Háromszék, 2020. szeptember (32. évfolyam, 9065-9086. szám)
2020-09-01 / 9065. szám
Kinti és benti színházi előadások is lesznek NAGY B. SÁNDOR : „Készen állunk a nyitásra, több új előadás is rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy azonnal fogadni tudjuk a közönséget a színházban, de a szeptemberi műsort a korábbi lehetőségek függvényében KírALBERT LEVENTE FELVÉTELEzettük meg” - nyilatkozta lapunknak Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója. Szeptember elsejétől megnyithatnak a színházak, mozik és könyvtárak, valamint a vendéglők beltéri részei azokban a megyékben, ahol az új koronavírus-fertőzések száma az utóbbi két hétben nem haladja meg a lakossági ezrelékét. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság határozatáról elsőként a sepsiszentgyörgyi színházak vezetőit kérdeztük, akik - bár várták, hogy nyithassanak - annyira berendezkedtek a kültéri előadásokra, hogy kissé meglepte őket ez a hirtelen döntés. Köszönetünnep a búzaösszeöntés Első alkalommal szervezték meg a Székely búzaösszeöntés ünnepségét a Magyarok Kenyere-15 millió búzaszem program részeként. A jeles eseményre Csernátonban a Haszmann Pál Múzeum kertjében került sor a koronavírus-járvány megelőzésére, terjedésének megakadályozására hozott minden előírás betartása mellett. Az összeöntés ünnepségét a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és Kovászna Megye Tanácsa szervezte. A rendezvényen a székely megyékből érkezett gazdák, világi és egyházi méltóságok vettek részt. A székely kisrégiókat képviselő búzaösszeöntők szimbolikus módon kereken harminc zsáknyi kenyérnekvalót öntöttek a közösbe.»6 BOKOR GÁBOR FELVÉTELE 2020. SZEPTEMBER 1. • KEDD • XXXII. ÉVFOLYAM BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY Elmaradt a szavazás Határozatképtelennek bizonyult a bukaresti parlament tegnapi együttes ülése, így nem szavazhatott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP) által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelyben a Nemzeti Liberális Párt (NLP) kisebbségi kormányának leváltását kezdeményezték. Tegnap délelőtt felhívást intézett Klaus Iohannis államfő a törvényhozókhoz, hogy ne váljanak az SZDP „bűnsegédeivé”, és a parlamenti ülésén ne szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt. Az elnök elismerte, hogy a bizalmatlansági indítvány demokratikus kezdeményezés, de szerinte a jelen helyzetben „szélsőséges populizmus és cinizmus” lenne a koronavírus-járvány okozta egészségügyi válságot politikai válsággal is tetézni. Az elnöki hivatal honlapján olvasható közleményében az államfő rámutatott: néhány héten belül parlamenti választásokat rendeznek Romániában.4 KAMPÁNYBAN Tíz új RMDSZ-es polgármesterjelölt A háromszéki RMDSZ a megye 45 közigazgatási egységéből 40- ben indít polgármesterjelöltet és tanácsosi listát a szeptember 27-ei önkormányzati választásokon, csak ott nem, ahol a magyarok aránya egy százalék alatt van (Bodzavidéken) - közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Tamás Sándor. DEMETER G. ILDIKÓ : A megyei önkormányzat vezetője a háromszéki RMDSZ elnökeként elmondta: 40-ből 30 helyen a szövetség jelenlegi elöljárói készülnek új mandátumra, és van tíz új pályázó is, akik közül öten - Imets Lajos vargyasi, Kiss Augustin zágoni, Lukács Attila ozsdolai, Józsa Géza hídvégi és Ilyés Botond gelencei jelölt - tegnap mutatkoztak be a nagyobb nyilvánosság előtt.2 ■1 máról holnapra WM Mindent a népért ék nehéz úgy kormányt buktatni, hogy még tl a viához és a szavazáshoz szükséges. A jelenlétet sem sikerül biztosítanod - ezzel szembesült tegnap a Szociáldemokrata Párt, és nemcsak a liberálisoknak szánt fricska maradt el, de hatalmas öngólt rúgtak, amely az önkormányzati választások előtt néhány héttel aligha javít egyre gyatrább népszerűségi mutatóikon. Pedig ez lett volna elsődleges céljuk, Ciolacu saját pártelnökségét bebiztosítandó indította el a folyamatot, amely reményei szerint valamennyivel felsrófolta volna az egykor szebb időket megélt párt történelmi mélypontra süllyedt támogatottságát. Nem jött össze, így csak egy újabb gusztustalan játéknak lehettünk tanúi. Volt itt fenyegetés, szavazatvásárlás, zsarolás, egyik és másik oldalról is, de mindig az a meggyőzőbb, akinek kezében a hatalom és zsebében a kincstár kulcsa. Akadt félrecsúszott taktikázás is, ám az biztos, ahogyan elsült a dolog, az nem válik a szociáldemokraták dicsőségére. Bárhogy csűri-csavarja a szót pártelnökük, aki reggel még ugyancsak magabiztosan nyilatkozott, hiába magyarázza, hogy nem vallottak kudarcot, mert sor sem került a szavazásra, az ülés felfüggesztése utáni zavarodottság jelzi, erre nem számítottak, és a következő napok döntésével próbálják majd menteni, ami még menthető. Ez az ócska színjáték azonban arra jó volt, hogy ismét felvillant a román politikai osztály igazi arca, és újból sikerült lejáratnia magát a parlamentnek. Hiába igyekeztek arról meggyőzni minket, mily fontos intézménye az államnak, mekkora szükség van rá, hogy a valós demokrácia kiteljesedjék, láthattuk: ez elméletileg bizonyára igaz, de akik most belakják, sem tiszteletet, sem megbecsülést, sem hitelt nem érdemelnek. Könnyedén eladják magukat egy újabb mandátumért, gond nélkül pártot váltanak, s ha jó árat kínálnak, beteget jelentenek, vagy csak lelépnek a földgömbről és a süllyedő hajóról. A liberálisok pedig ugyancsak nem finnyásak, bár ellenzékben ők is hangosan ágáltak a pártváltások ellen, most keblükre ölelnek szinte bárkit, aki odakívánkozik. Volt, akiket darabra vásároltak meg, másokat tömbben, lásd az RMDSZ-t, amely az „egyenlő távolságtartás” elvét hirdetve. Nem a mi harcunk! felkiáltással, a liberálisoknak kedvezve szintén távol maradt a hétfői ülésről. Pedig Kelemen Hunor az elmúlt napokban többször ostorozta Ludovic Orbán kabinetjét, de úgy tűnik, egy miniszteri látogatás Székelyföldre, némi pénz és majdani kormányzati részvétel ígérete nagyon meggyőző tud lenni. Ki bukta a legnagyobbat a tegnapi igyencirkuszon? Egyértelműen a szociáldemokraták, ám az, ami történt, nem válik a liberálisok és a többi parlamenti párt dicsőségére sem. Hamarosan ismét a szavazatainkat kérik, a jelenlegi képviselők, szenátorok többsége folytatná az ilyen és hasonló üzelmeket a következő négy évben is. Értünk, a népért - amint szeretik hangsúlyozni. FARKAS RÉKA