Háromszék, 2004. szeptember (16. évfolyam, 4255-4280. szám)
2004-09-01 / 4255. szám
KÖZELET Halál a liftaknában A megyei kórház egyik liftjének aknájába zuhanva lelte halálát múlt csütörtökön egy nyugdíjas sepsiszentgyörgyi férfi. Az esetet szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. A történtekről pontos képet nem sikerült kapni: a feltételezések szerint a krónikus tüdőasztmával beutalt, az osztályon már ismert beteg cigarettázni ment egy emelettel fennebb, és mivel nehezen tudott lépcsőt járni, a felvonót vette igénybe. A régi kórházépület második emeletéről az elsőre ereszkedett, elszívta cigarettáját, majd újból a liftbe akart szállni, de mivel az nem nyílott ki, egy szeggel kifeszítette az ajtót, és belépett — egyenesen az üres, közel hat méter mély liftaknába. Ez reggel hat óra tájban történt (tanú nincs, tehát csak találgatni lehet). Dr. Rosu Mátyás kórházigazgató-helyettes közlése szerint az első emeleten levő betegápolók hét előtt tíz perccel figyeltek fel a liftházból kihallatszó jajgatásra, nyögésre, és futottak is segítségért. A liftaknából kiemelt beteget előbb a sürgősségre, majd röntgenre vitték, eleinte nem is tűnt nagyon súlyosnak az eset: az orvosi vizsgálat mindössze medencetörést állapított meg, belső szerveit nem érte sérülés, és belső vérzése sem volt. Később azonban a hátsó lágy részeken diffúz vérzés alakult ki, és az intenzív kezelés ellenére három óra múlva a műthetetlenül apró ereken elvérzett a beteg. A kórházvezetés értesítette a munkavédelmi felügyelőséget és a brassói szakhatóságot , a kazánok és emelőberendezések állami felügyelőségét (ISCIR) , utóbbi hivatal pedig a rendőrséget. A munkavédelmi felügyelőségtől megtudtuk, hogy ami történt, nem nevezhető munkabalesetnek, ezért a kivizsgálás nem rájuk tartozik. A megyei kórházban kilenc lift működik, némelyiknek (napközben) kezelője is van. Szabály szerint a lifteket csak a személyzet használhatja, a beteg kizárólag a kórház alkalmazásában álló kísérővel liftezhet (ezt azonban nemigen tartják be). A régi, négyszintes épület egyetlen liftjének nem volt külön kezelője, az ápolók irányították. A felvonókat karbantartó B-lift Kft. adminisztrátora, Bajka Gábor szerint a kórházi liftek ugyan régiek, de műszakilag megfelelő állapotban vannak, biztonságosak. Az 1SCIR jelentésében azonban az áll, hogy ennek a felvonónak már 2000 áprilisától visszavonták a működési engedélyét, tehát azóta műszaki átvizsgálására sem került sor. Amúgy eleve teherszállító lift, tehát személyszállításra nem alkalmas közölte megkeresésünkre a felügyelőség (bukaresti) sajtóirodája. A baleset után le is pecsételték, a szakértői jelentést tegnap délután továbbították a rendőrségnek. Demeter J. Ildikó KÉPZÉS IFJÚSÁGI VEZETŐKNEK Jobban figyelni az igényekre A zabolai táborban tartott hét végén vezetőképző tanfolyamot a Háromszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (HIET), amelyen a tagszervezetek képviselőin kívül jelen voltak a Csík Területi Ifjúsági Tanács (CSTIT) tagjai is. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) programjaként szervezett képzés résztvevői megállapodtak abban, fokozottabban kell figyelniük a tagság igényeire, javítaniuk kell a kommunikációt és az információáramlást. Érdeklődésünkre Nagy Zoltán, a HIÉT elnöke elmondta: szervezetük honlapját bővítik a továbbtanulási és pályázási lehetőségek ismertetésével, egy olyan rendszert kívánnak kidolgozni, amely lehetővé teszi, hogy minden érdeklődő hozzáférjen a téma legfrissebb híreihez. A CSTIT-tel továbbra is együttműködnek, Nagy Zoltán szerint van, mit tanulniuk tőlük, ugyanakkor a tagság igényeire is fokozottabban odafigyelnek. A tanfolyamon előadást tartott Albert Almos, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Sztakics Éva alpolgármester, valamint Csutak István, az Európai Bizottság bukaresti küldöttségének szakértője, a program szervezésében