Háromszék, 2014. március (26. évfolyam, 7132-7157. szám)

2014-03-01 / 7132. szám

IU­Hs • • + KÖZELET brov­szer A BELFÖLD • Elmarasztalás Amerikából A székelyföldi közösségi szimbólumok használatának korlátozása, a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem ügye és a csángóföldi oktatás kérdése is bekerült az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló éves or­szágjelentésébe. A John Kerry külügyminiszter jelenlétében nyilvánosságra hozott dokumentum a kormányzati szintű korrupciót nevezi az ország egyik legnagyobb gondjának, és emlékeztet arra, hogy a politikai osztály egy része több alka­lommal is az igazságszolgáltatás függetlenségére tört, a ha­tóságok számos esetben késleltették az ügyészek által elindí­tott bűnügyi perek lezajlását, és gyanúsan sok a felmentő ítélet is. A jelentés részletesen elemzi a romák - eléggé kilá­tástalannak tűnő - helyzetét, szóvá teszi, hogy sem a fogya­tékkal élők támogatási rendszere, sem a börtönökben fogva tartottak körülményei nem javultak, a nőket érő erőszak és diszkrimináció mindennaposnak számít, az újságírókat érő fenyegetések aláaknázták a sajtószabadságot. Antisze­mitizmus is van, főként az interneten terjedtek antiszemita, xenofób, rasszista és nacionalista hangvételű tartalmak. A magyarokat érintő hátrányos etnikai megkülönböztetésről megemlítik, hogy Háromszéken a prefektúra több önkor­mányzat ellen pereket indított a székely zászló használata miatt. A nyelvi jogok korlátozásáról az RMDSZ Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatának adataira hivatkozva ír a jelentés. Tízmilliárd euró felhasználatlanul Románia tízmilliárd eurót költhet még el a 2007-2013- as költségvetési ciklusban rendelkezésére bocsátott pénz­ből, ugyanis ennyit nem használt fel a számára elkülöní­tett keretösszegből - derült ki Eugen Teodorovici európai uniós pénzekért felelős miniszter tegnapi nyilatkozatából. Elmondta: Románia kétéves haladékot kapott Brüsszeltől, hogy javítson az uniós pénzek felhasználási arányát mu­tató, úgynevezett lehívási mértéken, amely jelenleg 34 százalék, így tehát 2014-ben és 2015-ben még mintegy tízmilliárd euró áll az ország rendelkezésére, és ha addig sem sikerül elkölteni ezt az összeget - amely természete­sen csakis jól meghatározott célokra fordítható - elvész a támogatás. Tavaly Románia mintegy 3,5 milliárd euró összértékben küldött számlákat az Európai Bizottságnak, az idén többet szeretne. Teodorovici szerint azért marad­tunk le az uniós pénzek lehívásával, mert Brüsszel szá­mos rendellenességet talált az elkezdett beruházások le­bonyolításában és ellenőrzésében, ezért több ágazati programot ideiglenesen felfüggesztett. A 2014—2020-as költségvetési ciklusban 43 milliárd euró áll Románia ren­delkezésére az EU költségvetéséből. Leépítés Verespatakon Közel négyszáz alkalmazottját bocsátotta el csütörtö­kön a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC). Virgil Nariţa Fehér megyei tanácstag, Verespatak volt polgár­­mestere úgy nyilatkozott a leépítésről hírt adó Unirea na­pilapnak, hogy az új Ponta-kormány remélhetőleg újra napirendre tűzi az Erdélyi-szigethegység bányáinak meg­nyitását. A helyi újság az RMGC közlésére hivatkozva tudatja, hogy 392 dolgozónak március elsejétől szűnik meg a munkaviszonya, és annak függvényében alkalmaz­hatják újra őket, hogy a kormány milyen döntéseket hoz a verespataki kitermeléssel kapcsolatban. Logisztikai központ a tengerparton Katonai tranzitközpont céljára alkalmas logisztikai bá­zist avatott tegnap az Amerikai Egyesült Államok Konstanca megyében. Az AEA katonái Románián keresz­tül fognak kivonulni Afganisztánból. A három új épület­ből álló logisztikai központ a Fekete-tenger melletti Mihail Kogalniceanu amerikai katonai támaszponton épült, és kulcsszerepe lesz az afganisztáni kivonulás lebo­nyolításában. Mintegy 20-30 ezer amerikai katona fog áthaladni itt. John O’Connor vezérőrnagy, logisztikai hadosztályparancsnok elmondta, hogy 2010-ben Kuvait volt az iraki kivonulás súlypontja, 2014-ben a Kogal­niceanu lesz. Az amerikaiak eddig a kirgisztáni Manasz támaszpontot használták az afganisztáni hadműveletek utánpótlási műveleteire, de ennek bérleti szerződése júli­usban lejár. Az új romániai központ napi tíz repülő foga­dására alkalmas. Január végén 34 ezer amerikai katona állomásozott Afganisztánban. Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával szerkesztette: Demeter J. Ildikó Kelemen Hunor elmondta: egyez­tetni fognak a megyei szervezetek ve­zetőivel, de gyors döntésre van szük­ség, hiszen hétfőn délig választ kell adniuk arra a kérdésre, hogy mit vá­lasztanak. „A magyarok 80 százaléká­nak képviselőjeként elég bölcsek tu­dunk lenni. Nem ideológiai kérdésről van szó, nem arról döntünk, hogy az erdélyi magyarok baloldaliak vagy jobboldaliak” - mondta. Úgy véleke­dett, ha feltételeik teljesülnek, a szö­vetségnek egy felelős igent kell mon­dania a kormányzásra. ,Amikor az eszközök közt döntünk, arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy mi a jobb az erdélyi magyarságnak, ha kormányon vagyunk, vagy ha nem. Meg kell néz­nünk, hogy az a jobb az ország és a ré­gió stabilitása szempontjából, ha elhú­zódik a kormányválság, vagy ha hamar megalakul egy stabil kormány, amely­ben racionálisan lehet építkezni” - fo­galmazott. A gyűlésen Borbély László úgy vé­lekedett: ha az RMDSZ kormányra lép, az az eddiginél hatékonyabb kormány­zást fog eredményezni, mivel az SZDSZ eddig a kormányzás helyett a vitatko­zással, veszekedéssel volt elfoglalva. Kifejtette: ha az RMDSZ úgy dönt, tá­mogatja a kormányt, akkor ezért nem a parlamentben, hanem a kormányban kell felelősséget vállalnia. Ha teljesül­ folytatás az első oldalról e­ nek a megfelelő feltételek, az RMDSZ- nek vállalnia kell a kormányzást - véli Markó Béla is, aki szerint az elmúlt években Romániában nem történtek reformok. Nélkülünk nincsenek refor­mok, nincs fejlődés - jelentette ki. Az EMNP azt várja el az RMDSZ- től, hogy a kulturális autonómiát és a sajátos jogállású regionális autonómi­át tegye kormányzati szerepvállalásá­nak feltételévé - jelentette ki tegnap Toró T. Tibor néppárti elnök, aki sze­rint itt a megfelelő pillanat az autonó­miakövetelések érvényesítésére. ,A székelyföldi és partiumi tömbmagyar vidékek számára ennél több kell. Itt a lehetőség, hogy vegyék elő újra a regi­onális átszervezés programját, és olyan koncepció mellé próbáljanak többsé­get kialakítani, amelyiknek része a Székelyföld és a Partium sajátos jogál­lása” - közölte. Hozzátette: elvi ala­pon nem ellenzi a kormányra lépést, de csak akkor tartja azt az érdekérvé­nyesítés jó eszközének, ha a közösség képviselői közösségi érdeket jeleníte­nek meg, és nem csoport- vagy egyéni érdekeket. Toró a székelyzászló-perek leállítását nem tartja elég oknak, sem eredménynek. Ezekről a perekről egyébként Liviu Dragnea kormányfő­­helyettes, az SZDP ügyvezető elnöke úgy nyilatkozott, hogy szó sem lehet a leállításukról. „Nem tárgyalunk a nem­zeti kisebbségek vagy bizonyos vidé­kek zászlóiról, ilyen nincs”. Hétfőre halasztotta a Maros megyei törvényszék a döntést arról, hogy az SZNT megtarthatja-e tervezett felvonu­lását is március 10-én Marosvásárhelyen, vagy csak a Székely Vértanúk emlék­műve melletti megemlékezésen ünne­pelheti a székely szabadság napját. A halasztást a Siculitas Egyesület (az SZNT háttérintézménye) kérte, hogy megismerhesse annak a CD-nek a tartal­mát, amelyet a marosvásárhelyi polgár­­mesteri hivatal képviselője csatolt a per­­irathoz. Ez állítólag olyan felvételeket tartalmaz, amelyeket a helyi rendőrség a tavalyi marosvásárhelyi felvonuláson készített, és amelyek - a rendőrség állás­pontja szerint - a rendezvény alkot­mányellenes voltát bizonyítják. Ezeket a felvételeket nem ismertük, de a tavalyi megmozdulás után a rendőrség gratulált a szervezőknek, és azt közölte, hogy in­cidensek nélkül zárult a rendezvény - nyilatkozta Izsák Balázs SZNT-elnök, aki reméli, hogy hétfőn kedvező ítélet születik, és az eredeti terveknek megfe­lelően tarthatják meg a székely szabad­ság napját., A jogban kevés olyan tiszta helyzet van, mint egy határidő letelte. Mi tavaly december 9-én jelentettük be a március 10-re tervezett rendezvényün­ket. A polgármesternek a törvény értel­mében 48 órája volt, hogy betiltsa annak bizonyos részeit” — jelentette ki. Tavaly a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenn­tartók szerint ötezren vettek részt a szé­kely szabadság napjára időzített rendez­vényen, a