Háromszék, 2011. április (23. évfolyam, 6252-6275. szám)
2011-04-21 / 6269. szám
2011. április 21., csütörtök KÉZDIVÁSÁRHELY Rendőrségi vizsgálat az ingyenkonyhán SOCHOM ISTVÁN Újra nyomoznak a kézdivásárhelyi rendőrök az ingyenkonyha ügyében. Az elmúlt években az állami hatóságok már többször vizsgálták a szociális étkezdét működtető, felszámolás alatt álló egyesületet, most a pénzügyminisztériumi fellebbezés után rendelt el újabb vizsgálatot a brassói táblabíróság. A kézdivásárhelyi bíróságon 1996. december 18-án 1825-ös iktatószámmal jegyezték be a Helyi Munkaügyi és Fejlesztési Egyesületet. Tevékenységét 1997-ben kezdte a Gábor Áron téren a PHAREPREM-programmal, melynek költségvetése 126 500 ECU (az euró elődje) volt. Pályázataik elsősorban szociális tevékenységre, szociális háló kialakítására irányultak. Az egyesület legnagyobb megvalósítása a szociális étkezde beindítása volt. A pályázat nyomán hét új munkahelyet teremtettek, kezdetben nyolcvanöt, majd százhetven rászorulónak biztosítottak ingyen étkezést. Ezután az egyesület szociális központ létesítését pályázta meg, melyet, akárcsak a szociális étkezdét, a kantai minorita rendház épületének jobb szárnyában indítottak be. Ezzel a pályázattal tizennégy új munkahelyet teremtettek. A szociális konyha beindításához 123 912 eurót (24 000 euró önrész), míg a sürgősségi központ beindításához 120 816 eurót (30 000 euró önrész) pályázott meg a RICOP- programban a Helyi Munkaügyi és Fejlesztési Egyesület, de a teljes összeget nem kapták meg. 2005-ben a megyei rendőrség gazdasági osztálya nyomozást indított az egyesületnél, és bűnvádi iratcsomót indítványozott a PHARE- pénz nem rendeltetésszerű felhasználásának alapos gyanújával. Az üggyel a korrupcióellenes igazgatóság brassói kirendeltsége, a miniszterelnöki hivatal ellenőrző osztálya és a megyei pénzügyi igazgatóság is foglalkozott. A helyi bíróság és a megyei törvényszék többször is az ügy lezárásáról döntött, ám a pénzügyminisztérium (mely a PHARE- pénzek kezelésével foglalkozik) mindig megfellebbezte az ítéletet, és az egyesület számlájára átutalt 135 000 euró visszafizetését követelte. 2009 júniusában a megyei pénzügyi igazgatóság a kézdivásárhelyi bíróságon kérte, hogy nevezzenek ki jogi átszervezőt és felszámolót. A bíróság a sepsiszentgyörgyi Continental 2000 cégre bízta az egyesület felszámolását, és 2010. március 26-án elrendelte törlését az egyesületeket és alapítványokat nyilvántartó kézdivásárhelyi bírósági regiszterből. A pénzügyminisztérium fellebbezése nyomán nemrég a brassói táblabíróság újabb kiegészítő nyomozást rendelt el. A kézdivásárhelyi rendőrség gazdasági osztályának munkatársai a szociális konyha 2002-2004 közötti időszakát vetik vizsgálat alá, az aláírások hitelességét ellenőrzik. A bűnvádi iratcsomó a 2008/P/148-as számot viseli. Csutak András főfelügyelő, a városi rendőrség alparancsnoka megerősítette, hogy valóban zajlik pótkivizsgálás, de az iratcsomó lezárásáig részletekkel nem szolgálhat. A városban és az internetes fórumokon egyébként egyesek arról beszélnek, hogy olyan személyek, elsősorban kantai tanulók is szerepelnek a listákon, akik soha nem étkeztek az ingyenkonyhán, de valaki aláírt helyettük. Dabas Barátra hozná diákjait HECSER LÁSZLÓ Dabas megvásárolta a baróti Derzs Panziót, melyben ifjúsági központot hoz létre-jelentette be a város polgármestere, Nagy István. Dabas alpolgármesterétől, Szandhofer Jánostól megtudtuk, egyelőre vendégfogadóként működtetnék, de amikor beindul a határon túli kirándulásokat lehetővé tevő program, hetente érkeznének a testvérváros diákjai Erdővidékre. Várhatóan szeptember-október környékén érkezne a dabasi diákok első csoportja Barátra. Tervek szerint előbb a legkisebbek közül látogatnának ide, s a vidék látványosságainak megismerése mellett az erdélyi iskolai életbe is belekóstolnának. „A kisdiákok a leginkább nyitottak minden újra, ilyenkor kötődnek a legfontosabb barátságok, ezért őket hoznánk először. Azt szeretnénk, ha úgy nőhetnének fel, hogy már egészen kis koruktól kezdve tisztában lennének azzal, hogy az ország és a nemzet történelme közt különbség van, s kultúránknak közös a gyökere a határon túli magyarokéval. A