Határőr, 1982 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-28 / 22. szám

„Megszólaltak" a hallgatók m­e H a lajstromba kellene venni az amatőr művészeti moz­galom erényeit, s a folya­matos művészi tevékeny­ség időnként gondokat is eredmé­nyező periódusait, akár oldalakat is megtölthetnének a sajátos ismérvek. Ám nem biztos, hogy ezek eléggé meggyőzően bizonyíthatnák: az amatőr művészeti tevékenység az emberi alkotó elme teljesen termé­szetes megnyilvánulási formája. Az amatőr művészeti tevékenység iránti önzetlen elkötelezettséget, a mozgalom szeretetét tapasztalhattam a közelmúltban, amikor végignéztem a BM művelődési házában a Tar­­talékostiszt-képző Iskola öntevé­keny művészeti csoportjainak első nyilvános bemutatóját. A megnyitás estéjén, a műsorkez­dő percekben Mozart g-moll szim­fóniájának egy szép részlete, majd egy ihletett szavalat tette művészi élmény befogadására nyitottá a kö­zönséget. Váci Mihály Valami nincs sehol című versének szép tolmácso­lása után máris váltott a hangulat, s a színen a szatíra eszközeivel pa­ródiacsoport tárta a közönség elé mindennapi életünk néhány fonák­ságát. Egy klasszikus bűnügy m­a­radványi sötét erdőben halva talál­ták Bárdi Benőt — mai kommen­tárjait hallhattuk. Az ötletes műsor­szám önfeledt nevetésre sarkallta a nézőközönséget. S még szinte vissza­idéztünk egy-egy jól sikerült poént, de máris a népitánccsoport jelent meg a színen, s jó érzékre, tehet­ségre valló készséggel mutatták be a dunántúli karikázót, a szatmári legényest és egy német nemzetisé­gi táncot. Mindhárom tánc igényes produkció, s ha minden pontján nem is sikeredett tökéletesre, alap­vető erényét a tánccsoport mégis fel­villantotta. Ezután lépett színre a polbeat­­együttes, az est legérettebb, legma­gasabb színvonalú produkcióját ők mutatták be. Öt dalt énekeltek, s valamennyi dalnál öröm és jó érzés volt hallgatni a szép vokális hang­zást, tapasztalni zenei biztonságu­kat. Bizonyára repertoárjuk legja­vát válogatták erre a műsorra, így az sem kétséges, hogy akár hosz­­szabb, önálló műsor bemutatására is képes a négytagú együttes. Azután ismét paródián mulathattunk, ezút­tal Petőfi Sándor ismert versét, a Falu végén kurta kocsmát mutat­ták be, mai Versmondó stílusokat parodizálva. Joseph Heller A 22-es csapdája című regényének egyik igen mulat­ságos epizódját állította színpadra az irodalmi színpad. Sajnos e pro­dukciónál kiütközött az amatőr szín­játszók egy általában is jellemző hi­bája. Rangos irodalmi művet vá­lasztottak, amelynek szövege önma­gában is mulattató, ugyanakkor mély filozófiai jelentéstartalmakat is hordoz. A mondatok humora jó esetben lejön a színpadról, de ezt a bizonyos másodlagos tartalmat nem tudják játékmódjukkal megfo­galmazni. Egy kezdő, de tehetséges irodalmi színpadnak sem szabad so­kat markolnia mindaddig, amíg nem ismerik meg kellőképpen az amatőr színjátszás szakmai fogásait. Ennek hiánya gyakran kudarcokhoz vezet, s ez a társulat semmiképp sem ér­demli meg a kudarcot. A bemutató zárószámaként lépett színre a cinkotai gimnázium leá­nyaiból és a Tartalékostiszt-képző Iskola hallgatóiból alakult vegyes­­kórus. Az énekkar nemrégiben szer­veződött, ennek ellenére összeszo­­kottan, nagy színpadi biztonsággal mutatták be műsorukat, három is­mert kórusművet. Az énekkar jól gazdálkodott lehetőségeivel. Tudá­suknak megfelelő, igényes műveket választottak, s a dalokat szépen ki­dolgozott hangzással mutatták be, méltán aratva sikert produkciójuk­kal. Illés István hadnagy, közművelő­dési előadó, a társulat első számú szervezője, nemcsak mint e műsor szerkesztője, rendezője, hanem mint rendkívül szellemes konferálója is bemutatkozott ezen az estén. Sze­mélyében rátermett közművelődési aktivistát ismerhettünk meg, az amatőr művészeti mozgalom ügye iránti érdeklődés, sőt szenvedély fel­­ébresztőjeként tett tanúbizonyságot arról, hogy amatőr csoportok léte­zése nem két-három tehetséges fia­tal meglététől, hanem a közösségfor­máló művészetek iránti hittől, elkö­telezettségtől