Hasznos Mulatságok, 1838. 2. félév (1-52. szám)

1838-10-27 / 34. szám

366 nagy világot. És ámbár testére nézve is igen szerencsés alkatúnak lehessen őt nevezni, a’ legnagyobb kincset mégis elméjében nyerte. Elme, lélek csak az ember tu­lajdona. A’ többi állatok szellet ereje igen csekély, az ösztönnél fölebb nem sokkal ereszkedő , okoskodást csak távoliul hagyó pillantani. Az ember, majd ösz­tön nélkül, legügyesebb észrevételen, érzék fölfogá­son kezdi, ’s az ör­ök erő visgálatával, a’ mindenségtü­­li okoskodással végezi. Az emberi fajban, mint az állatok nagyobb részé­­ben, két nem (nem) van, him azaz férfiú, és nőit­­ten asszony; a’ him a’ termékenyítés, a’ nő pedig a termés okfejét ábrázolva. E’ két nem mind testére, mind szellemére nézve igen különbözik egymástól. A’ természet mindent a’ maga czéljaihoz legczél­­szerűbbek­ alkota, úgy a’különböző állatnemeket is. Ezt kitű­nőleg elmondhatni az emberi fajral. Itt a’ fér­fiú és asszony igen lényegesen különböznek egymás­tól. Nem említve meg azon műszereket, mellyek a’ fenebb említett két ellenkező ok fő képviselői, azon­kívül a’ férfiú test alkata igen különbözik a’ nőétűl. Benne a’ csont és izom rendszer kifejlettebbek, mint a’ nagyobb erő szülő okai, ’s ez azon okból, mivel a’ hímet rendelé a’ természet az ivadék és a’nők védel­mére , őt az élelemkeresetre,— és ennél fogva a'fér­fiakéi a’had, a’ nehéz munkák, a’ mesterségek. Az idegrendszer kifejlése is különbözik a’ férfiúban és a’nő­ben. A’ férfiúban az agy szilárdabb, kifejlettebb, az ide­gek pedig feszesebbek keményebbek. Innét a’ férfiú­ban az erősebb itélet, a’ nagyobb szilárdság, a’nőben a’ nagyobb érzékenység, ingerlékenység, gyorsabb in­­dulat-zajlások, ’stb. Az elme lényeges kapcsolatban van az idegrend­szerrel, innét a’ férfiú ’s nő szellemi különbözése könnyen magyarázható. A’ férfiú vágyai a’ szellemi vi­lágban is teremtésre, előhozásra mennek ki, mig a’ nőé jobban az éldelet, az előteremtettnek kiékesitése, életre alkalmazása. Azért ne gondoljátok hogy a’ szel­lemi miveltség mezején idegeneknek kell lenni az asz­­szonyoknak, épen nem, — őket a’ természet a’ fér­fiak hív kísérőjévé rendelő a’ jó mint a’ göröngyös

Next