Háromszék, 2005. október (17. évfolyam, 4585-4610. szám)
2005-10-01 / 4585. szám
KÖZELET ERDŐVIDÉK Elek apóra emlékeztek Elek apó a gyermekek szívében a mesék, a feldolgozott regék, mondák által nap mint nap tovább él. Jól példázza ezt a kisbaconi emlékháznál, a Mari-laknál tegnap megtartott emlékező ünnepség. A délelőtt folyamán a helyi, a nagybaconi és a magyarhermányi általános iskolások a meseköltő óriás életpályájáról, a mesék világáról, kisbaconi ismereteikről, az anyanyelv rejtelmeiről ki mit tud verseny keretében tettek tanúbizonyságot, majd a temetőben virággal borították el Benedek Elek és felsége, Fischer Mária sírját. A rendezvényt Szabó Réka, az emlékház gondnoka, Elek apó dédunokája nyitotta meg. Hangsúlyozta: a népmese napja és Benedek Elek születésnapja nem a véletlen folytán esik egybe, ez hivatalos elismerés, főhajtás a kisbaconi mesemondó emléke és szellemi öröksége előtt. Bíró Bíborka és Boróka ükunokák meséket olvastak fel, majd a gyermekek és felnőttek — mintegy hidat alkotva múlt és jelen között ehettek. A Mari-lakban Benedek Elek írói és magánéleti pályája részleteinek ismertetése közben kitértek a Cimbora kiadási nehézségeire, Erdély fiatal íróival ápolt kapcsolataira, és a szomorú emlékezetű 1929. augusztus 16-i napra is, amikor levélírás közben Benedek Elek kezéből Elek apó almáiból kiesett a penna. A volt lelkészi lakásnál a gyermekek olvasómaraton keretében kedvenc meséiket olvasták fel. (hecser) Mi újság Sepsiszentkirályban (folytatás az A nyári bizonytalanság ellenére hat I—IV. osztályos tanulóval összevont osztály indult az iskolában, tizenegy kisgyerekkel működik az óvoda. A halászteleki önkormányzat és a első oldalról Garabonciás Egyesület besegített az óvoda felszerelésébe, didaktikai eszközöket, rajzfelszerelést adományoztak, a szülői bizottság pedig saját pénzéből szőnyeget vásárolt, elvégezték a padok és az asztalosmunka mázolását. A két történelmi egyház — a református és az unitárius — közösen fog az egyházi erdőbirtok és más javak maradék nélküli visszaszerzésébe, amelyre az új restitúciós törvény teremtett alapot. IDŐSEK VILÁGNAPJA Kedves Fülöp Magdolna! A Háromszék napilap 2005. szeptember 23-i számában megjelent írására szeretnék refektálni. Meglehet, hogy nem tőlem várja a választ, a magyarázatot az idős krónikus betegek központjának beindításával kapcsolatosan. De nem hinném, hogy valaki más tenné ezt meg. Levelének érzékletes felvezetése összegzi mindazokat az indokokat, amiért, többek között, valóban óriási erőfeszítéssel elkészült Kézdivásárhely és széki települései számára az idős krónikus betegek széles skálán munkálkodni kívánó központja. Hogy mennyire európai, most nem minősítem, de hogy az emberi méltóság mértéke szerint épült, formailag és tartalmilag is, ezt állítom. Mit is kívánunk nyúj- tani szűk pátriánk idős betegei számára? Krónikus belgyógyászati kezelést, fizikai, lelki, szellemi rehabilitációt, megelőzést az egészséges öregedésért, egészségkultúra-ismeretet, a szociális problémák oldását, az öregedés folyamatának kutatását közösségünk keretében. Mindennek megvalósításához felépítettük és berendeztük a háromszintes, ötvenágyas fektetőt négy orvosi és diagnosztikai kabinettel, étkeztetési egységgel, könyvtárszobával, adminisztrációs részleggel, továbbá a kétszintes kezelési tömböt gyógytorna-, gyógymasszázs-, hidroterápiás, fizikoterápiás részlegekkel, a négy helyiségből álló vendégházat a hospicerészlegen fekvő, gyógyíthatatlan betegek hozzátartozói számára, akik együtt akarják tölteni a hétvégét szeretteikkel; a nyolcvanszemélyes előadótermet kulturális, tudományos, vallási események számára, 3400 négyzetméteres parkot... Nem folytatom. Ön jogosan kér választ egy magától értetődő vagy annak