Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)

1993-03-13 / 832. szám

N­­ AZ RMDSZ IS „BIZALMATLAN“ A Corneliu Coposu által benyúj­tott bizalmatlansági indítványt az RMDSZ parlamenti csoportja tá­mogatja. Oka: már a novemberi kormányzási vázlatot elégtelennek minősítette. Most megerősödött képviselőinkben­­a korábbi minősí­tés. Kifogásolják a program nyílt központosító etatista akaratát­, a privatizációs ügynökség, a bankok, a prefektúrák még fokozottabb kormány általi irányításának szán­dékát). Teljesen elfogadhatatlan az RMDSZ számára, hogy mindössze néhány sorban, s ott is etnikai cso­portként­ veti fel a nemzetiségi ■kérdést, s tételesen megfogalmaz­za, hogy nincs szükség semmilyen intézményre, mely a kisebbségi jo­gokat szavatolná. A bizalmatlansági indítvány par­lamenti vitájára a jövő héten ke­rül sor. Politikai kommentátorok úgy vélik, hogy a Parasztpárt, az NMF, az RMDSZ, a Liberális Párti által indítványozott, a PSZP által majd csak a szavazás alkalmával támogatott kezdeményezés nem kapja meg azt a szavazatmennyi­séget? (a képviselők fele plusz egy), mely megbuktathatná a Văcăroiu­­kormányt, de az ellenzék így kí­vánja jelezni, hogy ez a program számára elfogadhatatlan, mert az az országot még mélyebb gazdasá­gi és politikai válságba sodorja. AZ államadósság NEM JELENTÉKTELEN A kormány tegnapi ülésén az iparügyi miniszter tájékoztatót ter­jesztett elő az energetikai helyzet­ről, a mezőgazdasági miniszter pe­dig a tavaszi mezőgazdasági kam­pány előkészítéséről és a földtör­vény előírásairól számolt be. Jelen­tés hangzott el Románia kiadóssá­gáról. A múlt év december 31-ével bezárólag 2 milliárd 200 millió dollár volt hazánk adósságállomá­nya. A DEMOKRÁCIA JELE Az elnöki hivatal szóvivője a kormányzási program parlamenti vitájáról kialakult államfői véle­ményt mondta el tegnap a kül- és belföldi újságíróknak. Iliescu el­nök úgy véli, hogy a vita a de­mokrácia jele, nem tartja hibának, hogy a kormányzási program bi­zonyos mértékben eltér a demok­ratikus front által felvállalt cél­kitűzésektől. Chebeleu elnöki saj­tószóvivő egyszerű spekulációknak minősítette azokat a sajtóban meg­jelent­­ véleményeket, miszerint az elnök azt szeretné, ha koalíciós kor­mány alakulna a mostani helyett. A KISEBBSÉGEK NEM SZABTAK FELTÉTELEKET Az Európa Parlamentben május­ban Romániáról előterjesztett je­lentésben kedvező véleményt mon­danak hazánkról — jelentette be az említett nemzetközi szervezet két előadója, Friedrich König és Gunnar Jansen, de arról nem bizto­­síthatják a román politikusokat, hogy májustól az ország teljes jo­gú tagja lesz a közösségnek. A ki­sebbségek képviselőivel folytatott tanácskozásokról úgy nyilatkoztak, hogy főze­k, tehát az RMDSZ sem szorgalma­zta a területi autonómi­át, hanm a decentralizálást és a helyi önkormányzatok alkotmányos előírások szerinti megerősödését Az Európa Parlament előadói úgy vélték, hogy a kormány megértést tanúsít a kisebbségi kérdés megol­dásában, csak közép- és alsó szin­ten akadályozzák azt. Ugyanakkor nagyra értékelték, hogy a kisebb­ségi szervezetek vezetői nem szab­tak feltételeket, úgy értékelték, hogy sérelmeik, panaszaik a ta­nácsba való felvétel után megol­dódnak. 