Határőr, 1957 (12. évfolyam, 1-47. szám)
1957-11-26 / 43. szám
san festjük az ördögöt a falra, amikor azt állítjuk, hogy a nyugati imperialista hatalmak háborús szándékkal viseltetnek a szocialista táborral szemben. A tények beszélnek erről. Az európai térségben az Északatlanti Szövetség, a NATO keretén belül folyik ez a háborús felkészülés. A NATO-t 1949 áprilisban hozták létre, s mint alapító tagok az USA, Kanada, Nagybritannia, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia, Norvégia, Portugália és Izland vettek részt benne. Később, 1951 szeptemberében, az ottawai értekezleten Görögországot és Törökországot is felvették. Végül 1955 májusában Nyugat-Németországot is beiktatták a NATO tagállamai közé, ezzel számuk 15-re emelkedett. Évek óta folyik a nyugati közvélemény puhítása, hogy a fasiszta Spanyolországot is felvehessék. A NATO, mint a nyugati kapitalista államok politikai együttese jött létre, de már 1950 decemberében, a brüsszeli értekezleten megtették az első konkrét lépést az úgynevezett közös „Atlanti Haderő” megszervezésére. Elhatározták, hogy SS—10 hadosztálynyi haderőt állítanak fel, amelynek főparancsnokává ki is nevezték Eisenhower tábornokot. Eisenhower 1951 februárban Párizsban felállította főhadiszállását, bár az Atlanti Haderő lényegében még csak papíron létezett. Egy év múlva már részletes programot dolgoztak ki az Atlanti Haderő fejlesztésére. Eszerint 1954 végére 96 hadosztállyal és 10 000 repülőgéppel kellett rendelkeznie. 1953 július 1-én a NATO Európai Főparancsnokságát Gruenther vezérezredes vette át. Az Atlanti Tanács 1954 decemberi párizsi értekezletén igen jelentős döntést hoztak. Úgy határoztak, hogy a NATO haderejét a hagyományos fegyverek helyett fokozatosan az atomfegyverekkel kell felszerelni. Később arra is határozatot hoztak, hogy a tagállamok az atomhadviselés terén elért kutatási és fejlesztési tapasztalatokat kölcsönösen kicserélik egymással. Azóta meg is kezdték a tagállamok hadseregeinek az USA által szállított atomfegyverekkel való felszerelését. Közben 1956 novemberben a NATO Európai Főparancsnoka Norstad USA tábornok lett. A NATO legfelsőbb szerve az Északatlanti Tanács, amely a tagállamok külügyminisztereiből áll. Ennek közvetlenül alárendelt szerve a Katonai Bizottság, amely a tagállamok hadseregeinek vezérkari főnökeiből áll A NATO legnagyobb és legjelentősebb katonai irányító szerve az Európai Legfelsőbb Parancsnokság. Ennek működési területe kiterjed Norvégia, Dánia, a Benelux-államok, Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Görögország és Törökország területére. Hatáskörébe tartozik ezen országok haderői szervezetének, kiképzésének irányítása, háború esetén pedig az európai hadműveletek vezetése. Az Európai Legfelsőbb Parancsnokság négy alárendelt parancsnokságra oszlik fel. Az Északeurópai Főparancsnokság hatáskörébe tartozik az Északi-tenger térsége és a Skandináv államok. A Középeurópai Főparancsnokság, amelynek hatásköre kiterjed Franciaország, Nyugat-Németország és a Benelux-államok területére. Ide tartoznak a Nyugat-Németország területén állomásozó USA, angol és kanadai csapatok is. Feloszlik külön szárazföldi, légi és haditengerészeti parancsnokságra. Meg kell említeni, hogy a szárazföldi haderő főparancsnoka a nyugatnémet Speidel vezérezredes, Hitler egykori tábornoka. A haditengerészeti főparancsnokság ugyancsak nyugatnémet parancsnokság alatt áll. E tények is bizonyítják, hogy a NATO-ban a valóságos vezetés az USA mellett egyre inkább a militarista Nyugat-Németországé. A Déleurópai Főparancsnokság hatásköre alá tartozik Olaszország, Görögország, Törökország területe, valamint a környező vizek, és az Ausztriából nemrégen kivont, jelenleg Olaszországban tartózkodó USA- haderő. A Földközitengeri Főparancsnokság, amely a környező amerikai, NATO-támaszpontokon levő tengeri erőket foglalja magában. A NATO-ban olyan meglevő, valóságos veszélyt kell látnunk, amely komoly mértékben fenyegeti a világ békéjét. Ezért nagy jelentőségű a Szovjetunió politikája s javaslatai a NATO és a varsói szerződés egyidejű felbontására. A Szovjetunió a békéért folytatott harca mellett, jelentős erőfeszítéseket tesz haderejének erősítésére, megszilárdítására, a legkorszerűbb fegyverekkel való felszerelésére. E lépéseket a jogos és kötelező önvédelem diktálja, az egész világ békéjének fenntartása érdekében. VARGA JÓZSEF százados Hatalmas tengeri hadgyakorlatot rendezett a közelmúltban a NATO. A jobboldali amerikai, angol, olasz, török, francia újságok dicsekvően úgy hirdették ezt a flottagyakorlatot, mint „amelyhez foghatót a háború vége óta nem láttak a tengerek . .." „A nyugai világ most megmutatja, milyen tengeri erők állnak rendelkezésére arra az esetre, ha