Hazanéző, 2009 (20. évfolyam, 1-2. szám)
2009 / 2. szám
PÁLL LAJOS Menekülők Az út “Egy fél garast sem ér az ész ” Bertolt Brecht Szép Simó nagyanyám született Bartha, várad felé jártak tizenhatban, mikor fakó lovak háborút unva árok szélre dőlt szófogadatlan. Ki eddig futott ott nem állhatott meg, rúdhoz állt nyakában is haranggal ő, s szekerén még vagy három gyermek, apjuk a fronton védje az angyal. A hegyeket közben elfújta a szél, úttalan úton imbolygott a szekér, s velük mi az álmokkal beérik. S mint amolyan székely kurázsi mama vitte a nyomorát poros nyugatra, rajtuk felnőtt a közömbös égig. A Temetés Szép Simó nagyanyám született Bartha, nyugodt volt akkor, nem veszekedett, az úrnak éppen másfelé volt dolga szegénynek ott a jó cselekedet. Hadrendű sírkövek mögé napra nagy gödröket ástak azon a tavaszon, azzal számolt a láz, s kit hite elhagy megsápadt, mint a napszítta vászon. Grátisz temetünk, grátisz temetünk, mondták a gyászhuszárok s már szűk lett a sír, s a sok gyerek koporsó Fogta körbe a bénult nagyapát, grátisz temetünk, mondták csak mondták, így maradt velük a szenteletlen szó. A leves Szép Simó nagyanyám született Bartha, öblös edénnyel várta a sorát, a parlamentet hideg köd siratta s fejkendőjére gyémánt hó szitált. Egy sánta hadfi rendet igazgatva szolgálta a kegyes osztogatót, forró leveshez sűrű szitok szava járt, majd ahogy a kacagása bomlott: Hó, Rebi nén indulhat haza már, Erdély üres, mind kitakarodtak, s a havas Hargitán biztos a határ. Majd köhögött fogytán a szavaknak, szép Simó nagyanyám, feszes árpaszár érezte, hogy elfogy percek alatt. Apokrif Negyven napja esik s a bárka áll, körül a víz még térdig sem ér, épp, hogy eltűnt az aranytelér, mit bányászó böhöm torka zabál. Itt vesződés, morgás, kételkedés, vajon a jóslat szava igaz? Ki részegen horkol, boldog az, nem látja a bárkán mint nyílik a rés. De az igaztudók tovább állítják, mondják, szorozzák a jövendőt, barmok trágyáján megterem a mák. Titkon, olcsó új pohárba tölt a kufár, ki még játszik velük s a mámor az, hogy mind együtt veszünk. Augusztus, Déva, Segesvár „Akit védek nem szeretem” Mint a vesztes katona lekötve rángok egy dévai kórházágyon, ők azt állítják értem van ez is, agyam kerekít, ez a halálom. Az orvosnő szeme szúrós, mindent számonkér rajtam, most épp Hóreát Hej, aki még titkon unitárius, itt angyalképet lázában se lát. Most a nap lemenni készülődik mint vesztőhegy ködlik fel Segesvár hogy augusztusra bukott el minden s az ítélő ott, most itt körbe jár.