Háromszék, 2017. augusztus (29. évfolyam, 8162-8187. szám)

2017-08-01 / 8162. szám

2017. AUGUSZTUS 1., KEDD KÖZÉLET­Tro 11 Élni, Petőfi felé fordulva Nagyon sok városlakó, idősek, fiatalok és velük sok gyerek is részt vett tegnap délután az Erzsébet parkban tartott megemlékezésen, mely során Péterfi Ágnes unitárius lelkipásztor és Czegő Zoltán költő, író szavai nyomán idézhettük fel azt a bizonyos képzeletbeli gyászkeretbe foglalt fehéregy­házi csatát, melyben utoljára látták Petőfi Sándort. Az emlékünnepség során katonadalokat és Petőfi-nótákat is hallhatott a közönség a sepsikőröspataki fúvószenekar előadásában, a megemlé­kezést a közösen elénekelt magyar és székely himnusz foglalta keretbe. .NAGY B.SÁNDOR » Mintha újra és újra megédesülne a keserű íz a szánkban, amikor fel­idézzük múltunk gyászos pil­lanatait, mert ezekben újra és újra megerősödik bennünk az örök élet tudata - mondta Péterfi Ágnes mert Petőfi itt van velünk minden március idusán, amikor megszólal a Nemzeti dal, itt van, amikor Pató Pál­ urasan elmondjuk, hogy Hej, ráérünk arra még, amikor a szerelmesek egy­másra nézve mondják, hogy Minek nevezzelek, amikor az édesanya azt gügyögi gyer­mekének, hogy Hej, mi a kő, tyúkanyó... Amikor azt érez­zük, hogy Feltámadott a ten­ger, vagy a lehulló levelek azt üzenik, hogy Itt van az ősz, itt van újra... Petőfi ott van a sza­badságunkban, és akkor is, amikor talán könnyek között, lehajtott fejjel mondjuk, hogy Európa csendes... A lelkésznő szerint hálát adhatunk azért, hogy ilyen hősökre emlékez­hetünk, ezért arra kérte a Gondviselőt, hogy adjon an­nyi erőt és elkötelezettséget nemzetünk, magyarságunk iránt, hogy ápolni tudjuk a költő emlékét és a költemé­nyeit körülölelő lángot. Czegő Zoltán rövid esz­mefuttatásában Gorgiasz szavait idézte, aki szerint az élet legnagyobb élménye a halál. De a halálnak milyen élménye van? - tette fel a kér­dést, melyre így válaszolt: ez már másoknak, hozzánk tar­tozóknak az élménye, mint ahogy Petőfi halála is egy egész nemzet élménye volt. Nem önként rohant a halálba, csak ugyanúgy, mint egész életében, a nemzet javát szol­gáló belső parancsot teljesí­tette. Fehéregyháza felkiáltó­jel, az igazságtalanság Fekete­egyháza - jegyezte meg Czegő Zoltán, majd áttért Petőfi örö­köseire, az utókorra, feltéve az újabb költői kérdést, hogy vajon velünk megy-e a világ elébb, és megy-e arrafelé a magunk történelme ebben az Európában, amelynek hi­téért, kultúrájáért a magunk teljes jelenével aggódhatunk? „Érted halni szent világsza­badság, lehet, de érdemesebb élnünk az igazságért, arccal Petőfi felé fordulva” - zárta szavait. ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Sok érdeklődő összegyűlt az Erzsébet parkban tartott megemlékezésen Elégedetlenek a fizetésemeléssel­ ­ » HECSER LÁSZLÓ » A szak­­szervezet igencsak elégedet­len a polgármester ügyhöz való hozzáállásával: Lázár- Kiss Barna András a másfél órás beszélgetés alatt tényle­gesen nem tárgyalt, megegye­zésre nem is törekedett, min­dössze azt hajtogatta, többet nem adhat, mert a fizetésalap többet nem tesz lehetővé. Amikor azzal szembesítet­ték, a környező községekben jelentősen magasabb bért biztosítanak mind a köztiszt­viselőknek, mind a közalkal­mazottaknak, a polgármester arra szólította fel