Háromszék, 1996. december (8. évfolyam, 1905-1926. szám)

1996-12-02 / 1905. szám

Románia nemzeti ünnepe Tegnap, december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Emil Constantinescu köztársasági elnök Gyulafehérváron részt vett az egyesülési határozat megszületésének 78. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysoro­zaton. Az alkalomból megjelent személyiségek megko­szorúzták Iuliu Maniu és I. C. Brătianu szobrát, részt vettek az ortodox katedrálisban celebrált templomi szolgálaton, megkoszorúzták az első honegyesítőnek tartott Mihai Viteazul szobrát, meglátogatták az Egyesülés-termet és a katonai lízeum múzeumát.­­ A nemzeti ünnep alkalmából tartott nagygyűlésen, Teoctist pátriárka áldása után Emil Cons­tantinescu elnök — a nagyszámú közönség ünneplése kö­zepette — megtartotta ünnepi beszédét. Isteni jelnek tar­totta, hogy e jeles napon a görögkeleti és görög katolikus egyház feje együtt lehetett Románia szellemi fővárosában. Az elnök fogadalmat tett a nép előtt, hogy tiszteletben tartja és becsülni fogja az ország törvényeit és hagyomá­nyait, az Ősök emlékét és az általuk védett értékeket. Felhívást intézett a legfontosabb intézmények — egyház, család, iskola, hadsereg — közös védelmére. Elérkezett az idő, hogy Románia felzárkózzék az európai országok sorába —mondotta. A mai generációnak nem áldozati generációnak kell lennie, hanem annak, amely véghezviszi az euroatlanti struktúrákba való beilleszkedést. Ettől a csatlakozástól függ Románia jövője és biztonsága.­­ Az RMDSZ-t a gyulafehérvári ünnepségen Markó Béla szövetségi elnök és Frunda György szenátor képviselte. Az elnök és a kisebb pártok Emil Constantinescu talál­kozott a parlamentbe be nem került pártok vezetőivel, így a ’93-as Liberális Párt, a Román Ökológus Mozga­lom, a Román Demokrata Agrárpárt, a Román Huma­nista Párt, az Autósok Országos Pártja vezetőivel. Az elnök kijelentette, hogy a kis pár­tok is rendelkeznek szakem­berekkel, akikre szüksége van az országnak, és őket is be szeretné vonni a kormány­zásba. A ’93-as LP elnöke, Horia Rusu azt nyilatkozta, hogy pártja támogatja a kor­mányprogramot a színeiben mandátumhoz jutott 1300 polgármester és tanácstag által is. Victor Surdu agrárpárti elnök is ígéretet tett, hogy pártja szakértőivel hozzá­járul a kormányprogram élet­­beléptetéséhez, ha az a lé­nyeges kérdésekben párt­programjával közös eleme­ket tartalmaz. Leállították a csernobili 1-es reaktort Ukrajnában leállították a csernobili atomerőmű 1-es reaktorát. Ezzel az ország teljesítette a G7-csúcson tett vállalását. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet üdvözölte a reaktor bezárását, ugyanakkor követeli a 3-as blokk azonnali bezárását is újabb nukleáris baleset megelőzése érdekében. A szervezet azt állítja, hogy Cser­­nobilban mindenik reaktor ugyanolyan, mint az 1986-ban felrobbant 4-es. Tíz évvel ezelőtt történt a békés atomfel­használás legnagyobb katasztrófája. Újabb elkerüléséért kérik a teljes atomerőmű bezárását. Megoldás Boszniában Elnökválasztás Moldáviában Tegnap megtartották az elnökválasztás második for­dulóját Moldávia Köztársaságban. A november 17-i választás két első helyezettje között kellett választania a 2,4 millió szavazatra jogosult állampolgárnak. Az első fordulóban Mircea Snegur jelenlegi államfő a szavazatok 38,2 száza­lékát szerezte meg, mí­g a második helyezett Petra Lucinschi, a