Háromszék, 2016. november (28. évfolyam, 7940-7964. szám)
2016-11-01 / 7940. szám
KÖZÉLET 2016. NOVEMBER 1., KEDD Háromszék _3 TANÁCSÜLÉS BARÓTON Útjavításról, ravatalozóról, ösztöndíjakról Soros ülését tartotta meg tegnap a baróti tanács, mindhárom frakció teljes létszámmal képviseltette magát. Az elmúlt ülés jegyzőkönyvének elfogadása után Lázár-Kiss Barna polgármester ismertette az elfogadásra váró hat határozattervezetet, többek között egy partnerségi szerződés megkötéséről, az iskolai ösztöndíjak értékeinek meghatározásáról, a Miklósvárra tervezett ravatalozóházról, valamint a Béke, a Decemberi, utca egy része és a Rózsák terén található Kifli negyed felújítási munkálatainak kölcsönből való fedezéséről. ALBERT ECON »Az elöljáró tájékoztatta a tanácsot, hogy a városban a Béke (Piac) utcánál az elmúlt napokban fogtak neki az új aszfaltréteg eltérítésének, amelyre a közeljövőben a koptatóréteg is rákerül. Csalódottságának is hangot adott, nem érti, hogy a brassói szakcég miért nem akarja elkezdeni a Kifli negyed út és járda felújítási munkálatait. Igaz, a kivitelezési szerződés értelmében két év alatt kellene azt befejezni, de meglátása szerint nem tartják az ütemet, így kérdéses az is, hogy egyáltalán jövő tavasszal elkészülnek-e ezzel a szakasszal, pedig a pénz is meglenne rá. Ha idén már aszfaltot nem is szándékoznak tenni, legalább a járdákat elkészíthették volna, hogy a gyalogosok könnyebben tudjanak ott közlekedni - méltatlankodott. A Diakónia Keresztény Alapítvány és a baróti Gaál Mózes Általános Iskolával közösen kötött partnerségi szerződésre egyöntetűen rábólintott a testület, ez a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek iskola utáni étkeztetését és foglalkoztatását biztosítja. A baróti polgármesteri hivatal és az iskola 25-25 százalékkal járulna hozzá ehhez, és havonta közel 1900 fejébe kerülne a hivatalnak, a Diakónia az összeg 50 százalékát állná a támogatásnak, ami 24 gyermeket érint. Velük két nevelő foglalkozna majd, és naponta kapnának ebédet is. A baróti iskola által összeállított listát a hivatal szociális irodája fogja ellenőrizni. Az iskolai ösztöndíjak esetében meghagyták a tavalyi értékeket, így a tanulmányi ösztöndíjaknál a létszámtól függetlenül mindenki megkapja azt, aki kiérdemelte. A teljesítmény-ösztöndíjra havi 100 lejt, az érdemre 30 lejt, a tanulmányira 25 lejt, a szociálisra pedig 40 lejt kapnak a gyermekek, ez utóbbinál a juttatás a vakációk idejében is jár. A Ráróihoz tartozó településeken Miklósvár kivételével mindenhol épültek már ravatalozóházak. Ezen a településen még nem kezdhettek neki, ugyanis gondok voltak a területtel, ahová elképzelték az épületet. Az elmúlt hónapokban a katolikus egyháznak sikerült telekkönyveztetni a miklósvári temető közvetlen szomszédságában lévő 21 áras területet, így minden akadály elhárult, hogy a falunak ravatalozóháza épüljön a közeljövőben. Az ülésen szó esett még arról, hogy a város tulajdonát képező ingatlanokban, Köpecbányán, valamint Baróton a B1-es és a B2-es tömbházakban nagyon sok bérlő (szám szerint 21-en) nem fizeti rendszeresen a havi bért. Felvetődött az a kényszermegoldás is, hogy ha a felszólítás után sem lesznek hajlandóak záros határidőn belül törleszteni az adósságukat, elkerülhetetlen lesz kilakoltatásuk. A bérleti szerződéseket még 2011-ben kötötték meg öt évre. Új buszállomást építenének Kovásznán Új állomás létesülhet a Kovásznára érkező és innen induló távolsági autóbuszok számára. Egy szállítási vállalat-mely a helyi közszállítást is szervezi - félmillió eurós befektetéssel a Penny