Háromszék, 2005. október (17. évfolyam, 4585-4610. szám)

2005-10-01 / 4585. szám

KÖZELET ERDŐVIDÉK Elek apóra emlékeztek Elek apó a gyermekek szívében a mesék, a feldolgozott regék, mondák által nap mint nap tovább él. Jól példázza ezt a kisbaconi emlékháznál, a Mari-laknál tegnap megtar­tott emlékező ünnepség. A délelőtt folyamán a helyi, a nagy­­baconi és a magyarhermányi általános iskolások a meseköltő óriás életpályájá­ról, a mesék világáról, kisbaconi ismere­teikről, az anyanyelv rejtelmeiről ki mit tud verseny keretében tettek tanúbi­zonyságot, majd a temetőben virággal borították el Benedek Elek és felsége, Fischer Mária sírját. A rendezvényt Szabó Réka, az emlék­ház gondnoka, Elek apó dédunokája nyi­totta meg. Hangsúlyozta: a népmese napja és Benedek Elek születésnapja nem a vé­letlen folytán esik egybe, ez hivatalos elis­merés, főhajtás a kisbaconi mesemondó emlé­ke és szellemi öröksége előtt. Bíró Bíborka és Boróka ükunokák meséket olvastak fel, majd a gyermekek és felnőttek — mintegy hidat alkot­va múlt és jelen között ehettek. A Mari-lakban Benedek Elek írói és magánéleti pályája részleteinek ismertetése köz­ben kitértek a Cimbora kiadási nehézségeire, Er­dély fiatal íróival ápolt kapcsolataira, és a szo­morú emlékezetű 1929. augusztus 16-i napra is, amikor levélírás közben Benedek Elek kezéből Elek apó almáiból kiesett a penna. A volt lelkészi lakásnál a gyer­mekek olvasómaraton keretében kedvenc me­séiket olvasták fel. (hecser) Mi újság Sepsiszentkirályban (folytatás az A nyári bizonytalanság ellenére hat I—IV. osztá­lyos tanulóval összevont osztály indult az iskolában, tizenegy kisgyerekkel mű­ködik az óvoda. A halász­­teleki önkormányzat és a első oldalról­ Garabonciás Egyesület be­segített az óvoda felszere­lésébe, didaktikai eszközö­ket, rajzfelszerelést adomá­nyoztak, a szülői bizottság pedig saját pénzéből sző­nyeget vásárolt, elvégezték a padok és az asztalosmun­ka mázolását. A két történelmi egyház — a református és az unitá­rius — közösen fog az egy­házi erdőbirtok és más javak maradék nélküli visszaszer­zésébe, amelyre az új res­titúciós törvény teremtett alapot. IDŐSEK VILÁGNAPJA Kedves Fü­löp Magdolna! A Háromszék napilap 2005. szeptember 23-i számában megjelent írására szeretnék refektálni. Meglehet, hogy nem tőlem várja a választ, a magyarázatot az idős krónikus bete­gek központjának beindításával kapcsolatosan. De nem hinném, hogy valaki más tenné ezt meg. Levelének érzékletes felvezetése összegzi mindazokat az indokokat, amiért, többek között, valóban óriási erőfeszítéssel elkészült Kézdivásárhely és széki települései számára az idős krónikus betegek széles skálán munkálkodni kívánó központja. Hogy mennyire eu­rópai, most nem minősítem, de hogy az emberi­­ méltóság mértéke szerint épült, formailag és tartalmilag is, ezt állítom. Mit is kívánunk nyúj-­ tani szűk pátriánk idős betegei számára? Krónikus bel­gyógyászati kezelést, fizikai, lelki, szellemi rehabilitációt, megelőzést az egészséges öregedésért, egészségkultúra-isme­retet, a szociális problémák oldását, az öregedés folyama­tának kutatását közösségünk keretében. Mindennek megvalósításához­ felépítettük és berendeztük a háromszin­tes, ötvenágyas fektetőt négy orvosi és diagnosztikai kabi­nettel, étkeztetési egységgel, könyvtárszobával, adminisztrá­ciós részleggel, továbbá a kétszintes kezelési tömböt gyógy­torna-, gyógymasszázs-, hidroterápiás, fizikoterápiás részlegekkel, a négy helyiségből álló vendégházat a hospice­részlegen fekvő, gyógyíthatatlan betegek hozzátartozói számára, akik együtt akarják tölteni a hétvégét szeretteikkel; a nyolcvanszemélyes előadótermet kulturális, tudományos, vallási események számára, 3400 négyzetméteres parkot... Nem folytatom. Ön jogosan kér választ egy magától értető­dő vagy