Háromszék, 2018. augusztus (37. évfolyam, 8461-8486. szám)
2018-08-04 / 8464. szám
2018. AUGUSZTUS 4. • SZOMBAT • XXX. ÉVFOLYAM • 8464. SZÁM áromsze www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE A ELŐFIZETŐKNEK: 1,06 LE A HÉTVÉGE Önkéntesek Kisbaconban A kisbaconi Bodvai Egyesület, folytatva a tavaly elkezdett Erasmus+ programban való részvételt, öt, Magyarországról, Észtországból és Örményországból érkező önkéntest fogadott július folyamán. Itt-tartózkodásuk három hete alatt nemcsak dolgoztak, hanem országukról, szűkebb szülőföldjükről tanítottak, illetve tőlünk, rólunk tanultak. A vendégfogadók úgy vélték, a programban való részvétel nyeresége nem csupán az önkéntesek által elvégzett munka, hanem az is, hogy jó hírünk viszik, és hogy maguknak bizonyítani tudták, képesek ilyen átfogó, nemzetközi projekt kihívásainak megfelelni.»2 A külföldi önkéntesek a feredőnél is segédkeztek Novemberben avatnák a zágoni zarándokhelyet Bővül a zágoni Mikes-tölgyben kialakítandó kápolna terve: a friss elképzelés szerint a tölgyhöz ragasztva kisméretű templomot is építenek, rendezik, parkosítják az övezetet, kézi szivattyúval ellátott kutatásnak. A kivitelezéshez szükséges anyagiakat Magyarország kormányától várják. A remények szerint november első felében lesz a zarándokhely avatóünnepsége. BOKOR GÁBOR: Az eredeti terv megvalósítása jó iramban halad, a tölgyfa belsejében, külső felületén is már több kisméretű, angyalokat ábrázoló szobor kapott helyet. A fa belsejében, az üreges törzs felső felében boltívet alakított ki Mónus Béla faragóművész, elkészült egy ülőalkalmatosság is. Mindez azonban kiegészül, új tervek születtek a munka során - mondta érdeklődésünkre az alkotó. » A SZERZŐ FELVÉTELE Élettel töltik fel az elpusztult tölgyfát Az államfő bepanaszolta a miniszterelnököt Az alkotmánybíróságnál emelt panaszt Klaus Iohannis államfő tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen, amiért önhatalmúlag Paul Stănescu miniszterelnök-helyettesre bízta a kormány vezetését a jövő héten esedékes egyhetes szabadsága idejére. Az elnök beadványában leszögezte: az alkotmány szerint az ő tiszte kinevezni a miniszterelnököt és a kormány tagjait. Rámutatott: a kormányfőnek folyamatosan - még szabadsága idején is - el kell látnia a tisztséggel járó kötelezettségeit, ha pedig úgy ítéli meg, hogy erre átmenetileg képtelen, akkor az államfő hatáskörébe tartozik, hogy ideiglenes miniszterelnököt nevezzen ki. Iohannis szerint Dăncilă túllépte alkotmányos hatáskörét és az állami intézmények közötti jóhiszemű együttműködés elvét, ezért arra kérte az alkotmánybíróságot: állapítsa meg, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus állt elő az államfő és a miniszterelnök között. Alina Gorghiu liberális szenátor pozitívan értékelte az államfő lépését, mint mondta, bízik abban, hogy az alkotmánybíróság gyorsan reagál a Klaus Iohannis által jelzett alkotmányos jellegű konfliktusra, és Dăncilă máskor nem felejti el, hogy ő a miniszterelnök. „Én már rég gyanítom, hogy a kormányfő inkompetenciája mögött ott van szakértői csapatának az inkompetenciája is, és ez az eset éppen ezt bizonyítja” - fogalmazott a szenátor. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke viszont nem osztja az államfő véleményét, szerinte Viorica Dăncilă miniszterelnök a szabadsága idejére nem egy ügyvivő miniszterelnököt nevezett ki, hanem átadott néhány hivatali feladatot. Nincs itt szó semmiféle ügyvivő miniszterelnökről - nyilatkozta tegnap Tăriceanu, majd saját példáját hozta fel a kormányfő védelmére. „Négy évig voltam miniszterelnök, de soha nem egyeztettem az akkori államfővel arról, hogy ki látja el a kormány élén az operatív feladatokat” - emlékeztetett.4 máról holnapra A nevetségesség birodalmában Tt Tom csupán nevetséges, lassan szánalmas az egymást egyre trancsírozó politikai JL - szekértáborok képviselőinek magatartása. Nincs itt már egyértelműen jó vagy rossz fél, csak egyre izzadtságszagúbb küzdelem, iszapbirkózás. Hiszen nem lehet örvendezni a szociálliberálisokat gusztustalan módon bíráló szitokszós rendszámtáblának, a köréje csoportosuló hírözönnek, de az ennek kapcsán körvonalazódó, szitokszós tiltakozó mozgalomnak sem lehet szurkolni. Miként nem jelent elégtételt az államfő ama gesztusa sem, hogy még a miniszterelnök egyhetes szabadsága okán is az alkotmánybírósághoz fordul, látványos sértődöttséggel. Álproblémák és álhírek tömegével szembesülünk folyamatosan, melyek banánköztársasági környezetet, viszonyrendszert teremtenek. A nagy politikai belháború, melyet Basescu sikerrel meghonosított, mostanra tetőfokára hágott, s bizony a centenárium évében ünnepelni vágyók tíz-, százezreit keserítheti: hát ezt érdemli az évfordulós ország, ezt érdemlik adófizetői? Emelkedettség helyett tömény és ósdi cirkuszban részesülnek, s emiatt is joggal érezhetik átvertnek magukat. Sokan szeretnének bizonyára némi méltóságot érzékelni, ehelyett indiai szappanoperák szintjére süllyedt jelenetecskékkel szembesülnek. Akik akarják, láthatják, hogy az abszurdisztáni fejlemények még a történelminek tekintett évfordulót is felülírják. És ezen a siralmas helyzeten a jótékonykodó kormányzati igyekezet sem segít. Hiába hirdet most hirtelenjében Dăncilă asszony és lelkes csapata újra három nap szabadságot az állami alkalmazottaknak augusztus derekára, ez az intézkedés inkább kérdéseket vet fel, megosztja a társadalmat: olyan jól áll az ország gazdasága, hogy megengedheti magának ezeket a kis vakációkat, amelyek két-három havonta ismétlődnek, bármiféle ünnep okán? Sokan kérdezhetik, az állami alkalmazottaknak a fizetésemelések mellé még miért jár rendszeres vakációzási lehetőség is, miközben a magánszférában foglalkoztatottak egyre nehezebben élnek? Mi más ez, ha nem a pihenéshez, a kikapcsolódáshoz való alkotmányos jog durva sérülése, mely okán - jó szokásához híven - bátran fordulhatna a taláros testülethez az ország elnöke. Különös színfolt ebben a nyári, nyirkos kavalkádban a pénzügyminiszter nyilatkozata. Eugen Teodorovici azt fejtegette, ha távozna a közalkalmazottak húsz százaléka, az nem okozna gondot, sőt, jobb lenne a rendszernek, s szerinte az sem indokolt, hogy a közszférában magasabbak legyenek a fizetések, mint a magánszférában. Egy pénzügyminiszter csak tudja, mit miért állít -ez a honvédelmi tárca első emberére is igaz kellene hogy legyen, de a napokban a deveselyi rakétapajzsról tett nyilatkozata ennek ellenkezőjét bizonyította -, így joggal felvethető, amennyiben Teodorovici látlelete pontos, miért nem a korszerűtlen államszerkezet reformjának lendültek neki a szociáldemokraták a vitatható fizetésemelések helyett? Minden szó, minden gesztus a szánalmas nevetségességet igazolja. Sírjunk-e, avagy derüljünk? MÓZES LÁSZLÓ