parlament elnöke a voksok 24,9 százalékát összesítette. Snegur folytatni akarja az ország nyugati mintára történő átalakítását és a piacgazdaság bevezetését, míg Lucinschi szorosabb együttműködésre törekszik Moszkvával, és a gazdaság állami irányításáért száll síkra. Lapzártáig nem közöltek előzetes eredményt. Közvélemény-kutatók szerint szoros küzdelemre lehetett számítani. Hírszerkesztő: Szekeres Attila Boszniában a jövőben hetente váltogatja egymást a muzulmán és a szerb kor­mányfő a minisztertanács é­­lén. A köztársaság háromta­gú elnöksége végül elfogadta azt a nyugati javaslatot, hogy két miniszterelnököt—egy muzulmánt és egy szerbet —, valamint egy horvát nemzetiségű miniszterelnök­helyettest nevezzenek ki. A kormány vezetőiről és összetételéről várhatóan már ezen a héten döntenek Boszniában. N­MJl MK­ Mii Ismét a Duna Televízióról (folytatás az első oldalról) — A tudósításban némi pontatlanság is előfordul, ezek nem súlyos hibák, de úgy gon­dolom, hogy a határon túli magyarság pontosabb táj­ékoz­­tatása végett szükségszerű e kiegészítés. A Duna Televízió az idénig állami költségvetés­ből működő intézmény volt, amelyet a médiatörvény meg­változtatott. Ez úgy néz ki, hogy a Duna Televízió idáig a mindenkori állami költségvetés egy bizonyos százalékát meg­kapta, és azzal rendelkezett. Az új médiatörvény kimond­ja, hogy ez a fajta állami tá­mogatási rendszer megszűnik, helyette a magyar állampolgárok által befizetett rádió és tele­vízió bérleti díjból megfelelő elosztási elv alapján nekünk 14 százalék jut. Ez már jól látható módon a Duna Tele­vízió működéséhez kevés lesz. Ezért a Duna Televízió kérte, hogy most, míg a magyar par­lamentben tárgyalják az 1997- es költségvetési törvényt, ezt az összeget 1,2 milliárd forint állami támogatással egészít­sék ki. A magyar parlament költségvetési bizottsága nem támogatta a Duna Televízió e kérését, s így a parlamenti szabályok szerint valószínűleg a parlament sem fogja meg­szavazni. Még hátravan egy hónap, amíg a költségvetés­ről vitatkoznak, s ha a hely így marad, és az 1,2 milliárd forint pluszpénzt nem kap­juk, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Az elutasítással együtt ugyanakkor a parlamenti szak­­bizottság javasolta, hogy a 14 százalékot a médiatörvényben módosítsák, és nagyobb arányú legyen a Duna Televízióra eső rész. Hogy ebben a kérdésben milyen döntés fog születni, és mikor módosítja a parlament a médiatörvényt, nem tudni. A szakbizottság nem szavazta meg az 1,2 milliárd forintot, de támogatja azt, hogy a 14 százalékot emeljék, de hogy ez mikor kerül a parlament asztalára, nem tudni. Amivel 1997-ben a Duna Televízió el tud indulni, az az összeg, amit nagyon nehéz kiszámolni, mert ki tudja pontosan megmonda­ni, hogy hány magyar állam­polgár fizet bérleti díjat, hiszen a bejelentési kötelezettség ellenére nagyon sokan nem tesznek ennek eleget. Eddig legalább létezett egy pénztár, bennünket értesítettek, hogy az állam arra az évre­­ összeget megszavazott számunkra, s minden hónapban megkaptuk az egy hónapra eső pénzt. Most ez a módszer szűnik meg. Még egyszer hangsúlyozom­, hogy miután a magyar állam meg­kapja a szükséges információt, hogy abban a hónapban mek­kora összegű előfizetési díj folyt be, a jelenlegi törvények értelmében mi annak 14 szá­zalékát kapjuk meg. Ezért bizonytalanabb a Duna Tele­vízió helyzete, mint eddig volt... Hagymaoltvány