Háromszék, 1997. július (9. évfolyam, 2077-2103. szám)
1997-07-01 / 2077. szám
mint szódás a lovát... ” Zúgolódnak a borvízforgalmazók az „egyenes” szódavizet (vagy ha jobban tetszik: „szifont ") előállítók és árusítók ellen — olvashattuk napokkal ezelőtt lapunk hasábjain. Továbbá arról is értesültünk, hogy az APEMIN valamiféle borvízkatalógust szándékszik összehozni, kiadni. Oké...! A Háromszékben leközölt információ bizony eléggé szűkszavú volt ahhoz, hogy a romániai borvízkincs tekintélyének helyreállításával, sőt, a piacok újbóli meghódításával kapcsolatos stratégiáról fogalmat alkothassunk magunknak. De ez a borvizes kontra szódavizes zsörtölődés különös figyelmet érdemel. „ Veri, mint szódás a lovát” — ezt a közmondást én Budapesten hallottam több mint harminc évvel ezelőtt. Nos, véleményem szerint nem a szódavizest, még kevésbé annak a lovát kell elverni amiatt, hogy a borvizek istenáldotta országában a „szifon" sikeresebbnek bizonyul. Mivelhogy olcsóbb!... De hiszen ez így normális, így a helyénvaló! Az ásványvíz drágább, mert többet ér, de palackozásával, forgalmazásával is több a baj. Az ásványvizekben „életerő” van, a szervezet számára létszükségletet jelentő nyomelemeket tartalmaznak, fontos, gyógyászati értékű vegyületeket és így tovább. A vízben oldott szén-dioxidról pedig tudni illik, hogy nem egyszerű „placebó”, hanem igenis ő idézi elő a hirtelen gyógyhatást. Sajnos, azt is kevesen tudják, hogy gyorsabban hat a lenyelt gyógyszer is, ha utána szénsavas vizet iszunk. A szódavízről azonban mindenki tudja (főképp az, aki otthon saját palackjában állítja elő), hogy egyszerű, széndioxiddal megnyomott klóros csapvíz, és mint ilyen, ennyit ér. (Ha szódát iszunk, nagyot bökkenünk a felszabaduló szén-dioxidtól. A vízben oldott klórt — sajnos — nem lehet kibökkenteni, a klór a vízből csak 80 Celsiusfok felett űzhető ki.) Véleményem szerint ha borvizeink nemes ügyéért harcba indulunk, akkor legelsősorban a „Kólások, Fantások... mindenféle Szukkosok” lovát kell elvernünk. Elsősorban azt kell behatóan tanulmányoznunk, hogy ezzel a Pepsi nevezetű titokzatos löttyel hogyan sikerült megbolondítani a több milliárd embert eltartó földgolyót. Bizony, jelen pillanatban a Pepsi-ivás sznobériájáról beszélhetünk. Nos, ideje volna minden információs csatornát igénybe véve rászoktatni az embereket az ásványvízivás sznobériájára (kultuszára). Az ötlet lényegét tekintve nem is újszerű: „Vissza a természetbe” — hirdette Rousseau kb. kettőszázharminc évvel ezelőtt. Gyila Sándor V_____________________________________/ Hírsaláta X Bejelentette a Vatikán, hogy belátható időn belül II. János Pál pápa nem látogat Romániába. (Adevărul) X Aláírásokat gyűjt a Románok Nemzeti Egységpártja a kormány és a miniszterelnök menesztése céljából. Annak elérése megtehetően kétséges, az alkotmány ugyanis a kormánycsere eme válfaját nem ismeri. (Ziua) X Szeptemberben tart újabb országos konferenciát a TDRP. A nem épp jóindulatú megfigyelők máris azt terjesztik, hogy Adrian Năstase és Miron Mitrea akkor akar végképp megszabadulni Ion Iliescutól. (Ev. zilei) X Ez év májusára 1990 októberéhez viszonyítva a havi átlagbér vásárlóereje 49,7 százalékra csökkent. X Olyan magas Romániában az adózási szint, hogy valójában a magánvállalatok is évente hét hónapot az állam hasznára dolgoznak X A PRO TV Párizsból sugárzott PRO NATO műsorával elbúcsúzhatott volna több hónapos gyermeteg játékától, mert egyértelművé vált: első körben nem kerül be az ország az Észak-atlanti Szövetségbe. De mert a levelezőlapos játék hatalmas üzlet is, igaz, lógó orral, de még verik a vasat. X D. Ioan Puşcaşról, a parasztpárt Szilágy megyei elnökéről az Er. zilei kiderítette, hogy besúgó volt, mi több, ő szolgáltatta a legtöbb információt Corneliu Coposuról a szekuritáténak. Különben ez az a Puşcaş, aki az előző rezsimben Păunescu egyik legfuttatottabb csodadoktora volt. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Hongkong — a „háromlábú szék” A brit koronagyarmatot, amely 1997. július elsejével újraegyesül az anyaországgal, a Hongkongban élő kínaiak mindig is „háromlábú széknek” tartották, amelynek egyik lába Pekingben, a másik Londonban, a harmadik pedig magában Hongkongban van. A hasonlat kitűnően érzékelteti azt az egyedülálló egyensúlyozási készséget, amelyről Hongkong történelme során tanúbizonyságot tett. Ha ugyanis a három láb egyikéből csak egyhüvelyknyit is levágnak, a szék meginog. Ha a lábak hossza közötti különbség tovább növekszik, a szék táncolni kezd, és nem képes betölteni eredeti (egyensúlyozó) feladatát. Végül pedig, ha egyik lába véletlenségből letörik, vagy szándékosan eltávolítják, akkor a szék felborul. A XIX. században ellentmondások közepette született brit koronagyarmat, Hongkong sorsa az első pillanattól kezdve ezen a képtelenségnek tűnő három lábon nyugodott. A „háromlábú szék” tulajdonképpen 1841. január 20-án „készült el”, amikor Charles Elliot, Nagy-Britannia teljhatalmú kereskedelmi megbízottja Kínában a maga szakállára fegyveres erő alkalmazásával annektálta Hongkongszigetet, hogy kereskedelmi engedményeket csikarjon ki a kínaiakból, kártérítést vasaljon be a Kantonban elkobzott brit ópiumért, és helyreállítsa az angolok megtépázott tekintélyét. Hat nappal később a Sir Gordon Bremer vezette angol hajóhad ünnepélyesen kitűzte a brit lobogót. A történtek megütközést keltettek nemcsak Kínában, hanem — ki gondolná? — Nagy-Britanniában is. Ki Sent, aki Elliot kínai tárgyalópartnere volt, megrótták, amiért kapitulált a vörös szakállas barbár britek előtt, és rövid úton Tibetbe száműzték.Ami azonban jóval meglepőbb, Elliot sem aratott osztatlan sikert a Viktória-korabeli Angliában. Londonban Lord Palmerston külügyminiszter lekicsinylően „kopár szigetnek” nevezte Hongkongot, amelyen „lakóház is alig található”. Úgy vélte, hogy soha nem lesz kereskedelmi központ, és ezt a nézetet osztotta a királynő is. A szegény Elliotot visszarendelték Londonba, valószínűleg gyorsjáratú vitorláson, és más valakinek, Sir Henry Pottingernek jutott a kétes dicsőség, hogy Hongkong első kormányzója legyen (1843—1844). Fejlődés ide, fejlődés oda, Hongkongban napjainkban, másfél évszázad elmúltával sem tisztelik Elliotot — még utcát, de még egy padot sem neveztek el róla. Utódainak nevét — akár alacsonyabb vagy magasabb rangú tisztviselők voltak — ellenben sugárutak, épületek és vízi utak örökítik meg. A viktoriánus London minden fanyalgása ellenére Pot- W inger, az első kormányzó ráérzett, hogy Hongkongot meg kell tartani a brit korona uralma alatt. Annyira biztos volt a koronagyarmat potenciális jövőjében, hogy bátorította az építkezéseket, és földeket adományozott az ott letelepedőknek. Közben azonban váltakozó szerencsével folytak a harcok a kínaiakkal, míg végül is Nankingban 1842. augusztus 29-én (miközben Pottinger csapatai a város ostromára készülődtek) a kínaiak beadták a derekukat, és