Hazanéző, 1998 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1998 / 1. szám

10 A tehetséges sóvidéki fafaragók. A Sóvidéket sokezer hektár erdő borítja, a fák közül legbővebben bükkfa és fenyőfélék fordulnak elő. De van itt gyertyán, csertölgy, juhar, szil, hárs, éger és sokféle gyümölcsfa, így aztán érthető, hogy az itteni gazdálkodók szekeret, szánféléket, mezőgazdasági szerszámokat, házakat, nyári konyhákat, istállót, csűrt, kaput, kerítést és bútorokat készítettek a rendelkezésükre álló fafajtákból. A kapufaragás eleven hagyományairól már Orbán Balázs elismerő sorokat írt ezelőtt 128 évvel A Székelyföld leírásában. A Szovátáról írott jegyzeteiben ezeket olvashatjuk: „A helység maga igen csinos, s az idegen előtt felötlők lesznek bizonnyal a lakok előtt pompálkodó, rendszerint élénk színekkel kifestett galambbúgos kapuk, melyek köríves nyilatúak, s díszkeretükben a növényvilágból vett díszművezettel vannak elöntve, különösen az ily alakú kapuk a Kisküküllő völgyén mindenütt előfor­dulnak. " Az itteni fafaragás értékeit a Magyar Néprajzi Lexikon öt kötetében látható számos kép, rajz is bizonyítja. Jó érzéssel mondhatjuk, hogy nemcsak régen, de napjainkban is szép számban tevékenykednek népi fafaragók, ennek bizonysága a sok tucat faragott kapu, kerítés, házak oromdíszei, kopjafák, faragott bútorok, célszerű és díszes szerszámok. A számos faragó közül ez alkalommal a néhai Kovács Mózest és a ma is tevékenykedő Domokos K. Jánost kívánom bemutatni nagy tapasztalatuk, fejlett ízlésük miatt. Mindkettőjükkel számos alkalommal elbeszélgettem, megismertem alkotásaikat, tisztelettel tekintek rájuk is, munkáikra is. KOVÁCS MÓZES Felső-Sófalván töltötte élete nagy részét, 1902- 1992 között élt. Az alapfoglalkozása ács volt, de élete folyamán számos rokon mesterséget megtanult, mindenik ismerőse, barátja EZER­­MESTERnek tartotta. Kivételes technikai adottságait, feltaláló készségét az is híven kifejezi, hogy a nép Esz Mózsi néven emlegette és emlegeti. A ház építésétől a templomi orgonák javításáig, a fali- és zenélőórák rendbehozataláig, nagybőgő és hegedű készítéséig sok min­dent sikerrel végzett. Életrajzi adatokat találunk róla Tófalvi Zoltán: Pogány fohászok faluja című szociográfiai művének 25. oldalán. Az említett faragó már 1936-ban díjat nyert faragványaival Maros­­vásárhelyen az Iparkamara kiállításán. 1935-37 között ácsként részt vett az erdőszentgyörgyi református templom renoválásában. Megbízást kapott a templom makettjének elkészítésére. E makettet Rhédey Claudia hercegnő utódjainak küldték el ajándékként, az angol királyi családnak A kisméretű templom fedelét fel lehetett nyitni, hogy a kicsinyített berendezést is látni lehessen. Nagysága kb. 100x80 centiméter volt. Hegedűt készített Baczó Zoltán sófalvi tanárnak, nagybőgőt a parajdi fúvószenekarnak. E hangszeres együttesnek 1928-ban alapító tagja, majd több mint 12 éven át rendes tagja volt. Faragott kapuinak nagy része úgynevezett „gyalogkapu ”, más része nagyméretű, végig fedett székelykapu. Mindegyikre jellemző a virágmin­tás díszítés, valamint a kompozíció áttekinthetősége, tisztasága. Nem zsúfolta a díszítőelemeket. Kaput faragott 1941-42-ben Fülöp G. A parajdi református templom faragott kapuja, Kovács Mózes munkája Dénesnek Alsó-Sófalvára; Baba Miklósnak a Hangya Szövetkezet Maros megyei elnökének; székelykaput budapesti egyetemi tanárnak (1968); Vitán Zoltánnak Felső-Sófalvára, fedett faragott kaput a parajdi református templom elé (ma is jó állapotban van), fedett faragott kaput a felsősó­falvi református templom elé (jó állapotban van). Harminc éven át fonókerekeket készített több mint tíz környékbeli