Véget ért egy játszma színházunk Vízityúk előadásával. Többjátszmás parti, mondhatnám: fogadások sorozata zárult le Bocsárdi László Witkiewicz­ rendezésével — bocsáttassák meg a hasonlat —, mint amikor a hagyma egymást befedő leveleit bontogatjuk. Az első lefejtendő réteg az igényes, de nem sznob szöveg, melynek szerzője — a kelet-európai alko­tók szokásromboló rakoncátlanságának köszönhetően — igen korán a jelesek közé került, akik a földön mindenütt hallatnak magukról és világukról. A másik réteg a szövegnek alapvetően lengyel jellege. Ez rengeteg ismeretlennel szolgál, utalá­sokkal ennek a büszke népnek a szellemére, képzel­etvilágára és bizarr történelmére, mely méltón, merészen vállalja a vereséget, és fel is tud töltődni annak ellenére, hogy a lengyelek mindenkori geopoli­tikai helyzetének mostoha körülményei egyáltalán nem tették indokolttá, sőt, alkalmassá sem e magatartást. Megint más síkja a feladatnak a művészi egyveleg, mely a közönség felé áramlik a meglepetésekben bővelkedő lengyel kultúra gondolkodói-alkotói felől—kezd­ve a romantikus költő Miczkiewicz­­csel él egészen a filozófus poéta Miloszig, Sienkiewicztől a filmrendező Wajdáig, Chopintől Kantor és Szajna színházi rendezőkig vagy a kortárs drámaíró éro­ekig. Witkiewicz egyedülálló jelenség, de csupán mondanivalója feltálalá­sában, mert egyébként szervesen illeszkedik a lengyel kultúra méltóságainak légiójába, akiknek közös nevezője a forma­bontás, az igyekezet, hogy kifejező metaforákban elevenítse meg az életérzést: az összeomlásnak, az osztálygőg nevetsé­gességének tragikomédiáj­a, hogy a meg­váltás egyetlen j­árható útja, a cselekvés elérhetetlen. Witkiewicz ennél is tovább megy, vájkál a sebben, a kórokozót keresi a csúfot az a célba vett kaszt legszentebb eszméiből is, a művészet általi újjá­születésbe vetett hitből, a végletekig menő szépimádatból, megkérdőjelezvén magát a megváltás lehetőségét. Bocsárdi és csapata szembe mert nézni a mondanivaló számtalan lehetséges változatával, s kiválasztotta azt, mely remélhetőleg felkelti az érdeklődést a mai — a magyarság keleti végein élő kisebbségi polgárok alkotta — nézőközön­ségben. A rendező­­és Bartha József díszlettervező) mindent feltett egy rögeszmére: minden emberi történet — legyen az kísérteties, eredeti vagy meredek — színházi eszközökkel kifejezhető és továbbítható, amennyiben nem kezeljük fenn­tartásokkal, előítéletekkel és provinciális gátlásokkal a közönséget. A sokadik hagymalevél a kitartás, mellyel bizonyítani akar­ják: nem összeférhetetlen a Tamási Áron Színház klasszikus magját alkotó színészgárda és a három évvel ezelőtt Gyergyó­­szentmiklósról érkezet Figura szakosodott amatőr csapata. Az oltóanyagot teszi próbára a Vízityúk előadása. Az oltott egyed állja a próbát. Kijelentésemre más bizonyíték nem hozható fel, mint az egyes szereplők jellemrajza. A hasábok szorításában alulírott kénytelen a rész az egész tükre megoldáshoz folya­modni, márpedig ettől a procedúra elkerülhetetlent­ udvariatlanná válik, az egész rovására; nem i­s beszélve arról, hogy legalább akkora a kockázat, mintha combcsonttöredékből akarnánk ősmamu­tot rekonstruálni. Kísérletünk csonttöredékének a 1s" Vízi­tyúk Jan-szerepét aj­ánlom, Tóth T­amás alakítását. Jan, a lakáj a dohos kúriában a konzervativizmus gúnyrajzának netovábbja. Tóth Tamás alaposan kidolgozta szerepét, formailag kifogástalan a