annak tűnő kérdésre: ki vagy mi gátolja beindítá­sát? Sem én, sem a nagylelkű szponzorok, sem magas ran­gú német tisztségviselők (a bajor parlament alelnöke, szociális miniszter levele Cintezt egészségügyi minisz­terhez pl.) sem tudják, csak annyit, senki eleddig nem volt hajlandó ér­demben annyit tenni, hogy legalább részleges pénz­forrást lehetőséghez (2,4 mil­­liárd/év) hozzásegítsenek. Akik megtehették volna, a benyújtott levelekre, doku­mentációkra, személyes meg­hallgatásra még válaszolni sem tartották érdemesnek. A tel­jes közöny lengte és lengi körül titokzatosan a problémát. Sem önnek, sem a támogatóinknak választ adni, nagy szé­gyenemre, nem tudok. Magam csak egyre hivatkozhatok, amit a jóindulatú szponzoraink is tudnak: ha az ember éle­tének utolsó szakaszát is szó szerint feláldozva, hihetetlen próbatételként és csak erkölcsi haszonnal közösségének szolgálni akar, valamilyen égető szükséget oldva fel, jóval hetven éven felül meg kell küzdenie minden napért, hanyatló önmagáért és a felvállalt közösségi problémáért. Talán va­lóban nagy kár megvénülni Háromszéken? Az öregség ön­magában véve is nehezen viselhető személyes és társadalmi teher, amin csak az élhető öregség megteremtése enyhíthet. Ebben döntő szerep jut a tár­sadalomi szolidaritásnak, érzékenységnek, kompro­misszumkészségnek. Mert az öregségnek a feloldó végki­csengése mégiscsak az, hogy a befejezéskor ne a nyomta­lanul itthagyott életérzés ha­talma uralja kialvó gondo­latát. A magam szerepét, ha érdemtelenül is, állítom e ki­tétel közepébe, s azt mon­dom: nem köveket, téglát, cserepet kívántam magam után hagyni, hanem egy meg­újító, gyógyító szellemiséget, amelyet nem csak megálmod­tam, de még régen megéltem, és ehhez kellett e sokba kerülő háttérdíszletet az erősen rászorulók számára megteremteni. Azt üzenem Önnek: reméljünk még, mert a remény, ami utol­jára hal meg. Dr. Boga Olivér Az öregotthon létezik Visszajelzés ! hí A lemhényi gerontológiai és rehabilitációs központ 2005. OKTÓBER 1. A népmese napja Első alkalommal szervezték meg tegnap Háromszéken is a népmese napját, követve a Magyar Olvasótársaság kezdeményezését. „Reméljük, hogy ez a rendezvény gyökeret ereszt nálunk is, könyvtárainkban, iskoláinkban, óvodáinkban, hiszen a televízió képernyőjén lassul a miniatürizált krimik veszik át a népmese helyét” — mon­dotta érdeklődésünkre Kiss Jenő, a megyei könyvtár igaz­gatója. Miként a Magyar Olva­sótársaság elnöke megfogalmaz­ta, szeptember 30., Benedek Elek születésnapja jó alkalmat teremt arra, hogy „elérjünk a szülőkhöz, felkeltsük a figyelmüket: mesél­ni, történeteket elmondani, akár fejből vagy mesekönyvből, na­gyon jó dolog, és szükséges is ahhoz, hogy szülő és gyem­eke között szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki”. (kép és szöveg: mózes) Mesemondó a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Óvodában Az erdőirtást... (folytatás az első oldalról) Bardocz Csaba, Bacon köz­ség polgármestere érdeklődött, hogyan is áll az erdei utak át­adása az önkom­ányzatoknak. Ionaşcu közölte, hogy az új restitúciós törvény alapján az erdei utakat megkapják az erdő­­tulajdonosok. Tamás Sándor rá­kontrázott, hogy igen, most ez a helyzet, de az erdészeti igaz­gatóság másfél éven át elsza­botálta az ügyet, mert korábban is át lehetett volna adni az uta­kat, de mindenféle ürügyet ki­találtak, odáig menően, hogy erdőt kértek az útért cserébe. A főerdész azzal védekezett, hogy mióta ő az igazgató, megtettek minden tőlük telhetőt. A képvi­selő tájékoztatta a polgármes­­tereket arról is, hogy az erdővel együtt minden erdei építmény is magántulajdonba kerül, akár tem­észetes, akár jogi személy az örökös. Tamás rákérdezett az erdei utak karbantartására is. Hogy van az, hogy idén Bodzavidék­re összpontosították a