Háromszék, 1992. május (4. évfolyam, 616-636. szám)

1992-05-01 / 616. szám

HÁROMSZÉK 3­ B MEGHIBÁSODOTT CÉGÉR fogad a vasútállomáson. A terméskőből faragott csörgőn olvassuk: APA MINERAI.A­­ BORVÍZ. Kell-e jobb reklám egy gyógyfürdőnek? A vonatból is látni. A csöngőből azonban nem folyik semmi. Pedig a Herceg-forrás vize ott szivárog ma is a terasz lábánál. Új foglalatra várr, és egy új bekö­tőcsőre. De miért is folyna? A CFR földszegény. — Nem fikció ez már, kérem­. — bizonyít rá Kelemen György nyugalmazott erdészbrigadér. — Alig hiszem, hogy egyelőre az is legyen. Szemétte­lep, szennyezett hely, senki tanyája. Fáj az ember lelke, amikor látja. — Aggódunk érte — így Éltes Endre bányász­mester. — Ideje lenne, hogy idevaló, becsületes magyar ember vegye a kezébe a fürdő sorsát. Ép­pen ma jött a hír, hogy egy nyugdíjas brassói pol­gár átvette a fürdővezetést. Én kétlem, hogy a „tulajdonos“ szentgyörgyi cég jól választott vol­t, a mi megkérdezésünk nélkül. Paltineanu úr — a szóban forgó — gyakran nyaralt a fürdőn. Többeknek kegyeibe férkőzött. „Hasznára“ is a­kart lenni hát a köznek: repülő­­modellező kört nyitott az iskola padlásszobájában. Milyen jzó, hogy vannak szakembereink. Igen ám, csakhogy­ hamarosan ő lett a mindenes. Használta az iskola fáját, gazdálo­odott javaiból. A takarító­nő felelősségre vonta. Lett belőle galiba, de nagy. Tudtára adták, hogy jobb lenne, ha egyelőre ne­m „boldogítaná“ a málnásfürdődeket. Sebaj! — gon­dolta ő, és írt a fővárosba: elűzték Málnásfürdő­ről a magyarok! Aki nem hiszi, olvassa el a Har— Kov Jelentést. Kommentár nem szükséges. Mintha mi sem történt volna — magam is lát­tam —, ont jártunk napján megjelent a fürdőn poggyászaival, és kijelentette: én vagyok a fürd­ő­­főnök. A papír a kezemben. Majd megmutatom én a mál­nási tüdős­éknek! Pergőtűzként terjedt a hír, közfelháborodást keltett: — Láttam a papírjait — így az egyik. — Még nem írták alá — bizonygatta a másik. — Cálin (az Olt Szálló főnöke — Egy. Z. megj.) be sem engedte a hotelbe. Itt nincs mit keresnie­. — mondta egy szemtanú. Aznap talán szállást sem kapott Málnásfürdőn. ■ SEMSEYÉK FÜRDŐJE ma senki tanyája. A meleg fürdő és a mofetta bajaiban hever. Javítani, szerelni, meszelni kelle­ne. Kopogtat május az ajtón. De milyen pénzből? Az ivókutak foglalatainak egy része is korszerű­­sítésre vár. Az Ilona- és a Mókus-villa még meg­menthető. A többi már talán a múlté. Amit a szá­­zadfordulón virágzóvá tettek apáink és nagyapá­ink — a Fürdőbirtokosság, a „Siculia“ Rt. —, si­került porrá tenni. Csak életet és egészséget adó vizei csorognak békésen, gyógyítói a gyomor-, bél­és emésztési bánta­lm­aknak, tüneti kezelői reumá­nak, érszűkületnek. Valamikor bécsi orvosok ja­vallották a Mária-vizet, s lám, ma még rátermett gazdája sem ak­ad az Olt-völgyi Karlsbadnak... H­A MARIA-VÍZ CSAK VOLT. . adják tudtunkra már az utcán. A régi töltődő áll, és napról napra halad a pusztulás felé. Szász Lajos, az ásványvíz- és szénsavpalackozó üzemvezetője: — A dolog nem olyan egyszerű. A hír azoniban igaz. Nekünk is legalább úgy fáj. Pénz kellene a régi töltő általános javításához, a felszerelések feljavításához. Elöregedett minden. A palackozást letiltotta a Sanepid. Most javítjuk a „Bodoc II.