Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)
2019-09-17 / 8796. szám
VÁLTOZOTT AZ ÓVODAI TANTERV Több lesz a szabad játék Óvodapedagógusok szerint előrelépést jelent az új óvodai alaptanterv, mert a tantárgyi oktatás helyett több teret enged a játéknak, a személyes fejlesztésnek, a szülők körében ellenben megoszlik a vélemény, egyesek jobban bíznak a kötött foglalkozásokban és szívesen fizetnék továbbra is a néptánc-, sport- és idegennyelv-órákat, mások jónak tartják a több játékot és nem bánják, hogy nem lesznek fizetős programok. FEKETE RÉKA »Alig három héttel tanévkezdés előtt az oktatási minisztérium megváltoztatta az óvodai alaptantervet, a dokumentum a korai nevelésre vonatkozik és magában foglalja a bölcsődei és óvodai korosztályt érintő előírásokat. A 2008-tól érvényben lévő tantervhez képest előrelépést jelent, hogy a nevelés, oktatás alapja az egységben gondolkodás, a különböző fejlesztési területek átjárhatóak, csökkent a tudományos, tantárgyi oktatás órakerete és nőtt a szabad játékra fordítható idő. »3 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Önfeledt játék a Csipike Napközi Otthonban HAGYOMÁNYOK FALUJÁBAN: Úgy talál, mint a bodosi lakodalom! Lehetne folytatni erdővidéki vagy éppen háromszéki helyekhez kötődő szólásmondásokkal. E sorok írója nem tervezi összegyűjtésüket, de nagyon örvendtem, hogy a Székelyföldi Magyar Újságírók Erdővidéki Táborának résztvevőjeként Köpec, Nagyajta és Bölön után éppen Bodosról készíthettem harmadik „táboros” riportomat. „Olyan, mint a bodosi szekér” - hangzik a következő szólásmondás, de az is ide illik, hogy „Megyünk Bodosba tucatojásért!” »Z KISGYÖRGY ZOLTÁN FELVÉTELE ÁLLAMOSÍTOTT INGATLANOK VISSZASZOLGÁLTATÁSA A törvény is hibás A prefektusnak az államosított ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán tett megjegyzése válaszra késztette Sepsiszentgyörgy polgármesterét: a törvény is hibás, néhány csaló miatt van benne egy észszerűtlen kitétel, amelynek kijavításáért a prefektus is tehetne- mondta Antal Árpád. VÁRG a PÉTER . Csütörtöki sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu kormánymegbízott elégedetlenségét fejezte ki, amiért az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkező 10-es törvény alkalmazásában Sepsiszentgyörgy sereghajtó a megyében.» 2 A MI CENTENÁRIUMUNK KONFERENCIA Közellenség-e a nemzeti kisebbség? Nemzeti kisebbségekről - különös tekintettel a hazai magyar és roma közösségekre -, azok társadalmi megítéléséről, jogaikról, együttéléséről és a napi szinten megtapasztalt problémákról, konfliktusokhoz vagy éppen félreértésekhez vezető esetekről is szó esett szombat délelőtt a megyei önkormányzat gyűléstermében tartott konferencián. A Magyar Ifjúsági Értekezlet és partnerei-a Romániai Ifjúsági Tanács és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala - kétnapos rendezvényén több megyéből érkező ifjúsági vezetők vettek részt. DEMETER VIRÁG KATALIN • A szombati előadás-sorozat nyitányaként Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Cătălina Olteanu, az Agenţia împreună képviselője, valamint Adrian Szelmenczi, az Active Watch civil szervezet tagja a nemzeti kisebbségekről és jogaikról beszélgettek, illetve arról, miért tekinti őket közellenségnek a többség, s miként lehet ezt a helyzetet orvosolni. Az előadást moderáló Laczikó Enikő, az Etnikumköz Kapcsolatok Hivatalának államtitkára egyebek mellett arról is szólt, hogy Románia húsz nemzeti kisebbséget ismer el félhivatalosan, s hangsúlyozta: a multikulturalitás valójában realitás, melyet senki sem kérdőjelezhet meg.2 ■■ máról holnapra W. Rongyos dübörgés t kell gondolnunk, nagy ellenség lehet az éppen regnáló kormány szemében az országos statisztikai intézet, mely akarvaakaratlanul, de időközönként alaposan a sárba tiporja a kabinetek hazai állapotokról szóló, gondos munkával kikozmetikázott adatait. A jelenség az elmúlt két hétben ismét tetten érhető volt, az intézet ugyanis egymás után bocsátotta ki egyebek mellett az életszínvonalra vonatkozó különböző felméréseinek eredményeit. Ezek pedig továbbra sem a kormánypropagandának kedveznek, mely minden áron azt igyekszik elhitetni az istenadta néppel, hogy mennyire jó úton is jár az ország a bölcs szocdem vezetés alatt. A történet egyébként nem új, de a szédítően dübörgő gazdaság árnyékában az életszínvonal valahogy nem akar nekirugaszkodni, sőt, úgy tűnik, inkább lejtmenetben van. Az adatok ugyan tavalyiak, ám hacsak időközben valami csoda nem történt - amit elmulasztottunk észrevenni -, 2019-ben is hasonló cipőben járunk. Mert országos szinten nőtt ugyan az átlagjövedelem, de ezzel párhuzamosan az árak is tisztességesen nekilódultak, legyen szó szolgáltatásról vagy napi betevőről, és ez a tendencia az előrejelzések szerint fennmarad a továbbiakban is. Ilyen körülmények között nem túlságosan elrugaszkodott úgy vélni, hogy a 2018- ra érvényes adatok - melyek szerint a háztartások több mint 37 százaléka csak nehézségek árán képes a havi folyó kiadásait kifizetni, a családok nyolcvan százalékának pedig valamilyen gondja akad ezen a téren az idei évben is, kisebb eltérésekkel, de hasonlóak. Ide kívánkozik ugyanakkor az intézet egy másik, valamivel korábbi elemzésének eredménye, mely szerint országos szinten a munkavállalók mintegy 30 százaléka keres minimálbérnek megfelelő összeget (ez nagyjából 1,7 millió embert jelent). Ha ehhez hozzáadjuk, hogy hányan kaphatnak a minimálbérnél alig pár száz lejjel többet - erre sajnos nem terjedt ki a vizsgálat -, eléggé tiszta képet kaphatunk a romániai átlagpolgár pénzügyi lehetőségei és a kormány által hirdetettek közötti szakadéknyi különbségről. Ami talán a legelkeserítőbb, hogy bármennyire elgondolkodtató adatok is látnak napvilágot, az országot kormányzó társaság zavartalanul ülteti életbe felelőtlen pénzszórásról szóló populista intézkedéseit, miközben egyre sokasodnak azok a jelek, melyek egyértelműen mutatják: bizony az államkassza az ürességtől kong, s valahonnan mindenáron pénzt kell keríteni. Ha máshonnan nem, hát hitelből, amit majd csak később törleszt az ország (s annak minden polgára). Hogy az egyik fizetéstől a másikig éppen elevickélőknek erre pontosan miből is telik majd, azzal most nincs idő foglalkozni. Végül is rongyos kabátban is lehet menetelni, fontos, hogy mindig csak előre! NAGY D. ISTVÁN