Háromszék, 1994. február (6. évfolyam, 1059-1078. szám)
1994-02-23 / 1075. szám
SZERDA .. I.‘15... 1994. február 23. ISTEN ÉLTESSE Szemere, Edina, Péter nevű olvasóinkat! Napkelte: 7.0S Napnyugta: 17.SS Eltelt: 13 nap Hátravan: 311 nap LAPSZÁMFELELŐS, TERVEZŐSZERKESZTŐ: KORREKTÚRA: Nemess László Kovács József Péter Antal Botka Ágnes Málnási Emese A következő 24 órában a délnyugatról érkező meleg légtömegek hatására változó felhőzetre lehet számítani, kevés csapadékkal A hőmérsékleti értékek reggel -3 és +3, délután 7—8 Celsius-fok között alakulnak. i memento] 1808-ban született Zabolán dr. DEMÉNY ISTVÁN jogász, közéleti személyiség. A szülőfaluban tanulta a betűvetés tudományát, majd Nagyenyeden, Kolozsváron és Budapesten tanult. Utóbbi helyen nyert ügyvédi diplomát. Pályafutását Felvidéken kezdte, majd az erdélyi Alsófehér megyében folytatta. 1848-ban jött végleg vissza szülőfalujába, ahol egyházmegyei kurátor, iskolaszéki tag és elnök (1860) lett. 1892. január 15-én tett végrendeletében minden vagyonát a zabolai református iskolának hagyta, s annak jövedelméből szegény sorsú, de jó előmenetelű tanulók iskoláztatását kérte az iskolaszéktől, a mindenkori presbitériumtól. 1893. május 16- án hirdette ki adományát a kovásznai királyi járásbíróság. Ő 1893. május 13-án hunyt el Zabolán. Az iskola udvarán levő síremlékén ez áll: „Dr. Demény István, ügyvéd 1808— 1893 iskolánk feltevője”. Sírját a mindenkori zabolai tanulók gondozzák, és iskolakezdéskor — születésének évfordulóján — megkoszorúzzák. (Kónya E.) MÉHÉSZTANFOLYAM Az Állatvédő Egyesület és a Megyei Méhészegyesület szervezésében induló három hónapos méhésztanfolyam bevezető előadását ma 16 órakor az Olt Textiliskola fizikatermében dr. Sikó Barabási Sándor tartja A méhek kialakulása, elterjedése és anatómiája témával. A résztvevőknél legyen jegyzetfüzet, ceruza és színes ceruza. Iratkozni még az előadás kezdete előtt is lehet. A tanfolyam végén vizsga lesz, és a résztvevők oklevelet kapnak. Az állatvédő egyesület középtermetű házőrző kiskutyáknak, valamint arany- és ezüsthörcsögöknek keres gazdát. A Szent György-napi rendezvényük, valamint a Sepsiszentgyörgy— a parkok és az élet városa elnevezésű akciójuk támogatására adományozókat várnak. Telefon: 313 039 (délelőtt) 312 309 (este). HÁROMSZÉK RÖVIDEN ■ Ma 17 órakor a municipiumi művelődési házban a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművész-stúdió keretében Németh Éva amatőr képzőművész az impresszionizmusról beszél. ■Holnap 18 órakor a sep siszentgyörgyi Művészeti Líceum tanulói és tanárai Az állatok farsangja címmel tartanak kamarahangversenyt az iskola dísztermében. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak. ■ A megyei RMDSZ szervezet Magyarhermány faluközösségének megköszöni a 40 ezer lejes adományt. SEPSISZENTGYÖRGY BOLTJAIBAN ez év első hónapjában huszonkilenc ellenőrzést tartott a tanács kereskedelmi ellenőrző csoportja. Az ellenőrzött egységek közül tizenhatnál találtak rendellenességeket, tizenötöt bírságoltak meg. Négy esetben a vásárlók észrevételei, panaszai nyomán végeztek ellenőrzést. Öt esetben koboztak el árut, négy esetben függesztették fel ideiglenesen a működési engedélyt. Ebben az időszakban 1 700 125 lejt utaltak át az állami költségvetésbe, ebből 81 625 lej bírságból, 1 618 500 lej pedig engedélyek kibocsátásából származott. Öszszesen 30 ezer lej értékű termék megsemmisítését rendelték el lejárt határidő miatt. HITVILÁG RA közelmúltban Molnár József nagyváradi mester kijavította és újrahangolta a kézdiszentkereszti és kézdikővári római katolikus templomok orgonáit. " Folytatódnak a legutóbbi földrengések által megrongált kézdi-orbais '"Új római katolikus temprok restaurálási munkálatai. Kevés a pénz, de a hívek közadakozásából kijavítják a templomokat.Március 12-én,a nagyböjt negyedik szombatján a kantai római katolikus templomban Nemes Ödön, Japánból érkezett jezsuita szerzetes a húsvét előtti megújulás szellemében a kézdivásárhelyi ifjúságnak lelki