őket, nevez­zék meg, kik legyenek azok az alkalmazottak, akiket me­neszteni kell, hogy a fizetésük újraoszthassák a maradók közt. „Nem ilyen hozzáállást vártunk a polgármestertől! Nem méltó a tisztségéhez, hogy kirúgásokkal élcelőd­jön. Amúgy nem tudjuk, nem értjük azt sem, miért akar ilyen megalázó fizetéseket adni egyetemet végzett, mun­kájukat felelősségteljesen végző embereknek. A költség­­vetés nincs kőbe vésve, módo­sítani, átcsoportosítani lehet, növelhető a fizetésalap is, ha a tanács úgy dönt” - mondotta Szász Levente szakszervezeti bizalmi. A szakszervezeti vezető szerint a polgármester nem­csak velük, de közvetlen mun­katársaival sem egyeztetett arról, miként lehet a törvényt helyi szinten alkalmazni: a könyvelőtől és a személyze­tistől tudják, a városvezető nem kérte ki véleményüket. „Ha saját közvetlen munka­társaival nem beszélt, nem tudom kivel tette meg, s mire alapozva jelentette ki, hogy annál, amit javasol, többet nem adhat. Gondolkodtunk, hogy elmegyünk a tanács elé, s elmondjuk bánatunk, de né­hány tanácstag azt mondta, nincs értelme, mert ők attól függetlenül, mit gondolnak, a polgármester előterjesztését megszavazzák. Perelni sem tudunk, mert törvény szerint nincs rá okunk: a polgármes­ter látszólag eleget tett az elő­írásoknak, úgymond tárgyalt velünk, a többi pedig az ő kezében van. El vagyunk ke­seredve” - adott hangot bána­tuknak Szász. Lázár-Kiss Barna András szerint Szász valamit nagyon félreérthetett, mert nemhogy bárkit is ki szeretne rúgni, de azért döntött így, hogy senki kenyere el ne vesszen. Attól sem zárkózik el, hogy idővel, ha a költségvetés kedvezően módosul, magasabb fizetést biztosítson az alkalmazottak­nak, de ellenzi, hogy a fejlesz­tési pénzből csoportosítsa­nak át a fizetésalapba. „Azért mondtam, hogy csak ennyit tudunk adni, mert szociá­lis szemszögből vizsgáltam az ügyet: azt akartam, hogy senki se kerüljön az utcára, s mindenkinek jusson egy mi­nimális fizetésemelés. Elis­merem, falvakon jóval többet kereshet egy-egy köztisztvi­selő, de ne feledjük, hogy ott általában egy ember végzi azt a feladatot, amit nálunk három-négy. Tisztelem az al­kalmazottakat, s elismerem a munkájuk, de fogadják el ők is, a város pénze elsősorban fejlesztésre és nem fizetések­re kell” - nyilatkozta a város­vezető. Lázár-Kiss Barna András ténylegesen nem tárgyalt, megegyezésre nem is törekedett Maksa nem felejt­ i. Deszke János polgármester beszédében felidézte az em­lékmű és a kopjafaerdő kiala­kulásának történetét, öröm­mel nyugtázva, hogy immár nemcsak erdélyi és anyaorszá­gi települések, szervezetek, de felvidékiek is fontosnak tart­ják a felállítást. Hogy mennyire fontos Maksa számára Eresztevény, mi sem jelzi jobban, mint az ünnepségre szervezett műso­ruk: helybéli, de az eresztevé­­nyi iskola megszűnte miatt a községközponti Orbán Balázs Általános Iskolába járó, II. osztályt végzett Sorbán Henri­etta kezdte az előadások sorát, a székely ruhába öltözött kis­lány korát meghazudtoló hév­vel szavalva el Mentovics Éva Megvédjük a hazánkat! című versét. Igyártó Aliz, Kovács Katalin és Kis Linda, szintén az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak csengő hangján el­énekelt Mert a haza nem eladó és Gábor Áron rézágyúja el­nyomta az országúton közleke­dő autók zaját, az