1993. MÁRCIUS 13. AGACHE HŐSSÉ AVATÁSÁT nem mi intéztük! A Hivatalos Közlöny 40. számában közzétett forradalmi harcosok és már­tírhősök (részleges) névsorában három Kovászna megyei neve szerepel: Ioan Aurel Agache, Brînză Constantin és Şuiu Gheorghe. A Háromszék 828. szá­mában Sochom István cikkét közük, amelyben tévesen értelmezhető infor­mációk kaptak helyet. Ennek követ­keztében az írás sok kommentárra a­­dott okot a megye közvéleményének és éppenséggel szövetségünk tagjai­­nak a körében is. Ezért fontosnak tartjuk az alábbi pontosítások közlé­sét : 1. Az Agache család egyetlen tagja sem tartozik a sebesültek és mártír­hősök Kovászna megyei szervezetének soraiba ! 2. Ez a szövetség semmiféle folya­modványt nem tett azért, hogy Aga­che Aurélt mártírhősként ismerjék el.­­ 3. A címet nem Románia elnöke ad­­j­­ja át, hanem a 42/1990-es törvény ér-­­­telmében létrehozott parlamenti bi­­­­zottság. 4 I­íviu­sos, volt kiskatona ügyével kapcsolatban: õ 1990. január 17-én a focşani-i katonai egységnél halt meg. A 42/1990-es törvény értelmében már­tírhősnek csak azokat ismerik el, a­­kiket 1°89. december­­6.—1990. január 10. között lőttek meg. Liviu édesanyja tájékozódott a kérdésben, és szövet­ségünknél nem követelte a jogokat. * NITU SMARANDACHE, a Sebesültek és Mártírhősök Kovászna Megyei S-S­ö­vetségének elnöke SZTRÁJK A FELSŐHÁROMSZERI TANINTÉZETEKBEN Egy nap tanítás, két nap szünet A szerdán lezajlott sepsiszentgyör­gyi megbeszélésen a megyénkben két tanügyi szakszervezet­ liderjei nem ju­tottak közös nevezőre, ami a kétna­pos sztrájk megszervezését illeti. A Nagy Gábor vezette szakszervezet egy­féleképpen, a Csatlós Mihály Leven­­te-féle másképpen látta annak meg­szervezését. Csütörtökön a Felsőhá­­romszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az elnökét, Csatlós Mihály Leventét kerestük fel kérdé­seinkkel. — Mesénkben nincs alárendütségi viszony a két létező tanügyi szak­szervezet között — mondja az elnök. — Kezdetben, még 1990 elején, me­gyeszinten egyetlen szakszervezetünk volt, de talán két hónap múlva kü­lönváltunk és megalakítottuk a felső­­háromszékiek tanügyi szakszervezetét, amelyhez 32 tanintézet tartozik. Úgy értékelem, hogy a falusi tanerők job­ban megértették a szakszervezet fon­tosságát, hiszen, ami a taglétszámot illeti, jobban mellénk álltak. Vegyünk pár konkrét példát: a Nagy Mózes­ben a 79 alkalmazottból 45 szakszer­vezeti tagunk van, az Apor Péterben a 38-ból 18-an, az 1-es számú Általá­nos Iskolában pedig az 58-ból 45-en tar­toznak sorainkba. Nézzünk pár községet: Almásban 18-ból 18, Felső­­lendrényben 13-ból 13, Bélafalván 14- ből 14, Esztelneken 11-ből 11, Cserná­­tonban 36-ból 32 fizető tagunk van. Egyetlen kivétel az alsólemhényi is­kola, ahonnan eddig egy­­ej tagsági díj sem gyűlt be. — Tanár úr, térjünk rá a mostani sztrájkra. — A 15-ös törvény 45 cikkelyének negyedik bekezdése előírja, hogy a tan­intézetekben a sztrájk abban az eset­ben lehetséges, ha a szervezők, te­­hát mi, biztosítani tudjuk az addigi tevékenység egyharmadát. Hogy ki mit ért normális tevékenység alatt, az egyharm­adon azt maga dönti el Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy három napból egy nap tanítunk. A szentgyör­­gyi körzetben az