Háromszék, 2018. november (30. évfolyam, 8539-8563. szám)

2018-11-08 / 8545. szám

KOLBÁSZPARÁDÉ ÉS KÁPOSZTAFESZTIVÁL Különleges kenyérrel, óriás rántottával készülnek Számos érdekességet tartogat látogatóknak és versengő csapatoknak egyaránt az idei Három­széki Kolbászparádé és Káposztafesztivál, amelyet a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok fogad be szombaton. A gasztronómiai megmérettetésre eddig több mint félszáz csapat jelentke­zett, a szervezők - a megyei önkormányzat és annak turisztikai egyesülete, az Asimcov vállalkozói szövetség, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége, az Agrosic, illetve a Bertis Kft. és a Diószegi Pékség- azonban remélik, hétvégéig mások is kedvet kapnak még a közösségi kolbász- vagy káposztatöltéshez.»­2 ALBERT LEVENTE ARCHIV FELVÉTELE BÁLVÁNYOSFÜRDŐ-SEPSIBÜKSZÁD Egyelőre marad a toldozás-foldozás FOTÓ: NAGY D. ISTVÁN Noha a Sepsibükszádot Bálványosfürdőn át Kézdivásárhellyel összekötő n­C jelzésű országút már rég megkívánt egy alapos beavatkozást, az Országos Út- és Hídügyi Társaságnak idén csak nagyjából négy kilométert sikerült leaszfaltoznia, azt is saját forrásból. A társaság brassói regionális központjának illetékesei szerint a gond sokrétű: egyrészt az út nem szere­pel az országos korszerűsítési mestertervben, így a központi finanszírozás minimális, másrészt felépítése sok fejtörést okoz a tervezőknek, kivitelezőnek. A megoldás a teljes korszerűsítés lenne, de ehhez több tíz millió euróra lenne szükség.»­2 Szakaszonként új aszfalton lehet közlekedni Háromszéki bizottsági elnököt választottak Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzati Kongresszusa önkormányzati szakbizottságának elnökévé választották két­éves mandátumra Grüman Róbertet, Kovászna Megye Tanácsá­nak alelnökét tegnap Strasbourgban. A háromszéki politikus azt a bizottságot vezeti, amely jelentést készít a helyi és regionális önkormányzatokban történő nyelvhasználatról. A szóban forgó testület - az európai régiók és városok választott helyi képvise­lőinek fóruma - idén májusban Bálványoson ülésezett. (sz.) TAMÁS SÁNDOR A KÖZIGAZGATÁSI KÓDEXRŐL Egyeseknek mumus a decentralizáció Miközben más európai országokban a központosítás lebontásáról nemcsak beszélnek, hanem folyamatosan tesznek azért, hogy az emberekhez legközelebb eső szintre (települések, megyék) hozzák a döntéshozatali lehetőségeket, eszközöket, Romániában nagyfokú központosítás zajlik. Ez annak a jele, hogy egyes - látha­tatlan - hatalmi körök félnek a decentralizációtól, a szubszidiaritás elvének alkalmazásától, és ennek érdekében minden idevágó törekvést megakasztanak, amint történt ez az új közigazgatási tör­vénykönyv kapcsán is-jelentette ki Tamás Sándor, a megyei önkor­mányzat elnöke az alkotmánybíróság keddi döntésére reagálva. NAGY D. ISTVÁN - Tamás Sán­dor rámutatott: a központosítá­si törekvés olyan körülmények között zajlik, amikor a még ha­tályban lévő 215-ös számú köz­igazgatási törvény első cikkelye úgy fogalmaz, a helyi autonó­mia, önrendelkezés jogszabály által garantált. Mindez közben nem igaz, hiszen szinte napon­ta hoznak kormányzati szinten olyan rendelkezéseket, ame­lyek az államigazgatási szervek jóváhagyásával párosítják a helyi közigazgatási szerv dön­tését, mintegy megduplázva így a döntéshozatalt, felesleges bo­nyodalmakat okozva, sőt, több esetben akadályokat gördítve a haladás útjába. » 2 máról holnapra Új utakat keresve ." "Vb nem a kormánypártok, akkor az I—•§ ellenzék. Ha nem az ellenzék, akkor az IL­­L államelnök. Vagy az alkotmánybíróság. A szolgálatos feljelentő. A bukaresti média. Aztán a bíróság. Nagyon úgy tűnik, nincs olyan hatalom Romániában, amely megértéssel, empátiával vi­szonyulna az itt élő magyar közösség helyzetéhez, kéréseihez. De egyre világosabb az is, hogy par­lamenti érdekképviseletünk, az RMDSZ amúgy is átláthatatlan politikai paktumokon alapuló, mind kínosabb helyzetekhez, állásfoglalásokhoz vezető politizálása egyszerűen nem vezet sehova. Most éppen az alkotmánybíróság nyilvánította alaptörvénybe ütközőnek a közigazgatási kódexet, amely némi apró engedményeket, kisebb garanciá­kat is tartalmazott az anyanyelvhasználati jogok vonatkozásában. De ne (csak) a taláros testületet okoljuk az újabb kudarcért: a parlamentben folyó munka minőségéről is sokat elárul, hogy jóformán nincs törvény, amely kiállná az alkotmányossá­gi normakontrollt. Aztán meg az sem mindegy, miért került az alkotmánybíróságra a jogszabály: azért, mert az ellenzék óvást emelt ellene, kifogá­solva az önkormányzati elöljáróknak előirányzott speciális nyugdíjakat is - joggal vetődik fel tehát a kérdés, jó ötlet volt-e a nyelvi jogok valamelyes bővítését ugyanazon jogszabályba belefoglalni, amely voltaképpen privilégiumokat biztosít a helyi közigazgatás vezetőinek. Persze, az is igaz, hogy ugyanez lesz a végkifejlet, ha külön törvényben ír­ják elő a nyelvi jogok garantálást, bővítését a köz­­igazgatásban - ugyanúgy megóvja azt az ellenzék és az államelnök, hiszen mostani beadványukban sem csak a speciális nyugdíjakat kifogásolták, ha­nem bizony a kisebbségi jogokat is. Mi több, Klaus Iohannis államelnök centenáriumi buzgalmában attól sem riadt vissza, hogy beadványában sok éve érvényben levő jogokat vonjon kétségbe. Bármerre tekintenénk is tehát a hagyományos hatalmi centrumok - parlament, kormány, elnöki hivatal, igazságszolgáltatási rendszer - közepet­te, jobb esetben közönyt, de leginkább kifejezett magyarellenességet látunk-tapasztalunk. Ráadá­sul nehéz fellépni is eme törekvések ellen, hiszen ha a parlamentben még viszonylag egyszerűnek tűnik is a képlet - a kormánykoalíció támogatá­sáért cserébe egy-két, számunkra fontos ügyben némi előrelépést lehetne elérni -, a román állam­­hatalom többi szereplőjére jóformán semmilyen ráhatása nincs az RMDSZ-nek. Éppen ezért egyre sürgetőbb, hogy a szövetség új utakat keressen, éljen a külpolitikai és mozgal­mi eszközökkel, aktívabban keresse a kapcsolatot a román társadalom azon aktív, az értelmiségi elitből, civil szervezetekből érkező rétegeivel, ame­lyek előbb-utóbb elutasító álláspontjuk megváltoz­tatására késztethetik a bukaresti pártokat is. FARCÁDI BOTOND

Next