eresztevényi születésű, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző XI. osz­tályát végzett diákja, Mocses Andrea pedig Petőfi Sándor 1848 című versét adta elő meg­lepő átéléssel. Ünnepi beszédében Ba­lázs Antal elmondta, nagyobb örömet el sem tud képzelni, mint hogy Gábor Áron nagy síremlékét olyan kis emlékje­lek vegyék körbe, amilyenek őt megilletik. Hiszen nagyon régen elődeink is harcosaik sírját saját hadi eszközükkel, kopjájukkal jelölték meg, a dí­szítésben is az egyszerűséget kedvelő székely ember pedig ebből alakította ki a később fejfaként alkalmazott kopja­fát. Emlékeztetett, három év­vel ezelőtt, a Gábor Áron Em­lékévben kezdődött a síremlék melletti kopjafaállítás, az ezúttal avatandó emlékjelek­kel immár 37-re nő számuk. Felidézte, 125 év óta az em­lékmű előtt elvonuló székely emberek leveszik kalapjukat, ekként fejezve ki tiszteletü­ket Gábor Áron emléke előtt. Kalapemelés az is, hogy most újabb kopjafákat avatunk, és kalapemelés az is, hogy akik fontosnak tartják nemzeti hősünk emlékét megőrizni, azok eljöttek az ünnepségre, jelentette ki Balázs Antal, kü­lön méltatva a Regnum Mari­Balázs Antal tiszteleg Gábor Áron emléke előtt anum Alapítvány és az 1956- os Magyarok Világszövetsége kettős kopjafáját állíttató prof. dr. Vincze János és felesége, Ti­­szay Gabriella jelenlétét, akik erre az alkalomra utaztak több száz kilométert, „mert úgy érezték, itt a helyük”. Az öt új emlékjelet - az ala­pítvány és a világszövetség kettőse mellett a Bács-Kiskun megyei Szánk, Illyefalva, Réty és Maksa község kopjafáját - az eresztevényi kis temp­lom harangjának zúgása kö­zepette avatták fel állíttatóik, piros-fehér-zöld és kék-arany szalagos koszorúkat helyezve rájuk, majd a Kelemen Alpár vezényelte szentivánlaborfal­­vi Székely István Dalkör ’48-as nótákból összeállított előadá­sa fokozta magasztossá a meg­emlékezés hangulatát. Elpusztíthatatlan az a nép, amely végérvényesen soha­sem temeti el hőseit - kezdte beszédét Kovács István sepsi­szentgyörgyi unitárius lelkész. Csatát nyerhetnek ágyúk, de diadalt csak a szabadsághar­cosok arathatnak, mert az olyan ember, aki képes kiállni igazsága mellett, csodákat tud művelni. így történt 1848-49- ben is, eleink csodával határos dolgot tettek, amikor a semmi­ből teremtették meg az önvé­delem feltételeit - ha van, mire visszatekintsen, amiből erőt merítsen a ma is megmaradá­sáért küzdő székelység, úgy az az 1848-49-es szabadságharc. És ha van igazán szent helye a székelységnek, az ereszte­vényi Gábor Áron síremlék az egyik, a sepsiszentgyörgyi volt Vármegyeháza, ahol kimonda­tott a Lészen ágyú! és ezáltal az önvédelmi harc, a másik. Halottaink nem a földben van­nak, a halhatatlan lélek itt van bennünk, és csak azért sem en­gedünk a negyvennyolcból, és hisszük, hogy túléljük a százöt­ven éveket, mert megmaradá­sunk az igazságról szól - zárta beszédét a lelkész. Györgyi Zsolt maksai re­formátus lelkész az emberi gondolatok mellé Isten igéjét társítva kért áldást a megem­lékezésre, kiemelve a felállítás fontosságát, „hogy hagyjunk magunk után valamit ebben a zajos, önmaga körül is for­gó világban”. Erő, békesség, reménység áradjon rátok - mondta zárszóként a tisztele­­tes. Az ünnepség himnuszaink közös eléneklésével zárult. VÁRY O. PÉTER FELVÉTELE

Next