pénze­ket? Miért nem osztották el mél­tányosan? — érdeklődött. Ionascu elmondta, annak ará­nyában végeznek munkálato­kat, ahogyan az útadó befolyik. Bodzavidékről bejött a pénz, mondotta, Olasztelekről viszont nem. A képviselő konkrét pél­dát hozott fel: az ozsdolai köz­birtokosság két éve nem tud fát kitem­elni, mert használhatatlan az erdei út, pedig az erdeiút-adót pontosan befizette. A főerdész ismét kibújt: az útjavítási tervet még elődje idejében állították össze. A képviselő kérésére megígérte, jövő hétre bemutat­ja az idei útkarbantartási mun­kálatok jegyzékét. Kezdődik az egyetem Lenin azt mondta: Tanulni, tanulni, tanulni! Forradal­mat csinált, és ha nem hal bele, még többre is vihette volna. Băsescu úr viszont azt mondta, hogy nem szerette az iskolát. De csak elvégezte, és lám-lám — államelnök lett belőle. Mikor én jártam egyetemre, akkor még az a mondás járta, hogy: ha egyszer bejutsz, akkor csak úgy szabadulsz meg a diplomától, ha elüt a villamos. Azóta sokat fejlődtünk. Mert akkor még felvételizni is kellett. Ma már nem. Ma sok helyen már csak a dossziék versenyeznek. Ha valami módon befejez­ted a középiskolát, akkor már nem egykönnyen szabadulsz meg az egyetemi végzettségtől sem. Csak be kell iratkozni, s az Isten sem ment meg a diplomától. Van, aki fizet, hogy egye­temre járhasson. Van, aki ajtóval, ablakkal szolgál azért, hogy egy-egy vizsgára sikerüljön. Régen a sofőrkönyvet vet­ték meg tojással, ma — hallom — pénzért apán-anyán kívül diplomát és parlamenti mandátumot is lehet venni. És mennyi új lehetőség, mennyi új mester­ség! Tetszenek tudn­i, mit jelent: kommunikációs menedzser? Hát titkárnő. A potenciális hu­mánerőforrás? Ez nem egyéb, mint a munkanélküli. És a szobakozmetikus? Ez bizony nem más, mint a... takarítónő. Mikor én jártam egyetemre, akkor azt mondták: ta­nulj, fiam, hogy ne kelljen dolgoznod. Ezt a mondást az­óta sem értem. De tény, hogy azóta sincs becsülete a szel­lemi munkának. Akkor még jót meg kellett tanulnia ro­mánul a magyar szakos tanárnak, mert nagy esélye volt, hogy a hegyen túlra helyezzék. Ma a magyar orvosok többségét Magyarországnak képezi Románia. (Érdekes, hogy ez ellen nem tiltakoznak az ellenünk agitálok.) Az itthoni munkanélküli-jelöltek spanyolul vagy ola­szul tanulgassanak szorgalmasan. Mert ők inkább a tal­­jánoknál vagy a spanyoloknál találhatnak jobbacska munkát. A románok leginkább ott érvényesülnek, és ha­ladnak is rendesen. A külföldön dolgozók több mint két­milliárd eurót hoznak haza évente. Az erdélyi magyarok meg leginkább Magyarországra mennek, ahol felét sem keresik meg, mint nyugatabbra húzódó honfitársaink. Meg lehet nézni a különbséget a Székelyföld (ahonnan a magyarok Magyarországra mennek dolgozni) és az Avasvidék között, ahonnan a románok mennek kissé tá­volabb. Érdekes módon mi annak idején olyasmiket tanultunk, aminek az életben nem vettem hasznát! Viszont — tud­tommal—: nincs olyan egyetem, ahol a korrupciót tanít­ják, mégis napjainkban elég sokan gyakorolják, és vi­szonylag jól megélnek belőle. Kuti János Jegyzet Nemzetközi fotóművészeti alkotótábor Bereckben A művelődési központ, a községháza és több helybeli magánvállalkozó támogatásá­val, szeptember 30. és október 8. között ne­gyedik alkalommal tartja a nemzetközi fotó­­művészeti alkotótábort tizenhat hazai és határon túli fotóművész részvételével. A tá­bor résztvevői megismerkednek a vidékkel, és alkotásaikkal gazdagítják a művelődési központ képtárának anyagát. Holnap Nagy P. Zoltán Csíkszeredai fotóművész, fotóripor­ter Bereck és környéke című egyéni kiállítását nyitják meg, amely egy hétig tekinthető meg. Október 8-án, pénteken 18 órától újabb kiál­lítást nyitnak a táborlakók képeiből, ame­lyek aztán végleg a berecki Castrum Galé­ria tulajdonában maradnak. (Sochom)

Next