Háromszék, 2000. augusztus (12. évfolyam, 3021-3047. szám)

2000-08-01 / 3021. szám

2. Belföld­ i közhivatalnok esküje Az­ új köztisztviselői törvény­­ alkalmazásának rendjén letette az esküt az első csoport. Az új köztisztviselői kar kialakítását célzó törvény olyan eskü letételét követeli meg a tisztviselőtől, melyben az alapvető emberi jogok, az alkotmány tiszteletben tartását fogadja meg, a szakmai titok be­tartására esküszik, s hogy nem vár és vesz el csúszópénzt. Vlad Roşea kormánytag szerint a cél a tisztviselői kar korrupciós szint­jének a leszorítása. Emiatt a hírügynökségek sem tudnak nem iro­nikusan viszonyulni az eskütételhez: kisebbek lesznek a megvesz­tegetésre szánt összegek — írják például. A törvény elbocsátást ír elő az ügyfelekkel bánni nem tudó hivatalnok esetében. A védelmi ipar követel A védelmi iparban és a repülőgépgyártásban dolgozók szak­­szervezetei azt kérik az államtól, folytassa a fegyverkivitelt, s nyerje vissza a ’90-es években elvesztett piacait. E célból a szak­szervezetek 1000 milliárdos befektetést igényelnek az államtól, s az iparágban dolgozók új statútumának kidolgozását. Az ágazat­ban a valamikori 400 ezer alkalmazottból mára 50 ezer maradt, azoknak sincs munkájuk. Baleseti csúcs A hétvége szomorú rekorddal szolgált a közutakon. Összesen tizenhárom áldozata volt a szabályok be nem tartásának, heten életüket vesztették, hatan pedig kórházi kezelésre szorulnak. A szabadságok évadában fokozott figyelemre és óvatosságra van szükség a megnövekedett forgalom miatt. Járványok országszerte Új lépfene-fertőzöttségi esteket jelentettek Tulcea, Vaslui és H Hunyad megye után Szatmár és Szeben megyéből is. Szatmárban legutóbb három évvel ezelőtt volt példa lépténél megbetegedésre. A járványban eddig két ember halt meg, kéttucatnyi pedig kezelés alatt áll. Szeben megyében emberen mutatkoztak a betegség jelei. Az állatok közt eddig száz áldozata volt a járványnak. Idevágó hír, hogy Iaşi piacán a moldovánoknak megtiltották az élelmiszerek árusítá­sát, mivel Ukrajnából kolerás megbetegedések eseteit jelentették. Államkötvény dollárért és márkáért 500 dolláros és 500 márkás államkötvényeket bocsát ki a kor­­mány augusztus folyamán két rendben is féléves és éves futam­időre, a dollárkötvénynél 7,5 százalékos kamattal. Ez jó két, másfél, illetve egy százalékkal több, mint amit a bankok kínálnak. Az ügyletet a Bank Post és a Mezőgazdasági Bank bonyolítja le. (Az MTI híreinek felhasználásával) Belpolitikai szerkesztő: B. Kovács András Külpolitikai szerkesztő: Mózes László A bálvány­osi szabadegyetem sajtóvisszhangja A tegnapi lapok számos tudósításban számoltak be a Tusnádfürdön megrendezett XI. Bál­vány ősi Nyári Szabadegye­tem fórumán és különösen a szombati zárórendezvényen megfo­galmazódott román és magyar álláspontokról, valamint a román és a magyar külügyminiszter sepsiszentgyörgyi találkozójáról. Különösen nagy figyelmet szenteltek a bukaresti lapok Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentéseinek. Az Adevărul azt emelte ki előadásából, hogy „a magyar—román kétoldalú kapcsolatok kulcsa jelenleg és a jövőben is Románián belül talál­ható”. Külön tudósítást szentelt a lap Markó Béla előadásának, amelyben egyebek között kijelentette, hogy „a román—magyar LUPU A NEVÉT VISELŐ TÖRVÉNY ALKALMAZÁSÁ­NAK MEGTORPEDÓZÁSÁRÓL. A kommunista beállítottságú tisztviselőket, a volt állami gazdaságok vezetőit, a TDRP polgár­­mestereit okolja Vasile Lupu az új földtörvény alkalmazásában mutatkozó késés miatt. Folyik ráadásul a harc a jobb földekért, ezeket olyanok szeretnék megkaparintani, akiket nem illet meg. Lupu szerint a sajtóban felfújt ügyek ellenére — ezek százhektá­­ros erdők egyetlen kézbe kerüléséről regélnek — az igazság az, hogy a törvény alkalmazása­ átlag két hektár erdőt juttatna vissza az egyéni és közbirtokossági tagoknak. (Románia liberă) HÍRSZERZŐK KONTRA MĂGUREANU. Maga az RIDSZ cáfolja volt igazgatójának állítását, miszerint a hírszerzésnek nem lett volna köze a Zsombolya-ügyhöz. A