egyharmadot úgy ér­telmezték, hogy a végzős IV., VIII., és Xli. osztályokban megtartják a f­alakat, a többi osztályban nem. Ez is egy jó elképzelés, nem látok ben­ne semmi hibát. Viszont mi máskép­pen határoztunk, mi három napból egy nap tanítunk. Mi úgy döntöttünk, hogy a sztrájkot­ pénteken kezdjük, csütörtökön tanítottunk, és hétfőn szin­tén szünetelünk. Tehát egy nap taní­tás két nap szünettel. Városunk is­kolái, a Nagy Mózes kivételével, mind­­mind alkalmazkodtak elképzelésünk­höz, ők viszont úgy határoztak, hogy csütörtökön és pénteken sztrájkolnak, hétfőn pedig tanítanak. Ebbe mi nem szólunk bele. — Tehát ön indokoltnak látja a mostani sztrájkot? — Természetesen, mivel az állami költségvetésből minimális pénzössze­get, három százalékot fordítanak a tan­ügyre, ami nagyon kevés. Például még Bulgáriában is ez az összeg hét­­százalékos. A mi három százalékunk­ból a fizetéseinket is alig tudják biz­tosítani, hogy ne is eml­tsem a befe­jezetlen iskolákat és más tanintéze­teket Az sem egy normális dolog, hogy egy villanytelep­ vagy ruhagyári ta­karítónő­ nagyobb fizetést kapjon, mint egy főiskolát végzett tanár. Ne­kem nem azzal van bajom, hogy ők­­ többet kapnak, hanem azzal, hogy a mi fizetésünk teljesen nevetséges a mai csillagászati árak mellett. Alig élünk egyik fizetéstől a másikig, a legszükségesebb szakkönyveket sem vásárolhatjuk meg, erre már nem fut­ja a zsebünkből Egy első fokozattal és maximális régiséggel rendelkező tanár, például, papíron 47 800 lejt kap, egy kezdő pedagógus pedig 25 ezer lejt, szintén papíron. Ez pedig nagyon kevés... SOCHOM ISTVÁN Elhallgatni arany? Tőkés püspök úr háromszéki körútját, ha jól­ tu­dom, lapunkat s az ugyancsak nálunk szerkesztett és kiadott Európai Időt meg a Romániai Magyar Szó egy bővebb tudósítását kivéve, a hazai sajtó, a rádió és televízió elhallgatta. Felette meggondolkoztató, hogy vajon­­ miért ? Mert nincs rosszabb süket annál, mint Mit hallani sem akar. A kép, amelyet­ bizonyos tények és jelenségek mozaikkockáiból először magamban és most a nyilvánosság előtt összerakok, bizony, egyszer­re veszélyes és siralmas. Veszélyes azért, mert magyar pártamért­ politikusaink szószólói — nemcsak ebben az ügyben — belesétáltak abba a csapdába, hogy Tő­kés L­ászló beszédéből ugyanazzal a csipesszel emel­tek ki két szót, mint amivel a nagy­ tudású politikai doktorok a kisebbségi problémák gennyedt gócai kö­rül matatnak. Kicsípik az inkriminált etnikai tisztoga­tást, s ezt pörgetik nyelvük hegyén. Verestóy még „sze­rencsétlen“ kifejezésnek is titulálja, mintha nem tud­ná, hogy a politikai terminológiában micsoda különb­ség van a „szerencsétlen“ és a „nem szerencsés“ között. A parlamenti fortyogásban aztán első a folyamatos magyartalanítás ténye-veleje, az erre illetékesek — mondtuk már a lapban is — arra sem képesek, hogy puszta tényeket, adatokat sorakoztassanak fel Tőkés László igaza mellett. Azóta is ezt a két szót kerget­jük, mint macska a farkát a háromszéki kétnapos helyzet- és tényfeltárő beszédek, közlemények, a la­kosság hatalmas tömegeinek a szimpótián túlmutató kiállása senkit sem érdekel. Tőkés László ekképpen mintha siketeknek harangozott volna. A román lapok hallgatásit tökéletesen