Háromszék, 1997. július (9. évfolyam, 2077-2103. szám)

1997-07-01 / 2077. szám

mint szódás a lovát... ” Zúgolódnak a borvízforgalmazók az „egyenes” szódavizet (vagy ha jobban tetszik: „szifont ") előállítók és árusítók ellen — olvashattuk napokkal ezelőtt lapunk hasábjain. Továbbá arról is értesültünk, hogy az APEMIN valamiféle borvízkatalógust szándékszik összehozni, kiadni. Oké...! A Háromszékben leközölt információ bizony eléggé szűkszavú volt ahhoz, hogy a romániai borvízkincs tekintélyének helyreállításával, sőt, a piacok újbóli meghódításával kapcsolatos stratégiáról fogalmat alkothas­sunk magunknak. De ez a­ borvizes kontra szódavizes zsörtölődés különös figyelmet érdemel. „ Veri, mint szódás a lovát” — ezt a közmondást én Budapesten hallot­tam több mint harminc évvel ezelőtt. Nos, véleményem szerint nem a szódavizest, még kevésbé annak a lovát kell elverni amiatt, hogy a borvizek istenáldotta országában a „szifon" sikeresebbnek bizonyul. Mivelhogy olcsóbb!... De hiszen ez így normális, így a helyénvaló! Az ásványvíz drágább, mert többet ér, de palackozásával, forgalmazásával is több a baj. Az ásványvizekben „életerő” van, a szervezet számára létszükségletet jelentő nyomelemeket tartalmaznak, fontos, gyógyászati értékű vegyületeket és így tovább. A vízben oldott szén-dioxidról pedig tudni illik, hogy nem egyszerű „placebó”, hanem igenis ő idézi elő a hirtelen gyógyhatást. Sajnos, azt is kevesen tudják, hogy gyorsabban hat a lenyelt gyógyszer is, ha utána szénsavas vizet iszunk. A szódavízről azonban mindenki tudja (főképp az, aki otthon saját palackjában állítja elő), hogy egyszerű, szén­dioxiddal megnyomott klóros csapvíz, és mint ilyen, ennyit ér. (Ha szódát iszunk, nagyot bökkenünk a felszabaduló szén-dioxidtól. A vízben oldott klórt — sajnos — nem lehet kibökkenteni, a klór a vízből csak 80 Celsius­­fok felett űzhető ki.) Véleményem szerint ha borvizeink nemes ügyéért harcba indulunk, akkor legelsősorban a „Kólások, Fantások... mindenféle Szukkosok” lovát kell elvernünk. Elsősorban azt kell behatóan tanulmányoznunk, hogy ezzel a Pepsi nevezetű titokzatos löttyel hogyan sikerült megbo­londítani a több milliárd embert eltartó földgolyót. Bizony, jelen pillanat­ban a Pepsi-ivás sznobériájáról beszélhetünk. Nos, ideje volna minden információs csatornát igénybe véve rászoktatni az embereket az ásvány­­vízivás sznobériájára (kultuszára). Az ötlet lényegét tekintve nem is új­szerű: „Vissza a természetbe” — hirdette Rousseau kb. kettőszázharminc évvel ezelőtt. Gyila Sándor V_____________________________________/ Hírsaláta X Bejelentette a Vatikán, hogy belátható időn belül II. János Pál pápa nem látogat Romániába. (Adevărul) X Aláírásokat gyűjt a Románok Nemzeti Egységpártja a kormány és a miniszterelnök menesztése céljából. Annak elérése megtehetően kétséges, az alkotmány ugyanis a kormánycsere eme válfaját nem ismeri. (Ziua) X Szeptemberben tart újabb orszá­gos konferenciát a TDRP. A nem épp jóindulatú megfigyelők máris azt ter­jesztik, hogy Adrian Năstase és Miron Mitrea akkor akar végképp megszaba­dulni Ion Iliescutól. (Ev. zilei) X Ez év májusára 1990 októberéhez viszonyítva a havi átlagbér vásárlóereje 49,7 százalékra csökkent. X Olyan magas Romániában az adózási szint, hogy valójában a magánvállalatok is évente hét hónapot az állam hasznára dolgoznak X A PRO TV Párizsból sugárzott PRO NATO műsorával elbúcsúzhatott volna több hónapos gyermeteg játé­kától, mert egyértelművé vált: első körben nem kerül be az ország az Észak-atlanti Szövetségbe. De mert a levelezőlapos játék hatalmas üzlet is, igaz, lógó orral, de még verik a vasat. X D. Ioan Puşcaşról, a parasztpárt Szilágy megyei elnökéről az Er. zilei kiderítette, hogy besúgó volt, mi több, ő szolgáltatta a legtöbb információt Corneliu Coposuról a szekuritáténak. Különben ez az a Puşcaş, aki az előző rezsimben Păunescu egyik legfuttatot­­tabb csodadoktora volt. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Hongkong — a „háromlábú szék” A brit koronagyarmatot, amely 1997. július elsejével újraegyesül az anyaországgal, a Hongkongban élő kínaiak mindig is „háromlábú széknek” tartották, amelynek egyik lába Pekingben, a másik Londonban, a harmadik pedig magában Hongkongban van. A hasonlat kitűnően érzékelteti azt az egyedülálló egyensúlyozási készséget, amelyről Hongkong történelme során tanúbizonyságot tett. Ha ugyanis a három láb egyikéből csak egyhüvelyknyit is levágnak, a szék meginog. Ha a lábak hossza közötti különbség tovább növekszik, a szék táncolni kezd, és nem képes betölteni eredeti (egyensúlyozó) feladatát. Végül pedig, ha egyik lába véletlenségből letörik, vagy szándékosan eltávolítják, akkor a szék felborul. A XIX. században ellentmondások közepette született brit koronagyarmat, Hongkong sorsa az első pillanattól kezdve ezen a képtelenségnek tűnő három lábon nyugodott. A „háromlábú szék” tulajdonképpen 1841. január 20-án „készült el”, amikor Charles Elliot, Nagy-Britannia telj­hatalmú kereskedelmi megbízottja Kínában a maga szakál­lára fegyveres erő alkalmazásával annektálta Hongkong­­szigetet, hogy kereskedelmi engedményeket csikarjon ki a kínaiakból, kártérítést vasaljon be a Kan­tonban elkobzott brit ópiumért, és hely­reállítsa az angolok megtépázott tekin­télyét. Hat nappal később a Sir Gordon Bremer vezette angol hajóhad ünnepélyesen kitűzte a brit lobogót. A történtek megütközést keltettek nemcsak Kínában, hanem — ki gondolná? — Nagy-Britanniában is. Ki Sent, aki Elliot kínai tárgyalópartnere volt, megrótták, amiért kapitulált a vörös szakállas barbár britek előtt, és rövid úton Tibetbe száműzték.­­Ami azonban jóval meglepőbb, Elliot sem aratott osztat­lan sikert a Viktória-korabeli Angliában. Londonban Lord Palmerston külügyminiszter lekicsinylően „kopár szigetnek” nevezte Hongkongot, amelyen „lakóház is alig található”. Úgy vélte, hogy soha nem lesz kereskedelmi központ, és ezt a nézetet osztotta a királynő is. A szegény Elliotot visszaren­delték Londonba, valószínűleg gyorsjáratú vitorláson, és más valakinek, Sir Henry Pottingernek jutott a kétes dicsőség, hogy Hongkong első kormányzója legyen (1843—1844). Fejlődés ide, fejlődés oda, Hongkongban napjainkban, másfél évszázad elmúltával sem tisztelik Elliotot — még utcát, de még egy padot sem neveztek el róla. Utódainak nevét — akár alacsonyabb vagy magasabb rangú tiszt­viselők voltak —­ ellenben sugárutak, épületek és vízi utak örökítik meg. A viktoriánus London minden fanyalgása ellenére Pot- W­ ­inger, az első kormányzó ráérzett, hogy Hongkongot meg kell tartani a brit korona uralma alatt. Annyira biztos volt a koronagyarmat potenciális jövőjében, hogy bátorította az építkezéseket, és földeket adományozott az ott letelepedőknek. Közben azonban váltakozó szerencsével folytak a har­cok a kínaiakkal, míg végül is Nankingban 1842. augusz­tus 29-én (miközben Pottinger csapatai a város ostromára készülődtek) a kínaiak beadták a