Hasznos Mulatságok, 1840. 2. félév (1-52. szám)

1840-08-15 / 14. szám

( 54 ) hiány­ozván módok, fonák nézeteket eloszlatni, ’s az érdekes tárgy­at a’ legtisztább világban, alapos okokkal támogatva, értőileg előadni. Novák Dániel: Casinoin­k hatása nemzeti fejlő­désünkre ’s művelődésünkre. Casinóink keletkeztekor minden hazafi öröm­telve, ’s azon szép reménnyel kecsegtetve nézett a’ jövendők elébe, hogy illy egyesületekbe köz­­pontosulván az anyagi és szellemi erők, az anya­giaknak mint eszközöknek összetéve gyarapuló tömege’s a’ szellemieknek mint eszközlőknek gya­kori és terjedelmesebb közlekedése, össze- ’s köz­rehatása , legbizonyosabb és legrövidebb útja leend nemzeti fejlődésünk és művelődésünk helyes irányú elhaladásának. E’ nemes és szent szándék lelke­­sité ’s határozó, úgy hisszük, magukat az alapí­tókat e’ casinoi egyeseletek létesítésére, ’s ugyan e' szent szándék teljesedését várta minden józan szellemű magyar, ki nemzeti fejlődésünk­ és mű­velődésünknek olly irányú előhaladását kívánja , melly elháríthatatlan akadályokba ne ütközzék és vissza ne bukjék még alább mint a’ hol — előbb állott. Tagadhatatlan, hogy a’ sajtó egyik leghatal­masabb előmozdítója a’ szellemi művelődésnek. Ny­ert-e hát a’sajtó casinóink által? Felelet nem csak nem nyert, hanem vesztett ’s annál inkább hanyatlik, minél inkább szaporodik a’ casinói egyesületek száma. Olly helyeken ugyanis, hol előbb 20 vagy 30 példány véteték meg valamelly v­. könyvből most alig kel 2 v. 3 el, úgy szinte, hol előbb 20 vagy 30 példány járaték valamelly folyóiratból, most alig járatik 2 vagy 3 ; mert a’ kik előbb ol­vasmányokat vettek ’s köny­vtáracskákat gyűjtö­gettek, most tagjai a’ helybeli casinónak, hol majd minden m. könyv és folyóirat megszereztetik’s olvas­tatik. Igen, de ha e’szerint annyira kevesül a’könyv­­vevők ’s folyóirat- járatok száma, hogy a’ magyar könyvek kiadói kevés vagy­ épen semmi jutalmát sem látják fáradságaiknak, sőt néha még a' nyom­tatási költségeket sem vehetik be, u­gy­an kifog majd magyar könyveket irni ’s kiadni? ’s mi újat fognak aztán a’ casinókban is olvashatni ? Külön­ben is a­ casinoi könyvszerzés és olvasás módja, eddig legalább igen visszás és czélszerűtlen. A’ casinók ugyanis jó és rosz könyvet csak magyar legyen , választás nélkül megszokták szerezni, hogy bármellyiket is kívánná egyik vagy másik tag, benne szükséget ne lásson , holott, casinók nem létében az olvasni szerető csak jónak tartott és czélszerű könyvekre adná ki pénzét, miszerint a kelendő jó könyvek mind inkább szaporodná­nak , a megvetett silányok pedig fogynának, mert ezeknek irói fáradságuk mindig siikeretlenül ma­radván, végre is kéntelenitetnének búcsút monda­ni az irói pályának, a’ jó irók pedig munkáik ke­lendősége által még inkább buzdittatnának az irói pálya folytatására’s minél jobb könyvek kiadására. Mi pedig a’ casinói olvasásmódot illeti ha többnél több, jobbnál jobb, ’s uj m­eguj magyar könyvek­kel látathatnék is mindig ez a’ casinoi közös köny­v­­­tár*) mégsem mozdíthatja elő a’ szellemi műve­lődést annyira, mint az otthoni magány olvasás; mert a’ki maga számára vesz meg valamelly köny­vet, ezt, ha csak azért is, hogy pénzét hiába ki ne vetette légyen — egészen ’s figyelmetesen is át szokta olvasni, m­ig a’ casinóban majd biliárd- és kártya-játék majd hiába való csevegések ’s szájas­­kodások pipafüstös lármái ’s botránkoztatásai által megzavartatván**), az olvasást többnyire kényte­len félbeszakasztani’s amazok közé vegy­ülni, úgy hogy kevés könyvet olvashat rendszeresen és egé­szen át, az mindegyre szaporodó uj meg uj olvas­mányokból is akarván legalább töredékesen vala­mit összekapkodni. Pedig a’ köz költségekre ca­sinói olvasmány­okra, valamint az ottani házbérre, felügy­előre, szolgákra, bútorokra, biliárdokra, kár­tyákra, közös dohányra és pipákra, olajra, gyer­tyára ’stb) befizetett részvény­ pénzéből szinte meg­szerezhetné a’ tudománya körébe tartozó jobb könyveket és jelesebb folyóiratokat, miszerint sen­ki által nem zavartana, akkor olvashatna mikor neki tetszik, ha egyszersmind saját könyvtáracs­­kát is gyűjtene. A’ casinói egy­esületek tehát nemcsak elő nem mozdítják, hanem inkább hátráltatják szellemi mű­velődésünket. ’S minthogy a’ józan szellemi mű­velődés egyszersmind alapja ’s legbiztosb vezére nemzeti fejlődésünk helyes irányu előhaladásá­­nak, erre sem v­árhatni jótékony hatást a’ casinoi egyesületekből. Igaz ugy­an , hogy illy egyesületek tágas kört nyitnak az eszmék közlésére, kifejtésé­re ’s terjesztésére, de (fájdalom!) casinóinkban , mint többnyire csak játék és dőzsölés tanyáiban a’ haza valódi javát tárgy­azó nemes és sz. czélu eszmék nem igen kereshetők: ezeket nem illy magá­nos egyesületektől, hanem olly nyilvános intézetektől várhatni, mellyek koronkinti ’s tiszteletteljes gyü­lekezeteikben iparkodnak rendeltetésüknek meg­felelni ’s a’ közjót valóban előmozdítani.Létesítsünk tehát, ne magányos casinoi egyesületeket (játék és dőzsölés tanyákat), hanem inkább szellemi ’s anyagi jólétünk valódi megalapítására és helyes *) Honnan, mint tud­juk, egyik tagnak sem szabad va­lamelly könyvet ki- és hazavinni olvasásra, melly csak a’ casinoi falak közt engedt­etik meg. **) Némelly casinók különválasztott olvasó teremében ugyan a legilledelmesebb csend szokott uralkodni.

Next