Határőr, 1957 (12. évfolyam, 1-47. szám)

1957-11-26 / 43. szám

san festjük az ördögöt a falra, amikor azt állítjuk, hogy a nyu­gati imperialista hatalmak háborús szándékkal viseltetnek a szocialista táborral szemben. A tények beszél­nek erről. Az európai térségben az Északatlanti Szövetség, a NATO ke­retén belül folyik ez a háborús fel­készülés. A NATO-t 1949 áprilisban hozták létre, s mint alapító tagok az USA, Kanada, Nagybritannia, Franciaor­szág, Olaszország, Belgium, Hollan­dia, Luxemburg, Dánia, Norvégia, Portugália és Izland vettek részt benne. Később, 1951 szeptemberében, az ottawai értekezleten Görögorszá­got és Törökországot is felvették. Végül 1955 májusában Nyugat-Né­­metországot is beiktatták a NATO tagállamai közé, ezzel számuk 15-re emelkedett. Évek óta folyik a nyu­gati közvélemény puhítása, hogy a fasiszta Spanyolországot is felvehes­sék. A NATO, mint a nyugati kapita­lista államok politikai együttese jött létre, de már 1950 decemberé­ben, a brüsszeli értekezleten meg­tették az első konkrét lépést az úgy­nevezett közös „Atlanti Haderő” megszervezésére. Elhatározták, hogy SS—10 hadosztálynyi haderőt állíta­nak fel, amelynek főparancsnokává ki is nevezték Eisenhower táborno­kot. Eisenhower 1951 februárban Pá­rizsban felállította főhadiszállását, bár az Atlanti Haderő lényegében még csak papíron létezett. Egy év múlva már részletes prog­ramot dolgoztak ki az Atlanti Had­erő fejlesztésére. Eszerint 1954 vé­gére 96 hadosztállyal és 10 000 repü­lőgéppel kellett rendelkeznie. 1953 július 1-én a NATO Európai Főparancsnokságát Gruenther vezér­­ezredes vette át. Az Atlanti Tanács 1954 decemberi párizsi értekezletén igen jelentős döntést hoztak. Úgy határoztak, hogy a NATO haderejét a hagyomá­nyos fegyverek helyett fokozatosan az atomfegyverekkel kell felszerel­ni. Később arra is határozatot hoz­tak, hogy a tagállamok az atom­hadviselés terén elért kutatási és fejlesztési tapasztalatokat kölcsönö­sen kicserélik egymással. Azóta meg is kezdték a tagállamok hadseregei­nek az USA által szállított atom­fegyverekkel való felszerelését. Közben 1956 novemberben a NATO Európai Főparancsnoka Norstad USA tábornok lett. A NATO legfelsőbb szerve az Északatlanti Tanács, amely a tag­államok külügyminisztereiből áll. Ennek közvetlenül alárendelt szerve a Katonai Bizottság, amely a tag­államok hadseregeinek vezérkari főnökeiből áll A NATO legnagyobb és legjelen­tősebb katonai irányító szerve az Európai Legfelsőbb Parancsnokság. Ennek működési területe kiterjed Norvégia, Dánia, a Benelux-áll­amok, Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Görögország és Török­ország területére. Hatáskörébe tar­tozik ezen országok haderői szerve­zetének, kiképzésének irányítása, háború esetén pedig az európai hadműveletek vezetése. Az Európai Legfelsőbb Parancs­nokság négy alárendelt parancsnok­ságra oszlik fel. Az Észak­európai Főparancsnokság hatáskörébe tartozik az Északi-ten­ger térsége és a Skandináv­ államok. A Középeurópai Főparancsnokság, amelynek hatásköre kiterjed Fran­ciaország, Nyugat-Németország és a Benelux-államok területére. Ide tartoznak a Nyugat-Németor­szág területén állomásozó USA, an­gol és kanadai csapatok is. Felosz­lik