Háromszék, 2013. március (25. évfolyam, 6830-6855. szám)
2013-03-01 / 6830. szám
2013. március 1., péntek Még nincs költségvetés (folytatás az első oldalról) Ez sajnos továbbra sem jelenti, hogy be is tölthetik ezeket az állásokat, a törvény tiltja az alkalmazást, pedig égető szükség lenne új emberekre mindkét helyen, mert jelenleg nagyon kevesen vannak, és nem győzik a munkát - mondta el Sztakics Éva. Kiemelte, keresik a módját, hogy minél hamarabb bővítsék a két részleg személyzetét. A négy román tanácstag tartózkodása mellett elfogadta a testület, hogy Sepsiszentgyörgy tagsági díjként 135 000 lejjel járuljon hozzá a hulladékgazdálkodással foglalkozó Öko Sepsi Közszolgáltató Fejlesztési Egyesület költségvetéséhez, és egyöntetű vokssal felhatalmazták Antal Árpád polgármestert, hogy a megyei vízgazdálkodással megbízott Aquacov egyesületben szavazza meg Bodok, Vargyas, Élőpatak és Bardoc társulását. Az önkormányzati képviselők elfogadták az Öko Sepsi Egyesület stratégiai fejlesztési tervét, Sztakics Éva megfogalmazása szerint ez „egybevág a megye fejlesztési stratégiájával”, jóváhagyták egy Olt utcai beltelek eladását két magánszemélynek (a házuk körüli kertről van szó, mint kiderült, egyre többen kérik a hasonló területek eladását a várostól). Döntés született, hogy a Kovászna Megyei Munkaerőfoglalkoztatási Ügynökség rendelkezésére bocsátanak egy Dália utcai ingatlant, felnőttképzést kívánnak indítani. Itt kisebb módosítások történtek, a bérleti szerződés időtartamát tíz évre korlátozták, és kikötötték azt is, egy éven belül be kell indítani a képzést, ha ez nem történik meg, visszaveszik az épületet. A város átruházza az iskolák, óvodák épületének kezelési jogát az intézmények vezetőtanácsára, Sztakics Éva érvelése szerint sokkal jobban tudják, mit kell tenni, mint a tanács. Mostanra két intézmény ilyen jellegű dokumentációja készült el - a Gulliver Napközi Otthoné és a Gödri Ferenc Általános Iskoláé -, ezekre bólintott rá a testület. Az új költségvetés megszavazása előtt el kell fogadni egyegy szociális intézmény jelen esetben a Zathureczky Berta Otthon díjszabásait - indokolta egy másik határozat napirendre tűzését Tischler Ferenc. A tanács döntése értelmében a bentlakóknak 902 lejt kell fizetniük havonta a szolgáltatásokért, a bejáró lakóknak 808 lett. A különfélék napirendi pontjánál Török Aranka kilyéni falufelelős hívta fel a figyelmet a juhtartó gazdák gondjára és arra, hogy aszfaltozatlan maradt az új buszmegálló és a főút közötti rész, ebben kérte a városvezetés segítségét. Rodica Pârvan SZDP- s tanácstag azt kérdezte, szerepel-e a Tega tervei között fedett piaccsarnok kialakítása. Tóth-Birtan Csaba válaszából kiderült, elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány, ám a kormány annyit módosítja a piacokra vonatkozó szabályokat, hogy nem hiszik, lesz annyi bevételük, amennyiből ezt meg tudnák valósítani. Ugyanakkor arra is figyelniük kell, hogy egy fedett csarnok fenntartási költségei jóval nagyobbak, mint a nyitott piacé, egyelőre tehát nem valószínű, hogy ilyen épülne Sepsiszentgyörgyön - hangzott a Tega igazgatójának válasza. Pénzekről és autonómiatüntetésről (folytatás az első oldalról) Dumitru Marinescu kormánybiztos elismerően szólt a pénzelosztás módjáról. Az ülésen részt vevő Marius Obreja szenátortól Henning László azt kérte, járjon közben az illetékes minisztériumnál a háromszéki utak javítási költségeinek előteremtése érdekében, s közvetítsen a közigazgatásban zárolt állások felszabadításáért is, az alkalmazási tiltás miatt ugyanis több önkormányzat működése nehézkessé vált. Fekete Károly MPP-s megyei képviselő napirend után felhívást intézett kollégáihoz, vegyenek részt