tűnő kérdésre: ki vagy mi gátolja beindítását? Sem én, sem a nagylelkű szponzorok, sem magas rangú német tisztségviselők (a bajor parlament alelnöke, szociális miniszter levele Cintezt egészségügyi miniszterhez pl.) sem tudják, csak annyit, senki eleddig nem volt hajlandó érdemben annyit tenni, hogy legalább részleges pénzforrást lehetőséghez (2,4 milliárd/év) hozzásegítsenek. Akik megtehették volna, a benyújtott levelekre, dokumentációkra, személyes meghallgatásra még válaszolni sem tartották érdemesnek. A teljes közöny lengte és lengi körül titokzatosan a problémát. Sem önnek, sem a támogatóinknak választ adni, nagy szégyenemre, nem tudok. Magam csak egyre hivatkozhatok, amit a jóindulatú szponzoraink is tudnak: ha az ember életének utolsó szakaszát is szó szerint feláldozva, hihetetlen próbatételként és csak erkölcsi haszonnal közösségének szolgálni akar, valamilyen égető szükséget oldva fel, jóval hetven éven felül meg kell küzdenie minden napért, hanyatló önmagáért és a felvállalt közösségi problémáért. Talán valóban nagy kár megvénülni Háromszéken? Az öregség önmagában véve is nehezen viselhető személyes és társadalmi teher, amin csak az élhető öregség megteremtése enyhíthet. Ebben döntő szerep jut a társadalomi szolidaritásnak, érzékenységnek, kompromisszumkészségnek. Mert az öregségnek a feloldó végkicsengése mégiscsak az, hogy a befejezéskor ne a nyomtalanul itthagyott életérzés hatalma uralja kialvó gondolatát. A magam szerepét, ha érdemtelenül is, állítom e kitétel közepébe, s azt mondom: nem köveket, téglát, cserepet kívántam magam után hagyni, hanem egy megújító, gyógyító szellemiséget, amelyet nem csak megálmodtam, de még régen megéltem, és ehhez kellett e sokba kerülő háttérdíszletet az erősen rászorulók számára megteremteni. Azt üzenem Önnek: reméljünk még, mert a remény, ami utoljára hal meg. Dr. Boga Olivér Az öregotthon létezik Visszajelzés ! hí A lemhényi gerontológiai és rehabilitációs központ 2005. OKTÓBER 1. A népmese napja Első alkalommal szervezték meg tegnap Háromszéken is a népmese napját, követve a Magyar Olvasótársaság kezdeményezését. „Reméljük, hogy ez a rendezvény gyökeret ereszt nálunk is, könyvtárainkban, iskoláinkban, óvodáinkban, hiszen a televízió képernyőjén lassul a miniatürizált krimik veszik át a népmese helyét” — mondotta érdeklődésünkre Kiss Jenő, a megyei könyvtár igazgatója. Miként a Magyar Olvasótársaság elnöke megfogalmazta, szeptember 30., Benedek Elek születésnapja jó alkalmat teremt arra, hogy „elérjünk a szülőkhöz, felkeltsük a figyelmüket: mesélni, történeteket elmondani, akár fejből vagy mesekönyvből, nagyon jó dolog, és szükséges is ahhoz, hogy szülő és gyemeke között szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki”. (kép és szöveg: mózes) Mesemondó a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Óvodában Az erdőirtást... (folytatás az első oldalról) Bardocz Csaba, Bacon község polgármestere érdeklődött, hogyan is áll az erdei utak átadása az önkományzatoknak. Ionaşcu közölte, hogy az új restitúciós törvény alapján az erdei utakat megkapják az erdőtulajdonosok. Tamás Sándor rákontrázott, hogy igen, most ez a helyzet, de az erdészeti igazgatóság másfél éven át elszabotálta az ügyet, mert korábban is át lehetett volna adni az utakat, de mindenféle ürügyet kitaláltak, odáig menően, hogy erdőt kértek az útért cserébe. A főerdész azzal védekezett, hogy mióta ő az igazgató, megtettek minden tőlük telhetőt. A képviselő tájékoztatta a polgármestereket arról is, hogy az erdővel együtt minden erdei építmény is magántulajdonba kerül, akár temészetes, akár jogi személy az örökös. Tamás rákérdezett az erdei utak karbantartására is. Hogy van az, hogy idén Bodzavidékre összpontosították a pénzeket? Miért