tartása, sike­resen sugallja a szereplő megingathatatlan undorát minden iránt, ami kilóg a rovargyűjtemény keretéből. Tóth parafrazál — ki-be jár a szerepben —, finoman kommentálja, de pil­lanatra sem feledkezik meg a figurának a trauma rendszeré­ben elfoglalt helyéről és szerepéről, még akkor sem, ha az eleve rendellenes, és mindegyre a folytonosság megszakí­tására csábít. Jan, a lakáj­­ utolsó képviselője a hanyatló arisztokrácia büszke világának, a filozófus-könyvelő, a sírásó, aki leltárt készít, az utolsó lény, aki nagy robajjal bezárja a hagyomány kapuját. Bezárná, ha a kulcs el nem veszett volna. Valaki eldobta... be a nézők közé. A kulcskeresés maga az előadás, ám ösztön és szabály szerint a végkifejletre, a meg­találásra nem jut idő. A produkciónak vége. van, a lakáj bekerül az emlékezet rovargyűjteményébe, mint a forradalom és a leépülés jelképe. Az oltott hagyma visszakerül a földbe. Tavaszig vagy talán a következő előadásig. Sugár Teodor A Lakásokat kapott a rendőrség Beteljesedett, amitől Kézdi­­vásárhelyen az új tanács beik­tatása óta tartani lehetett: a Văcăroiu kabinet november 11 -én keltezett, 1168-as hatá­rozatával elvette a város­­gazdálkodástól a Bethlen utca 7. szám alatti, 30 lakást magába foglaló B lépcsőházat. A közel 174 millió lejnél alig többre értékelt lépcsőház és a hozzá tartozó terület átadására a határozat 15 napot írt elő. Mint ismeretes, a város előző polgármestere, nem tudván, mit kezdjen a tönkre­tett lakásokkal, odaígérte a rendőrségnek. Ezzel a régi tanács is egyetértett elvben, de az átengedést kimondó döntést nem hozott. Közben lezajlottak a helyhatósági választások, és az új önkor­mányzat első teendői közé sorolta a lakások hasz­nosításának kérdését. Előbb arra gondoltak, elárverezik olyan érdeklődőnek, aki rendbe teszi az épületet, de később más megoldást találtak, s erre már városi tanácsi határozat is született: szociális otthont rendeznek be. Ezt a terve­, húzta most keresztül a lekö­szönő kabinet egy tollvonás­sal. S ha lúd, legyen kövér alapon Baráton is megaján­dékozták a rendőrséget, u­­gyanazzal a határozattal odaadták a Kossuth Lajos utca 160. szám alatti épüle­tet a székháznak. Az ingat­lan eddig a városi tanács tu­lajdonában volt. (Incze). Alapítványok nyolcadik találkozója (folytatás az A hozzászólásokban a részt­vevők az alapítványokat érintő néhány alapvető hiányosságra, téves alapfelfogásra hívták fel a figyelmet. Kiderült, hogy a romániai magyar civil tár­sadalomban nincs kellő in­formációáramlás, az alapít­ványok többsége a magyar ál­lami költségvetésből működ­tetett Illyés Közalapítvány tá­mogatását tartja az egyetlen elérhető komoly pénzforrás­nak, nem ismernek más pá­lyázati lehetőségeket, nem tudnak a hasonló célkitűzésű alapítványok eredményeiről. Arról, hogy szükség van-e egy, az alapítványokat tömörítő első oldalról­ szervezetre, a résztvevők több­órás vitát folytattak, de döntés sem ebben, sem a létrehozandó információs központ helyére és működési pénzalapjainak előteremtésére vontkozóan nem született. A sok elmélet mellett a tanácskozásnak két gyakorlati jellegű mozzanata is volt: Hajdúk Márta, az Új Kéz­fogás Közalapítvány kis- és középvállalkozások számára létrehozott támogatásrend­szeréről, Păcurar Mihai, a Ko­­vászna megyei vámhivatal fő­nöke pedig a külföldön elnyert eszköztámogatások romániai vámkezeléséről tájékoztatott. 1996. DECEMBER 2.

Next