gyakorlatot tart. (dévai) GYERMEK KEZÉBE GYUFA NEM VALÓ Aki ezt az elemi igazságot nem ismeri fel, az úgy járhat, mint az aldobolyi Kolumbán Irén, a csernátoni Gerebenes Károly és Hollanda Endre, a gidófalvi Sipos Sándor vagy az erősdi Keresztes Anna, akiknek a házuk 1993-ban a gyermekek játékának következtében gyűlt ki, és szenvedtek jelentős anyagi károkat—tudósít a megyei tűzoltóságtól Cocerhan Ilarion százados. Szükséges újra felhívni a szülők figyelmét, hogy ne hagyják a gyerekek keze ügyében a gyufát, a gyújtót, és soha ne engedjék ezekkel a tűzszerszámokkal játszani őket, ha a gyerekeket bármilyen rövid időre is magukra hagyják a lakásban,ne legyen üzemben sem a gáztűzhely, sem semmilyen melegítőtest; válaszoljanak a gyerekek minden kérdésére a tűzzel kapcsolatban, s hívják fel a figyelmüket a tűzveszélyre; használat után semmilyen villamos készülék dugaszát ne hagyják elérhető magasságban. Vigyázzanak arra, hogyan használják a gyerekek jelenlétében a tűzszerszámokat, mert a gyerek akaratlanul is utánozza a felnőttet. Ha elérték a megfelelő kort, tanítsák meg őket a helyes tűzgyújtásra, a különböző villamos és más készülékek helyes használatára, és hívják fel a figyelmüket a lehetséges veszélyekre. / :---------------:----------------:-------------- FAFARAGÓK TANÁCSKOZÁSA Az EMKE népművészeti szakosztálya faragótáborok éskörök vezetői, fafaragással foglalkozó falusi-városi népművészek, népi iparművészek, naiv faszobrászok, néprajzkutatók, művészettörténészek számára május 28—29-én országos tanácskozást szervez a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum dísztermében és népismereti-faragó önképző körének műhelyében. Részt vehet minden felnőtt, aki népi fafaragással elhivatottan foglalkozik, és neve, foglalkozása, postacíme, főbb munkáinak felsorolásával március 15-ig bejelenti részvételi szándékát. A tanácskozás ideje alatt a munkákról készült fényképeket kiállítják (az alkotó nevének, a készítés helyének és idejének feltüntetésével május 1-jéig kell beküldeni). A tájmúzeumok, független kutatók, akik szakértelmükkel, helyismeretükkel, a tárgyi hagyaték és jelenkori alkotások fényképeivel segítenék a rendezvényt, március 15-ig jelentkezzenek, a kiállításra szánt fényképeket a legtöbb egyórás előadás gépeit szövegét május 1-jéig ajánlott küldeményben postázzák. Cím: Bandi Dezső, 4300 — Tg. Mureş, str. Braşovului 828, telefon: 0954-30880. K) képernyő, MKT-műsor 7 órától. RTV I. : 10.00 Hírek. 10.05 Naptár. 10.30 Angol nyelvlecke. 11. 00 Számok sorompója(18.). 11.30 A csengő mentette meg őket (ism.).12.30 Zeneóra. 13.30 A három testőr (rajzfilm). 14.00 Hírek. 14.10 James Brown-hangverseny. 14.25 TÉO —Alpesi sí, férfi óriásműlesiklás (h. k.). 15.15 A kolozsvári tévéállomás műsora, magyar nyelven: Műemlékek — A kolozsvári református templom. 15.50 Hírek. 16.05 Legyek önmagam. 16.45 Mindenki orvosa. 17.50 Néphagyomány. 18.15 A csengő mentette meg őket (15.). 18.45 Gazdasági figyelő— Áruszállítás. 19.15 TÉO — összefoglaló. 19.45 Rajzfilm. 20.00 Híradó. 20.45 Az éjszaka szelíd arca (4.). 21.45 Mi a teendő? A fizetéskiegészítésről. 22.15 Népzene. 22.30 Új határok — Üzenetek a Föld mélyéből. 23.15 Hírek. 23.35 Összefüggések. 0.20 Poesis — Mihai Eminescu. 0.30 TÉO — összefoglaló. r mozi] Sepsiszentgyörgy—Művész: SOMMERSBY (amerikai film 10, 16, 18 és 20 órától), Lux: ERŐSZAKOS RENDŐRÖK II. (olasz film 15, 17 és 19 órától), Kézdivásárhely — Petőfi: THE HITMAN (amerikai film 10,17 és 19 órától). SOMMERSBY Hollywood két kiemelkedő művészegyénisége játszik főszerepet a még ma és holnap a Művész moziban látható Sommersby című filmben: Richard Gere és Jodie Foster. A film 1992-ben készült Jon Amies rendezésében, és a hollywoodi „új hullám’ ’ egyik kiemelkedő példája. Több, mint szerelmes film, a családról, a tisztességről és az emberekbe vetett hitről szól — vallja róla az Oscardíjas Jodie Foster. Sommersby hét év után tér haza a polgárháborúból. Senki sem ismer a valaha rideg, brutális férfira, mintha kicserélték