függ. Feltétlenül elismerő szavak illetik az iskola parancsnoki karát, párt­­szervezetét és KISZ-bizottságát, hi­szen a feltételeket, a lehetőségeket ők teremtették meg ahhoz, hogy a színpadra kilépő fiatalok felmutas­sák képességeiket, tehetségüket, az amatőr művészetek iránti elkötele­zettségüket. Így a műsor végén fel­­csattanó vastaps őket is illette, s azt a jó szellemű, hasznos amatőr mű­vészeti tevékenységet, amely immár végérvényesen gyökeret eresztett a Tartalékostiszt-képző Iskolán. Katona J. János Az amatőr polbeat-csoport profi előadást produkált Tehetséggel bontogatja szárnyait a népitánccsoport Nagyszerű kezdeményezés volt a vegyeskórus létrehozása Fotó: Márkus­ s› ► * ► ‚ ► ‚ ► ‚ ► ‚► ‚ ► ‚► ‚ ► !! ~» ~@ ::ú► 2 .` @ :: ” ► :: ::u”► ‚ ► :: ~» 2. «* *. *. «. i ► ‚ · *» ~ * ~ · ~» ~· ~@ IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA EMLÉKSZEM... Veletek voltam a tisztítótűzben, pitvarában a nyomornak, az ellentmondások titkos tudatával végighallelújáztam a gyerekkori misztikum csarnokait. Belül, a csönd barikádja mögül golyószórós indulatok csapdostak a közeli felismerés épületére. Láttam rémület okker csillagait, a felöltőn, s az emberfeletti iszonyat füstjét permetezni fenn a magasban. Hallottam harckocsik dörejét, és senki sem filozofált a halálról, csak dőlt keresztként dermedt az anyarögre. A bizonyosság és a bizonytalanság állomásain együtt várakoztunk a számunkra kijelölt percre, amikor a hirtelen­ támadt csend vezetékén ikerszavak tolultak tudatunkig ... - emlékszem - tavasz kezdődött akkor, gyöngyvirág-hátú hegyek nyújtóztak az égig... és kenyérosztogató, fáradt katonák emelték karjaikba a békét.­ ­!_•___ ИМИМИМНШ11 A KATONA Kedvenc hetilapjaim egyike az Élet és Irodalom. Bece­nevén az És. Örömmel vettem kezembe az ez évi 14. számát is. Máriássy Judit remek eszmefuttatása — A negyvenes évek — szinte felvillanyozott, oly merészen vágott bele korosztá­lyom legszebb évei méltatlan háttérbe szorításának kérdésé­be. A további írások között is akadtak egészen kiválóak. El­­érkezem a 15. oldalra, egy cím azonnal szemembe vágott: Vasvári V. István: Példázatok. A katona. Végre egy vers — szabadversnek tűnik —, rólunk, katonákról. A továbbiak? A félreértések elkerülése végett idézem az egészet. Rövid. „Műanyag géppisztollyal lődözött, műanyag embereket. / Ha talált, megdicsérték, ha nem talált, összeszidták. / Mert volt erre a célra egy parancsnoka neki. / Az dicsérte meg szidta. / Mindig a szükségletek szerint. / Aztán kivitték egy térre, és azt mondták, hogy kész van. / Hogy megtanult már mindent. / És elküldték harcolni, mert máshoz úgysem ér­tett. / A városokba küldték, meg a hegyekbe. / Hogy lelőjje az embert, aki le akarja lőni. / És a katona ment, és lelőtte az embert. / Ratatatata, mondta a géppisztoly, és az ember összeroskadt. / Ratatatata, mondta a géppisztoly, és az em­ber megint összeroskadt. / Ratatatata, mondta a géppisztoly, és az ember megint összeroskadt. / Aztán mindenféle történt, és a katona már nem látta az embert. / Egy szőke kislányt látott egy pince szögletében. / Előtte a repedezett kövön vé­res patkányhullák. / Ratatatata, mondta a géppisztoly. / És a katona agyveleje attól mind a falra fröccsent. / Mert hová is fröccsenhetett volna? / Ha nem a mocskos, penészfoltos falra?” Vasvári V. István tömören fogalmaz. A katona egy „er­re a célra” idomított, akarat nélküli gyilkoló gép. Nem tu­datosan cselekvő, gondolkodó és harcoló ember. De mit mond erről a magyar nyelv? Mit ért a katona fogalma alatt a ma­gyar ember? Elő a Magyar nyelv értelmező szótárát! A III. kötet 781. oldalán — általánosítva tömören, ahogy Vasvári V. István fogalmazott — ez áll. Első értelme: „Olyan sze­mély, aki hivatásszerűen — v. (vagy) olykor önként — amely (valamely) honvédelmi kötelezettségének eleget téve hadseregben szolgálatot teljesít”. Kérem a tisztelt olvasót, hogy tekintsen el az összes értelmezés felsorolásától, mert túl hosszú lenne a lista és engedje meg, hogy csak a harmadik