aláírták a szerződést Hongkong-sziget jövőjéről. Ezzel fordult a kocka — ámbár kevéssel előtte még Pottingert (akárcsak korábban Elliotot) London pazarlással vádolta Hongkongban, a nankingi szerződést követően Nagy-Britannia immár örömmel elfogadta „örök időkre” Hongkongot, amelynek kikötőjében „kijavíthatják az arra járó brit hajókat, és árukat tárolhatnak, amelyekre azoknak szükségük van...” Hongkongot 1843. június 26-án hivatalosan is brit gyarmattá nyilvánították. Ami a most Kínához visszakerülő brit gyarmat történetét illeti, feltevések szerint az első európai, aki az akkor mesebelinek tartott kínai birodalomba eljutott, egy római küldött lehetett Krisztus után 61-ben. Fél évszázaddal később Indiából érkezett vándor szerzetesek magukkal hozták Buddha tanait, s a buddhizmus lett Kína államvallása az első mongol dinasztia uralomra jutásával 589-ben. A rá következő századokban jártak Kínában arab kereskedők (kifosztották Kantont), Kublaj kán hadai, Vasco da Gama portugál hajósai (Goa és Makao elfoglalásával az arabok örökébe léptek a kelet-indiai fűszerkereskedelem ellenőrzésében), holland hajósok és végül 1637-ben az angol John Weddell kapitány jelent meg négy felfegyverzett kereskedelmi hajójával a Gyöngy folyó torkolatában, eljutott Kantonig, és kiérdemelte a kínaiaktól „a legkegyetlenebb nyugati barbár” cseppet sem hízelgő elnevezést. Az első angol próbálkozás Kínában 1793-ban kezdődött, amikor Lord Macartney,11. Katalin orosz cárnővel folytatott tárgyalásai sikerén felbuzdulva — Pekingbe érkezett azzal a szándékkal, hogy új kikötőket nyit meg az angol kereskedelem számára. Őrordsága azzal tudta elkerülni, hogy — a protokoll követelményeinek megfelelően—négykézláb járuljon a császár elé és kilencszer meghajoljon előtte, hogy emlékeztetett: a vele egyenrangú mandarinnak ugyanezt kell megtennie 111. György király képe előtt. Macartney azonban dolgavégezetlenül kényszerült távozni: „mindenünk bőségesen van, és nincs szükségünk külföldi barbárok által készített portékákra” — ezekkel a szavakkal bocsátotta el őt nagy kegyesen a kínai császár. Barabás Miklós ____________________________________________/ 1997. JÚLIUS 1. Tüntetés Hongkongban Több ezren tüntettek tegnap Hongkongban a brit koronagyarmat Kínához történő visszacsatolása ellen. A ceremónia, amelyre tízezer külföldi vendéget hívtak, itteni idő szerint este 7 órakor kezdődött. Ezt megelőzően tüntetések voltak a törvényhozás épületénél és más helyszíneken is, ahol a demokratikus szervezetek rendőrségi engedélyt kaptak. Elhangzott, a hongkongiak nem ellenségei a kormánynak, csupán szabadságjogaikat akarják megőrizni. A televíziós tudósítást többször is félbeszakították a ’89-es Tiananmen téri tüntetés archív képsoraival. Sem a tüntetők, sem az eső nem zavarta meg igazán a hivatalos programsorozatot, melynek délutáni aktusaként Nagy-Britannia utolsó hongkongi kormányzója, Chris Patten és családja végleg búcsút vett a kormányzói rezidenciától. Patten, sorrendben a 28. brit kormányzó könnyeivel küszködve nézte végig felesége, Lavender és három lánya társaságában a díszőrség felvonulását, majd elbúcsúzott 250 kínai és brit munkatársától. Ezután a brit katona levonta a brit zászlót, amely 1855 óta lengett a kormányzósági központ Hongkong főterén álló épülete előtt. Tony Blair brit miniszterelnök hétfőn külügyminisztere, Robin Cook kíséretében megérkezett Hongkongba. A kormányfő kijelentette, hogy Nagy-Britannia