megértem. Sem a helyi lap sőt, még az Evenimentul hallgatása szerint meg sem tör­tént ez a látogatás. Nem hangzott el itt egy közérdek­lődésre és a hatarom, a politikai pártok fülének szánt egyetlen szó sem Bukarestben Friedrich König úr tár­gyal. Tőkés Lászlóval­ külön is beszélne, de­ pechére, az utat Predeálnál elrekeszti kocsija elől a hó. A ki­sebbség számbeli és értékbeli sorvasztásának gond­ját elfújják a szelek. Ez van. K­váncsi vagyok viszont, hogy König úrék távozása után előkaparják-e majd a hó alól a háromszéki szövegeket, és leszen-e vitriolos szavuk hozzá? Meglehet, mert Gavra úr már a román etnikai tisztogatásról szövegel, ami történik éppen Há­romszéken. No­ de addig is, amg az üvöltő kórus össze­áll, olvassuk el Márton Árpád e tárgykörben közölt í­­rását az Európai Időben, hogy Tőkés püspök úr Há­romszéken jártának nyomait ne lepje be a hó. SYLVESTER LAJOS I Házi betegápolás öreg és beteg társadalomban élünk — derült ki, miután a leszorí­tott rendszerből felszabadulni készülő energiák szembe találták magukat a szomorú valósággal S mivel a társa­dalom értéket termelő része is a fel­­puffadt alultápláltság jeleit mutatja, az igazi betegekre, a magatehetetle­­nekre, a segítség nélküliekre vagy ép­pen a betegek családjaira talán még kevesebben gondolnak. Talán ezért is válnak olyan fontossá azok a kezdeményezések, amelyek az ilyen területen jól bevált nyugati módszerek meghonosítása által próbál­­nak segíteni a rászorulókon. E hét kö­zepén vé­d­ett Sepsiszentgyörgyön az a nyolc fiatal, akik a megyei Vörö­ske­­reszt égisze alatt egy, nálunk fele még egyedülálló három hónapos tanfolya­mon a házi betegápolást sajátították el. Sokan tudják, hogy nem új dologról van szó, hiszen a mindenről gondos­kodó állam bácsi „fellépte“ előtt, fő­ként az egyház támogatásával, egye­bek mellett ez is egy természetes do­log volt. De a Svájcból érkező Margrit Bősei asszony és hazai segítői, Barna Ja­­nka illetve a megyei Vöröskereszt által kidolgozott kísérleti program, azt hiszem, mégis megérdemli a különle­­ges elismerést. A vendég és házigazdái több hónapig járták a családokat, be­tegeket és, az „élő“ viszonyok­at tanul­­mányozva, álltották­­ össze harmincöt oldalas kísérleti programjukat. Hogy olyan módszereket, anyagokat, teszte­­ket, egyszóval lehetőséget tegyenek az érdeklőd­ők asztal­ra, amelyek a látszó­lag egyszerű, hétköznapi, de a megfe­­lelő szaktudással könnyebben és ha­tékonyabban elvégezhető munkát a hivatás szintjére emelik. Az első (kísérleti) évfolyam tehát e hét csütörtökén teszi le képesítő vizs­gáját. De ezzel az indulás korántsem biztosított, hiszen a kísérletet nem biz­­tos, hogy általánosítják a szervezeten belül, arról aeim is beszélve, hogy a végz­­ök „alkalmazása“ — ebből a munkából, természetszerűleg, meg sze­retnének élni —­ egyáltalán nem biz­tosított. A Vöröskeresztnek erre nincs elég anyagi fedezete, s ha vannak is, akik ezt a szolgáltatást meg tudják fi­zetni, az adminisztráció még mindig fedezetlen. Arról nem is beszélve, hogy az igazán rászorulóknak ingyenes ellátás kellene. Talán a helyi tanácsok tudnának segíteni, kiszorítva egy kis pénzt a társadalombiztosítási költség­­­vetésből. ERENCZ CSABA HA HOMSZEK 2

Next