Határőr, 1980 (35. évfolyam, 26-52. szám)

1980-06-27 / 26. szám

az útlevél­kezelő-fülkéhez, és átnyúj­totta úti okmányait. Azok természe­tesen rendben voltak, az ellenőrzés nem fedett fel rajtuk semmi rendel­lenességet. A határőrök ennek elle­nére nem vették le a szemüket Dü­ren úrról, mert most már gyanítot­ták, hogy nagyon vár valakit, talán éppen a Lufthansa járatáról. Nem tévedtek! Düren az útlevélkezelés és a vámvizsgálat után sem hagyta el a repülőteret, s az egyik oszlop mögé húzódva várta a Lufthansa gép ér­kezését. Ez a járat is rendben megérkezett, azon a napon pontosan a menetrend szerint. Érthető módon a határőrök ez alkalommal egy kicsit alaposab­ban figyelték meg az utasokat. Nemsokára észre is vették azt az idős hölgyet, aki Düren úrhoz ha­sonlóan idegesen sétált fel s alá, az ablakon át a kifutópályáit, az ajtókat figyelte. A határőrök számára nyil­vánvaló volt a két utas közötti ösz­­szefüggés. Azt azonban akkor még csak gyaníthatták, hogy Gert Düren az NSZK-ba akart szökni, de hogy hogyan, azt még nem sejthették. A gyanú, a feltevés azonban kevés, bi­zonyítékok is kellenek. Kikérdezték hát a két utast, meg­vizsgálták csomagjaikat. Gert Dü­­rennél semmi gyanúsat, Maria Mül­­lernél pedig egy Derscheid névre ki­állított Lufthansa repülőjegyet talál­tak. Az idős hölgy állítása szerint ez a jegy az egyik ismerős utastársáé volt, s véletlenül maradt nála. Gert Düren nem állta a kereszt­kérdéseket, és viszonylag rövid ki­hallgatás után megtört. Elmondta, hogy valóban ki akart szökni az NSZK-ba, és a tranzitban azért vi­selkedett ,olyan „különös” módon, mert az embercsempész-szervezet fu­tárát várta, aki útlevelet, jegyet ho­zott volna a számára a szökéshez. A futár azonban „nem érkezett meg”, s így a szökési terv is kudarcba ful­ladt. Maria Müller lenne a futár? Ő ter­mészetesen mindent tagadott, s állí­totta, hogy Gert Dürent sohasem látta, s nem hozott számára semmit. A kriminalisztikában az ilyen helyzetet úgy hívják, hogy holtvá­gány. Eddig valahogy ment a dolog, a bizonyításhoz szükséges tények azonban nem voltak sehol. Gert Dü­ren vallomása ugyanis a kiszökés feltételezését foglalta magában: „ki­szökött volna, ha lett volna rá mód­ja, pontosabban útlevele .. A FEP vezetői azonban nem sze­retik a holtvágányokat. Mozgósítot­ták az állományt, hogy előkerítsék a bizonyítékot, s megtalálják azt a láncszemet, amelynek hiánya össze­függéstelenné tette ezt a szöktetési kísérletet. Az alapos, jól szervezett munká­nak rövidesen meg is lett az eredmé­nye. Horváth Sándor főhadnagy a tranzitváró egyik öblös foteljének a mélyén megtalálta a Maria Müller­­nél levő Derscheid névre kiállított repülőjegy borítólapját és egy beuta­zólapot, Gert Düren fényképével. Most már nem volt értelme a to­vábbi tagadásnak, összeomlott a Frankfurt—Budapest repülőjegy me­séje, amelynek sorszáma egyébként csak egyetlen szám eltérést mutatott a Maria Müllerétől. Mert ugyebár aki Frankfurtban maradt, az aligha dug­hatta el repülőjegyének a borítóját a budapesti tranzitváróterem egyik fo­teljában! Maria Müller ezután elmondotta hogy Gert Düren tulajdonképpen a fia, és ő szervezte meg a szöktetését. Attól a bizonyos Fridhelm Derscheid nevű ismerős­étől — aki egyébként nagyon hasonlított a fiára — elkérte az útlevelét. Megfigyelték, hogy a menetrendben a két járat, a Lufthan­sa és az Interflug gépeinek érkezése között mindössze öt perc időkülönb­ség van. Arra számítottak, hogy így még az útlevélkezelés előtt találkoz­hatnak a tranzitváróban. Müller asz­­szony észrevétlen átnyújtja