titkosszolgálat most nyilvánosságra hozott okmányai szerint a Volt igazgató megbízásából a szervezet három tisztje gondoskodott a Szerbiába irányuló kőolajszállítmányok titkosszolgálati felügyeletéről. (România liberă) VÁLTOZÓ ÉRTÉKREND? Az Országos Hírszerzői Intézet idei végzőseinek búcsúztatóján az RIISZ igazgatója, Costin Georgescu az országra leselkedő fő nemzetbiztonsági veszélyt a korrupcióban, a szervezett bűnözésben, a pénzügyi és informati­kai bűnözésben jelölte meg. Pár éve még a kisebbségeket kezelték ötödik hadoszlopként. Ha nem fantomokkal kell harcolni, nyil­ván az új végzettek dolga is nehezebb lesz. (Románia liberă) A GÉPEZET MŰKÖDIK. Júliusban 6000 tisztet léptettek elő a román hadseregben és a belügyi tárcához tartozó egységek­alapszerződés nem nekünk volt jó, hanem a Nyugatnak”. A Curentul Naţional első oldalas tudósítása szerint „Orbán azt kérte az RMDSZ-től,h­ogy ne szövetkezzék a TDRP-vel", vagyis az Iliescu-féle Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjával. Ez a lap tudósításában külön kitért arra, hogy a magyar kormányfő Tusnádfürdőn „egy olyan közép-európai, konstrukció meg­teremtéséről beszélt, amelyben a gazdasági elemeket összességük­ben kell tekinteni, nem pedig külön-külön, mint ahogyan eddig”. Csaknem egyoldalas beszámolójában a Cotidianul című napilap is felfigyelt a magyar kormányfőnek erre a javaslatára, amelyet az Európai Unió alternatívájaként tüntetett fel­­ben. Nagyszámú új tábornoki cím adományozása várható a kö­zeljövőben — adja hírül a Cotidianul. RÉGI MEGYENÉV. A Kovászna elnevezés egy alkalmi meg­oldás volt, ideje lenne visszaadni a megyének eredeti történelmi nevét —érvel Király Károly a Figyelőben. Hozzátehetjük, me­lyet a megye különben a két világáború közt is viselt. HOL INDUL A MAGYAR MAGÁNEGYETEM? A Sapi­­entia Alapítvány döntése szerint idén Marosvásárhelyen ■­— a katolikus plébánia új épületében — és Csíkszeredában — a Pro Hargita Alapítvány épületében — indulnak az első szakok, ha október 1-jéig az akkreditációs bizottság megadja hozzájárulását. Kolozsváron a szakkollégiumok, a háttérintézmények létrehozá­sa a cél, Nagyváradon pedig a már évek óta működő Partiumi Egyetem 400 millió forintot kapott az idei tanévre. (Krónika) ZARÁNDOKOK VISSZAHÓDÍTÁSÁT tűzte ki célul az ortodox egyház, miután kiderült, hogy az erdélyi román zarándokok jó része állítólag budapesti utazási irodák révén látogatja meg a Szentföldet. Nehogy eiszéledjen a nyár, nehogy idegen ösvényekre tévedjen! (Transilvania jurnal) TŐKÉS SZEKUSDOSSZIÉJA. A román átvilágítási bizott­ság elnöke, Gheorghe Onişoru szerint rengeteg szekusdossziét megsemmisítettek, ő még abban sem biztos, hogy a Tőkés Lász­lóét elő lehet teljes egészében keríteni, mivel azon ’89 decembe­­rében „dolgoztak”, s akik készítették, saját bőrüket mentendő, érdekeltek voltak eltüntetésében. (Cotidianul) Hírsaláta A Likud-párti Móse Kacav Izrael új elnöke Móse Kacavot (felvételünkön), a jobboldal jelöltjét választ­,­tótta meg tegnap a kneszet Izrael új, nyolcadik elnökévé. Kacav a Nobel-békedíjas Simon Peresz exkormányfőt, a Munkapárt je­löltjét győzte le a második fordulóban 63—57 arányban. Az 54 éves, iráni születésű új elnök kevéssé ismert a világban, de már 23 éve szereplője az izraeli országos politikának. 1969-ben, 24 éve­sen az ország legifjabb polgármestere lett, 1977-ben bekerült a parlamentbe, majd idegenforgalmi miniszter és miniszterelnök­helyettes is volt. Pereszt, az egyik legsikeresebb izraeli politi­kust nagyon megrázta a kihirdetett eredmény. A Reuters hírügy­nökség éppen arra vezeti vissza Kacav győzelmét, ami miatt a választás előtt esélytelennek nevezték az elemzők, vagyis Kacavnak éppen viszonylagos ismeretlensége, kevéssé markáns politikai alkata hozott sikert. Concorde vészleszállása Vészleszállást hajtott végre Kanadában nem sokkal vasárnap éjfél után a brit légitársaság egy Londonból New Yorkba tartó Concorde szuperszonikus repülőgépe 66 emberrel a fedélzetén. A gépmadár azután kényszerült még