tömeg által közfelkiáltással elfogadott és a kormánynak benyújtott, a Székelyföld autonómiáját követelő petí­cióra nem érkezett válasz. Az SZNT idén százezer embert vár a marosvásár­helyi Postarétre, a Székely Vértanúk emlékművéhez. Az obeliszk az 1852- ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10- én kivégzett három vezetőjének, Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Kényelmes többség alakulhat Az új kormánynak akár 60 százalékos támogatottsága is lehet - jelentette ki tegnap Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, az SZDP ügyvezető elnö­ke, aki reméli, hogy kedden a parlament bizalmat szavaz a most alakuló csa­patnak. Hozzáfűzte: a Szociáldemokrata Unió (SZDU) folytatni fogja az SZLSZ politikáját, hiszen felbomlását nagyon sajnálják, és remélik, hogy Crin Antonescu NLP-elnök is ugyanúgy érez. Dragnea szerint az SZLSZ „több volt egy politikai szövetségnél, egy kedélyállapot volt, egy politikai csoport, amelyben nagyon jó barátok, bajtársak voltak”. A közigazgatási és régiófejlesztési miniszternek meggyőződése, hogy stabil többséget sikerül ki­alakítani a kormánynak, amely így meg tudja valósítani az ország fejlesztésé­re vonatkozó céljait és az államreformot. Az új koalícióban a két napja még lehetséges elnökjelöltként szereplő Călin Popescu Tăriceanu volt liberális pártelnökkel nem számolnak. Dragnea kijelentette, hogy „magánszemélyek­kel nem szövetkezünk”. HÉTVÉGE 2014. március 1., szombat Károlynak állít emléket.IHIRSALÁTA­ ­ ÉSZAKKELET-ROMÁNIA EURÓPA SZEGÉNYE. Romániában található az EU legszegényebb régiója. Az unió legszegényebb fejlesztési régiói a kimutatás szerint a bulgáriai Severozapaden, illetve Románia északkeleti régi­ója, ahol a vizsgált időszakban az egy főre jutó GDP csu­pán az uniós átlag 29 százalékát tette ki. A lista első helyén London áll, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag 321 százaléka. (Ziarul financiar) NYUGATRA VEZET AZ AUTÓPÁLYA. Első alkalom­mal Románia történetében ez év decemberétől két nagyvárosát, Temesvárt és Aradot autópálya köti össze Nyugat-Európával. Sajnos, az említett városok közlekedése Budapest és nem Bu­karest irányában történik - nyugtázza a Ziarul financiar. A REPÜLŐSZERENCSÉTLENSÉG UTOLSÓ ÁL­DOZATA. Egy hónappal a január végi repülőgép-szeren­csétlenség után meghalt az a nő, akinek a megmentéséért Nagyváradra indultak a lezuhant bukaresti orvosok. A 62 éves asszony májcirrózisban szenvedett, és ahhoz, hogy megmentsék, sürgősen új májra lett volna szüksége. A légi baleset miatt a szerv nem jutott el Bukarestbe. Az asszony szerdán egy bukaresti kórházban hunyt el. (Főtér) MECÉNÁSÉ LESZ A LÉDA-HÁZ. Elcseréli a nagy­váradi Ady-központot az RMDSZ Bihar megyei vezetői által irányított Mecénás Alapítvány a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Léda-házra, hogy felépülhessen a me­gyeszékhely uniós támogatásból tervezett élményfürdője a városi strand melletti telken. Az elképzelések szerint a Léda-házban Ady-múzeumot létesítenének. (Krónika) KI MITŐL FÉLNE? Orbán Viktor hivatalában fogadta Miklós Editet, a Csíkszeredai alpesi sízőt, aki a magyar alpesi sízés történetének legjobb eredményét érte el, amikor hetedik helyen végzett lesiklásban Szocsiban. Oldott, felszabadult be­szélgetés alakult ki a házigazda és vendége között. Orbán egye­bek közt „bevallotta", félne két szál deszkán 130 kilométeres sebességgel száguldani a havas lejtőkön, mire Miklós Edit azt válaszolta, ő meg egy ország kormányzásának felvállalásától félne. Orbán Viktor Facebook-oldalán A székely sízővel, aki a medvétől sem félfelirattal osztott meg kettejükről készült fotót. LECSERÉLNÉ FUNAR CÍMERÉT KOLOZSVÁR. Gúnyrajznak nevezte a Gheorghe Funar polgármester idejében elfogadott, jelenleg is használatos városcímert Asztalos Lajos kolozsvári helytörténész. A szakértő a Krónikának úgy értékel­te, a jelkép középkori eredetű szimbólumon alapuló, 1930-ban jóváhagyott változata - melynek használatát nemrég az önkor­mányzati képviselő-testület liberális frakciója javasolta - min­denképp elfogadhatóbb, mint a 1999-ben bevezetett „marha­ság”. Kolozsvár háromtornyos, városfalas-kapus címere a szűcs céh 1369-ben kelt oklevelének pecsétjén tűnt fel első ízben.

Next