Háromszék, 1994. május (6. évfolyam, 1123-1142. szám)

1994-05-04 / 1123. szám

JSBSBSBBMK! ■■ SZÉKELYFÖLDI KÉPZŐMŰVÉSZEK SZÉKESFEHÉRVÁROTT Alba Regia ősi település még a magyar államalapítás korából. Akkor a népek folytonos ide-oda, főleg ideáramlása idején elsősorban arra kellett gondolnia annak, aki meg akarta vetni a lábát, hogy a környék hívatlan vendégek ellen védhető legyen. Felült a megmászhatatlan kősziklák tetejére, vagy vizes árkok mögé húzódott. Székesfehérvár őslakói a síkságra telepedtek, a népek országútjára, viszont ott volt körülöttük a terepet nem ismerő idegen számára nehezen átjárható mocsárvilág, amely­nek maradványai még manapság is fellel­hetők az emberszabású, vonzó tájon. Akadt a mocsarak között egy faláska kiemelkedő, szárazabb földdarab, ahol ki­alakult a mai belváros. Az alapítás érdeme Géza nagyfejedelemé 972-ből. Végül is jelkép lett ez a város, s méltán díszíti a városháza terét az országalma, hiszen megléte során 3­7 király koronázását ünnepelhette, s 14 király temetkezett hantjai alá. Szent István római szarkofágból átfaragott koporsója ma is megtekinthető a középkori Romkert mauzóleumának árkádjai alatt, hát­térben Aba Nivák Vilmos 1940-ben készült freskójával, amely azt a nagyszerű politikai eseményt örökíti meg, amikor a nagy király átveszi a koronát. Ott van a székesegyház altemplomában III. Béla és felesége, Antio­­chiai Anna vörös márvány koporsója 1196- ból, illetve 1184-ből. A koporsók alsó lapján kirajzolódnak a király és királyné testének formái. Kegyelettel megtekinthető, m­­egta­­pintható a 800, 950 és a több mint ezeréves történelmi múlt. Felbecsülhetetlen értékű erek­lyék, krónikák őrzője Székesfehérvár, orszá­gos vásárok, időnként pénzverdék működésének színhelye, itt országgyűléseket is tartottak. Közbeiktatódtak nagy hanyatlások is a vá­ros történetében, mert 1543-ban török kézre kerül, s csak 145 év múltán szabadul a hódolt­ságtól. Az 1700-as években, miután püspöki székhely is lett, kialakul a jellegzetes barokk építészeti és művészeti arculata. Apró bel­városi terei olaszos jellegű, barátságos pihenőhe­lyek. Egyetlen épségben maradt középkori épülete az 1470 táján épült Szent Anna­­kápolna. A török hódoltság idején egy pasa imaháza, dzsámi lett belőle, s így nem enyészett el, mint a hajdani királyi bazilika, melynek pompáját ma is sejtetik a kőtár kőfaragvá­­nyai és a hatalmas falak feltárt alapjainak maradványai. 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján Székesfehérváron rendezték meg a világ katolikusainak összejövetelét. 1970- ben megemlékeztek Szent István születésének 1000., s 1990-ben Mátyás király halálának 500. évfordulójáról. 1996-ban, a magyar ál­lamiság 1100. évfordulóján nemzeti emlékhelyet kívánnak a városban felavatni az egykori koronázóváros fényét tisztelve. Székesfehérvár manapság Magyarország hetedik városa több mint 122 000 lakosával. Hatalmas átmenő idegenforgalmat bonyolít le a Balaton és a Bakony felé. A város mindig figyelt a világra, az európai értékek meghono­sításra. Sok évszázados címerén a bástyaka­pu szárnyai nyitva állnak, mintegy jelképezve a fogadókészséget minden és mindenki iránt, akinek szándéka tiszta. Ez a jelkép teremtett számunkra gyakorlatilag is alkalmat, hogy röviden bemutassuk olvasóinknak. Eredményes kapcsolatok kiépítése a cél, s távlatilag a határok nélküli Európa létrehozása. Az említett viszonyulás tette lehetővé közel félszáz székelyföldi képzőművész bemutatkozását április 15-i kezdettel a Fehérvári Megyei Művelődési Központ kiállítótermeiben mintegy száz alkotással. A székelyföldi szervezés gondjait “'A lelkesen vállaló Kisgyörgy Tamás grafikus­­művész tárlatmegnyitó beszéde nyomán tájékozódhatunk az előzményekről. „Találkozásunk a közösen vállalt út elejét jelzi. Most egy éve Székely Imre, Békesy Győző és Szele István felkereste a három­széki és csíki képzőművészeket, műterme­ket és tárlatokat tekintettek meg, majd meg­hívták az alkotókat a királyok városába. Januárban elhatároztuk, hogy brassói kollégáinkat is bevonjuk. Most pedig