Hasznos Mulatságok, 1839. 1. félév (1-52. szám)

1839-01-05 / 1. szám

( 3 ) Mert a’ bölcs nemzet minden nemzetek fölött áll, a’ bölcs ember legboldogabb a’ halandók között. Őrizz pedig bennünket a’ kényelembe merülés­től, a’ gyönyör vadászattul, mert ki a’ testi gyönyö­röknek átadja magát, elfejletkezik szelleme kincseirül, kötelessége­ és jogairul; ön teste és indulatainak rab­jává lesz, mig utóbb külsőleg is méltán elveszti sza­badságát. Oh súgd meg, ősz idő, mindnyájunknak,hogy a’ki nélkülözni tud, örökké és mindenhol szabad, a’ gyönyörhős pedig bíborában is rabszolga. Vésd be ezeket lelkünk­ és sziveinkbe, ősz idő, és mi olly fiákká képződünk szemeid előtt, kikben gyönyörködhetel ’s kikre büszke lehetsz. Vajda, « jó műveltség szabadság. E’ két sokat jelentő szónak egymásközti viszo­nyát némellykik vizsgálók , de nem bírák elhatároz­­ni, mellyik a’ nemző ’s mellyik a’ nemzeti. Bár mi­kép hajlandó legyek az elsőnek tulajdonítani az ere­deti erőt, melly szükségkép az utóbbit nemes értel­mében maga után vonja : átlátom a’ nehézséget, melly a’ meghatározást e’ részben késlelteti, azon tömérdek külső körülmények’ befolyása által, mellyet kor és helyzet különfélekép szül. Nem akarok példáimmal a’ mérhetlen óczeánba ereszkedni, ’s nemzeteket előál­­litni, midőn képviselők il egyes embereket hozhatok fel annak bebizonyítására, hogy tiszta szabadság mű­veltség nélkül nem képzelhető; nemzet vagy egyes ember szabadságát műveltség nélkül nem érezheti, ’s nem gyakorolhatja. W W­ashington, Amerika képviselője, köztársaságot nem alapíthat, ha a’ nemzet önerejét nem ismerve, szabadságot csak azért nem kívánt vol­na magának , miután a’ műveltség’ szikrája keblében feléledt, ’s azt lánggá emelni törekedett. A’római köz­társaság nem maradhata fenn, mert a’ nemzet a’ mű­veltséget nem birá, ’s Athene szerencsésebb volt, mert ott a’ nemzet’ charactere ismertetett. Roma nem volt müveit, bár mennyi müveit embereket állít is elő; a’ nemzet azokat nem ismeré. Ada tekintem az emberiség haladását, sohasem találom annak nemző okát a’ tudományok’ gyarapodá­sában, hanem a’ nép, az egész emberiség művelő­désében. Bár mennyire gyakorolja is korunkban ere­jét az érzékiség , bár tisztán látható, hogy hajdan a’ vétkek ritkábbak valának ’s a’ vétek és hiba nem olly könnyen megbocsátott: elhinni sohasem fogom, hogy az ember magát jelenleg jobban nem ismerné, a’ mű­veltségről ’s szabadságról józanabb fogalma nem vol­na. Tisztán látom annak bekövetkezését, mit Rous­seau korában olly lelkesen elmondott Emilejében: „ha nevelni akarunk, legelsőbben is a’ növendékből embert képezzünk; azon emberből mindent alakítha­tunk.“ Az emberiség eddigelé sohasem látszott sulyegyen­­ben lenni magával. Majd a’ legtúlzóbb kívánat ’s ro­hanás, majd tespedésbe visszasülyedés okozák nem­zetek’ megsemmisülését. Sohase higyjük, hogy a’ tűz ha nem lángol, elalszik, eddigelé többnyire lángolás emészte fel nemzeteket. Az ember önismerésének legelső lépcsője vala hogy szabadságát korlátozá, ez egyszersmind önműveltsé­­­gének első szikrája. A’ mi egyes embereknél megtör­tént , nem tapasztaltatok nemzeteknél, mert azokat hatalom és nem természeti jogainak önmegtagadása velé járom alá. Ezen igazságból következtetni merem, hogy az emberiség jelenleg e’ lépcsőn áll, mellyen látva gyengeségeit, hajlamait, szenvedélyeit öma­­gának uralkodójává lesz; még azon jogokat is, mellye­­ket olly gyéren gyakorolhat, megtagadja önmagátul, mert e’ rövid életet boldogul ’s elégedetten akarja el­tölteni. Azon pillanatban , midőn az emberiség átalá­­nosan azon gondolatra jut, miszerint tisztán akar látni, ’s emberi természetét nem csók által, hanem ön­szemeivel nézni fogja szabadsága’ ünnepét ülhetni. Mert­ mi egyéb az ember szabadsága, mint korlátozhatása önjogainak , mellyeket többnyire érzékiség szül. ’S mi a’ műveltség’? az ember’ önismerete, mellyet gondolkodás szül. Ha önmagát tökéletesen ismeri, fogalma lesz másokról, a’világról, ’se’fogalom mind­, inkább tisztább leend. Emberismeret pedig a’ legma­­gasb polcz, mert ember a’ természet’ remeke. Em­ber körül fordul meg többé kevésbé minden tudomány, ’s legfenségesb az, melly hozzá legközelebb áll; mert az ember összetétele minden szelleminek’s állatinak. ’S szabadságnak lehet e tekinteni azt, melly tetteket határoz, mik hatással nem bírnak; a’ ragado­zó állat szabad-e hogy másoknak árt; az ember egy magasb szabadsági szellemmel bír, melly által meg­tagadja önmagátul mivel érzékiségét , elégíthetné ki, de másoknak ártana. Ez a’ szabadság’ első eszméje. Műveltség és szabadság a’ két legnagyobb esz­me a’ szellemi világban, mellyre törekedni láttunk eddigelé minden nemzetet. A’ próbákat *s az erre ve­zető utakat fentartá nekünk ’s a’ késő kornak a’* tör­ténetírás ; ritkán tétetik meg ugyanazon út, melly már megtétetett. Az emberiség’ legnagyobb reménysége, va­laha czélt érendő, áll azon boldogító erényében, hogy hibáit megismeri. Hány van, kinek szabadságról nincs fogalma, ’s utánna olly hévvel vágyik, ’s attól függeszti fel mű­velődését; ezen emberek nem munkálkodnak, mert úgymond, szabadok nem lehetnek. Kik így gondol­koznak, merem áld­ni, kár hogy szabadsággal bír­nak nem munkálkodni! E­szmele valaki jutalmat ér­dem­ nélkül: szabad lehet-e valaki műveltség nélkül. Ki nem műveli magát, midőn arra szabadsága lehet, mert azt nem hiszi, megmutatja ezáltal, hogy sza­badságával élni nem tud, ’s arra érdemtelen. A’ rab.

Next