Hazanéző, 2017 (28. évfolyam, 1-2. szám)
2017 / 1-2. szám
magyarság részei.14 Visszakanyarodva a cikk által kiemelten kezelt székely etnospecifikus haplotípusokhoz, figyelmet érdemel ezek közül a csoport, amelynek őshazája az Altáj-vidék lehetett az őskőkorban, majd a csoport egyes elemei innen kiindulva népesítették be Amerikát. Ez igazolja a székely írás ősének amerikai elterjedéséről korábban közzétett álláspontomat.15 A székely és indián jelpárhuzamok olyan meggyőzőek (4. ábra), hogy a székely jelek segítségével sikerült megérteni és elolvasni néhány rövid amerikai írásemléket (5. ábra). 5. ábra. Fent totonált piramis, lépcsőjének korlátján Jóma „jó magas, jó mágus” ligatúrával. Ez az isten (vö. finn jumala „isten”, a szakrális uralkodó (vö. japán Jimmu Tenno) és a sámán (maidu jomi) neve, aki a lépcsőn képletesen az égbe egy. Lent indián és őrségi edény az Orion csillagképet ábrázoló atya jellel (a két edény között a székely „ty”, jobbra lent a kínai „atya” szójel). Ogur/szabír és székely/magyar jelek Az Urál-vidékről és a kazah sztyeppéről újabban közölt jelek némelyike értelmezhetőnek vagy elolvashatónak bizonyult (6. ábra) és azonosította az ogur (7. ábra), valamint a szabír népet (8. ábra). A magyarországi párhuzamok alapján a hun-avar időkben kerülhettek ide. 6. ábra: helyi lelet egy Urál-vidéki „magyargyanús” sírból (balra) és a tusnádi Vártető sziklavésete az Attila halála utáni időkből (jobbra); mindkettő Sarokisten olvasata (azt a pillanatot ábrázolják, amikor az égigérő fa/Tejút hasadékában a szár„úr” jelenik meg, karácsonykor ugyanis ott kél a Nap). 7. ábra: Balról jobbra: bajszos kurgán (az ég és a lyuk/Nap jelből összeállított geoglifa) fényképe a kazah sztyeppről (Szergej Botalov nyomán, egy másik bajszos kurgán rajza bekerült a kovásznai kötetbe is ), az őriszentpéteri táj fényképe hieroglifikus mondatjelekkel (alatta másodikként a Nagy Óg mondatjel) és a székely írás „oló” (Óg) jele. A 7. ábra Óg jelei az égboltot ábrázolják. Az „o/ó” betű a rovástechnológia hatására függőlegessé vált. Ógur az ogur népek névadó őse (a görögöknél Héraklész, a szkíták ősapja). 8/a. ábra. A „szabír ős” mondatjel változatai (balról jobbra): a kazah sztyeppről (Szergej Botalov nyomán, a kovásznai kötetben), a zamárdi avar szíjvégről (ezen az ősjel is szerepel), egy magyar hímes tojásról és a székely írás „tprus” (tápár és „szabír ős”) jele. 8/b. ábra. Veleméri rajzos sindü a „szabír ős” mondatjellel, a székely „tprus” (tápár us) jel változatával A 8. ábrán lévő jelek az égigérő fát ábrázolják, amelyről Berze Nagy János azt közli, hogy a magyar néphit szerint azonos az Istennel. Az általa közölt szibériai mítoszok szerint a fa ágai az égbolt rájuk nehezedő súlya miatt meggörbültek. A fenti ábrázolások e hiedelmek illusztrációi, amelyek az Urálon túlról kerültek a Kárpát-medencébe. A fa rajza a szabírok Szibériában használt tápár nevét rögzíti (erről Patkanov tájékoztat). A zamárdi avar szíjvégen az ős jel is megmaradt, igazolva a székely „torus” (tápár ős) mondatjel összetétel voltát. A terjedelmi korlátok miatt a székely/magyar jelkészlet keleti párhuzamainak csak egy töredékét tudom bemutatni.16 * Arra azonban ez a kevés is elegendő, hogy az olvasó beláthassa: a jelek története keletre és a kőkor mélyébe vezet. Hallatlanul izgalmas feladatot jelent e történet feltárása és a régészeti, genetikai, nyelvi és történeti adatokhoz való illesztése. Fel nem ismert hieroglifák A kovásznai kötetben Csáji László Koppány közöl három középkori „szárnyas emberábrázolást” egy Velgihez közeli lelőhelyről. Mint írja, ez a tárgytípus az Uráli-átjáró és az Észak-Urál térségének keleti és nyugati előterében egyaránt gyakori volt abban az időben. Az általa közölt három emberalak egyikét mutatom be alább (a 9. ábra bal szélén), kiegészítve egy bronzöntvénnyel, valamint egy, a Domnoshegyi erődben előkerült öntőformával is, amelyben hasonló alakokat öntöttek. Az ábra negyedik eleme a kiszombori töredék, amelyen két hasonló alak is szerepel (ezeket révülő sámánnak határozták meg). Az ábrát végül a székely írás „nt/m” (Ten) jele zárja, amely az égig érő fát ábrázolja az égbolt ránehezedő súlya alatt meggörbült ágakkal. Ez a Ten jel az Isten „és Ten” régi nevét rögzíti és a hieroglifikus szövegekben gyakran fordul elő az Isten ligatúra második tagjaként (6., 10. és 15. ábra). A meggörnyedt antropomorf alakok az égig érő fával azonos Istent (erre utal az ábra második elemén az alak „eget tartó” szerepe), esetleg az Istent utánzó sámánokat ábrázolják. 16 A szakirodalomban szokásos téves vélekedés ezeket az egyezéseket a véletlennek tulajdonítja, ám az így ítélő nyelvészek, régészek és történészek sohasem ellenőrizték állításaikat a matematikai valószínűségszámítás módszerével. E sorok írója ezt még 1992-ben megtette Nemeth Tibor matematikus segítségével (Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.). A számítás alapján a hasonlóság a jelek világában is a rokonság jele. Vagyis a felmutatott párhuzamok a székely írás kőkori eredetéről tanúskodnak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar és az indián, kínai, hun, szabír, ogur és avar jelkincs közös eredetű, egymással rokonságban van. Ez elvi és gyakorlati lehetőséget ad a székely betűk akrofóniájának tisztázására, az indián jelek megértésére pl. a kínai párhuzamok segítségével stb. Van-e ennél szebb és érdekesebb tudományos feladat? 15 Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, 1999. 10