fiának a hamis útlevelet, aki aztán a fülkénél már úgy jelentkezik, mint Friedhelm Derscheid kölni lakos. A szöktetés szervezői nem tudták, hogy ebben a tervben sok narancs­héj van. Ők mindjárt az elsőn, a me­netrend „pontatlanságán” elcsúsztak. Maria Müllert egyébként figyel­meztetéssel kiutasították az ország­ból, mert Dürent, a két ország között fennálló jogsegélyegyezmény alapján átadták az NDK hatóságainak. Halász Kálmán Egymás után érkeznek és indulnak a gépek Ferihegyről A szerző felvételei Csákvári János őrvezető A­ z előírt éves kiképzési ter­veknek megfelelően harc­­készültségi gyakorlattal egybekötött tartalékos utó­­kiképzésre került sor dr. Csentes Mihály alezredes magasabbegységé­­nél. Horváth Imre őrnagy a bevo­­nultatás főbb szempontjai közé so­rolta az emberek, azaz a katonák nevelésével, bánásmódjával kapcso­latos fejlődés s a technikai felsze­relés változásának bemutatását. „Ezek a férfiak javarészt társadal­mi segítőink, sokan közülük önkén­­teshatárőr-csoportok tagjai vagy ve­zetői. Nagy jelentőségű tehát, hogy felfrissítsék határőrizeti ismeretei­ket, amelyeket később a polgári életben hasznosítani tudnak. Politi­kai aktivizálódásuk elősegíti a határ menti lakossággal való együttmű­ködést. Ezért is fontos, hogy olyan benyomással térjenek vissza munka­helyükre, családjukhoz, mely a ha­tárőrség jó hírnevét öregbíti. Úgy érzem, a tartalékos állomány foga­dását, beöltöztetését és elhelyezését a törzs példásan és zökkenőmente­sen hajtotta végre. Ezt tükrözte az a tény is, hogy a tartalékos tisztek, tisztesek és határőrök mind a ka­tonai, mind a politikai foglalkozá­sokon nagy aktivitással vettek részt.” Példás hozzáállásuk, szorgalmuk nagyban hozzájárult a kiképzési feladatok eredményes végrehajtásá­hoz. Az előírt lő- és dobógyakorlatot kiválóan teljesítették. Egymást se­gítve, a határőrizettel kapcsolatos tapasztalataikat kicserélve, jó kö­zösségi szellemben versengtek a fel­adatok minél eredményesebb telje­sítéséért. Papp János őrmester, a kiképző alegység KISZ-táskája gondoskodott a bevonult tartalékos állományról, a szabad idő célszerű kihasználásá­ról. Mint elmondta, 28 párt- és 31 KISZ-tagra támaszkodhatott mun­kájában. Igaz, az idő rövidsége miatt ez az alapszervezet tiszavirág életű volt, csak három napig dol­gozott. A KISZ-titkár elsősorban agitált és a tartalékos katonák fel­merült problémáit orvosolta. Egyi­kük például otthon felejtette a szemüvegét, s ezért fordult a titkár­hoz segítségért. A szemüveg más­napra tulajdonosához került. A sza­bad­idő hasznos eltöltését színház­­látogatás, filmvetítés, vetélkedők és sportrendezvények segítségével igye­keztek megvalósítani. Papp János őrmester szerint, a tartalékos állo­mány komolyan vette a kiképzést még akkor is, ha már nagyjából is­merték a határőrizettel kapcsolatos tudnivalókat és teendőket. Kőszegi Lajos tartalékos szakasz­vezető a röszked határátkelőhelyen útlevélkezelői szolgálatot teljesített, öt éve szerelt le, és mint elmondta: nagyon sok újat tapasztalt a határ­őrség életében. Az ő idejében pél­dául nem volt habszivacs matrac az ágyakon, s az étkezés sem volt ilyen változatos, mint ma. Az idő­sebb és a fiatalabb katonák közötti ellentét szinte teljesen eltűnt. A tég­la- és cserépipari vállalat műszaki előadójára otthon felesége és három­éves kisfia vár. Amikor elindult a gyülekezőhely felé, a fia legszíve­sebben vele ment volna. Bizonyára lesz mit mesélni az édesapának, ha visszatér. „Jó a hangulat a szakasz­ban és nagy az igyekezés”, búcsúzott Kőszegi szarkasszvezető. A