derekukat, és aláírták a szerződést Hongkong-sziget jövőjéről. Ezzel fordult a kocka — ámbár kevéssel előtte még Pottingert (akárcsak korábban Elliotot) London pazarlással vádolta Hongkongban­­, a nankingi szerződést követően Nagy-Britannia immár örömmel elfogadta „örök időkre” Hongkongot, amelynek kikötőjében „kijavíthatják az arra járó brit hajókat, és árukat tárolhatnak, amelyekre azoknak szükségük van...” Hongkongot 1843. június 26-án hivatalosan is brit gyarmattá nyilvánították. Ami a most Kínához visszakerülő brit gyarmat történetét illeti, feltevések szerint az első európai, aki az akkor mesebelinek tartott kínai birodalomba eljutott, egy római küldött lehetett Krisztus után 61-ben. Fél évszázaddal később Indiából érkezett vándor szerzetesek magukkal hozták Bud­dha tanait, s a buddhizmus lett Kína államvallása az első mongol dinasztia uralomra jutásával 589-ben. A rá következő századokban jártak Kínában arab kereskedők (kifosztották Kantont), Kublaj kán hadai, Vasco da Gama portugál hajósai (Goa és Makao elfoglalásával az arabok örökébe léptek a kelet-indiai fűszerkereskedelem ellenőrzésében), holland hajósok és végül 1637-ben az angol John Weddell kapitány jelent meg négy felfegy­verzett kereskedelmi hajójával a Gyöngy folyó torkolatában, eljutott Kantonig, és kiérdemelte a kínaiaktól „a legke­gyetlenebb nyugati barbár” cseppet sem hízelgő elnevezést. Az első angol próbálkozás Kínában 1793-ban kezdődött, amikor Lord Macartney,11. Katalin orosz cárnővel folytatott tárgyalásai sikerén felbuzdulva — Pekingbe érkezett azzal a szándékkal, hogy új kikötőket nyit meg az angol kereskedelem számára. Őrordsága azzal tudta elkerülni, hogy — a protokoll követelményeinek megfelelően—négykézláb járuljon a császár elé és kilencszer meghajoljon előtte, hogy emlékeztetett: a vele egyenrangú mandarinnak ugyanezt kell megtennie 111. György király képe előtt. Macartney azonban dolgavégezetlenül kényszerült távozni: „mindenünk bőségesen van, és nincs szük­ségünk külföldi barbárok által készített portékákra” — ezekkel a szavakkal bocsátotta el őt nagy kegyesen a kínai császár. Barabás Miklós ____________________________________________/ 1997. JÚLIUS 1. Tüntetés Hongkongban Több ezren tüntettek tegnap Hongkongban a brit koronagyarmat Kínához történő visszacsatolása ellen. A ceremónia, amelyre tízezer külföldi vendéget hívtak, itteni idő szerint este 7 órakor kezdődött. Ezt meg­előzően tüntetések voltak a törvényhozás épületénél és más helyszíneken is, ahol a demokratikus szervezetek rendőrségi engedélyt kaptak. Elhangzott, a hongkongiak nem ellenségei a kormánynak, csupán szabadságjogaikat akarják megőrizni. A televíziós tudósítást többször is félbeszakították a ’89-es Tiananmen téri tüntetés archív képsoraival. Sem a tüntetők, sem az eső nem zavarta meg igazán a hivatalos programsorozatot, melynek délutáni aktusaként Nagy-Britannia utolsó hongkongi kormányzója, Chris Patten és családja végleg búcsút vett a kormányzói rezidenciától. Patten, sorrendben a 28. brit kormányzó könnyeivel küszködve nézte végig felesége, Lavender és három lánya társaságában a díszőrség felvonulását, majd elbúcsúzott 250 kínai és brit munkatársától. Ezután a brit katona levonta a brit zászlót, amely 1855 óta lengett a kormányzósági központ Hongkong főterén álló épülete előtt.