falunak A ma is élő fia, Kovács Mózes agrármérnök elmondta, hogy a fonókerekek készítésekor ő is számos esetben nyomta a lábbalhajtós eszterga pedálját. A rokka külső lendkerekét összeállított állapotban az esztergába fogva „leszabályozta’’. A sófalvi gazdáknak többszáz esetben ő esztergályozta a szekérhez szükséges keréklőt. A Só­vidék falvaiban több mint 40 épület készítését irányította. Az 1960-as évektől egyre gyakrabban kérték bútorok, szobába illő használati tárgyak és dísztárgyak faragására. Szovátára, a fiának Kovács Mózesnek sokkarú, íves támaszú csillárt faragott, manapság is jó állapotban van. Ugyanebbe a helységbe Szabó Mihály tanárnak, Czellecz István tanárnak Kovács Ferenc mérnöknek faragott olyan csillárt, melyek a hajdani gyertyatartókra emlékeztetnek. A nagyméretű faragott-festett csillárt a felsősófalvi református templom­ban a régi székely címer színeivel tette hangulatosabbá. Rajta az ég­színkék a vérvörös és az aranysárga váltja egymást. Templomi csillárt faragott a közeli Etédre. Szék nagyközségbe hét csillárt készített a református templomba. Egész falat betöltő virágmintás könyvszekr­ényt faragott tölgyfából Mózesnek a fiának. Ugyanebben a szobában látható a tulipándíszes asztalilámpa, a faragott oszlopos állólámpa. Domborúan faragott hát­lapos törülközőtartót is készített. Egész sor faragott képrámát, átlagosan 30x50 centiméteres nagyságban. Két „könyvbölcsőt"’ ékes rögzítéssel. Ugyanitt látható az indás-virágos függönytartó, a kakkukosóra dom­borított előlapja. A tömör fájú tölgyfaasztalt is ékelve merevítette. Gya­korlati szerepet tölt be a 100 centi hosszú kancsótartó és tálas. Kérésre faragta a kisméretű, kétoszlopos asztali képtartót. A két enyhén hátradőlt faragott oszlop belső oldalán árok található a fénykép és a két üveg számára. Nem feledkezhetünk meg arról a 30-40 szövőszékről, melyeket 1932-60 között készített sóvidéki asszonyok rendelésére. A rendelésnek megfelelően új formát dolgozott ki szövőszékeinek. Jóval kisebb helyen elfértek, mint a korábbiak. A hátulsó hasajót föltervezte az állvány tetejére, így asztalnyi helyen elfért a szerkezet, a nyüstölt hátul csak 60 centire nyúlt. Technikai leleményességére fölfigyeltek akkor is, amikor a parajdi sóbánya ácsmestere volt. Ott a mérnök megbízta, hogy készítse el a korabeli sófelvonó (lift) kicsinyített mását. Elvégezte, és azt a bukaresti Bányaipari Minisztériumnak ajándékozták. Bemutatta nekem azokat a saját készítésű menetvágókat, ame­lyeket gyalupadok szorítócsavarjainak menetelésére állított elő, majd élete végéig alkalmazott. Annyi zenei ismeretet szerzett, hogy a megjavított orgonasípokat be tudta állítani a hangsorba. Magánszolgalomból fejlesztette, gazdagította órás ismereteit. Amint Mózes fia vallja, ő volt a Sóvidék falióráinak a javítója. Három ízben is bemutatta nekem a javítás alatt álló svájci és német zenélő órákat. Az elmozdult ütőkart helyreigazította és rögzítette. Szétszedett állapotban magyarázta el a kakukkosóra szerkezetét, a magashangú és a mélyhangú síp felépítését. Ő igazán kiérdemelte az EZERMESTER megtisztelő elnevezést. DOMOKOS JÁNOS szováta-szakadáti ács és faragó szintén megérdemli, hogy nagyobb körben megismerjék alapos ismereteit, fejlett díszítő ízlését. 1932-ben született. Mesterségét az édesapjától, Domokos Mártontól tanulta. 1947-től együtt dolgozott vele a felvállalt épületeken és szerkezeteken. Szovátán a Medve-tóra '47-ben építették Mária királynő öltözőkabinjait. Ez a kabinsor a régi kaszinó közelében épült, vagyis a Medve-tó nyugati oldalán. Alapozásként tölgyfa cölöpöket ütöttek kézi erővel a tószéli, sekélyebb vízbe, a vízteknő kemény aljába.

Next