Háromszék, 2018. január (30. évfolyam, 8287-8311. szám)
2018-01-16 / 8299. szám
425165 NOOOOII MENNYIT VESZÍTENEK AZ ÖNKORMÁNYZATOK (3.) Nem csak az adócsökkentés fáj Alapos számításokba merülve kezdik az évet a háromszéki önkormányzatok, miután január elsejétől tizenhat százalékról tízre mérsékelte a kormány a személyi jövedelemadó mértékét: a bevételi kiesés megállapítása mellett a Tudose-kabinet által ezen a téren javasolt költségvetés-kiegyensúlyozási képlet miatt is fájhat a fejük. Utóbbi szerint a kormány elviekben megtéríti az adócsökkentés miatti kiesést, azzal a kiegészítéssel, hogy visszatartja az erre a célra szánt pénzből annak az összegnek a felét, amely az illető önkormányzat számláján mint többlet szerepelt 2016-ban. A rendelkezés hatásairól a városi és községi elöljárókat kérdeztük, harmadik körben újból a sepsiszékieket, pontosabban Sepsiszentgyörgy és a környékbeli községekét.»2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Sepsikőröspatakot hátrányosan érinti a jövedelemadó csökkentése LAPTALÁLKOZÓ, KÖNYVBEMUTATÓ És NYEREMÉNYJÁTÉK Találkozzunk, Baróton Január 17-én, szerdán Baróton találkozunk olvasóinkkal. A helyi kultúrotthon kistermében 18 órára várjuk mindazokat, akik a Háromszék munkatársaival szeretnének találkozni, ugyanakkor bemutatjuk munkatársaink legújabb, a Kaláka könyvek sorozatban megjelent köteteit. Hívjuk hűséges olvasóinkat és mindazokat, akik részt kívánnak venni interaktív nyereményjátékunkban. A lapértékelés, a média, elsősorban a nyomtatott sajtó jelenlegi helyzetének elemzése mellett bemutatjuk Kuti János legújabb, Lássuk a medvét! című kötetét, Puskás Attila Utak és ösvények című kötetéről beszél, de további, a Kaláka könyvek sorozatban nemrég megjelent könyvet is bemutatunk. A nyereményjáték keretében a találkozó minden résztvevője tombolajegyet kap, amelyet kitöltve helyben tud elhelyezni egy urnába. Ugyanakkor a mai újságban megjelent szelvény nyersünk is tombolajegyként használható, amelyet mind a résztvevők, mind a találkozóról távol maradók kitölthetnek, és január 17-én 15 óráig eljuttathatják a szerkesztőségbe. A találkozón részt vevők is elhozhatnak személyenként egy szelvényt, a laptalálkozó résztvevői így akár két tombolával is benevezhetnek, s dupla eséllyel vehetnek részt a sorsoláson. Azok, akik Facebook-oldalunkat látogatják, és a találkozó kezdési időpontjáig, vagyis január 17-én 18 óráig ezt a bejegyzést megosztják, ugyancsak nyerhetnek. A nyeremények listája, valamint a beküldendő szelvény lapunk 10. oldalán található. HÁROMSZÉK 2018 JANUÁR 16. • KEDD • XXX. ÉVFOLYAM • 8299. SZÁM aromsze www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE] • ELŐFIZETŐKNEK: 1,06 LE] Lemondott a kormányfő Lapzártakor ért véget a Szociáldemokrata Párt (SZDP) végrehajtó bizottságának tegnapi ülése, melynek tétje az volt, hogy második miniszterelnökétől is megvonja-e a bizalmat a nagyobbik kormánypárt. Elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan Mihai Tudósé is a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba. A zárt ajtók mögött zajlott, több mint öt órán át tartó pártülésen 59-en szavaztak Tudósé leváltására, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. A bizottsági ülésről való távoztában maga a politikus jelentette be lemondását. Tudósé azt mondta: fegyelmezett tagja az SZDP-nek, a párt bízta meg, az is váltja le, nem akar pártszakadást. Hozzátette, nem fogja biztosítani az ügyvivő kormányfői tisztséget, a következő kormány kinevezéséig Paul Stănescu miniszterelnök-helyettest javasolja a párt ügyvivőnek, de