­­ Tony Blair brit miniszterelnök hétfőn külügyminisztere, Robin Cook kíséretében meg­érkezett Hongkongba. A kormányfő kijelentette, hogy Nagy-Britannia erős és szilárd kapcsolatokat szeretne kiépíteni Kínával, de elvárja, Peking tartsa be a hongkongi szabadságjogok tiszteletben tartására tett ígéreteit. Blair és Cook az éjféli ceremónia előtt megbeszélést tartott egy szállodában Csiang Cö-min kínai elnökkel. A brit miniszterelnök újságíróknak elmondta, hogy a kínai— brit kapcsolatokat a jövőben két pillérre kell alapozni: az egyik a brit—kínai közös nyilatkozat, amely biztosítja Hongkong jövendő jólétét és szabadságát, a másik az a brit kívánság, hogy „erős és szilárd kapcsolatokat építsünk ki Kínával a jövőben, ami egyaránt szolgálja Hongkong népének és az Egyesült Királyság népének az érdekeit” — hangsúlyozta Tony Blair.­­A hongkongi lakosságnak csak kevesebb mint fele helyesli a Kínához való csatlakozást, egyharmaduk támogatná a függetlenséget — tükrözik a közvélemény-kutatások. A South China Morning Post által ismertetett adatok szerint a megkérdezettek 40 százaléka helyesli a csatlakozást, a válaszadók 35 százaléka foglalt állást a függetlenség mellett. Mindössze 19 százalék, akik a brit gyarmati státus fenntartásának örülnének a legjobban —jelentette a Reuter brit hírügynökség. Pekingi ünneplés Pekingi vélemények szerint nem a gyarmatbiroda­lom végéről van szó, hanem­ a szuverenitás helyreál­lításáról. A főváros, különösen a Tiananmen tér és környéke teljes ünnepi díszben volt. Az emberek a Kínai Népköztársaság és Hongkong papírzászlóját lo­bogtatták. A teret tegnap délután hatkor kiürítették és lezárták. Helyükbe mások érkeztek. A szervezők fel­szólították a pekingieket, hogy lehetőleg otthonukban a televízió előtt kövessék az eseményeket, mert a központban csak a meghívottak lehettek jelen. A ma hajnalig tartó programot Peking városa szervezte, ahová külföldi vendé­geket egyáltalán nem hívtak meg. Százezer kiválasztott, munkásból, parasztból, értelmiségiből és tisztviselőből álló közönségnek szólt a pekingi előadás. Éjfélkor el­hangzott a kínai himnusz, és kezdetét vette a tűzijáték. Monarchia Albániában? Az albán központi választási bizottság első, nem hivatalos részeredményei megerősítik azt az előrejelzést, hogy a baloldal nyerte meg a vasárnapi parlamenti választásokat Albániában. Az eddig kiértékelt adatok szerint Tiranában, Albánia legnépesebb városában a 19 választási körzet közül 14-ben a szocialisták nyertek —jelentette ki az AFP-nek Fatos Klosi, a bizottság alelnöke, hozzáfűzve, hogy több körzetben még nem végeztek a szavazatok összeszámlálásával. A választásokkal párhuzamos nép­szavazáson, nem hivatalos eredmények szerint, a monarchia visszaállítása mellett foglalt állást a szavazók 55 százaléka. Elismerés Magyarországnak A fejlett ipari államokat tömörítő gazdasági szervezet elismerően értékeli Magyarország gazdasági fejlődését. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Budapesten tárgyaló főtitkárát fogadta a magyar miniszterelnök. A szervezet megállapította, az elmúlt két évben jelentős előrelépés történt a külső és belső egyensúly helyreállítása terén, úgy látják, hogy a gazdaság növekedési pályára léphet. Az OECD szerint az infláció csak szerény mértékben csökken ebben az évben. Ugyan­akkor úgy vélekednek egy Magyarországról készített tanulmányban, hogy javítani kell az adózási fegyelmet, és megfelelően kellene ellenőrizni a társadalombizto­sítás finanszírozását. Elengedhetetlennek tartják, hogy az államháztartási reform folytatódjék. (Az MTI híreinek felhasználásával) Szerkesztő: Albert Levente

Next