Háromszék, 1996. december (8. évfolyam, 1905-1926. szám)
1996-12-02 / 1905. szám
Románia nemzeti ünnepe Tegnap, december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Emil Constantinescu köztársasági elnök Gyulafehérváron részt vett az egyesülési határozat megszületésének 78. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozaton. Az alkalomból megjelent személyiségek megkoszorúzták Iuliu Maniu és I. C. Brătianu szobrát, részt vettek az ortodox katedrálisban celebrált templomi szolgálaton, megkoszorúzták az első honegyesítőnek tartott Mihai Viteazul szobrát, meglátogatták az Egyesülés-termet és a katonai lízeum múzeumát. A nemzeti ünnep alkalmából tartott nagygyűlésen, Teoctist pátriárka áldása után Emil Constantinescu elnök — a nagyszámú közönség ünneplése közepette — megtartotta ünnepi beszédét. Isteni jelnek tartotta, hogy e jeles napon a görögkeleti és görög katolikus egyház feje együtt lehetett Románia szellemi fővárosában. Az elnök fogadalmat tett a nép előtt, hogy tiszteletben tartja és becsülni fogja az ország törvényeit és hagyományait, az Ősök emlékét és az általuk védett értékeket. Felhívást intézett a legfontosabb intézmények — egyház, család, iskola, hadsereg — közös védelmére. Elérkezett az idő, hogy Románia felzárkózzék az európai országok sorába —mondotta. A mai generációnak nem áldozati generációnak kell lennie, hanem annak, amely véghezviszi az euroatlanti struktúrákba való beilleszkedést. Ettől a csatlakozástól függ Románia jövője és biztonsága. Az RMDSZ-t a gyulafehérvári ünnepségen Markó Béla szövetségi elnök és Frunda György szenátor képviselte. Az elnök és a kisebb pártok Emil Constantinescu találkozott a parlamentbe be nem került pártok vezetőivel, így a ’93-as Liberális Párt, a Román Ökológus Mozgalom, a Román Demokrata Agrárpárt, a Román Humanista Párt, az Autósok Országos Pártja vezetőivel. Az elnök kijelentette, hogy a kis pártok is rendelkeznek szakemberekkel, akikre szüksége van az országnak, és őket is be szeretné vonni a kormányzásba. A ’93-as LP elnöke, Horia Rusu azt nyilatkozta, hogy pártja támogatja a kormányprogramot a színeiben mandátumhoz jutott 1300 polgármester és tanácstag által is. Victor Surdu agrárpárti elnök is ígéretet tett, hogy pártja szakértőivel hozzájárul a kormányprogram életbeléptetéséhez, ha az a lényeges kérdésekben pártprogramjával közös elemeket tartalmaz. Leállították a csernobili 1-es reaktort Ukrajnában leállították a csernobili atomerőmű 1-es reaktorát. Ezzel az ország teljesítette a G7-csúcson tett vállalását. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet üdvözölte a reaktor bezárását, ugyanakkor követeli a 3-as blokk azonnali bezárását is újabb nukleáris baleset megelőzése érdekében. A szervezet azt állítja, hogy Csernobilban mindenik reaktor ugyanolyan, mint az 1986-ban felrobbant 4-es. Tíz évvel ezelőtt történt a békés atomfelhasználás legnagyobb katasztrófája. Újabb elkerüléséért kérik a teljes atomerőmű bezárását. Megoldás Boszniában Elnökválasztás Moldáviában Tegnap megtartották az elnökválasztás második fordulóját Moldávia Köztársaságban. A november 17-i választás két első helyezettje között kellett választania a 2,4 millió szavazatra jogosult állampolgárnak. Az első fordulóban Mircea Snegur jelenlegi államfő a szavazatok 38,2 százalékát szerezte meg, míg a második helyezett Petra Lucinschi, a