oroszlánrészt vállalt és anyagi támogatást nyújtott Olasz Gergely, a HIET alelnöke. .. Dáridó Gidófalván (folytatás az első oldalról) Nagy sikert arattak szombaton Csíkszál, zsákbafutás, mint az azt követő művészi szentkirály, Újtusnád, Mikóújfalu, Árkos és műsorok gáláját. Felléptek: a sepsiszentgyör- Gidófalva vendég fúvószenekarai, igazi térhegyi Művészeti Líceum Eszterlánc együttesének nevei szórakoztatták a népes közönséget. Bemutatták hagyományőrző vidám zenés műsorukat a szomszédos Angyalos fiataljai is, amely legalább akkora sikert aratott, mint a sötétben fellobbanó tábortűz melletti diszkó. A vasárnapot az önkéntes tűzoltócsapatok versenye nyitotta meg. Tiszteletbeli meghívott a szomszédos Sepsikőröspatak Craiován díjnyertes csapata. A babért a frissen újraalakult és még egyenruhával sem rendelkező angyalosiak vitték el, őket követték a fotosiak és a gidófalviak. Mint Berde József polgármester népi táncosai, a Háromszék népi együttes, a helybeli fiatalok tánccsoportja, melynek műsorát a Tóth házaspár tanította be. — Külön kell szólnom a gidófalvi fiatalokról és a gyerek-mini focicsapat tagjairól, akik a legnagyobb lelkesedéssel álltak mellénk, ők sürgették leginkább a tűzijátékot — mondta Berde polgármester, s megjegyezte, hogy a falunapok előtt megtartott cigánymulatság és a szombati Czetz-centenárium is a nyári közművelődési rendezvények sorába tartozik. Minden résztvevőt díjazott a rendezőség. A jelen dánunk sem kell, nem volt hiány jó falatból, levők legalább olyan érdeklődéssel kísérték az itókából, a ropogós kürtőskalácsot két napon ügyességi versenyeket (kötélhúzás, rúdmását a református nőbizottság sütötte. 2004. SZEPTEMBER 1. Mától már kötelező (folytatás az első oldalról) A hazai bankok már hetek óta elkezdték az ügyféltájékoztatást. A Román Kereskedelmi Banknál (BCR) például az új számlaszámot a fiókok is köztik, de a számlakivonatokon is feltüntetik. A pénzintézet csak szeptember 1 -je után értesíti levélben azon ügyfeleit, akik az új számozásról személyesen nem kértek tájékoztatást. Briota Liviu Zsolt, a bank sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója kérdésünkre elmondta, nem lesz fennakadás, „érdekünk, hogy ügyfeleinket megtartsuk, ezért megfelelő átmenetet biztosítunk”. A többi bank is igyekszik megfelelő módon megoldani az átállást. Kérdésünkre mindenhol cáfolták azokat a híreszteléseket, hogy a régi számlaszámra küldött átutalások elvesznének, esetleg eltévednének. Jakab Magdolna, a Román Fejlesztési Bank (BRD) helyi gazdasági igazgatója megerősítette, hogy az információs rendszer biztosítja az átmeneti időszakot. Az új számlaszámot egyébként a bank honlapjáról is meg lehet tudni (egyszerűen be kell gépelni a régi számlaszámot, s a honlapon máris megjelenik az új IBAN-szám). A Postabanknál (Banc Post) az ügyfeleknek személyesen kell érdeklődniük, illetve postán is értesítik őket, de Baki Éva igazgatónő szerint itt sem lesz fennakadás. A Transilvania Banknál pedig egyszerű informatikai változásról beszélnek, ami egyáltalán nem befolyásolja az ügyvitelt. utészek Ami nem megy, nem megy... Kármentő Eckstein-Kovács Péter államfői jelöltsége annyit ér az erdélyi magyarságnak, mint egy rosszul felvarrott mentegomb, mint holt lovon a patkó. Az RMDSZ Kolozs megyei főnökeinek, majd a szervezet csúcsvezetésének ilyen értelmű döntése — enyhén szidva — mosolyogtató, hiszen e jelöltség az égadta világon semmit nem hozhat a konyhára, mindössze felesleges energia- és pénzpazarlást jelent. Frunda György többszöri jelöltsége sem hozta meg a várt gyümölcsöket, s ezt maga Frunda szenátor is belátta, hiszen egy államfőjelöltség akkor lenne választási húzóerő, ha a jelölt esetleg több voksot szerezne, mint az őt indító szervezet maga. Hát ez soha nem történt így, s volt, hogy százezres — negatív! — eltérés mutatkozott az elnöki jelölt káraira. A tanulság az lett volna