Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1833. 2. félév (1-52. szám)

1833-10-19 / 32. szám

magyar szokás szerint a h­elségokért és az or­szág Nádoráért üdvözlő poharak ürittettek. A’ felszentelt püspök ő Méltósága a’ közkatonaság­nak 25 akó jó bort és 300 vforintot; a’ cholera árváknak (kiket a’ múlt észt, már 400 pengő forintai vala kegyes felsegélleni) 100 for; a’ sze­gények számára szintén 100 for; a­ lövöldöző társaságnak pedig 50 for. pp. ajándékozott. — Nem mellőzhetjük itt el egyszersmind Mélt. Ju­­ranics Antal megyei püspökünknek a’ közjóra törekvő jeles tetteit. Közelébb a’ nemzeti osko­lák vizsgálatin, bár betegségéből csak most láb­­badozék­ fel, megjelenvén, maga is kérdéseket tett­ fel a’ tanulóknak, a’ szorgalmatosakat di­csérettel és jutalmakkal örvendezteté, a’ resteb­­beket intésivel serkenté; az igazgató és tanítók gondos felügyelését méltó dicséretekkel említé. Ritka bőkezűsége szerént . Méltósága 13 tanu­lót szokott udvarában nevelni, más mostohább sorsuakat pedig a’ szükségesekkel ellátni; az u­tczai koldulás eltörültetvén, a’ szegények táp­lálására 180­0 forintot adakozik. A’ derék fő­pap példáját követik a’ Főtiszt, kanonok urak is, kik ugyan e’ jótéveczést 1200 forintal segí­­tik­ elő; azonban kiki közzülök szegény tanu­lókat, Főtiszt, ’s Nagys. Dresmiczer József ur hetet, nevel, ruház és táplál.— Ez alkalommal érdemlett dicséretekkel szükség említenünk polgármester Czech János úr gondos figyelmét is, mellyel a’ győri árva-nevelőház iránt visel­tetik, és az egész város javát ’s szépítéseit elő­mozdítani törekszik.­­ Az itt szépen virágzó kir. academia templomában a’ Veni sancte Oct. Adikán tartatott, melly napon Főtiszt. Kutse­­r a Marianus kir. alkormányzó ur minden pro­­fessorokat ’s több más jeles vendégeket gazdag ebéddel fogadott; ugyan ezt tette Oct Ildikén a’ kir. fő-director ő Nagysága. AUSTRIA. Bécs Oct. 14. Linczi tudósítások szerint (3 Felségük a’ császár és császárné e’ hónap Ildi­kén délutáni 1£ órakor a’minden vidékről ösz­­szesereglett népsokaság öröm zajai közt e’ vá­rosba érkeztek, ’s a’ tartományi épületbe szál­lottak.— Ő Felségük a’ bajor király és király­né is ugyan a’ napon érkeztek oda Mathilde herczegasszony és Luitpold herczegtől kísértet­ve. Ő Felsége a’ császárné királyi testvérének eleibe kocsizott, Ő cs. k. Felsége pedig a’ püs­pöki udvarban fogadta a’ királyi famíliát, hol ez kiszállott. 6 királyi Felségük kíséretében­­ van herczeg Mrede tábori marsal, és báró Giese külső ügyek ministere.— Piknikben délután her­­czeg Metternich is Ő cs. kir. Felsége házi- ud­vari- és status-cancellariusa szinte Linczbe ér­­kezett. E nap reggelén tábori gyakorlat tar­tatott, mellyen ő Felségük is jelen voltak. Dél­után () Felsége a’ császárné a’ bajor királyi ura­­ságokkal együtt megtekintő a’ már teljes hasz­nálatban lévő vasutat, melly a’ Dunát Lincz­­től fogva Budweis-al, ’s igy a' Moldvával és Albissal öszveköti, ’s az eddig létező vas utak között leghosszabb. NAGYBRITANNIA. Ő Felsége a’ király Oct. Adikán St. James palotában audiencziára bocsátá Palmerston és Holland lordokat, Stanley urat, Sir James Grahamot és az Izlandból visszatért Angles e a marquist. —Don Pedro számára folyvást tart a’ hadfogadás Angliában. Sept. utolsó hetében összesen 700an indultak hajón Lissabonba, ’s azóta mint mondják, ismét mint­egy 3000 ifjú jelenté magát. Vége a­ ministeri repülő irat kivonatának. A’ portugáli ügyek végekhez közelítei­k. Az ezen szerencsétlen országot öt évek óta i­­hélő kegyetlen uralkodás megbukott. Don J­­guel hajóserege elfogatott, és Oporto az ostrom * alól felszabadult. 2500 vitéz portugálusok a’ Guadiánától a’ Tajóig nyomultak, Dona Mar a Lissabonban törvényes királynénak kiáltatott­­ki, és egy angol követ közelebbről a’ portugáli törvényes királyné udvaránál hivatalosan bé­­mutattatott. Az angol vitézség a’ portugáli sza­­­­badsághoz kapcsolódott, ’s a’ st. vincenti fok bizonysága vala a’ mi tengeri hősünk dicső tet­teinek. Ezen környülmények közt az angol kor­mány maga elében vett útjában híven megma­­radt, részvétlen maradt a’ háborúban, de a’ több hatalmasságoktól is hasonló részvétlensé­­get kíván. A’ Don Pedro expeditiójának Ter­­ceirából elindultakor, egy spanyol sereg a’ szemmel tartás színe alatt, valóban pedig olly czéllal, hogy jó alkalommal Don Miguel részé­re munkálódjék, Portugállia határira gyüleke­zett. Megemlékeztek az 1820 beli történetekre,­­ és Spanyolországnak azon időbeli viseletéből vett tapasztalást használók. Az angol kormány nem nyugodt­ meg a­ madridi cabinet biztosíta­­sin, és minden esetre készületeket tett. Egy számos hajósereg admiral Parker parancsolatja­i alatt olly rendeléssel küldetett a h­ajóba a­­mint

Next