parlament elnöke a voksok 24,9 százalékát összesítette. Snegur folytatni akarja az ország nyugati mintára történő átalakítását és a piacgazdaság bevezetését, míg Lucinschi szorosabb együttműködésre törekszik Moszkvával, és a gazdaság állami irányításáért száll síkra. Lapzártáig nem közöltek előzetes eredményt. Közvélemény-kutatók szerint szoros küzdelemre lehetett számítani. Hírszerkesztő: Szekeres Attila Boszniában a jövőben hetente váltogatja egymást a muzulmán és a szerb kormányfő a minisztertanács élén. A köztársaság háromtagú elnöksége végül elfogadta azt a nyugati javaslatot, hogy két miniszterelnököt—egy muzulmánt és egy szerbet —, valamint egy horvát nemzetiségű miniszterelnökhelyettest nevezzenek ki. A kormány vezetőiről és összetételéről várhatóan már ezen a héten döntenek Boszniában. NMJl MK Mii Ismét a Duna Televízióról (folytatás az első oldalról) — A tudósításban némi pontatlanság is előfordul, ezek nem súlyos hibák, de úgy gondolom, hogy a határon túli magyarság pontosabb tájékoztatása végett szükségszerű e kiegészítés. A Duna Televízió az idénig állami költségvetésből működő intézmény volt, amelyet a médiatörvény megváltoztatott. Ez úgy néz ki, hogy a Duna Televízió idáig a mindenkori állami költségvetés egy bizonyos százalékát megkapta, és azzal rendelkezett. Az új médiatörvény kimondja, hogy ez a fajta állami támogatási rendszer megszűnik, helyette a magyar állampolgárok által befizetett rádió és televízió bérleti díjból megfelelő elosztási elv alapján nekünk 14 százalék jut. Ez már jól látható módon a Duna Televízió működéséhez kevés lesz. Ezért a Duna Televízió kérte, hogy most, míg a magyar parlamentben tárgyalják az 1997- es költségvetési törvényt, ezt az összeget 1,2 milliárd forint állami támogatással egészítsék ki. A magyar parlament költségvetési bizottsága nem támogatta a Duna Televízió e kérését, s így a parlamenti szabályok szerint valószínűleg a parlament sem fogja megszavazni. Még hátravan egy hónap, amíg a költségvetésről vitatkoznak, s ha a hely így marad, és az 1,2 milliárd forint pluszpénzt nem kapjuk, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Az elutasítással együtt ugyanakkor a parlamenti szakbizottság javasolta, hogy a 14 százalékot a médiatörvényben módosítsák, és nagyobb arányú legyen a Duna Televízióra eső rész. Hogy ebben a kérdésben milyen döntés fog születni, és mikor módosítja a parlament a médiatörvényt, nem tudni. A szakbizottság nem szavazta meg az 1,2 milliárd forintot, de támogatja azt, hogy a 14 százalékot emeljék, de hogy ez mikor kerül a parlament asztalára, nem tudni. Amivel 1997-ben a Duna Televízió el tud indulni, az az összeg, amit nagyon nehéz kiszámolni, mert ki tudja pontosan megmondani, hogy hány magyar állampolgár fizet bérleti díjat, hiszen a bejelentési kötelezettség ellenére nagyon sokan nem tesznek ennek eleget. Eddig legalább létezett egy pénztár, bennünket értesítettek, hogy az állam arra az évre összeget megszavazott számunkra, s minden hónapban megkaptuk az egy hónapra eső pénzt. Most ez a módszer szűnik meg. Még egyszer hangsúlyozom, hogy miután a magyar állam megkapja a szükséges információt, hogy abban a hónapban mekkora összegű előfizetési díj folyt be, a jelenlegi törvények értelmében mi annak 14 százalékát kapjuk meg. Ezért bizonytalanabb a Duna Televízió helyzete, mint eddig volt... Hagymaoltvány