérdés. Legutóbbi parlamenti megnyilatko­zásaiban a Vatra nyíltan fasiszta né­zetei fogalmazódtak meg: a kisebbsé­gek teljes likvidálásának célja, a faji gyűlölet szítása, a vad, erőszakos terjeszkedés , a területszerzés, a lei­gázás politikája. A Vatra tudja, hogy túllőtt a cé­lon, s épp saját érdekeinek ártott az­zal, ahogyan megjelent a porondon. Ezért nem elképzelhetetlen (bár va­lószínűtlen), hogy — tisztán taktikai megfontolásokból — bizonyos fokig mérsékelni fogja magát a közeljövő­ben. De ez, most már nem téveszthet meg senkit. Nincs magát gondolkodónak nevező ember, aki előtt a Vatra fasiszta jel­lege kérdéses lenne. Az már más kérdés, hogy a Vatra kötelékében le­hetnek valóban kulturális dimenziók­ban gondolkodó emberek is (amiként Hitler, Mussolini, Sztálin, Antonescu és Szálasi keze alatt is működhettek eltévedt, de — esetleg — tisztességes szándékú emberek.) Csakhogy ez a kivételesség nem ok arra, hogy ezeket a szervezeteket differenciáltakként (céljaikban tagoltként) fogjuk fel: a­­ki a Nyilaskeresztes Vezér szolgálatá­ban állt, az nyilas és fasiszta volt! S aki a Vatra kötelékében otthon ér­zi magát, az a Vatra tapasztalt ideo­lógiájával egyetért!!! (Ha nem így lenne, nem kompromittáltatná magát, s egy új — valóban kulturális — szervezetet hívna életre, más név a­­latt). Ezért nincs emberarcú Vatra, 111. HORVÁTH ALPÁR (folytatása a 1. oldalon) HÁROMSZÉK 4 Rendkívüli zenei élmény (folytatás az első oldalról) tét követel az előadóktól, amely pre­cizitásban, régi és új zenében való jártasságban, érzelmi töltésben teljes muzsikust követel. Művében ott kísért a preklasszikus concertók emléke, té­makezelésben, de elsősorban a két szélső tétel ritmikájában, a szóló és tut­­ti felelgetéseiben. Kétségtelen, hogy a Márkos Albert primárius irányította együttes ma a legautentikusabb tol­­mácsolója Bartók remekényvének ha­zánkban. Tetszett előadásukban a Ne­gyedik Brandenburgi verseny, Márkos Albert (hegedű), Majó Zoltán és Si­mon Gábor (blockflőte) szólóival. E­­zen a hangversenyen Mozart Exsulta­­te, jubilate népszerű alkotásában új­ból megcsodáltuk a francia Agnes Robert gyönyörű hanganyagát. A MADRIGAL körtjs és MARIN CONSTANTIN Ez a kórusest valósággal lázba hoz­ta a közönséget. Nem hiába mondják róluk, bármerre járnak, mindenütt, a szakemberek, a kórusbarátok legme­részebb álmait is felülmúlják. Amit ez a huszonnyolc tagú énekkar pro­dukál, az nagyon sok szempontból e­gyedülálló, és nyugodtan mondhatjuk, hogy speciálisan a bukaresti madri­­galisták produktuma, az ő utánozhatat­lan sajátjuk, a remek hangulatváltás, előadásuk tökéletes csiszoltsága és végső kiérleltsége (nagyívű, expresz­­szív dallamokat éppoly hibátlanul formálnak meg, mint virtuóz, ritmi­kus, gyors részeket), a leghitelesebb homogén madrigálhangzás és ennek eredményeképpen a hamisítatlan kö­zépkori hangulatteremtés és nem u­­tolsósorban repertoárjuk hatalmas műfaji és időbeni tágassága. 1933-ban alakult ez a kórus, alapító, szelemi irányítója azóta is a neves Marin Constantin karvezető, akivel az eltelt közel három évtized alatt az egész világot bejárták. Európában, Ameri­kában, de a távoli Keleten nemigen van már ország, ahol nem léptek fel. Huszonhat lemez örökítette meg eddi­gi művészi tevékenységüket, de a közel­múltban temérdek rendelést kaptak újabb felvételek elkészítésére. Paul Constantinescu, Bennett, Scarlatti, Adolf Adam, Vittoria, Hrisafi művei­nek előadásában másfél óra alatt egyszerre nyújtották a legértékesebb, a legkomplexebb és legmegragadóbb művészi élményt.

Next