volna... Titkát csak a felesége URL. iszínház A Tamási Áron Társulat csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi művelődési házban mutatja be a Semmi sem igaz, igaz? című zenés bűnügyi vígjátékot. Az Erdélyi Magyar Színházi Szakemberek Találkozója keretében tartott előadások a héten, pénteken 19 órakor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata bemutatja Görgey Gábor Komámaszszony, hol a stukker? című darabját, 21 órakor pedig Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznő adja elő Virágzik számban az átok.. című összeállítását a cigány népköltészetből és irodalomból. Szombaton 19 órakor a Tamási Áron Társulat játssza a Hegedűs a háztetőn című musicalt. Vasárnap 19 órakor a gyergyószentmiklósi Figura Stúdiószínház mutatja be Balassi Bálint Szép magyar komédiáját, 20.30 órától pedig a stúdióteremben Veress László lép fel Siklós Olga A legnagyobb magyar című monodrámájával. RTV 2.. 14.00 Hírek. 14.10 A húszas évek New Yorkja. 15.05 Éjféli találkozó (ism.). 15.55 TÉO — Jégkorong, egy mérkőzés a negyeddöntőből. 18.30 Magyar nyelvű műsor — Művelődési hírek. Rajzfilm. Meghívott egy csésze kávéra. 20.00 ZDF-hírek. 20.25 TÉO — Jégkorong, két mérkőzés a negyeddöntőből (körkapcsolás). 23.30 Angol nyelvlecke (ism.). DUNA TV 15.00 Helyszíni közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójáról. 16.30 Privatizáció határon innen és túl. 16.50 Műsorajánlat. 17.00 Hírmondó. 17.25 Versről versre. 17.35 A Himalájától Csomakőrösig (ausztrál f.). 18.30 Könyvjelző. 18.40 Mese. 18.55 Műsorismertetés. 19.00 Híradó. 19.10 Az idő és a szél (brazil filmsor., XII/3.). 20.10 Vörös Birodalom (ang. dokf.). 20.55 Látogatóban Takács Pálnál (riportf.). 21.40 Emlékképek — régi híradók. 22.00 Híradó. 22.20 Barátnő (ism.). 24.10 Sárosi Gyula: Farsangi dal. A hÁRomszék az Út Lapja SEGÍTSEN, HOGY SEGÍTHESSÜNK! Pályázati lehetőségek helyi tanácstagok és szakértők számára a Civitas st Capítv 4150 - Székelyudvarhely, Szabadság tér 5. szám tel./fax: 0959-14461.(272) MOZI A MŰHOLDON Dokumentumfilm a Dunán 17.35-től, A Himalájától Csomakérösig Körösi Csoma Sándorról. ♦ A TNT-n 21 órától Elvis Presley egyik híres filmje, az Állj félre, Joe!... a világhírű énekes egy rodeóbajnokot alakít ♦ A Pro 7-en a Szörnyecskék című baromságsorozat után újabb furcsaság, a Tini nindzsateknőcök. ♦Aradióaktív„trutymóból” különös lények lépnek elő, valamifajta teknőcök (?), a szörnyecskékkel szemben viszont legalább, jóindulatúak’ ’, és meg akarják menteni az emberiséget. Nem mondjuk, lenne mitől... ♦0.15- től a Shaolin halálcsapatban újra megcsodálhatjuk a kungfu harcmodorban küzdőket. A történet elég bárgyú ahhoz, hogy a verekedők mozgását figyelhessük, amíg bele nem alszunk. ♦ Ha szerda, akkor a Sat 1-en a Hunter újabb epizódja, A rémület törvénye. ♦ Ugyanitt 0.05-től Nick Nolte és Jacqueline Bisset A mélységben. ♦ Hőseink épp mézesheteiket töltik valahol a Bermudákon — irigyelhetjük Nolténkat —, s búvározás közben kincsre bukkannak. Csakhogy erre másoknak is fáj a foguk, s megkezdődik a harc... Kár volt irigyelni Noltét, meglesz neki is a maga baja... ♦ Az RTL 2-n 23:40-től Nick Knight címmel új krimisorozat indul. ♦ Hősünk 700 esztendős, kicsit vámpír is, s rendőrként dolgozik. Egyetlen vágya, hogy végre meghalhasson. ♦ Horror a 3 Sat-on is, 0.50- től a Lidérces órák... (dán) Az oldal szerkesztette: Páljános Mária WvBOMSZt^ Főszerkesztő: Farkas Árpád Főszerkesztő-helyettes: Torma Sándor Szerkesztőbizottsági tagok Áros Károly Simó Erzsébet Sylvester Lajos Levélcímünk: 4000 — Sepsiszentgyörgy Sajtó utca 8/A Telefonszámaink: 311504,311135 (fax/üzenetrögzítő) Telex: 068216— TRISED • Kiadja a H—PRESS KFT. * Forgalmazza a Trisedes Press lapterjesztője, telefon: 312191, valamint a posta, telefon: 317125. * Készült Sepsiszentgyörgyön, a H—PRESS KFT. fényszedő műhelyében. Nyomda: TRISEDES PRESS RT. • Szerviz: COSYS KFT. • Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség véleménye nem mindig azonos a szerzők véleményével.