külön szárazföldi, légi és hadi­tengerészeti parancsnokságra. Meg kell említeni, hogy a szárazföldi haderő főparancsnoka a nyugatné­met Speidel vezérezredes, Hitler egykori tábornoka. A haditengeré­szeti főparancsnokság ugyancsak nyugatnémet parancsnokság alatt áll. E tények is bizonyítják, hogy a NATO-ban a valóságos vezetés az USA mellett egyre inkább a mi­litarista Nyugat-N­émetországé. A Déleurópai Főparancsnokság ha­tásköre alá tartozik Olaszország, Görögország, Törökország területe, valamint a környező vizek, és az Ausztriából nemrégen kivont, jelen­leg Olaszországban tartózkodó USA- haderő. A Földközitengeri Főparancsnok­ság, amely a környező amerikai, NATO-támaszpontokon levő tengeri erőket foglalja magában. A NATO-ban olyan meglevő, való­ságos veszélyt kell látnunk, amely komoly mértékben fenyegeti a világ békéjét. Ezért nagy jelentőségű a Szovjetunió politikája s javaslatai a NATO és a varsói szerződés egyidejű felbontására. A Szovjet­unió a békéért folytatott harca mellett, jelentős erőfeszítéseket tesz haderejének erősítésére, megszilár­dítására, a legkorszerűbb fegyve­rekkel való felszerelésére. E lépé­seket a jogos és kötelező önvédelem diktálja, az egész világ békéjének fenntartása érdekében. VARGA JÓZSEF százados Hatalmas tengeri hadgyakorlatot rendezett a közelmúltban a NATO. A jobboldali amerikai, angol, olasz, török, francia újságok dicsekvően úgy hirdették ezt a flottagyakor­­latot, mint „amelyhez foghatót a háború vége óta nem láttak a ten­gerek . .." „A nyugai világ most megmu­tatja, milyen tengeri erők állnak rendelkezésére arra az esetre, ha bekövetkezne a szovjet támadás . . — írta a la Stamp­a című olasz lap. Ámde, amikor a gyakorlat be­fejezetével megírták annak részlete­iéit, kiderült, hogy annak felté­telezései között egyáltalán nem szerepelt szovjet támadás, ellen­ben annál inkább NATO támadás! Amikor egy októberi éjjelen a NATO admirálisok jelet adtak a gyakorlat megkezdésére, a hajók mindenütt támadó műveletekbe kezdtek. Izlandtól Törökországig, 4000 mérföldes tőben vonult fel 1000 hadihajó, köztük 325 nehéz hadi­hajó, s kezdtek akcióba repülőgé­pek ezrei, valamint tengerészgya­logos katonák tízezrei. „Békeidő­ben még sohasem láttak ekkora hadgya­­orlatot.” — kiált fel a Newsweek című amerikai lap ka­tonai szakírója. S valóban: csak az egyik kijelölt partraszállási pont­nál, Törökországban, Gallipoli kö­zelében, 8000 amerikai tengerész­katona szállt partra. Hogy ez a partraszállási pont „véletlenül" alig 80 mérföldnyire terül el a bolgár határtól? Hogy a partraszállást az amerikai 6. flotta atomagyúi és repülőgépei által végrehajtott atom­támadás előzte meg, s a képzelet­beli atomlövedékek és atombombák a térképek tanúsága szerint bolgár földön robbantak volna, ha való­diak lettek volna? Hogy a gyakor­lati hadműveleteket a lehető leg­közelebb vitték Szíriához és a Szovjetunióhoz? Nem, ez nem volt véletlen: az egész hadgyakorlat egyik tervszerűen kigondolt célja volt hozzájárulni a közép-keleti feszültség fokozásához, fokozni a robbanás veszélyét a Közép-Keleten. A flottagyakorlaton az Egyesült Államok 145 hajóval, 300 szállító­­repü­lőgéppel, 50 000 emberrel vettek részt. Hozzájárulásuk arányának