bekövetkezne a szovjet támadás . . — írta a la Stampa című olasz lap. Ámde, amikor a gyakorlat befejezetével megírták annak részleteiéit, kiderült, hogy annak feltételezései között egyáltalán nem szerepelt szovjet támadás, ellenben annál inkább NATO támadás! Amikor egy októberi éjjelen a NATO admirálisok jelet adtak a gyakorlat megkezdésére, a hajók mindenütt támadó műveletekbe kezdtek. Izlandtól Törökországig, 4000 mérföldes tőben vonult fel 1000 hadihajó, köztük 325 nehéz hadihajó, s kezdtek akcióba repülőgépek ezrei, valamint tengerészgyalogos katonák tízezrei. „Békeidőben még sohasem láttak ekkora hadgyaorlatot.” — kiált fel a Newsweek című amerikai lap katonai szakírója. S valóban: csak az egyik kijelölt partraszállási pontnál, Törökországban, Gallipoli közelében, 8000 amerikai tengerészkatona szállt partra. Hogy ez a partraszállási pont „véletlenül" alig 80 mérföldnyire terül el a bolgár határtól? Hogy a partraszállást az amerikai 6. flotta atomagyúi és repülőgépei által végrehajtott atomtámadás előzte meg, s a képzeletbeli atomlövedékek és atombombák a térképek tanúsága szerint bolgár földön robbantak volna, ha valódiak lettek volna? Hogy a gyakorlati hadműveleteket a lehető legközelebb vitték Szíriához és a Szovjetunióhoz? Nem, ez nem volt véletlen: az egész hadgyakorlat egyik tervszerűen kigondolt célja volt hozzájárulni a közép-keleti feszültség fokozásához, fokozni a robbanás veszélyét a Közép-Keleten. A flottagyakorlaton az Egyesült Államok 145 hajóval, 300 szállítórepülőgéppel, 50 000 emberrel vettek részt. Hozzájárulásuk arányának megfelelően övék volt a vezérszerep, ők parancsoltak, ők diktáltak valamennyi „szövetségesüknek". Bizonyos jelek azt mutatták, hogy ez a gyakorlat nemcsak egyszerűen demonstratív, erőfitogtató jellegű megmozdulás volt, hanem a Szíria ellen tervezett agresszió tengerészeti akciójának főpróbája. Mégis, a hatalmas erők felvonultatása ellenére, annak ellenére, hogy a különböző NATO államokhoz tartozó hajók aránylag „jól megértették egymást", a NATO vezető stratégáinak körében már a gyakorlat közben zavar és megdöbbenés lett úrrá. A Newsweek című amerikai hetilap katonai szemleírója, Carl Spaatz nyugalmazott tábornok azt írta: „A NATO stratégák azt mondották: amíg gyakorlatozunk, minden nagyon szépen megy. De mi lesz, ha igazi háború törne ki? Hová dugjuk akkor a hajóinkat?" Spaatz tábornok hozzáfűzi: a NATO stratégák rádöbbentek: a nyugati hadiflották még mindig nem alkalmazkodtak az atom- és rakétakorszak harcászatának követelményeihez, tengerészeti egységeik lelkét még mindig a kiváló célpontokat nyújtó nagy hadihajók, a cirkálók és a rombolók képezik, no meg a gigantikus méretű repülőgépanyahajók, amelyeket „mintha csak a szovjet atomtengeralattjárók atomtorpedói számára álmodtak volna meg . . .” (Ezek Sir John Ecetes* angolt tengernagy szavai!) A New York Times katonai szemleírója, Baldwin pedig megjegyzi: „Már nem is az a kérdés, hogy adott esetben győzünk-e a nemrég még félelmetes tengeri erőinkkel, hanem hogy megmenthetjük-e drága hajóinkat legalább arra, hogy ócskavasnak beolvasszuk őket . ..?” Nos, a hetvenkedő vitézek ismét póruljártak, ismét lenyeltek egy keserű pirulát, ők akartak fenyegetni, ők akartak „ráijeszteni" Szíriára, a Szovjetunióra, és Bulgáriára is, meg akarták mutatni, hogy „ki a dudás a csárdában" — és a dolog — mint ez mostanában mind gyakrabban előfordul — a visszájára fordult, ők ijedtek meg. Rádöbbentek, hogy bár Husszein király, az amerikaiak lelkes Jordániai bábja, megfékezheti népét az amerikai hadihajók és tengerészgyalogosok segítségével, a szocialista országokat és a szabadságukat védő arab országokat már nem ijesztgethetik. Mert lejárt az idejük, mert az idő vasfogai elhaladtak a tegnapi hadiflották felett. S most azon töprengenek a derék stratégák, miként lehetne hajóikat legalább az ócskavaskohók számára megmenteni. Hát erre a kérdésre nem olyan nehéz a válasz: nem kell provokálni, nem kell támadni, békében kell maradni. Gimes György „ • Amíg gyakorlatozunk, minden szépen megy, de mi lesz aztán? — kérdezik a NATO stratégák Newsw*kt. A játékszernagyságú hadihajó-modelleket könnyű irányítani az óceánt jelképező sima asztallapon De a valódi tengeri harc, ahol az ellenség visszalő, legalább annyira különbözik a hajómodellek ide-oda tologatásától amit most az amerikai tengerésztisztek végeznek itt, mint a hatalmas óceán a sima asztallaptól. Joggal jegyzi meg spaatz, amerikai tengernagy: „Ha kitörne a konfliktus, a szovjet tengeralattjárók, amelyek már ma is úgy sétálgatnak a tengereken, és az óceánokon, mint gyerekek a sétakertben, rakétáikkal úgy eltörlik a vízszínéről a hatalmas NATO-hajókat, hogy közben ki sem dugják fejüket a tenger mélyéről..