Hasznos Mulatságok, 1838. 1. félév (1-52. szám)

1838-05-26 / 42. szám

322 Mert az én szerelmesem homloka napfén­­t tud sugároztatni és esőt is képes harmatozni. De a*' honnan ő eltávozik, ott kiaszik a’ v irány, elsötétül az ég 's kietlenné lesz a’ föld. — Mert nélküle árvának vallja magát az ég, elhagyottnak érzi a' föld. Szemei fölé pedig barna íveket képze a jó anya, éjfélből ragadva ki azokat, ’s eképen beszéle: a' szi­lárdság jegye legyen ez szemeid fölött, leány­om , ’s a’ remény íve, hogy diadalmasan állsz meg vetélkedőid között ’s ellenségeid ellenében. És az én szerelmesem mindeddig kifeszített ívek­kel áll ’s nincsen ki a’ szíveken és fejekben ellen állhat­­lanabb hatalmat gyakorlana mint ő. Teljes diadalmá­­val is a’ világon, mint szivemben , bizonyos vágyok. Arczára Damaszkusz fosztá meg rózsáitól, és szó­ja: A’ szerelem virágával ékesítlek föl, egyetlen gyer­mekem, hogy szeress te is, és mindenektől szerettes­sél,— hogy, ha találkozik is, ki haszonlesésből más­nak hódol és éget áldozatot, de titkon, háza belső rejtekében kecseidtől vallja magát megsértettnek. És az én szerelmesem arczán Damaszkus minden rózsái virulnak; elébe mindenfelé szerelem leng és sze­retet, nagyobb és kisebb, hanyagabb és forróbb, ifjak­­tól és idősektől ’s még az öregektől is, kik mind az ő mosolya alatt kívánnak meghalni. A’ szép leány pedig mindnyáját képes megörven­deztetni: mert, ki csak körébejuthat, boldognak érzi magát. Imádói közül én vagyok a’ legtűrhetetlenebb. Én megrabolni kívánnám kecseitől ; szépsége ár­jaiban fürdeni óhajtók ’s szeme fényét tulajdonommá akarom tenni. De csak halandó vagyok az istennőnek ellenében. Nem érdemes e a’ halandó szív, hogy halhatatlan előtt égjen áldozatul ? Oh ha igen, hajolj felém­, imá­­dottam. Jutalmazd meg lángomat, melly mikor téged ke­res, a’valót keresi, és az igazat, mellyet anyád csil­­lagbetlikkel irt az ég dicső boltozatára. Fogadj el imádóid között engem is, sőt tüntess ki közöttük , mert nincsen senki, téged forróbban sze­rető

Next