a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetésen. Nyilvánítsuk ki közösen akaratunkat az önálló székelyföldi régió megteremtéséért - mondta. Ennek kapcsán Bedő Zoltán néppárti tanácstag megdöbbenésének adott hangot, amiért az RMDSZ csúcsvezetése elhatárolódott a megmozdulástól, s arra kérte a prefektust, vessen véget a zászlóháborúnak. Kulcsár-Terza József úgy vélekedett: ha vannak is nézetkülönbségek, nem szabad szem elől téveszteni, hogy léteznek olyan nemzetpolitikai kérdések, melyben egységesen kell fellépni. Az elhangzottakra reagáló Sabin Calinic tanácstag úgy vélte, előbb az itt élő román közösséget kellene meggyőzni az autonómia előnyeiről. Ma már nincs helye az ilyen jellegű vitáknak - fogalmazott vitazáró hozzászólásában a prefektus, aki racionalitásra intve úgy vélekedett: fontos lenne a közös kapcsolódási pontokat megtalálni annak érdekében, hogy Háromszék valóban fejlődjön, s ne a legelmaradottabb térségként emlegessék. Márciusban tárgyalják Rácz fellebbezését Rácz Károlyt, Kézdivásárhely volt polgármesterét a Kovászna megyei törvényszék csúszópénz elfogadásáért tavaly december 14-én alapfokon négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Rácz élt fellebbezési jogával, és határidőn belül, december 20-án iktatta fellebbezési kérését. A brassói táblabíróságon az első tárgyalás időpontját március 12-re tűzték ki. (Sochom) " röviden" Bekamerázzák a zágoni iskolát Térmegfigyelő kamerákat szerelnek a zágoni Mikes Kelemen Általános Iskolába is. A tegnapi soros ülésen a községi tanács elfogadta a vonatkozó javaslatot: az iskola 2800 euró értékben (ehhez még hozzáadódik az áfa) megvásárolhatja a szükséges felszerelést. A kamerák a bejáratokat, az udvart és a folyósokat fogják figyelni, ezenkívül a vizsgáknak helyet adó termeket is bekamerázzák. Kis József polgármester elmondta: a főjavítást követő, 2012- es átadás után a tanítás körülményei jelentősen javultak, így az oktatás minőségére is oda kell figyelni. Ellenőrizhetőbbé teszi a tanítási folyamatot, jobbulást hozhat az oktatásban, a belső biztonság mellett a megfigyelőrendszer által rögzített adatok hozzájárulhatnak az igazgatóság és a pedagógusok közötti nézeteltérések rendezéséhez - mondta a polgármester. A kamerarendszert a Romtelecom szállítja és szereli fel, korábban a tanács ugyanezzel a céggel szerződött községi térmegfigyelő kamerák felszerelésére is. (Bokor) KÖZÉLETI Háromszék Átadták a mini laptopokat Tegnap a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum dísztermében ünnepélyes keretek között adtak át huszonöt végzős tanulónak mini laptopokat, melyekhez egyéves ingyenes internet-előfizetés is jár. A múlt év október 8-án a Dumitru Costin által vezetett Országos Szakszervezeti Tömb és a nagyszebeni román-német egyetem egy görög partner támogatásával az EU által finanszírozott karrierkaravánt tartott a szakközépiskolában azzal a céllal, hogy a végzősök az érettségi után megfelelő munkahelyhez jussanak. A jelentkezőknek egy-egy dolgozatot kellett megírniuk, azelbíráló bizottság közülük választotta ki a huszonöt mini laptop nyerteseit, akikkel a pályázatot lebonyolító szakszervezeti tömb képviselői tovább tartják a kapcsolatot, ismertetve velük a továbbtanulási, illetve álláskeresési lehetőségeket. (Socom) A SZERZŐ FELVÉTELE Bölönben perelik az önkormányzatot elszámoltatnák a közbirtokosságot • HECSER LÁSZLÓ Az Erdélyi Magyar Néppárt bölöni elnöke, ifj. Kozma Albert unitárius lelkipásztor szerdán Baróton tartott sajtótájékoztatón több vádat fogalmazott meg Sikó Imre polgármesterrel és a közbirtokosság elnökével, Sikó Endrével szemben. Mint mondotta, nem megengedhető, hogy a számvevőszék által kifogásolt kifizetéseket az