nem biztos, hogy ezt az államfő elfogadja. A miniszterelnök lemondása ugyanis az SZDP politikai ellenfelét, Klaus Iohannist hozza helyzetbe, akit az alkotmány nem kötelez arra, hogy harmadszor is a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező párt jelöltjét bízza meg kormányalakítással. MEGYEHÁZA Addig nyújtóznak, amíg a takaró ér Mintegy 14 millió lejjel kevesebb összeget biztosítanak az állami költségvetésből Kovászna Megye Tanácsának működési költségek finanszírozására idén, mint tavaly. Ennek ellenére a megyei önkormányzat tervekkel és munkával kezdi az új esztendőt-nyilatkozta Tamás Sándor tanácselnök.3 máról holnapra Mert Övék a hatalom... akik az ország, a polgárok érdekeit tartják szem előtt - nyilatkozták tegnap egymás után a döntő harcra érkező szociáldemokrata vezetők. Ugyanazok a szívhez szóló szavak, mint fél éve, mikor a mostani helyzethez hasonlóan maguk lehetetlenítették el saját kormányukat, sodorták válságba Romániát. Miért? Hogy Liviu Dragnea pártelnök bebizonyíthassa, övé a valós hatalom. Nincs, amiért könnyeket ejtenünk sem a leköszönő miniszterelnökért, sem kormányáért. Mihai Tudosé öt napig tartó botrány után csak tegnap vette a fáradtságot, hogy tisztázza, a zászlóbotrányban nem a székelyek (vagy vezetőik) felakasztására gondolt, hanem a román államot képviselő felelősökére. Természetesen azt is leszögezte, az autonómiáról szó sem lehet. Az akasztással vagy fellógatással való fenyegetőzés azonban akkor is súlyos, ha nem egy nemzeti közösséget, hanem néhány rendőrt, csendőrt, prefektust érint, s bár itthon eddig még senki nem kérte tőle számon keresetlen szavait - az eltávolítását sürgetők érvei között sem szerepelt a balul elsült kijelentés -, sikerült nemcsak az erdélyi magyarság közhangulatát földbe döngölnie, de Magyarországgal is kiélezte az amúgy sem barátságos viszonyt. Ha egyébért nem, már ezért is megérdemelte a leváltást. Kormányáról sem lehet sok jót elmondani, féléves teljesítményük a gyengénél is halványabb, eredményük kevés, de kárt okoztak bőven az összekutyult adórendszerrel, nagy reformtörekvéseikkel sikerült akkora káoszt teremteniük, melyből nehéz lesz kilábalni. Prés alá kerültek, többszörös sarc következményeit nyögik a magánvállalkozások, az önkormányzatok költségvetését úgy megnyirbálták, hogy polgármester legyen a talpán, aki tudja, miből gazdálkodhat idén, zűrzavar és fejetlenség uralkodik az egészségügyben, a tanügyminiszter pedig megállíthatatlanul ülteti életbe agyament ötleteit, még jobban összekuszálva az amúgy is ezer sebből vérző oktatási rendszert. Csakhogy a kormánycsere az okozott bajok jelentős részére nem orvosság, hisz minden rossz forrása Dragnea kormányprogramja, melyhez továbbra is ragaszkodik, no meg az előző átalakítás után éppen a legmegkérdőjelezhetőbb miniszterek maradtak helyükön. Ha nem lenne ennyire siralmas, viccbe illőnek nevezhetnénk mindazt, amit az SZDP kormányzás címén elművel. A szép szavak, szlogenek mögött ugyanis igen önző érdekek húzódnak, bőrét igyekszik menteni Dragnea s az őt támogatók többsége, egyetlen valós céljuk van, bármi áron áterőltetni az igazságügyi törvények számukra kedvező és sokaknak létfontosságú, szabadságot szavatoló módosításait. Márpedig ez nem megy félremuzsikáló, más dolgokat prioritásként felsorakoztató miniszterelnökkel. Liviu Dragnea, ha már kormányfő nem lehet, kísérletezik, újabb és újabb kollégáját teszi próbára, míg pártja hagyja, míg tart még a hatalma. A számlát pedig mi fizetjük, s szavunk sem lehet, hisz hallhattuk, csakis értünk történik mindez. FARKAS RÉKA