nem osztották el méltányosan? — érdeklődött. Ionascu elmondta, annak arányában végeznek munkálatokat, ahogyan az útadó befolyik. Bodzavidékről bejött a pénz, mondotta, Olasztelekről viszont nem. A képviselő konkrét példát hozott fel: az ozsdolai közbirtokosság két éve nem tud fát kitemelni, mert használhatatlan az erdei út, pedig az erdeiút-adót pontosan befizette. A főerdész ismét kibújt: az útjavítási tervet még elődje idejében állították össze. A képviselő kérésére megígérte, jövő hétre bemutatja az idei útkarbantartási munkálatok jegyzékét. Kezdődik az egyetem Lenin azt mondta: Tanulni, tanulni, tanulni! Forradalmat csinált, és ha nem hal bele, még többre is vihette volna. Băsescu úr viszont azt mondta, hogy nem szerette az iskolát. De csak elvégezte, és lám-lám — államelnök lett belőle. Mikor én jártam egyetemre, akkor még az a mondás járta, hogy: ha egyszer bejutsz, akkor csak úgy szabadulsz meg a diplomától, ha elüt a villamos. Azóta sokat fejlődtünk. Mert akkor még felvételizni is kellett. Ma már nem. Ma sok helyen már csak a dossziék versenyeznek. Ha valami módon befejezted a középiskolát, akkor már nem egykönnyen szabadulsz meg az egyetemi végzettségtől sem. Csak be kell iratkozni, s az Isten sem ment meg a diplomától. Van, aki fizet, hogy egyetemre járhasson. Van, aki ajtóval, ablakkal szolgál azért, hogy egy-egy vizsgára sikerüljön. Régen a sofőrkönyvet vették meg tojással, ma — hallom — pénzért apán-anyán kívül diplomát és parlamenti mandátumot is lehet venni. És mennyi új lehetőség, mennyi új mesterség! Tetszenek tudni, mit jelent: kommunikációs menedzser? Hát titkárnő. A potenciális humánerőforrás? Ez nem egyéb, mint a munkanélküli. És a szobakozmetikus? Ez bizony nem más, mint a... takarítónő. Mikor én jártam egyetemre, akkor azt mondták: tanulj, fiam, hogy ne kelljen dolgoznod. Ezt a mondást azóta sem értem. De tény, hogy azóta sincs becsülete a szellemi munkának. Akkor még jót meg kellett tanulnia románul a magyar szakos tanárnak, mert nagy esélye volt, hogy a hegyen túlra helyezzék. Ma a magyar orvosok többségét Magyarországnak képezi Románia. (Érdekes, hogy ez ellen nem tiltakoznak az ellenünk agitálok.) Az itthoni munkanélküli-jelöltek spanyolul vagy olaszul tanulgassanak szorgalmasan. Mert ők inkább a taljánoknál vagy a spanyoloknál találhatnak jobbacska munkát. A románok leginkább ott érvényesülnek, és haladnak is rendesen. A külföldön dolgozók több mint kétmilliárd eurót hoznak haza évente. Az erdélyi magyarok meg leginkább Magyarországra mennek, ahol felét sem keresik meg, mint nyugatabbra húzódó honfitársaink. Meg lehet nézni a különbséget a Székelyföld (ahonnan a magyarok Magyarországra mennek dolgozni) és az Avasvidék között, ahonnan a románok mennek kissé távolabb. Érdekes módon mi annak idején olyasmiket tanultunk, aminek az életben nem vettem hasznát! Viszont — tudtommal—: nincs olyan egyetem, ahol a korrupciót tanítják, mégis napjainkban elég sokan gyakorolják, és viszonylag jól megélnek belőle. Kuti János Jegyzet Nemzetközi fotóművészeti alkotótábor Bereckben A művelődési központ, a községháza és több helybeli magánvállalkozó támogatásával, szeptember 30. és október 8. között negyedik alkalommal tartja a nemzetközi fotóművészeti alkotótábort tizenhat hazai és határon túli fotóművész részvételével. A tábor résztvevői megismerkednek a vidékkel, és alkotásaikkal gazdagítják a művelődési központ képtárának anyagát. Holnap Nagy P. Zoltán Csíkszeredai fotóművész, fotóriporter Bereck és környéke című egyéni kiállítását nyitják meg, amely egy hétig tekinthető meg. Október 8-án, pénteken 18 órától újabb kiállítást nyitnak a táborlakók képeiből, amelyek aztán végleg a berecki Castrum Galéria tulajdonában maradnak. (Sochom)