Havi Magyar Fórum, 1996 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1996-05-01 / 5. szám
1948 után Tollas Tibort magyarságmentő ténykedése miatt az ÁVO elhurcolta, Rákosi bírósága elítélte. 27 évesen került a váci börtönbe és a forradalom tette lehetővé, hogy nyugatra meneküljön. A börtönben költővé érett katonatiszt Münchenben, mint a Nemzetőr c. lap alapító szerkesztője küzdött a magyarságért. A békeszerződés esélyeit latolgatva, Románia nálunk is kétesebb politikai elbírálás alá kerülhet - gondolták -, hiszen nagyobb erővel vett részt a Szovjet elleni háborúban; a nyugati hatalmakkal szemben pedig, akiknek mindent köszönhet, a németek mellé állásával megbízhatatlanságát bizonyította. Ezért Erdély jövendő sorsát illetően bizonyos remények éltek. A magyar Külügyminisztérium béke-előkészítő osztálya tisztában volt a Grozakormány ravasz, fondorlatos politikai képességeivel és azt is tudta, hogy az a látszatbarátság, amelyet mutat, csak arra jó, hogy a külföld a két ország baráti viszonyát látva, elhiggye, hogy nincs határkérdés és így revízióra sincs szükség. Észak-Erdély sorsáról már a békekonferencia előtt döntöttek Moszkvában. Sztálin 1944. szeptember 12-i távirata Grozának már garantálja az 1940- ben Magyarországnak visszaadott területek Romániához csatolását. Ezzel kívánta honorálni a román átállást, melynek jelentőségét Groza ügyes taktikával kiemelte a Sztálinnak küldött táviratában. Az érdekszférák meghatározását már Jaltában eldöntötték, az USA későbbi bátortalan kritikáinak e tekintetben komoly súlya nem volt. Magyarországgal kapcsolatban kibocsátott állásfoglalásában a saját érdekeit rögzíti és nem a magyarságét. A dokumentum különféle óhajokat fejez ki, amelyeket nem támaszt alá határozottság. „Jó lenne, ha... Nézeteltérés merülhet fel..." bekezdések jellemzik az iratot. Mi sem bizonyítja jobban az USA akaratgyengeségét az alábbi ténynél: Mihály román király Washington álláspontjára hivatkozva, miszerint a szovjet hadsereg által elfoglalt országokban szabad választások alapján kell kormányt alakítani, lemondásra szólította fel Grozát, mert az USA és Anglia bizonyára nem ismerik el kormányát. De a nyugati hatalmak nem akarták kiváltani a Szovjet haragját, ezért a bukaresti brit ügyvivő figyelmeztette a királyt felszólítása hátrányos következményeire. Mindebből látható, hogy azok a brit és amerikai külügyi állásfoglalások, amelyeket Haas György könyve ismertet, már csak a diplomácia formális, súlytalan véleménynyilvánításai. Csak Moszkvának volt határozott véleménye: teljes súlyával képviselte Románia érdekeit. A Nyugat a magyar kormányt az előterjesztett békeszerződés-tervezetről sem tájékoztatta. Igaz Kertész Istvánnak, a magyar Külügyminisztérium béke-előkészítő osztályvezetőjének megállapítása, hogy a magyar demokrácia elképzelései egy boldogabb Közép-Európa megteremtésére, süket fülekre találtak a nagyhatalmak képviselőinél. 1946. május 8.: A Külügyminiszterek Tanácsa döntése: Erdély teljes egészében Romániáé. Ezzel halomra dőltek az Atlanti Chartára épült magyar remények. Nagy Ferenc pár nappal ezután találkozott Schoenfeld USA nagykövettel, és elkeseredetten vetette fel a párizsi döntést. Emlékirataiban ezt olvashatjuk: „Közölte velem, hogy az Egyesült Államok hajlandó lett volna az erdélyi kérdést vizsgálat tárgyává tenni és Magyarország kívánságát is elbírálni. Byrnes javasolt is módosítást Magyarország javára, azonban a Szovjetunió határozottan ragaszkodott hozzá, hogy a fegyverszüneti egyezménynek Erdélyre vonatkozó részénél a megállapodás első részét kategorikusan kell értelmezni és egész Erdélyt Romániának kell adni. Molotov ezt azzal indokolta, hogy Sztálin erre ígéretet tett Grozának." Az ausztrál küldött kérésére 1946. szeptember 5-én Averell Harriman, az USA moszkvai nagykövete elmondta, hogy a Külügyminiszterek Tanácsában mi történt a békeszerződés megszövegezésénél. Az USA küldöttsége javasolta, hogy tanulmányozzák az esetleges határmódosításokat, de a tanács több tagja ehhez nem járult hozzá, és minthogy az USA azt tartotta lényegesnek, hogy inkább egyhangú eredményre jussanak, nem forszírozta többé a dolgot. Íme, ilyen egyszerű a diplomaták dolga. A nyugati hatalmak szerették volna, hogy a konferencia a demokratikus elveknek megfelelően, szabadon megvitatná a békeszerződések rendelkezéseit s a legyőzött államoknak is felszólalási joguk legyen a tanácskozáson. A Szovjetunió erőszakos fellépése miatt azonban ezek az elvek nem érvényesülhettek, vagyis a diktatúra legyőzte a demokráciát és Párizsban - hasonlóan 1920-hoz -, ismét békediktátum született. A könyv azzal magyarázza, hogy minden döntő kérdésben a Szovjet mondhatta ki a döntő szót, hogy a két nyugati hatalom, de különösen az Egyesült Államok, a háborút politikai célok nélkül harcolta végig, ezért következhetett be a Közép- és Kelet-Európa szovjet megszállása. Ehhez járult még, hogy az USA a hadműveletek befejezése után nyomban hazavitte hadseregét, s a békekötés idejére már nem volt semmi ütőkártya a kezében. A két nyugati hatalom tehetetlensége következtében a békeszerződések nem tettek egyebet, mint véglegesítették a fegyverszüneti megegyezések rendelkezéseit, amelyeket minden egyes kelet-közép-európai ország esetében Moszkva diktált. Gyöngyösi külügyminiszter 1946. április 9-18. között tárgyalt Moszkvában Molotoval. A delegá- Májusi Magyar Fórum, 1996. 73