üzlet melletti saját telkén kíván megállót létesíteni, már kérte a városháza előzetes beleegyezését. BOKOR GÁBOR : A cég képviselői tegnap a helyi tanács előtt is bemutatták tervüket. Ha megépíthetik az állomást, Kovásznán keresztül haladnak majd a Brassót Moldvával összekötő útvonalon tartó járatok. Ez jelentős előrelépés lenne a fürdővendégek szempontjából, nem kellene többé a rétyi keresztúttól stoppal tovább utazni Kovásznára. Ugyanakkor a brassói átszállás is könnyebbé válna. A tegnapi ülésen a tanácstagok a helyi szállítással kapcsolatos meglátásaikat is felvetették, a cég új tulajdonosa ígérte, orvoslást keres ezekre is. A városban létezik ugyan állomás a távolsági autóbuszok részére, de a központi piac melletti megállót a szűk térre hivatkozva eddig elkerülték a buszok, inkább a helyi közszállítás megállóiban vették fel az utasokat - ez kavarodást okozott, a vendégek soha nem tudták, mikor és hol kell várniuk a buszokat. Ha felépül egy korszerű állomás, ezek a gondok végleg megoldódnak - mondta el érdeklődésünkre Gyerő József polgármester. Az utóbbi időszakban nyomást gyakoroltak a távolsági szállítást végző cégekre, a legtöbben elkezdték használni a piaci megállót, de továbbra is arra panaszkodnak, hogy szombaton, piaci napon vagy temetések alkalmával, főként a nagyobb buszokkal nem tudják megközelíteni a buszállomást - magyarázta a jelenlegi helyzetet Gyerő. A SZERZŐ FELVÉTELE Szűk a hely a jelenlegi buszállomáson Mától véget érhet a postássztrájk Az emelést részben készpénzben, részben étkezési jegyek formájában kapják majd a dolgozók. Cornel Radu szakszervezeti bizalmi a tárgyalások kapcsán elmondta: tegnap a postatársaság héttagú vezetőtanácsának három tagja már kora délelőtt ellátta kézjegyével az egyezkedések nyomán született jegyzőkönyvet, a többiek viszont még nem, de csak idő kérdése volt, hogy erre sor kerüljön. A vállalat késő délután közleményben tudatta, hogy a vezetőség, valamint a dolgozók közötti egyezség megszületett, és a tiltakozásnak vége. A megállapodás értelmében az alkalmazottak egységesen személyenkénti 80 lej béremelést kapnak január elsejétől, illetve az étkezési utalványok névértékét az eddigi 9 lejről 11,5 lejre kerekítik, attól a pillanattól, amikor az intézkedést engedélyező, nemrég elfogadott jogszabály hatályba lép (a béremelés ily módon történő megvalósítása megfelel a Cornel Radu által vázoltnak). A szakszervezeti képviselők a nap folyamán Dacian Cioloş kormányfővel is találkoztak Kolozsváron, ismertették panaszaikat és a vállalat vezetőségének menesztését kérték. Cornel Radu tegnap arról is beszámolt, hogy pénteken munkatársaik a nyugdíjakat eljuttatták, de küldeményeket nem kézbesítettek, illetve a postahivatalokban sem lehetett azokat átvenni. Bár országosan leállt a rendszer, túl sok küldemény nem akadt fenn a hivatalokban, ezeket gond nélkül kézbesítik, amint a tiltakozásnak vége (azaz mától) - tette hozzá. A sepsiszentgyörgyi hivatalhoz egyébként tegnap szinte folyamatosan érkeztek az ügyfelek, többen megpróbáltak benyitni, majd elégedetlenül távoztak. Legtöbben valamilyen küldeményt szerettek volna átvenni, és azt sérelmezték, hogy tájékoztatást sem kapnak arról, hol a csomag, avagy a boríték, netán a pénz, amiért jöttek. Cornel Radu kifejtette: tudomásuk van arról, hogy egyesek nem értékelték a tiltakozás miatti leállást, mivel így nem jutnak hozzá a küldeményeikhez, de a hozzájuk befutott visszajelzésekből azt szűrték le, az emberek megértően viszonyultak munkabeszüntetésükhöz. Lapkézbesítési gondok A postások spontán munkabeszüntetése folytán