“ töltősort itt, az új töltődénél. Két hé­ten belül indulunk. A szénsavgyárral most kezd­tük a munkát. Megrendelőnk van. Teljes kapacitás­sal dolgozunk. Nagy László, a bibarcfalvi Kovászna Gyöngye Rt. üzemvezetője: — Kényes víz a Mária—Málnás. Természetes szénsavval palackoztuk úgy, ahogyan az a forrásból jött. Ha sokat állott az áru, megza­varodott, vesztett kereskedelmi aspektusából. Sze­retnénk vastalanítani és szénsavazni. Megrendelő még akadna, de a korszerűsítéshez — úgy, aho­gyan mondtam — nincsen elegendő pénz. Szász Lajos: — A vastalanítással veszít a víz az értékéből, és ha ebbe beleegyezünk, alá is ír­tuk az utolsó Kovászna megyei természetes gyógy­víz gyászjelentőjét. Én ebbe nem megyek bele. Pénzt kérek a javításra, rendbe hozzuk a felszere­léseket, és újra elin­dulunk. Nagy László: — Hullámvölgyben van a hazai borvízipar. A gyártási, de főleg a szállítási költsé­gek az egekig emelkedtek. A vasúti szállítás lite­renként 9 lej. Mi 12 lejben tudjuk előállítani a vizet. Itt, a gyárban 14 lej. Képzelje: a Bukarest­be érkező borvizünk ára 56 lejre emelkedik a szál­lítással. Ki tudja azt megvenni? Bibarcfalva ka­pacitásának egytizedét adja. A kiút egy jó külföldi partner lenne, egy beruházás, modernizálás. ■ KIUTAT KERES MINDENKI, és jó, ha keresik a hozzáértők, azok, akik még nem fáradtak bele. A mindennapi kenyér, a mun­kahely megtartásának szigora kötelezi a helybéli­eket. Szász Lajosék emberi, bátor, biztató küzdel­me, ez a kiút. Visszanyerni a régi megrendelőiket. Élethalálharc árán is megtartani, és nem jöttment vásárlóknak eladni a Székelyföld vagyonát. Azért már nem ők a hibásak, ha a külföldiek sorban lemaradoznak. Megbízható, európai szintű törvé­nyek, nem balkániak kellenének országos szinten, s ezt Bukarestben is meg kellene érteni! ■ KEREKASZTAL KEREKEDETT* Többedmagammal ültük körül Málnásfürdő gondjait. Az 500 lelkes fürdőtelep mintegy 200 la­kója ipari munkás. Tízen dolgoznak a likőrgyár­ban, tizenegyen a borvízüzemben, néhányan a Mária kantin-vendéglőben, tucatnyian az Olt Kis­­ipari Termelőszövetkezet varrodájában, a ládagyár­tó részlegében, tizennyolcan a közeli andezitbányák­ban. Valahány üzem — kivéve a likőrgyárt — csökkentett kapacitással dolgozik. És tobzódnak a gondok. A leromlott „oltosok“ oxigéngyáruknak felszereléseit akarják jól eladni, kilábalnának az a­­dósságokból. Nem kevés a kőbányászok gondja sem: nincsen cserealkatrész. Itt csa­k a neve bányász a kőfejtőnek. Semmi más megkülönböztetett jutta­tásban nem részesül. Pusk­ás Bajkó István amolyan íródeák. Nyugal­­mazott lelkészként vállaltra veszi a telep ilyen­olyan baját. Tőle tudjuk, hogy itt föld kevés van. Málnásfürdőnak nincsen külön határa. Része az a málnási és a­­mikóújfalusi határnak. Őneki is fáj a fürdő sorsa. Csendben vannak a fürdőtők. Várakozó pozíci­óban lesik, mennyire kezd fájni a mikóújfalusi új önkormányzatnak Málnásfürdő helyzete. Ilyen ha­mar, persze, még nem bizonyíthatnak — mondo­gatják. Reményük még van, elvárásuk is. Rendez­­ni kell a belterületeket, tulajdonost kell találni a fürdőnek, meg kell oldani a tömbházlakások ivó­vízellátását (félszzáz ember van víz nélkül emeleti lakásokban), javíttatni a kátyús utakat ... ■ „ MELLÉ ALLAS" A közös összefogás előnyeit is latolgattuk. Az ebek prédájává lett telep előbb-utóbb gazdára ta­lál. De külső képén is kellene javítani. Láncok, allék, élő sövények rendbetétele, tavaszi nagyta­karítás szükségeltetik. Ez csak közös összefogással érhető el. Nem lehet mindenért azonnal pénzt kér­­ni. Nem fentről parancsolt „hazafias“ munkával, hanem a lakosok akaratával, a tehetős vállalatok vezetőinek jóindulatával. Giurgiu Nicolae vendéglátóipari egységfelelős: — Bár alig indultunk el mi is, ha kell, segítünk, ahol erőnk bírja. Csak szóljanak. Manólé Silviu, a likőrgyár igazgatója: — Ho­gyan képzelik, hogy én besegítsek a fürdőrendezés­be? Vége már a hazafias munkák idejének. Az az idő lejárt. Mindenki magának­. Az igazgató urat nem vádolhatjuk lokálpatrio­tizmussal. ■ „nemcsak kenyérrel él az ember ...“, hanem Istien igéjével is. Maradjunk az igénél, mert a málnásfürdői református gyülekezet termőtala­jában szökik csírába a szellemi táplálék csemeté­je, nagytiszteletű Bács János lelkipásztor gondos­kodása révén. Itt ünnepelték az idei március 15-ét is. A fürdő központjában Vadonatúj görögkeleti templom épült. Papját a betegeket amolyan csoda­mód gyógyítónak tartják, és messziről sereglenek ide az emberek. Málnásfürdő ettől is a sűrűn meg­eső történések eldorádója. Kultúrotthona nincsen a helységnek, és szerfe­lett fontos lenne, ha az önkormányzat létező és átalakítható középületet teremtene itt a kultúra hajlékának. Kisebbét, takarosát. E gond megyei szintű is lehetne, hisz nem egy rangos rendezvény­nek (találkozónak, kongresszusnak stb.) lehetne színhelye a kellemes környezetű helység. ■ A LEGFIATALABB TANÁCSOS Benedek Barna erdész. Ő a tiszta, a múltból bé­lyeg nélkül érkező fiatal. Kellő komolysággal, hivatástudattal vette tisztjét. Az RMDSZ-választ­­mány tagja. — Szomjúhozza Málnásfü­rdő a kultúrát, a mű­velődést, a rendezvényeket — mondja. — Érzem, tudom, hogy tennem, tennünk kell a szellemi éle­tért. A cselekvés útján azonban segítségre van szükségem. Nekünk sem ártana egy testvérfalu, egy testvérgyülekezet. Új színt jelentene, feldobná a fiatalságot. Bár alig 150 éves ez a telep­ülés, mégis van múltja. A Semsey családhoz fűződő negyvennyolcas események tiszteletére szabadtéri faragott kopjafát állítunk majd, legyen, ahol ün­nepelni a szabadság napját. Leleplező ünnepséget álmodunk, eseményszerűt. Remélem, sikerülni fog. Az iskola, a könyvtár mellett a sajtó fontos információforrás. Páll néni — a postás — bevallása szerint, Málnásfürdőn 67 előfizetője van a Három­széknek, tíz az RMSZ-nek, 4 a­­ Románia liberá­­nek, 13 a Családi Tükörnek. 11 UTÓHANG Megkerestük Tusaca Luminitát, az Olt Turiszti­kai Rt. igazgatónőjét. Paltineanu úr kinevezése fe­lől érdeklődtünk: — Málnásfürdőről küldöttség keresett fel. Is­merem az ügyet. Nem írtam alá a kinevezését. Meggyőztek. Részünkről a Paltineanu-ü­gy befeje­zettnek tekinthető. A Málnásfürdőt valamikor az aktivisták is elvezet­ték. Most nem akad egy rátermett vállalkozó? A feleletet a málnásfürdőiektől, a mikóújfalusi ön­kormányzattól várjuk. KISGYÖRGY ZOLTÁN mm

Next