értelmezést idézzem közülük: „Átv (átvitt) amely, nemes célért szervezetten harcoló ember.” Megjegyzem egyébként, hogy a sok értelem között van tréfás — például a kenyérre rakott szalonnadarabka vagy sonka —, van szomorkás, de pejoratív értelmű egy sincs. A magyar nyelv, a magyar ember a katona fogalma alatt tehát sohasem értett, Vasvári V. István feltűnéséig, gyilkoló gépet, hanem vagy honvédelmi kötelezettségből szolgálatot teljesítő vagy nemes célért harcoló embert. A gonosz célért, az igazságtalanságért harcoló tehát nem katona, hanem pél­dául — kissé túlzóan általánosítva — zsoldos, martalóc stb., ahogy többek között a tatárokról, törökökről beszéltek elő­deink ! Vizsgáljuk meg az idézett „műalkotást” magát. Vajon milyen katonáról is van szó? Már a vers első sora pontosan jelzi hovatartozását: „Műanyag géppisztollyal lődözött...” Kezdjük a fegyverrel. Géppisztoly, mint a katonák általános (standard) lőfegyvere, elsősorban a szocialista országok had­seregeiben van rendszeresítve. A NATO-országok — termé­szetesen sorozatlövő — puskát használnak. A géppisztoly ott kiegészítő lőfegyver. Tehát félreérthetetlenül szocialista or­szág katonájáról van szó. Boncoljuk tovább a kérdést? Melyik szocialista ország katonájáról lehet szó? Műanyag tusájú AKM típusú géppisz­tolyt a Magyar Néphadsereg használt, illetve a magyar ha­tárőrség használ ma is. A többi szocialista ország vagy fá­ból készített tusájút vagy válltámasszal felszereltet. Egyértelmű, minden az ezerkilencszázhatvanas évek ele­jétől katonai szolgálatát teljesítő magyar férfi — van belő­lük pár százezer — azonnal tisztában van vele, hogy ez a bi­zonyos katona, akit elküldtek harcolni, „mert máshoz úgy­sem értett”, csakis magyar katona lehetett. Akkor pedig kinek használt ez az írás? Nekünk, ma­gyaroknak? Nem? Közismertek hazafias, honvédelmi neve­lésünk problémái. Közismert a kozmopolita szellem romboló hatása. Erre akart a vers talán egy lapáttal még rátenni? Végül is hát kinek használt? Csakis a szocializmussal szem­benállóknak. Ellenségeinknek! Akik nyíltan bevallott, sőt fennen hirdetett célja: gyengíteni erőnket! Vajon Vasvári V. István is ezt akarja? Nem ismerem és nem feltételezem ró­la. Véleményem szerint inkább egy, a béke mellett elkötele­zett verset akart írni. De más a békevágy, amely minden szellemileg ép, egészséges és becsületes ember legtermésze­tesebb sajátja, tulajdonsága, és megint más a pacifizmus. Is­mét az Értelmező Szótárhoz nyúlok, mert oly tömören és félreérthetetlenül fogalmaz. A pacifizmus (V. kötet 599. ol­dal) „Az a burzsoá felfogás, amely a béke elvont jelszavát hirdetve a háborúnak minden fajtáját ellenzi, még a nemze­ti felszabadító, a forradalmi stb. igazságos háborúkat is”. A pacifizmus egyszerűen nem számol azzal a ténnyel, hogy a háborúk az osztálytársadalomban gyökereznek. Vasvári V. István sem! Vagy pontatlanul fogalmazott, mivel nem jelez­te egyetlen kis jelzővel sem, hogy milyen katonáról van szó. Úgy gondolom, nem fontos megmagyarázni az írástudók fe­lelősségét. Minden szavuk súlyát, jelentőségét, hatását. Az Est sokan olvassák! A pacifizmus egyszer a történelemben — nem is olyan régen, csak 1938-ban, amikor nyolcéves voltam — már sza­badjára engedte a militarizmus, a fasizmus kezét. És a követ­kezmény: a második világháború. Több mint ötvenmillió ha­lott. Napjainkban sem mondható bárányfelhőkkel tömöttnek a világpolitika égboltja. Ez a tény pedig minden írástudó fo­kozott felelősségét követeli. Senkinek sincs joga felületesen általánosítani, félreérthetően fogalmazni! Ha pedig egyértel­műen fogalmazott, akkor hol a főszerkesztő felelőssége? Mi­lyen jogon engedte bemocskolni a magyar katona nevét, ké­pét? Azét a magyar katonáét, akiről Petőfi így írt: „Isten után legszebb és a legszentebb név / A honvéd-nevezet! / Hogyne iparkodnám hát megérdemelni / Ezt a szép nagy ne­vet? ...” A szó, az írás nagy erejű fegyver.. Nagyon kell vigyáz­ni használatával, mert nem csak épít, de rombol is. Pataky Iván : » 1! .. «.

Next