önkormányzat a lakókkal fizettesse meg, ezért ügyvédet fogadtak, s közös erővel lépnek fel. A közbirtokosság elnökét a közgyűlések elmaradásáért, a rájuk bízott vagyon átláthatatlan kezeléséért és a tagok jogainak csorbításáért marasztalta el. Jogtalan beterhelés Kozma Albert elmondta: az önkormányzat 2006-ban baráti topográfiai céget bízott meg, mérje fel a bölöni területeket - ennek kifizetését találta a számvevőszék megalapozatlannak. Hogy miért, nem tudni, mert a hivatalos okiratot Sikó Imre nem mutatta meg a tanácstagoknak sem. Tény, hogy a mintegy százezer lejt - az összeg mértékéről a Háromszékben megjelent cikkből szereztek tudomást - a bölönieken próbálják behajtani. A lakók méltánytalannak tartják a 100 és 4800 lej közötti, utólagosan kiszámlázott és eleve büntetőkamattal terhelt összeg kifizetését. Érdekeik megvédésére hatvannégy család fogott össze, ügyvédet fogadtak, s kifogásaikat eljuttatták a kormánymegbízotti hivatalhoz is. Dumitru Marinescu prefektustól azt várják, tanulmányozza a számvevőszéki jelentést, s foglaljon állást: jogos-e a követelés áthárítása a bölöni polgárokra. „Arra buzdítunk mindenkit, ne fizessék ki a díjat, míg ki nem derül, törvényesen szabták-e ki. Abban reménykedünk, létezik olyan jogi keret, amely segítségével ezt a sokak számára komoly terhet le lehet venni vállukról, az elkövetett hibákért pedig azok fognak fizetni, akik ténylegesen elkövették” - mondotta a bölöni néppárt elnöke. Rendkívüli gyűlést akarnak A közbirtokosság vezetőségével elégedetlen tizenhat fős kezdeményezőcsoport kilencvenegy aláírást gyűjtött össze rendkívüli közgyűlés összehívása érdekében. Követelik, Sikó Endréék számoljanak be a rájuk bízott vagyonnal való gazdálkodásáról: miért késik számos tag részesedésének kiadása - nem kevés esetben 3-8 éves az elmaradás -, illetve tárják fel a pénzügyi helyzetet. Fontosnak tartják, hogy komoly ügyekben ne csak a szűk vezetőség döntsön, hanem konzultáljanak a tagsággal. Nem támogatják a vezetőség azon szándékát sem, hogy az erdő kezelését a magánerdészettől az állami erdészet vegye át. Mint mondják, tudomásuk szerint Sikó Endréék ezen döntésének hátterében nem szakmai okok húzódnak meg, hanem személyes sértődöttségük, illetve pénzügyi okok. „Azzal vádolnak, hogy az embereket megtévesztve gyűjtöttük össze a rendkívüli közgyűlés összehívásához szükséges aláírásokat, s tizenkét halott adatait is felhasználtuk. Nem farsangra hívtuk az embereket - mint állítják hanem közgyűlésre, s ezzel az érintettek is tisztában voltak. Az sem igaz, hogy tucatnyi elhunyt adatait használtuk fel, igaz, négyen régebb elhunytak már, de örököseik saját adataikkal megerősítve írták alá a kezdeményezést. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, sem börtön, sem verés által! Követeljük, számoljanak el, a tagságot pedig vonják be a döntéshozatalba: nem három embernek kellene eldöntenie, hogy mi történjen a közös vagyonnal” - magyarázta a tiszteletes. Pert indít az önkormányzat is Sikó Imre polgármester szerint a föld felmérésére szükség volt, hiszen anélkül nem tudták volna a birtokleveleket kiállítani, ezért a számvevőszék álláspontját ők is vitatják, a hivatal is ügyvédet fogadott, s perbe hívták az intézményt. „Mi még Codrin Munteanu prefektust kerestük meg az ügyben, s ő is úgy vélte, a számvevőszék nem járt el jogosan. Mindennek ellenére nem tudtuk elérni, hogy ne kelljen fizetni: köteleztek, hárítsuk át a lakosságra a terhet. Kozma Albertnek a tegnapi tanácsülésen is elmondtam, nem titkos a számvevőszék levele, ha ragaszkodik hozzá, hogy láthassa, a jegyzőnő rendelkezésére bocsátja” - nyilatkozta Sikó Imre. Sikó Endrét lapzártáig többször kerestük, de nem sikerült elérnünk.