Hasznos Mulatságok, 1840. 1. félév (1-50. szám)

1840-06-03 / 45. szám

( 178 ) lasztván, megyénk’s­ városunk kelletében több évek kivonatát az állandó színészetet létesítendő . És ezt, bár az­ elvet nem helyeselhetem, kötelessé­gemnek éreztem meg írni; mert helybenhagyhatja­­­ a’ felületlenül gondolkozó az állandósítandó szí­nész társaság iránti concurrentiati nem! mert bár a’ concursus másutt legczélra vezetőbb eszköz lé­gyen is, itt hol az illy dolgok személyes kedve­­zés, intrigyek, ’s több másoktól várhatják a’ pár­­toltatást — az nem álhat; annyival is inkább, mert épen a­ concursus lehetetleníti az állandósítást,el nem felejtve a’ feltételt, a’ szükséges eg­­énekkeli szer­ződést, mit ismét a’ concursus, ’s igy a’ kétes si­ker lehetetleníti, mert ellenben a’ medve bőrre vadászat előtt hiteleznének, mit egy okos igazgató sem teend. — Mint említém, színészeink ketté osz­lottak, Lifahtsyval a’ samiel ’s ördög szerepekben classicus Bállá; Tot­ttal a’ magyar színészet leg használhatóbb embere, a’ megbecsülhetlen Telepy ’s több ifjabb színészeink tartván. ’S most kérdés: (mert a’ concursus meg alapitatott) ellátva mind a­ két fél jó egyénekkel, mellyiket fogja állandó­sítani megyénk­ Ujfalusit­e tekintve az ezüst ko­szorúval is tisztelt Erdélyiné művészi játékát, vagy, méltányolva Telepynek mint ritka comicusnak ki­­merithetlen szorgalmú festésznek, ’s parlag színé­szetünkön egyedüli gépely készítőnek sok oldalú­­ságát — a’ mindenre használható Tóthot? ’s állan­dósítsa bár mellyiket, valljon nem mi fogunk-e veszteni? minthogy színészi világunkban kevés, ’s részben a’ két társasághoz szegődő jó színésze­ink igy ketté oszolván, még mindig pst­m des­ide­­riumnak fogják hagyni a’ jó társaságot; ’s valljon ezért is nem állithatjuk-e a’ concursust helytelennek? Ezreknek, kiknél a’ haza nem puszta szó, óhaj­tása hatott az égre, ’s a’ magyarnak nemzeti szín­háza lett; örült mindenki a’ jelennek ’s inkább a’ jövőnek, a’ most születettnek erős férfiúvá viru­­lását reméllvén. És most sóhajt az örülő, ha a’ nemzeti színházba lép a’ zengő bölcsőben még mindig alvó, ’s rosszul dajkált gyermeket szem­lélvén. Ez nagy, és bús példa, ’s arra int, hogy mindent jövőre hatólag tegyünk, ’s a’ jelenben a’ jövő alapját vessük meg. — Nekünk is leend állan­dó színészetünk. És ha most valaki kérdené: med­dig? Tudván, hogy alap előtt tetőt építettünk — hallgatnék. Terv ugyan­is még eddig kidolgozva nincs; ’s ha a’ kegyes olvasó a’ színészet barátja, szívesen veendi, az állandósítás feletti egyes vé­leményemet itt elő adandóm. E’ czél létesítésére részvény­társaságot ajánlanék, ha annak magyar­­honunkbani kezelése előttem ismeretes nem volna; s ha azon hanyagságról mit sem tudnék, mellyel részvényeseink pénzeiket minden ellenőrség nélkül bent hagyják. Ez nálunk azonban létesülhetne, ha azt alispán­­unk, kinek nem keveset köszönhe­tünk , indítványozná! Színész vezértagok igazga­tása alá adásról szóljanék: ha a’ közmondás, figu­­rus figurum edit, eszembe nem jutna, ’s ha ott, hol senki sem akar engedelmeskedni, jólétről s­s állandóságról tudnék álmodozni. És igy ezekről hallgatok, nem mintha az azokbani kivételeket ta­gadnám, vagy a’jól rendezett részvénytársaságtól félnék, hanem mert egyes felfogásom szerint az itt alább említendőt ezeknél sokkal czélirány­osabb­­nak gondolom. — Az állandósított társaság kor­mányzását én választmányra, annyival inkább szí­nész igazgatóra nem bíznám, hanem egy a’ rendek köréből választandó, ’s e’ szép hivatalnál nélkű­­­lözhetlen tulajdonokkal ellátott igazgatóra, ki több nyelvek, ’s dramaturgiai ismeretek birtokában, a’ köz ügytől lelkesítve, minden előgördűlhető aka­dályokat ’s nehézségeket szilárdan legyőzni kész, ’s minden más hivataltól független legyen. Ez igaz­gató majd ki fogja tudni a’ közönség ízlését tanúi­ul, ’s felváltva olly darabokat fog adatni, melly­ek majd hibáinkat szemünk eleibe terítvén tanítanak, majd az ifjú kebelét, — a’ hajdan erős magyart a’ maga dicsőségében előtüntetvén , — fen lobogni engedik, majd a’ szív gyenge érzéseinek nemesebb irányt adandnak ’stb. és igy a’ színházban kellemes időtöltésen kivid, szellemi éldeletet is nyerendünk. A’választandó igazgató, ki mindenesetre fizetéses, a’ színészek ’s repertok­ felett korlátlan hatalom­mal is felruházott legyen, — a’ színház jövedel­méről , ’s költségéről havonkint számadással tarto­zó. És igy remélhetni, hogy ekkor résztvevő kö­zönségünk a’ közvélemény által kijelölt, ’s ennek következtében az igazgató által megfogadandó jó individuumok ’s hangászkar tartása mellett is szín­házunk jövőjét biztositandja.—De kérdés: ki fogja fedezni az előleges költségeket, és a’ netalántani minust? Azt nemesi pénztárunk kölcsöne, ’s alis­­pányunk felszólítása következtében a’ műkedve­lők játszásából begyült öszveg pótolandja,— ezt igazgatónk takarékossága ’s a’ közönség, egyébb mulatságaink szükiben, bizonyosan remélhető rész­véte nem is hagyják remélleni. R. ur. —a ki városunk hiányai kutatásában olly fáradhatatlan, egyet, melly még is a’ legérez­hetőbb — említeni elfelejtett , alkalmas sétatér hi­ányát. Évektől, ezer ajkról hangzik a’ panasz e’ miatt, s sétatérünk még csak szándékban sints. Ez természetes. Városi lakosaink jelleme az e/eo­­ná­tság lévén: nem különös: ha helyről hol tár­­salkodhatnának — nem gondolkoznak. Pedig a’ mellett, hogy egy alkalmas sétatérrel városunkat szépitenék, ’s hűs árnyékában sétálva, a’ bár szép kilátású avas domb mászásától, vagy az annyira látogatott csabai töltésein por nyeléstől kimélnék meg magunkat, — a’ magyarnak legnagyobb szük­ségét, — a’ zsúrlódást érnek el vele. A’ fák lombjai

Next