Hazánk s a Külföld, 1865 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1865-10-01 / 40. szám
626 HAZÁNK S A KÜLFÖLD. távozott, s leginkább alsó Magyarhonban bujdokolt egész 1850-ig. Ekkor sikerült kimenekülnie Belgiumba, innét Svájcba, Franciaországba, s végre Angliába; ahonnét aztán áthajózott 1852-ben Uj-Yorkba. Itt szerkeszté a „Magyar menekültek“ című lapot. Ennek megszűnte után nyomorba sülyedt, keresete semmi, s koldulni büszke volt; megtanulta tehát a fényképészetet, s Birányi Istvánnal társaságba állván, 1854. évben átment Brazilia fővárosába, Rio-Janeiroba. Ez útjában „Sarah Chase“ nevű három árbocos hajón irt naplójában így szól: „Én száműzetésem egész ideje óta, mondhatom szívvéremmel vásárlám a nagyszerű tapasztalatokat, sorsom mostohasága zaklatott jobbra balra, hogy megedze és elfásítsa érzékeimet, s hogy rideg tekintetek közt ismertesse meg a valót. Sohasem hittem volna, hogy gyenge idegzetem mellett is annyit képes lehessek eltűrni a rám mért szorongatásokból. Egy gutta-percha gyárban januártól, tehát épen a tél derekától kezdve, négy hónapon át hordtam a kőszenet, fűtöttem a szokott kazánokat, mikben olvasztatott a keverék, és gyúrtam azt azon forrón, mint a téglavető a sarat, a formák számára, s aztán préseltem nehéz, nagy hengerek között .... Nehogy azzal rágalmazzanak , hogy dologkerülő vagyok, feltevém magamban azon munkába kapni válogatás nélkül, amely legközelebb kínálkozik, így lettem gyári munkás. Azután pedig dolgosnak szegődtem egy daguerotipistához két hónapra, a ki bele tanított e mesterségbe. Szegődtem bizonyos Birányi István *) honfitárssal kompániába. Ő pénzét az apparátus és hozzávalók megszerzésére forditá s vállalkoztunk vállat vetve dolgozni s a világot körülbarangolni, így jutottam ezen útra.“ 1854. aug. 19-iki kelettel ez áll a fenebb említett árbocoson irt naplójában: „A 9. északi szélesség s 31. greenwichi hosszúsági fokoknál délutáni/24 órakor. Egy terhes felhő közeledése zavart le a kabinok tetejéről, hol Brazilia leírását olvasom. Alig hogy leülök, e napló szövegét folytatandó , oly zivatar kezde dühöngni , minő eddig még utunk alatt nem mutatkozott. A szél délnyugat-délről szárnyalt ugyan bősz erővel, de bizonyos irányt követve, s igy bár egész hegylánc-magasságra halmositá a hullámokat s tornyokká korbácsolá azok ormait, szélvésznek nem mondható; a hajót mindamellett is oly kegyetlenül pofozzák a zajló hullámok, miszerint a hajón majd egészen keresztül csapnak s a kabinok padlózatán is csak úgy ringatódzik a viz. A hullámok csapdosása kétszeres erővel hánykódtatja hajónkat, amennyiben majdnem szemközt veri a hajó ormányát, minthogy egész déli irányban tartjuk az utat. Az eső úgy ömlik, miszerint azt hihetné az ember, hogy most készül a második vízözön s hogy a látott felhő, egy a jégbe keveredett második óceán, s épen fejünk felett méltóztatott neki a mi óceánunkkal összeölelkezni.“ Elindulásától számítva, 49 napi folytonos utazás után Braziliába érve, ott megkezdé Birányival fényképészeti üzletét, mely mint Rio de Janeiróból 1854. nov. 26-án irt levelében mondja, „minden erőmegfeszítés mellett is jóformán haszon és eredmény nélküli.“ Ekkor több megrendelést kaptak fényképek készítésére, míg végre sikerült Brazilia császára fényképezését is megnyerhetniük. Erre vonatkozólag írja fentebbi levelében: „A császárnál, II. Don Pedro felségénél, öt ízben voltunk már, a várostól mintegy jó órányi gyaloglóra fekvő palotájában, s valami tizenkétszer néztem vele farkasszemet a kamara csövén keresztül.“ Don Pedro jellemzéséül ezeket írja : „Don Pedro a jelenkor koronás fejei közt egyike a legműveltebbek s legderekabbaknak ; ő benne az embert látom magasztosultan, s ez az, mi irányában önkénytelenül is hódolatra ragad. Ő beszél franciául, németül, deákul, spanyolul, olaszul s anyai portugál nyelven. Midőn először megjelentünk nála, fekete frakk, pantalon s fehér mellénybe volt öltözve, balján két rendkereszttel. Férfias kinézésű, magas, szálas, szép gesztenyeszin szakál, bajusz s szőke hajjal, kisasszony fehérségű arc- és kéz szinnel, kék szemmel, de hangja sipitó. — Eleintén tartózkodó volt, s még egyszer azt is téve, hogy midőn a háta mögé mentem a fejét igazítandó, hátra nézett, mire én elnevettem magam s ő is elmosolyodott. Most már egészen szóló áll velünk, s egész bizalommal enged magához közelíteni.“ A császár arcképezése sikerült, s a magyarok kedvencei lőnek a fejedelemnek. A császár arcképe, melyet számtalan példányban készítenek el, megalapitá hireket, tetemes munkát kaptak, úgy hogy 1855. évi julius 21-én kelt levelében már ezeket írja: „Dolgozom reggeltől sötét estig, egy nap mint másikon s nem tudom, mikor van ünnep, mikor vasárnap, mikor tavasz, tél vagy nyár, ha csak abból nem, hogy a nép cifra köntösben jelenik meg termünkben, jeléül, hogy az ünnepnapot tiszteli.“ Ekkor Kornis már a Braziliában uralgó nyelve ) Az egykori „Sekulcz-testvérpár“ egyike. Közlő.