megfelelően övék volt a vezérsze­rep, ők parancsoltak, ők diktáltak valamennyi „szövetségesüknek". Bizonyos jelek azt mutatták, hogy ez a gyakorlat nemcsak egy­szerűen demonstratív, erő­fitogtató jellegű megmozdulás volt, hanem a Szíria ellen tervezett agresszió tengerészeti akciójának főpróbája. Mégis, a hatalmas erők felvonul­tatása ellenére, annak ellenére, hogy a különböző NATO államok­hoz tartozó hajók aránylag „jól megértették egymást", a NATO ve­zető stratégáinak körében már a gyakorlat közben zavar és meg­döbbenés lett úrrá. A Newsweek című amerikai hetilap katonai szeml­­eírója, Carl Spaatz nyugalmazott tábornok azt írta: „A NATO straté­gák azt mondották: amíg gyakor­latozunk, minden nagyon szépen megy. De mi lesz, ha igazi háború törne ki? Hová dugjuk akkor a hajóinkat?" Spaatz tábornok hozzá­fűzi: a NATO stratégák rádöbben­tek: a nyugati hadiflották még mindig nem alkalmazkodtak az atom- és rakétakorszak harcásza­tának követelményeihez, tengeré­szeti egységeik lelkét­ még mindig a kiváló célpontokat nyújtó nagy hadihajók, a cirkálók és a rombo­lók képezik, no meg a gigantikus méretű repülőgépanyahajók, ame­lyeket „mintha csak a szovjet atomtengeralattjárók atomtorpedói számára álmodtak volna meg . . .” (Ezek Sir John Ecetes* angolt ten­gernagy szavai!) A New York Times katonai szem­­leírója, Baldwin pedig megjegyzi: „Már nem is az a kérdés, hogy adott esetben győzünk-e a nemrég még félelmetes tengeri erőinkkel, hanem hogy megmenthetjük-e drága hajóinkat legalább arra, hogy ócs­kavasnak beolvasszuk őket . ..?” Nos, a hetvenkedő vitézek ismét póruljártak, ismét lenyeltek egy keserű pirulát, ők akartak fenye­getni, ők akartak „ráijeszteni" Szí­riára, a Szovjetunióra,­­­ és Bulgá­riára is, meg akarták mutatni, hogy „ki a dudás a csárdában" — és a dolog — mint ez mostanában mind gyakrabban előfordul — a visszá­jára fordult, ők ijedtek meg. Rá­döbbentek, hogy bár Husszein ki­rály, az amerikaiak lelkes Jordá­niai bábja, megfékezheti népét az amerikai hadihajók és tengerész­­gyalogosok segítségével, a szocia­lista országokat és a szabadságukat védő arab országokat már nem ijesztgethetik. Mert lejárt az ide­jük, mert az idő vasfogai elhalad­tak a tegnapi hadiflották felett. S most azon töprengenek a derék stratégák, miként lehetne hajóikat legalább az ócskavaskohók számára megmenteni. Hát erre a kérdésre nem olyan nehéz a válasz: nem kell provo­kálni, nem kell támadni, békében kell maradni. Gimes György „ • Amíg gyakorlatozunk, minden szépen megy, de mi lesz aztán? — kérdezik a NATO stratégák Newsw*kt. A játékszernagyságú hadihajó-modelleket könnyű irányítani az óceánt jelképező sima asztallapon De a valódi tengeri harc, ahol az ellen­ség visszalő, legalább annyira különbözik a hajómodellek ide-oda tologatásától amit most az amerikai tengerésztisztek végeznek itt, mint a hatalmas óceán a sima asztallaptól. Joggal jegyzi meg spaatz, amerikai tengernagy: „Ha kitörne a konfliktus, a szovjet tengeralatt­járók, amelyek már ma is úgy sétálgatnak a tengereken, és az óceánokon, mint gyerekek a sétakertben, rakétáikkal úgy eltörlik a vízszínéről a hatalmas NATO-hajókat, hogy közben ki sem dugják fejüket a tenger mélyéről..

Next