Hasznos Mulatságok, 1839. 2. félév (1-51. szám)
1839-09-11 / 21. szám
( S3 ) meghatározása szükségessé, hogy igy minden kétségek eloszlassanak, ’s minden zavar nélkül azonnal az illető személy jogainak következtében, mellyeket neki a’ nemzet adatbrónra lépjen. Hogy ezt még inkább biztosítsák, meg szokott történni, hogy az uralkodó életében megválasztatott a' személy, mellynek még az uralkodó éltében a’ népnek hódolnia kelle, mind csak azért, hogy igy minden történendő zavaroknak véget vessenek. De bármi általányosan és törvényesen megállapított legyen is ezen törvény, még is két esetben a’ cortes eldöntő határozattal bir.t. i. semmi kétség fenn nem forog, elismerje, hol ellenben az nehézségeket szül, ott birói elhatározással legyen felruházva. Nincs itt helye annak megvizsgálására mennyire elhanyaglá a cortes ezen szép jogát eredete óta, hogy az most már pusztán formának tekinthető. Ezen elhanyagolás szánható, mert meg nem történtté nem lehet többé tenni Spanyolországban is, valamint a’ 16i. század óta minden tartományban, feltűnő az uralkodók azon igyekezete, magokat független ’s önkényes állásba helyezni, a’ cortes mint ennek kezdetének lényeges előjelenségéül szolgáló, ritkábban gyűlt össze, vitatkozásaik, tárgyaik kevesebb érdekűek valának, vagy számba sem vétetének , hogy e’szerint a’cortes mindinkább aljasult, annyira, hogy az utóbbi két században már csak árnyékául szolgálhata a’ hajdaninak, senki sem fogja tagadni. A’ dolgok illy állásában be kelle azon időnek is következnie , midőn maga az uralkodó akaratja szerint nevezé ki utódát. Ezen lealjasulás azonban még gyakorlatilag be nem állt, sőt mondhatni Spanyolországra nézve is állt azon más tartományokban divatozó ellenszegülés, csak azon rendelkezéseiben megegyezni az uralkodónak , mellyek mások jogaival összeütközésben nem valának. Hogy a’ mi több, a’ nemzet méltóságát fenntarthassa , megkiváná, hogy minden illynemű végzések elébe terjesztessenek ’s mielőtt illő erejét, biztosságát nyerné meg, általa megerősitessék. A’ mi azonban magában igaztalan vala , azt a’ cortes bármelly végzése igazságossá nem teheté. (Vége következik.) Emlékű eszed. Midőn illy ember sirja felett állok, ne vegyétek rósz néven, ha magamra fordítom figyelmeteket. Fájdalmaimról ismerjetek veszteségtekre, előre fordítom sajnálkozástok kényeit. Az agg, ősz fürtü férfi , kit most sirattok, mindnyájunk atyja volt, ’s benne jelenleg mindnyájan atyát vesztettünk. Tudjátok mi tesz valakit atyává ? Ne higyjétek, hogy e’ roppant természetet bámulni tudnék azért egyedül, hogy minden láthatónak életet adott, de imádjuk, mivel mindenkit ellát az élet örömeivel, megadja a’ gyermekség édenét, az ifjúság tavaszát, a’ férfiasság teljes erejét, s az eszkor tiszteletét ’s méltóságát. E’ hajlam uralkodó bennünk; ez azon isteni szikra, melly megvóv bennünket minden vétektől, vagy ha azzal szenyesít is , megismerteti az eszközt, mellyel keblünket megtsztahatjuk. Ő nem volt vér szerint, hanem lélekkel atyám. E’ nagy világon senkim nem vala, kihez fordulhatok : atyám nem ismerém, anyám korán elvesztém, ’s egyedül maradék e’ széles nagy világon gyámol nélkül. De hogy emberré legyek, egyedül neki kelle találnia, ’s én neki éltem is köszönöm; mindenem egyedül neki.—Én őt szeretém , nem azért, hogy enni ada, hanem mert az ételt ízletesen adá; tisztelem, nem kötelességből hanem meggyőződésből. Soha jobb atyát nem kívánok fiúnak. Ő a porfiut felnevelé, megtagadó magának kényelmeit ; munkás óráit megtoldá, éjeit rövidítő, — ’s mindezt egyedül értem. Ősz korában nem csupán tanácsokat osztogata , hanem azokat tettel előségié; nem rejte belém olthatlan dicsvágyát, de szikrát magas nemesb irányra buzditót. Élembe rajzoló az élet minden pályáját kényelmeivel ’s nehézségeivel, választani hagya, — de azt nem félve vagy reszketve, hanem szabad lesekkel vala szabad tennem. Szabaddá nevelt. Megmutató, hogy bár szegények vagyunk, képesek egyszersmind a’ szabadság édenét ízlelni. De ezen szabadság nem korlátlan kicsapongásban állt, hanem akaratomnak önkényes korlátozásában. Beszédével buzdíta, tetteivel bátorita, példájával elősegite , ’s mindezt érttem teve. Akarjátok-e tudni, mit tevék én értté? Semmit. () éltének minden reményeit bennem helyzé, minden boldogsága előmenetemben központosat, minden tetteiben azon édes óhajtás vezérlé , valaha ennek gyümölcseit láthatni, — ’s én ezen ősznek csak egy reményét sem teljesítetem , egyetlen egy óhajtását sem elégíthetém ki. Ő mintegy tőkét gyűjte bennem, melly öregségében kamatozand; minden kincsét belém rakó ’s a’ síktengerre botsáta, hol egy zivatar mindenét a’ habok mélyébe sülyeszté.—Nem, nem: éppen ebben állt az ő magassága , atyai lelkének fensége, hogy ezt nem érzé. Ót hiú remények nem kápráztatók. Szerete nem jövendőmért, hanem enmagamért, és most már tudjátok mit vesztettem én ! De ki olly veszteségnek tiszta lelke sugallatából nem hódol, melly minden reményeit feldúló, minden érzelmeit megrázó, mert mindazokkal az elhunyt rokon volt, annak keble üres. Igen , minden kivánata, minden óhajtása teljesítetlenül szállt vele sírjába; ’s habár soha egy panaszló hang, egy szó nem hangzott le aj kiről , ha mindig mosolygó vidám arczczal találkozom is , bennem meg vala a’ féreg, melly nyugodni nem hagya. Ó ne higyjétek, hogy egykönnyen felhagy a legtisztább ember is legszebb reményeivel.