több településen lapunk, a Háromszék sem jutott el előfizetőinkhez. A kiesésért a postavállalat helyett is elnézést kérünk olvasóinktól, megítértésüket köszönjük. Tiltakozás fél gőzzel ! András-Nagy Róbert kórházmenedzser szerint érthető, hogy a szakszervezet elégedetlen, hisz a 20-as sürgősségi kormányrendelet szerinti béremelésből kimaradt alkalmazottak és a kedvezményezettek fizetése között nagy a különbség. Például egy osztályon takarító alkalmazott nettó kétezer lej körül keres, míg egy irodai dolgozó ezerháromszázat. Szerinte utóbbiak is megérdemlik a béremelést. Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton és Bodzafordulón is lecsökkent tegnap a tevékenység a kórházakban, de ahol működik járóbeteg-rendelő, ott fogadták a betegeket, a tiltakozás félszárnyúra sikeredett. Vasile Neagovici elmondta, ha nem sikerül követeléseiknek érvényt szerezni, folytatják a tiltakozást, és egyre több szolgáltatást bénítanak le. RÖVIDEN Kiegészült a tanács Teljes létszámban működik immár a maksai helyi tanács. A kilenc mandátumot nyert tanácstagból a választások után nyolcan tették le az esküt. Négy hónapos késéssel a testület tegnapi ülésén a kilencedik, Forró Károly is tisztségbe lépett, a Bibliára és az Alkotmányra tett kézzel tette le az esküt. Rögtön a helyhatósági választások után orvosi vizsgálatokra és kezelésre Angliába utazott, október közepén ért haza - ezzel magyarázta Forró, hogy eddig nem esküdött fel. Magyarázatát - és az angliai tartózkodásának okáról szóló dokumentumokat a tanács elfogadta, így késve, de letehette az esküt. Deszke János polgármester kételyekkel fogadta a magyarázatot, de a tanács határozatát elismerte. A tegnapi ülésen, az eskütételt követően kisebb összetűzés alakult ki a polgármester és Forró között. Utóbbi hangoztatta: nem rosszindulattal jött ide, s őt egypár ember megválasztotta. Akinek baja van vele, mondja el a szemébe - hangoztatta. A polgármester válaszul kijelentette: senki nincs rosszindulattal Forró iránt, ezt bizonyítja, hogy távollétében két szakbizottságba is beválasztották. (bokor) Felborult két autó Szombaton kevéssel dél után összeütközött két gépkocsi Kézdivásárhelyen kívül, a kézdiszentléleki úton. Egy személygépkocsival hárman a katolikus temetőbe igyekeztek. A 42 éves vezető nem biztosította be magát, és balra kanyarodott, miközben telibe találta egy szemből szabályosan közlekedő haszongépjármű. Mindkét gépkocsi felborult. A kisautóban levők megsérültek, s hasonlóképpen a haszonjármű 48 éves vezetője és négy utasa, egy férfi és három nő. Az ügyben gondatlanságból elkövetett többszöri testi sértés gyanújával folytatják a kivizsgálást. (sz.) Kerékpáros balesetek Egy 65 éves kerékpáros Zabolán egy mellékutcából kihajtott a főútra, és elgázolta egy szabályosan közlekedő haszongépjármű pénteken. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A 33 éves gépkocsivezető nem fogyasztott szeszes italt. A kivizsgálást nem szándékos testi sértés gyanújával folytatják. Sepsibodokon szombat este egy 39 éves bicikliző férfi kibillent egyensúlyából, elesett, és könnyebben sérült. (sz.) Ittasan vezettek Ittas vezetésért három bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak a hétvégén. Kézdivásárhelyen elkaptak egy 43 éves kézdiszentléleki férfit, amint ittasan vezetett. Leheletében 0,90 mg/l szesztartalmat mutatott ki az alkoholszonda. Ugyanott megállítottak egy helybeli 55 éves férfit is, akinek esetében 0,95 mg/l értéket jelzett a mérőműszer. Sepsiszentgyörgyön egy gépkocsit vezető 48 éves nő leheletében mértek 0,44 mg/l szesztartalmat. (sz.)