elhoztuk Háromszék, Csíkország és Brassó város levegőjét, ra­gaszkodását, szeretetét a képzőművészet nyelvén tolmácsolva. ’ ’ Az eredeti elgondolás, hogy az alkotó szellemiség e területen is mindkét irányban gyűrűzzön. Megelőzően 21 fehérvári művész ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásár­­helyre, majd április 8-án Csíkszeredában, a Mikó-várban Békefy Győző köszöntötte a tárlat ünneplő közönségét, megérkezve a közel ezer kilométeres útról — tudósított a Fejér Megyei Hírlap. —Torokszorító érzés volt — fejezi be a lap tudósítója —, látva egy-egy műemlék épület vagy emlékmű pusztulását, s érezhettük, mi a felelősségünk, mi a dol­gunk. Az 1972-es vaj­dasági látogatásától eltekintve a fehérvári tárlat a székelyföldi művészek alkotócsoportjának első nagyszabású jelentkezése. Ez „történelmi esemény”, jegyezte meg Bal­­say István, a vendéglátó város polgármestere ünnepi beszédében. „Érezzék otthon magu­kat nálunk, ahol 30 000 diák tanul, 3 főiskola és több művészeti középiskola létezik. A helyi sokszínű kultúra minőségi életet je­lent.’ ’ És hozzátette közvetlen baráti hangon: Öröm számunkra is, hogy megérhettük ezt a találkozást. A városháza fogadótermében az öreg Kossuth is mintha elégedetten és meghatottan tekintett volna ránk a széles nemzetiszínű szalaggal díszített festményről. A tárlat megnyitój­áról csak annyit, hogy a két teremben hullámzott, zsongott a sok érdeklődő, egy helyi zenekar népviseletben székely nótákat játszott, csengő hangon énekelt a Székelyud­varhely környéki Andrásfalváról elszárma­zott Fodor Mária színésznő. Amíg Nemes Levente, sepsiszentgyörgyi színész, Magyari Lajos poémáját, Csorna Sándor naplóját sza­valta — „És mégis testamentum: A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél... nem az a fontos, hogy rokonok — de testvérek lakják ezt a földet” —, megilletődésről árulkodó sűrű csend szállt a termekre, és valamitől fénylettek a magyar meg székely szemek. Balsay István polgármester uram végül beismerte, hogy ő bizony kissé meg­hatódott az együvé tartozás magasztos érzésétől. Később találtunk egy első világháborús em­lék fölé bevésett Ady-gondolatot, de szép ilyen végzetes néppel ugyanannak tudni magunkat. Talán ilyen gondolatok fogalma­zódtak meg akkor a közönség lelkében. Másnap reggel pedig olvashattuk a Fejér Megyei Hírlap mellékletében: „...megértjük egymást a vizualitás nyelvén is... nem ismer­jük eléggé a nemzetiségi területek magyar kultúráját... a fehérvári önkormányzatot nem riasztották el az ügyintézés bonyodalmai... Talán nem szerénytelenség áttörésről beszél­ni a több évtizedes elszigeteltség után... A kollekció kiegyensúlyozott... változatos, érdekes képet kapunk az ottani alkotókról.” És hadd szóljon a krónikás a gondos, bőséges, igazán tárt karú és szívű magyaros vendégfogadásról, a nagyszerű programról. A hivatalos fogadásokról, a meleg hangú beszédekről a városházán és másutt, a Tóparti Művészeti Gimnázium megtekintéséről, a Fehérvári Művészek Társaságának baráti vendéglátásról, a móri alkotóházról, Zirc, Balatonfü­red, Tihany nevezetességeinek be­mutatásáról, s a csopaki, gazdászszemmel nézve is, nagyszerű szőlőhegyekről. A város polgárainak viszonyulásáról pedig árulkodjon egy apró, de sokatmondó epizód. Az idősebb korosztályhoz tartozó festő bará­tunk kíváncsiságból betévedt az egyik ut­cácska, talán éppen az Oskola utca, mert ilyen is van, könyvesboltjába. Ott a polco­kon, falakon sorakozott néhány képzőművé­szeti alkotás is,­nyilván azokat is megszem­lélte az „idegen”.—Érdekli a képzőművészet - fordult hozzá az elárusító. — Hát igen, igen — válaszolt a művész. — Akkor jöjjön el délután a székelyföldi képzőművészek tár­latának megnyitójára, látja, itt a plakát, így mondta, hogy jöjjön el, és nem a saját áruját forgalmazta. Búcsúzáskor még erre az évre újabb meg­­hívást kapott a vendég alkotócsoport, s ígéretet a további ösztönző együttműködésre, ami új­fent Alba Regia nyitott kapuinak beszédes bizonyítéka. Tompa Ernő A nyitott város V Az államalapító szobra A város címere

Next