a végcél előtt földre szállni, hogy az utasok állítólag „benzinszagra” panaszkodtak az utas­térben. Ugyancsak vasárnap egy másik British Airways Concorde üzemanyag-feltöltési hiba miatt nem tudott felszállni London­ból. A társaság szóvivője­ szerint a két esetnek semmi köze egy­máshoz. Kijelentette: a Concorde-ok biztonságosak, és nem ter­vezik a járatok felfüggesztését. ORSZAG-VILAG Schuster visszavette jogkörét Rudolf Schuster ma elhagyja az innsbrucki klinikát, ahol meg­mentették az­ életét. A szlovák államfő, aki átmeneti időre egy Innsbruckhoz közeli szanatóri­umba költözik, tegnap nyilatkozatot intézett Szlovákia polgára­ihoz. Ebből kiderül, hogy ismét saját kezébe vette az államfői jogköröket, amelyeket betegsége válságos szakaszában a parla­ment házelnöke és a miniszterelnök látott el helyette. Külföld ! Az utolsó magyar hadifogoly Csak a magyar hatóságok jóváhagyásától függ, hogy vissza­kerül-e Magyarországra, és mikor Tamás András, az utolsó orosz­­országi magyar hadifogoly. Dr. Veér András, az Országos Pszi­chiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosa, aki a pár hónappal ezelőtt a kolyd­nyicsi pszichiátriai intézetben megta­lált rejtélyes beteg vizsgálatára érkezett Oroszországba, elmond­ta az MTI tudósítójának: az általa vezetett intézet vállalta, hogy két hónapon át kezeli a beteget. A 75 éves Tamás korábbi pszi­chózisa gyakorlatilag elmúlt, viszont magas vérnyomásban szen­ved és érszűkülete van. A betegnek nincsenek memóriazavarai, gyakorlatilag úgy néz ki, mint aki egyszerűen elfelejtette a nyel­vet, de szellemileg egészséges, egyetlen vágya,hogy lábprotézist kapjon, mivel majdnem csípőből hiányzik a lába. Mint kiderült, Tamás András nem Magyarországon, hanem a szlovákiai Turócszentmártonban született. Göncz elbúcsúzott a nagykövetektől A hivataláról két államfői ciklus után leköszönő Göncz Ár­pád tegnap elbúcsúzott a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőitől a Béla király úti vendégházban. A 79 éves politikustól a nagykövetek nevében Karl-Josef Räuber pá­pai nuncius vett búcsút. Göncz utalt arra, hogy államfői működé­se alatt 110 külföldi útján 70 országban járt, és minden ilyen alkalommal sokat köszönhetett a nagyköveteknek. Beszélt arról is, hogy szándékai szerint könyvet ír az elmúlt tíz évről. Ehud Barak tisztségben marad Ehud Barak izraeli miniszterelnök tegnap túlélte a jeruzsálemi parlamentben, a kneszetben kormánya ellen az ellenzék által be­terjesztett bizalmatlansági indítványt. Az ellenzék vezére, Ariel Saron korábban azzal indokolta­ a bizalmatlansági indítvány be­terjesztését, hogy ezzel is demonstrálni kívánják: a palesztinok­kal szembeni békepolitikájában a miniszterelnök nem számíthat többségre. A kormányfő veresége megfigyelők szerint újabb sú­lyos csapást jelentett volna a békeerőfeszítésekre a Camp David-i béketárgyalások összeomlása után. Merényletterv Milosevic ellen? A jugoszláv hatóságok négy holland állampolgárt őrizetbe vettek Szerbia és Montenegró határán, mert „merényletet ter­veztek Slobodan Milosevic jugoszláv elnök ellen” — közölte tegnap a jugoszláv tájékoztatási miniszter. A gyanúsítottak állí­tólag a Koszovóban tevékenykedő holland KFOR-katonáktól akarták beszerezni a merénylet elkövetéséhez szükséges fegyve­reket. • A holland külügyminisztérium tegnap közölte: „semmiféle értesülése sincs” arról a négy hollandról, akiket a jugoszláv hatóságok letartóztattak, és azzal vádolnak, hogy Milosevic elnök elrablására és meggyilkolására készültek. Kínai halálos ítélet Korrupció vádjával halálra ítélték Csen Ko-csiét, a kínai parlament állandó bizottságának egyik volt alelnökét. A bíróság szerint Cseng mintegy 5 millió dollár értékben fogadott el kenőpénzt abban az idő­ben, amikor a déli Kuanghszi Csuang autonóm terület kormányzója volt. Ha a másodfokú bíróság elutasítja keresetét, és végrehajtják a halálos ítéletet, akkor a Kínai Népköztársaság történetében ő lesz a legmagasabb rangú vezető, akit korrupció miatt kivégeznek. 2000. AUGUSZTUS 1.

Next