erős és szilárd kapcsolatokat szeretne kiépíteni Kínával, de elvárja, Peking tartsa be a hongkongi szabadságjogok tiszteletben tartására tett ígéreteit. Blair és Cook az éjféli ceremónia előtt megbeszélést tartott egy szállodában Csiang Cö-min kínai elnökkel. A brit miniszterelnök újságíróknak elmondta, hogy a kínai— brit kapcsolatokat a jövőben két pillérre kell alapozni: az egyik a brit—kínai közös nyilatkozat, amely biztosítja Hongkong jövendő jólétét és szabadságát, a másik az a brit kívánság, hogy „erős és szilárd kapcsolatokat építsünk ki Kínával a jövőben, ami egyaránt szolgálja Hongkong népének és az Egyesült Királyság népének az érdekeit” — hangsúlyozta Tony Blair.A hongkongi lakosságnak csak kevesebb mint fele helyesli a Kínához való csatlakozást, egyharmaduk támogatná a függetlenséget — tükrözik a közvélemény-kutatások. A South China Morning Post által ismertetett adatok szerint a megkérdezettek 40 százaléka helyesli a csatlakozást, a válaszadók 35 százaléka foglalt állást a függetlenség mellett. Mindössze 19 százalék, akik a brit gyarmati státus fenntartásának örülnének a legjobban —jelentette a Reuter brit hírügynökség. Pekingi ünneplés Pekingi vélemények szerint nem a gyarmatbirodalom végéről van szó, hanem a szuverenitás helyreállításáról. A főváros, különösen a Tiananmen tér és környéke teljes ünnepi díszben volt. Az emberek a Kínai Népköztársaság és Hongkong papírzászlóját lobogtatták. A teret tegnap délután hatkor kiürítették és lezárták. Helyükbe mások érkeztek. A szervezők felszólították a pekingieket, hogy lehetőleg otthonukban a televízió előtt kövessék az eseményeket, mert a központban csak a meghívottak lehettek jelen. A ma hajnalig tartó programot Peking városa szervezte, ahová külföldi vendégeket egyáltalán nem hívtak meg. Százezer kiválasztott, munkásból, parasztból, értelmiségiből és tisztviselőből álló közönségnek szólt a pekingi előadás. Éjfélkor elhangzott a kínai himnusz, és kezdetét vette a tűzijáték. Monarchia Albániában? Az albán központi választási bizottság első, nem hivatalos részeredményei megerősítik azt az előrejelzést, hogy a baloldal nyerte meg a vasárnapi parlamenti választásokat Albániában. Az eddig kiértékelt adatok szerint Tiranában, Albánia legnépesebb városában a 19 választási körzet közül 14-ben a szocialisták nyertek —jelentette ki az AFP-nek Fatos Klosi, a bizottság alelnöke, hozzáfűzve, hogy több körzetben még nem végeztek a szavazatok összeszámlálásával. A választásokkal párhuzamos népszavazáson, nem hivatalos eredmények szerint, a monarchia visszaállítása mellett foglalt állást a szavazók 55 százaléka. Elismerés Magyarországnak A fejlett ipari államokat tömörítő gazdasági szervezet elismerően értékeli Magyarország gazdasági fejlődését. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Budapesten tárgyaló főtitkárát fogadta a magyar miniszterelnök. A szervezet megállapította, az elmúlt két évben jelentős előrelépés történt a külső és belső egyensúly helyreállítása terén, úgy látják, hogy a gazdaság növekedési pályára léphet. Az OECD szerint az infláció csak szerény mértékben csökken ebben az évben. Ugyanakkor úgy vélekednek egy Magyarországról készített tanulmányban, hogy javítani kell az adózási fegyelmet, és megfelelően kellene ellenőrizni a társadalombiztosítás finanszírozását. Elengedhetetlennek tartják, hogy az államháztartási reform folytatódjék. (Az MTI híreinek felhasználásával) Szerkesztő: Albert Levente