Gaál Mózes Általános Iskolának már jeleztük együttműködési szándékunkat, s a közös programok lehetőségét a vezetőség és a tanári kar is támogatja, így remélem, nagyon szorosra fűzött kapcsolat elé nézünk” - nyilatkozta lapunknak Szandhofer János. ij tejcsarnok Bibarcfalván KISGYÖRGY ZOLTÁN Lám, hátránya is van a városi alárendeltségű településnek, mert nem tudunk önállóan pályázni - mondta Benedek Csaba, aki Bibarcfalvát képviseli a baróti tanácsban. A helyi kultúrotthonról van szó, ahol lenne még tennivaló - bár igaz, hogy állnak még gyengébb állapotban lévő kultúrházak is a város területén. Be kellene kötni a vizet az évek óta elkészült illemhelyre. A vezeték az udvaron halad át, nem csak a családorvosi rendelőt, hanem az új tejcsarnokot is csatlakoztatták hozzá. A faluban ugyanis új tejcsarnok létesült. A tevékenysége fontosságára ráébredő helybeli szarvasmarhatartó egyesület a kultúrotthon alagsorában a követelményeknek megfelelő tejcsarnokot alakított ki, melyre most kapták meg a hivatalos működési engedélyt. Mint megtudtuk, az egészségügyi rendőrség betiltotta a régi csarnok működését. - Egy ideig a magyarhermányi csarnok vette át a tejet, de a vele kötött egyezség dugába dőlt, mert jelenleg is több mint húsz családnak tartozik a tej árával. Lépni kellett - derült ki a Benedek Dávid egyesületi elnökkel folytatott beszélgetésből, mert a nyolcvan fejőstehén tejének értékesítése sok bibarcfalvi családnál létkérdés, s úgy néz ki, hogy az elkövetkezőkben növekedni fog az állatlétszám. Napok kérdése, hogy az új csarnok beinduljon, változatlanul a baróti tejfeldolgozónak adják majd a tejet. A Jázmin Panzióba, ismerősökhöz kopogtattunk be, ahol a nyugdíjasklubról érdeklődtünk. Kiss Hajnal nyugalmazott pedagógus elmondta, átköltöztek a Bartalis Ferenc Elemi Iskola emeleti termébe. Az épület tetőzetét fa ALBERT LEVENTE FELVÉTELE taroztatta a megyei tanfelügyelőség. A szülők korszerűsítését, mert a gyerekek jelenleg az kérik és remélik, hogy folytatják az ingatlan iskola alagsorában tanulnak. Hat év után végre rendeződött a katrosai Erdős Vidéki Iskola (EVITA) tábor területének jogi helyzete - jelentette be Gábor Rezső tanár, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ igazgatója -, s bár az elmúlt három esztendőben anyagi források hiányában csak önerőből, saját költségvetésükből tudták folytatni a táborépítést, szépen csinosodott a katrosai üdülőtelepen található szabadidőközpont. Nemrég az iskola vezetősége ígéretet kapott Tamás Sándortól, a megyei tanács elnökétől, hogy idén megoldják a villanyáram bevezetését. Gábor Rezső felhívást intézett a szülőkhöz és cégekhez: ki ahogy tud, segítsen az építkezés folytatásában, főleg annak tükrében, hogy 2011-et az önkéntesség évének nyilvánították, s a nyár folyamán EVITA-kalákákat szeretnének szervezni. Terveikről szólva elmondta: étkezdét szándékoznak építeni, és az is felmerült, hogy például a víz melegítését napelemekkel oldanák meg. Ugyanakkor a vidékre jellemző fákkal kisebb dendrológiai parkot is telepítenének. A nyári tábori idény beállta előtt állandó színpadot építenek. A Katrosában kerül sor a hagyományos motorostalálkozóra, és önismereti, csángó hagyományőrző, népzenei és környezetvédelmi tábort is szerveznek a nyár folyamán. SOCHOM ISTVÁN KÖZELET TISZTA UDVAR, RENDES HÁZ KOVÁSZNÁN Nem tolonganak a versenyzők BOKOR GÁBOR Csupán hárman jelentkeztek Kovásznán az idén második alkalommal meghirdetett Tiszta udvar, rendes ház versenyre - mondta el Thiesz János alpolgármester -, noha az első helyezett ezer, a második nyolcszáz, a harmadik hatszáz lejes díjra számíthat. Az elnyert összeg a kert szépítésére fordítható, magok, virág- és cserjetövek, kerti szerszámok vásárolhatóak belőle. A tavalyi nyertesek között volt olyan, aki fűnyíró gépet vásárolt a nyereményből. A tavaly első alkalommal meghirdetett verseny ötletgazdája, Kádár Gyula azt remélte a kiírástól, hogy a lakosság nagyobb arányban részt vesz a városszépítésben. A versenybe nevezett udvarokat az elbíráló bizottság több alkalommal is megnézi, a díjakat a Kovásznai Napok alkalmával adják át. A tavalyi versenyre szintén hárman jelentkeztek, mindannyian dobogóra léphettek.