hát, hogy amit nem érdemes, azt nem kell erőltetni. Pláne akkor nem, ha a második jelölt-jelöltünk kevésbé karizmatikus, kevésbé népszerű ésismert, mint az első, s jelöltsége indokának fölhozni azt, hogy rövid ideig kisebbségügyi miniszter volt, édeskevés. Mert nem volt igazin sikeres miniszter, s ez ugyan nem róható fel neki, de érvül sem szolgálhat egykori tisztsége arra, hogy egy bonkihetés ábrándot erőltessünk. Nem arról van szó, hogy a romániai ,,demokráciában " elképzelhetetlen egy kisebbségi államfő eszméje (nem Finnországban élünk!), hanem arról, hogy a kísérlet nem mozgósítja igazán a hazai magyar választópolgárokat, s így ,,egyezkedési alapnak" is alkalmatlan. A ráfordítandó anyagiakat pedig szerencsésebb lenne általános magyar előválasztásokra és a mainál erősebb magyar parlamenti képviselet eléréséért folytatott kampányra fordítani. Az haszonnal térülhetne meg esetleg. Magyari Lajos Esztenarablás Hetében Az Árapatakhoz tartozó Hetében férfiak népes csoportja tegnapra virradóra megtámadta és kirabolta a falu fölötti Szenestőke-tetőn levő esztenát. Elvitték a tejtermékeket, élelmiszert, s a pásztor sajt- és ordakészítő kellékeit is. Az esztena melletti két kutya gyengének bizonyult. A menekülő főbács a rendőrségre futott. Nem tudni, hogy a Hetében uralgó éhség-e, avagy bosszú a rablás oka, mert a hetes cigányok rendszeresen kapják a szociális segélyt, bőven volt alkalom napszámos munkára is a nyáron, s az Olt völgyében már megkezdődött a krumpliszedés. Tény azonban, hogy egy részüknek nincs ínyére a munka. Bizonyára a rendőrség a fejleményekről bővebben tudósít. (Kgy.Z.) Fekete-fehér 3 A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA Virtuális galéria nyílt Vasárnap este, a magyar fotográfia napján a sepsiszentgyörgyi Bástya vendéglőben mutatták be azt a virtuális galériát, amelyre 61 hazai és magyarországi alkotó küldte be kedvenc fotóját. A Gyulai Ferenc Fotóművészeti Egyesület ÁSS? KépVidék csoportja által is kezdeményezett kiállítás rendhagyó megnyitóján Toró Attila a nap fontosságát hangsúlyozta. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége tavaly kezdeményezte a fotográfusok jeles napjának kiválasztását és évenkénti megünneplését. A sokféle évszám, dátum, esemény közül arra a napra esett a választás, amikor a Magyar Tudós Társaság ülésén Védjas Antal (1809—-1869) bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. A bemutatóra 1840. augusztus 29-én került sor, ehhez hasonló nyilvános esemény korábban Magyarországon nem volt. Ugyanezt a nyilvános bemutatót Párizsban egy évvel korábban rendezték meg — 1839. augusztus 19-én —, de hozzánk az ehhez szükséges eszközök és konkrét leírások csak egy évvel később érkeztek el. Hírlapi tudósítások persze korábban is napvilágot láttak, de ezek alapján még nem lehetett elkészíteni a fényképeket. Ezért különös a jelentősége Vállas Antal előadásának és gyakorlati bemutatójának. Ő ugyanis nem kívánta üzleti okokból eltitkolni a módszert, amellyel megörökíthetjük a számunkra fontos pillanatokat és látványokat. Idén tehát második alkalommal számos helyszínen és sokféle programmal emlékeztek/emlékeznek meg a fotográfia e jeles napjáról és a kortárs alkotók értékteremtő munkásságáról. Sepsiszentgyörgyön a tavalyhoz hasonlóan a www.sepsiszentgyorgy.info honlapon virtuális galéria nyílt Kedvenc fotóm címmel, amelyre egy hónappal ezelőtti felhívás alapján 61 hazai, magyarországi és hollandiai alkotó küldött fényképet. Amint Kovács László Attila szervező kérdésünkre elmondta, a fotósok egy része még mindig idegenkedik az internetes galériától, pedig — és ezt a tavalyi és a mostani esemény is bizonyítja — nagy lehetőségeket rejt. A tegnapi megnyitón a nagyszámú érdeklődő kivetítőn többször is megtekinthette a beküldött fotókat, de azok a fenti címen is bármikor elérhetőek. (Ferencz) Egy kép a virtuális galériából: Toró Attila, Maugli