fegyver­­karbantartás fontos dolog, nem le­het elmulasztani, főleg lövészet előtt. Szabó Ferenc tartalékos határőr régi ismerős a kerületnél. Ide vo­nult be, itt szolgált a híradó alegy­ségnél, és innen szerelt le nem is olyan régen. Az üveggyári techno­lógus sok régi ismerőssel találkozott a tartalékos kiképzés ideje alatt. „A híradóknál régen nem volt für­dőhelyiség. Most már itt is saját fürdő áll a fiúk rendelkezésére. Hát igen, ez a fejlődési.. A kiképzés befejezéseképpen né­hány napot a kijelölt alegysé­geknél töltöttek a bevonult tartalé­kosok, összefoglalóan annyit lehet elmondani, hogy nagy kedvvel és lelkesedéssel látták el a szolgála­tot. Az őrsöknek jól jött a megerő­sítés az induló nyári szezonban, s a tényleges katonaidejüket töltő ha­tárőrök érdeklődéssel hallgatták a „vendégek” tapasztalatait, összeha­sonlításait. Kanyó L. ÁRNYÉK A LÓISTÁLLÓNÁL Murg János, az elek! Lenin Tsz éjjeliőre nem fiatalem­ber, a nyugdíjig már csak három éve hiányzik. Napégette arcát huncut szeme uralja. Most, hogy élete első elfogása után érdeklődünk, elgondolkodik. A leistálló végében most is kocsik állnak, bár korántsem annyi, mint azon a bizonyos éjszakán. Langyos májusi éjjel volt, amikor hajnali három óra táj­ban szokásos ellenőrző körútjára indult. Az égen nem lát­szott csillag, csak az istállók saroklámpái világították meg valamennyire a tájat. A lámpák fényén kívül fekvő kocsi­sornál mintha árnyék suhant volna el. Murg bácsi nem ijedős ember, de akkor meglepődött. Mit kereshet itt valaki éjnek idején a lovas kocsik között? Csak nem a lovakat kerülgeti valamilyen csavargó? Murg János elindult az egymás mellé felsorakoztatott kocsik felé. Amikor arra a helyre ért, ahol az előbb az árnyat látni vélte, megállt a kocsirúdnál. Szeme lassan megszokta a sötétséget, és ekkor, alig néhány méterre tőle észrevette az „árnyékot”. Egy zö­mök, munkaruhás férfi, svájcisapkával a fején guggolt a kocsi végében. „Jó estét!” köszönt rá az éjjeliőr. A felelet idegen nyel­ven érkezett. Szerencsére Murg bácsi az anyanyelvén kívül még három másikon is beszél: románul, oroszul és néme­tül. A románt szüleitől, a németet a községben élő né­metektől, az oroszt pedig a hadifogságban tanulta. Ha­marosan kiderült tehát, hogy az idegen férfi a 400— 500 méterre levő határon szökött át, hogy az NSZK-ba jusson, de nem tudja, merre induljon tovább. Murg János rövid gondolkodás után azt felelte az éjjeli vendégnek, hogy helyezze magát kényelembe az istállóban, ott aludhat. Reggel aztán majd útbaigazítja, merre menjen. A didergő férfi a „meleg” szó hallatára legyűrte bizalmatlanságát, és követte az éjjeliőrt az istálló egyik, üresen álló bokszába. Ezután már gyorsan peregtek az események. Murg János értesítette az éjjeli lóápolókat, figyeljenek az idegenre, nehogy meggondolja magát, és kereket oldjon. Aztán ke­rékpárra ült, és fiatalokat megszégyenítő sebességgel szá­guldott a két kilométerre fekvő őrsre. „Jaj, csak meghall­ják a csengetést!” — fohászkodott az út alatt Murg bácsi. Az első csengetésre ajtót nyitó ügyeletes hamar megértette, mi a levegőt kapkodó éjjeliőr közlendője. A riadócsoport percek alatt a helyszínre érkezett, és bekísérte a csodál­kozó, békés álmából felriasztott „éjjeli vendéget”. Murg Jánost példás ténykedéséért a termelőszövetkezet elnöke három nap jutalomszabadságban, a kerületparancs­nok pedig pénzjutalomban részesítette. K. L. „Ott hátul, a kocsik között láttam az árnyékot”, mutatja Murg János Varga L. János felvételei Kamarás György a társaival őrizte a szalmán alvó idegent

Next