Véget ért egy játszma színházunk Vízityúk előadásával. Többjátszmás parti, mondhatnám: fogadások sorozata zárult le Bocsárdi László Witkiewicz rendezésével — bocsáttassák meg a hasonlat —, mint amikor a hagyma egymást befedő leveleit bontogatjuk. Az első lefejtendő réteg az igényes, de nem sznob szöveg, melynek szerzője — a kelet-európai alkotók szokásromboló rakoncátlanságának köszönhetően — igen korán a jelesek közé került, akik a földön mindenütt hallatnak magukról és világukról. A másik réteg a szövegnek alapvetően lengyel jellege. Ez rengeteg ismeretlennel szolgál, utalásokkal ennek a büszke népnek a szellemére, képzeletvilágára és bizarr történelmére, mely méltón, merészen vállalja a vereséget, és fel is tud töltődni annak ellenére, hogy a lengyelek mindenkori geopolitikai helyzetének mostoha körülményei egyáltalán nem tették indokolttá, sőt, alkalmassá sem e magatartást. Megint más síkja a feladatnak a művészi egyveleg, mely a közönség felé áramlik a meglepetésekben bővelkedő lengyel kultúra gondolkodói-alkotói felől—kezdve a romantikus költő Miczkiewiczcsel él egészen a filozófus poéta Miloszig, Sienkiewicztől a filmrendező Wajdáig, Chopintől Kantor és Szajna színházi rendezőkig vagy a kortárs drámaíró éroekig. Witkiewicz egyedülálló jelenség, de csupán mondanivalója feltálalásában, mert egyébként szervesen illeszkedik a lengyel kultúra méltóságainak légiójába, akiknek közös nevezője a formabontás, az igyekezet, hogy kifejező metaforákban elevenítse meg az életérzést: az összeomlásnak, az osztálygőg nevetségességének tragikomédiája, hogy a megváltás egyetlen járható útja, a cselekvés elérhetetlen. Witkiewicz ennél is tovább megy, vájkál a sebben, a kórokozót keresi a csúfot az a célba vett kaszt legszentebb eszméiből is, a művészet általi újjászületésbe vetett hitből, a végletekig menő szépimádatból, megkérdőjelezvén magát a megváltás lehetőségét. Bocsárdi és csapata szembe mert nézni a mondanivaló számtalan lehetséges változatával, s kiválasztotta azt, mely remélhetőleg felkelti az érdeklődést a mai — a magyarság keleti végein élő kisebbségi polgárok alkotta — nézőközönségben. A rendezőés Bartha József díszlettervező) mindent feltett egy rögeszmére: minden emberi történet — legyen az kísérteties, eredeti vagy meredek — színházi eszközökkel kifejezhető és továbbítható, amennyiben nem kezeljük fenntartásokkal, előítéletekkel és provinciális gátlásokkal a közönséget. A sokadik hagymalevél a kitartás, mellyel bizonyítani akarják: nem összeférhetetlen a Tamási Áron Színház klasszikus magját alkotó színészgárda és a három évvel ezelőtt Gyergyószentmiklósról érkezet Figura szakosodott amatőr csapata. Az oltóanyagot teszi próbára a Vízityúk előadása. Az oltott egyed állja a próbát. Kijelentésemre más bizonyíték nem hozható fel, mint az egyes szereplők jellemrajza. A hasábok szorításában alulírott kénytelen a rész az egész tükre megoldáshoz folyamodni, márpedig ettől a procedúra elkerülhetetlent udvariatlanná válik, az egész rovására; nem is beszélve arról, hogy legalább akkora a kockázat, mintha combcsonttöredékből akarnánk ősmamutot rekonstruálni. Kísérletünk csonttöredékének a 1s" Vízityúk Jan-szerepét ajánlom, Tóth Tamás alakítását. Jan, a lakáj a dohos kúriában a konzervativizmus gúnyrajzának netovábbja. Tóth Tamás alaposan kidolgozta szerepét, formailag kifogástalan