Hasznos Mulatságok, 1838. 1. félév (1-52. szám)
1838-05-26 / 42. szám
322 Mert az én szerelmesem homloka napfént tud sugároztatni és esőt is képes harmatozni. De a*' honnan ő eltávozik, ott kiaszik a’ v irány, elsötétül az ég 's kietlenné lesz a’ föld. — Mert nélküle árvának vallja magát az ég, elhagyottnak érzi a' föld. Szemei fölé pedig barna íveket képze a jó anya, éjfélből ragadva ki azokat, ’s eképen beszéle: a' szilárdság jegye legyen ez szemeid fölött, leányom , ’s a’ remény íve, hogy diadalmasan állsz meg vetélkedőid között ’s ellenségeid ellenében. És az én szerelmesem mindeddig kifeszített ívekkel áll ’s nincsen ki a’ szíveken és fejekben ellen állhatlanabb hatalmat gyakorlana mint ő. Teljes diadalmával is a’ világon, mint szivemben , bizonyos vágyok. Arczára Damaszkusz fosztá meg rózsáitól, és szója: A’ szerelem virágával ékesítlek föl, egyetlen gyermekem, hogy szeress te is, és mindenektől szerettessél,— hogy, ha találkozik is, ki haszonlesésből másnak hódol és éget áldozatot, de titkon, háza belső rejtekében kecseidtől vallja magát megsértettnek. És az én szerelmesem arczán Damaszkus minden rózsái virulnak; elébe mindenfelé szerelem leng és szeretet, nagyobb és kisebb, hanyagabb és forróbb, ifjaktól és idősektől ’s még az öregektől is, kik mind az ő mosolya alatt kívánnak meghalni. A’ szép leány pedig mindnyáját képes megörvendeztetni: mert, ki csak körébejuthat, boldognak érzi magát. Imádói közül én vagyok a’ legtűrhetetlenebb. Én megrabolni kívánnám kecseitől ; szépsége árjaiban fürdeni óhajtók ’s szeme fényét tulajdonommá akarom tenni. De csak halandó vagyok az istennőnek ellenében. Nem érdemes e a’ halandó szív, hogy halhatatlan előtt égjen áldozatul ? Oh ha igen, hajolj felém, imádottam. Jutalmazd meg lángomat, melly mikor téged keres, a’valót keresi, és az igazat, mellyet anyád csillagbetlikkel irt az ég dicső boltozatára. Fogadj el imádóid között engem is, sőt tüntess ki közöttük , mert nincsen senki, téged forróbban szerető