a tartása, sikeresen sugallja a szereplő megingathatatlan undorát minden iránt, ami kilóg a rovargyűjtemény keretéből. Tóth parafrazál — ki-be jár a szerepben —, finoman kommentálja, de pillanatra sem feledkezik meg a figurának a trauma rendszerében elfoglalt helyéről és szerepéről, még akkor sem, ha az eleve rendellenes, és mindegyre a folytonosság megszakítására csábít. Jan, a lakáj utolsó képviselője a hanyatló arisztokrácia büszke világának, a filozófus-könyvelő, a sírásó, aki leltárt készít, az utolsó lény, aki nagy robajjal bezárja a hagyomány kapuját. Bezárná, ha a kulcs el nem veszett volna. Valaki eldobta... be a nézők közé. A kulcskeresés maga az előadás, ám ösztön és szabály szerint a végkifejletre, a megtalálásra nem jut idő. A produkciónak vége. van, a lakáj bekerül az emlékezet rovargyűjteményébe, mint a forradalom és a leépülés jelképe. Az oltott hagyma visszakerül a földbe. Tavaszig vagy talán a következő előadásig. Sugár Teodor A Lakásokat kapott a rendőrség Beteljesedett, amitől Kézdivásárhelyen az új tanács beiktatása óta tartani lehetett: a Văcăroiu kabinet november 11 -én keltezett, 1168-as határozatával elvette a városgazdálkodástól a Bethlen utca 7. szám alatti, 30 lakást magába foglaló B lépcsőházat. A közel 174 millió lejnél alig többre értékelt lépcsőház és a hozzá tartozó terület átadására a határozat 15 napot írt elő. Mint ismeretes, a város előző polgármestere, nem tudván, mit kezdjen a tönkretett lakásokkal, odaígérte a rendőrségnek. Ezzel a régi tanács is egyetértett elvben, de az átengedést kimondó döntést nem hozott. Közben lezajlottak a helyhatósági választások, és az új önkormányzat első teendői közé sorolta a lakások hasznosításának kérdését. Előbb arra gondoltak, elárverezik olyan érdeklődőnek, aki rendbe teszi az épületet, de később más megoldást találtak, s erre már városi tanácsi határozat is született: szociális otthont rendeznek be. Ezt a terve, húzta most keresztül a leköszönő kabinet egy tollvonással. S ha lúd, legyen kövér alapon Baráton is megajándékozták a rendőrséget, ugyanazzal a határozattal odaadták a Kossuth Lajos utca 160. szám alatti épületet a székháznak. Az ingatlan eddig a városi tanács tulajdonában volt. (Incze). Alapítványok nyolcadik találkozója (folytatás az A hozzászólásokban a résztvevők az alapítványokat érintő néhány alapvető hiányosságra, téves alapfelfogásra hívták fel a figyelmet. Kiderült, hogy a romániai magyar civil társadalomban nincs kellő információáramlás, az alapítványok többsége a magyar állami költségvetésből működtetett Illyés Közalapítvány támogatását tartja az egyetlen elérhető komoly pénzforrásnak, nem ismernek más pályázati lehetőségeket, nem tudnak a hasonló célkitűzésű alapítványok eredményeiről. Arról, hogy szükség van-e egy, az alapítványokat tömörítő első oldalról szervezetre, a résztvevők többórás vitát folytattak, de döntés sem ebben, sem a létrehozandó információs központ helyére és működési pénzalapjainak előteremtésére vontkozóan nem született. A sok elmélet mellett a tanácskozásnak két gyakorlati jellegű mozzanata is volt: Hajdúk Márta, az Új Kézfogás Közalapítvány kis- és középvállalkozások számára létrehozott támogatásrendszeréről, Păcurar Mihai, a Kovászna megyei vámhivatal főnöke pedig a külföldön elnyert eszköztámogatások romániai vámkezeléséről tájékoztatott. 1996. DECEMBER 2.